A hét könyve

David Theo Goldberg - Dread

Fotó: Amazon Books

David Theo Goldberg Dread című könyve olvasóját, kivált, ha társadalomtudós, önreflexióra késztetheti. Ennek vezérszólama, kicsit módosítva egy magyar alternatív rockegyüttes dalának egyik sorát, így hangzik: akkor kezdesz el élni, mikor a siker kapujában, sorban állsz és nem érted, ki is vagy valójában.

Egyfelől ott van a könyv hátulján két nagy név: Judith Butler és Achille Mbembe, akik nagyon ajánlják Goldberg könyvét – ott áll a siker kapujában; de elolvasása közben vagy után, előbb-utóbb csak-csak feljön a kérdés: mi is ez, ki is a szerző valójában? Vagyis: sajátos, szakértői tudással rendelkezőnek kell lenni ahhoz, hogy ez a mű megíródjon? Kell ehhez felkent és hitelesített tudósnak-kutatónak lenni? Egy tájékozott, felkészült újságíró ne tudná legalább ugyanilyenre megírni? Tényleg oly „briliáns”, „megvilágító erejű”, „mélyreható”, „elméletileg gazdag”, ahogyan azt Butler és Mbembe állítja? Kihozott-e valami újat Goldberg, vagy inkább csak újraleírta, amit már mások mondtak? A többlet, amit hozzátesz a már mondotthoz, nem merül-e ki az újra/elnevezésben, abban, hogy nevet adott a már leírtnak, vagy új nevet a már elnevezettnek? Szemtelen kérdések ezek, miközben benne van a pakliban, hogy az, ki ezt az ajánlót (is) írja, nem értette meg a könyvet, mert felületesen olvasta. Vagy, ha rosszindulatúan nem is, de valamiféle fenntartással állt a műhöz, és ez gátolta meg abban, hogy nagyra értékelje. Vagy egyszerűen nincs meg a szükséges képessége, Butler és Mbembe egyszerűen episztemikus feljebbvalója, s még ha meg is értette, amit olvasott, nem képes kellőképp és súlyuknak-jelentőségüknek megfelelően értékelni a Goldberg által közölt gondolatokat.

Talán így van, talán nem, majd az olvasó eldönti, hogy jogosak voltak-e valamennyire is a szemtelen kérdések. Ha valamennyire is igen, akkor jönnek az újabb kérdések: Mi is egy tudományos mű sikerének feltételei? Milyen szerepet játszanak egy-egy mű piacának megteremtésében és a kiadók nyereségmaximalizálásában a nagy nevek, kik lehetnek akár a kapitalizmus leghevesebb bírálói és legelszántabb ellenségei? Épp ez az egyik oka annak, hogy az esetleg jogos szemtelen kérdések ellenére miért is tudjuk ajánlani Goldberg könyvét: azért, mert be tudja indítani az olvasóban az önreflexiót, amiből sohasem elég, és aminek mindig megvan a hozadéka. A másik oka pedig az, hogy van valami, amit, végigolvasván a könyvet, magunkkal tudunk vinni, amit esetleg tovább gondolhatunk vagy továbbgondolásra használhatunk: nem, nem annyira gondolatokat, hanem inkább szavakat, melyekkel Goldberg egy-egy jelenségegyüttest jelöl. Ilyen például az „algoritmikus szubjektivitás”, a „követő kapitalizmus” vagy „technoptikon”.

Goldberg könyvének tárgya a rettegés, a rettegés kora, a nagybetűs („Age of Dread”), amiben szerinte élünk. Ez megítélésünk szerint kiválóan példázza, hogy Goldberg könyvében a tudomány némiképp a bulvárral keveredik: nem egyszerű, könnyed, személyes, lekerekített és felszínes ugyan, ám mégsem túl mély, nem szenzációhajhász, mégis kissé bombasztikus, s van benne felfokozás, túlzás, dramatizálás. Goldberg könyve, műfaját tekintve, bulvárosított tudományos kordiagnózis. Három alapkérdése van: 1. Mi a rettegés? 2. Miért épp úgy manifesztálódik a rettegés korunkban, ahogy? 3. Milyen következményei vannak annak, hogy rettegésben élünk? A rettegést Goldberg nem meghatározza, hanem inkább leírja, mégpedig a következőképp: (1) A rettegés nem annyira a félelemre, mint inkább a melankóliára hasonlít. Aki fél, az többé-kevésbé tudja, mitől fél, ahogyan az, aki búslakodik, kesereg valami miatt, sirat valamit; aki retteg, az nem: a rettegésnek, hasonlóan a melankóliához, nincs meghatározott tárgya. Ám míg a melankólia tárgya eltűnt, veszendőbe ment és visszaszerezhetetlen, legalábbis annak tűnik, a rettegés esetében nem tudjuk, mi is a tárgya, hogyan határozhatnánk és találhatnánk meg egyáltalán azt. (2) A rettegés egyfajta hiányból, a meghatározott tárgy és a beazonosítható kiváltó ok hiányából fakad, valamint az előrejelezhetőség, kiszámíthatóság, felismerhetőség, azonosíthatóság hiányából. (3) A rettegés zavart okoz, felkavar, kizökkent, kiszakít, idegenné, otthontalanná teszi a világot, befoltozhatatlan szakadás az egyéni vagy társadalmi létben. (4). A rettegés, nem csak tárgya, enigmatikus: nem lehet megfogni, meghatározni, azonosítani, rámutatni. (5) A rettegés háttérbe szorít minden más érzelmet, beszivárog a bőr alá, csontig hatol, s ha ott megtelepszik, átveszi az iránytást az élet fölött; megbéníthat, megfoszthat a kiváltó okok azonosításának, a megfelelő válasz megtalálásnak, a rettegéssel szembeszállásnak lehetőségétől. (6) A rettegés képes mindent áthatni, a jelent és benne a jövőt, mindkettőt en bloc rettenetessé és rettegetté tenni. (7) A rettegés magába zárja, elkülöníti az egyént, s mind az egyéni, mind a közös cselekvés lehetőségétől megfoszt.

Hogy miféle társadalmi feltételek tették lehetővé, működtek közre abban, hogy a rettegés egyre inkább és egyre nagyobb intenzitással elterjedjék a világban, s hogy ma a rettegés korában élünk, azaz a rettegés lett az úr felettünk, arra Goldberg válasza (1) egyrészt a digitális technológia, mesterséges intelligencia, robotika, algoritmusok, (2) másrészt a kapitalizmus, az, amelyik algoritmusok által vezérelt technológiát használja és mozgósítja arra, hogy kövesse a mozgásokat, a virtuálist és fizikait, mindenkiét, mindenét, mindenhol (követő kapitalizmus), (3) harmadrészt ugyanezt a technológiát használó-működtető kormányzati politika (követő kormányzat). Mindennek következménye nem csupán a kormányzati kontroll finomodása, észlelhetetlenebbé, észrevehetetlenebbé, áthatóbbá válása, valamint potenciálisan mindenre és mindenkire kiterjedése, hanem (1) részben az, hogy „a politika mára nem más, mint polgárháború”, (2) részben pedig az, hogy a rettegés lesz az, ami irányítja-uralja világhoz, dolgokhoz és másokhoz való viszonyulásainkat, észlelésünket, érzékelésünket, megértésünket, cselekvéseinket, elképzeléseinket, kilátástalanná, szó szerint jövő nélkülivé teszi a jövőt, gátolja, bénítja a (jövő)teremtő egyéni és közös cselekvést. Részletezhetnénk és folytathatnánk, de nem tesszük, mert úgy tetszik, hogy Goldberg nem ad igazán mélyenszántó kordiagnózist és elemzést, inkább csak körbejár és leír jelenségeket, aztán fest korunkról egy (sötét és baljós) képet meglehetősen élnénk színekkel. Ez utóbbival önmagában természetesen nincs baj, de úgy tűnik, hogy Goldberg leírásai nemcsak nem mélyrehatóak, de döntő többségük olyan, amivel másutt már találkozhatott az olvasó, újraleírásai a már leírtaknak, és a belőlük összeállított-alkotott, átfogónak szánt kép sem igazán újszerű. Nem szólva arról, hogy igencsak bombasztikusnak tűnik mindenféle alapos kutatás-vizsgálat nélkül, azaz megalapozatlan azt állítani, hogy a „Rettegés Korában élünk”, vagyis hogy a rettegés úgy borítja be korunkat, meg minket testestül-lelkestül, ahogyan Goldberg könyvének borítóját a „Dread”.

Hogy akkor mégis miért ajánljuk a könyvét, arra válaszunkat csak ismételni tudjuk: azért, mert a tudományt művelőjét önreflexióra késztetheti, és azért, mert Goldberg ad olvasóinak pár olyan szót (ezekkel egy mások által már leírt és általa újraleírt jelenségegyüttest nevez el, jelöl), amit magukkal vihetnek, s amivel esetleg tovább gondolkodhatnak.

Fotó: Pixabay

Ajánlott olvasmányok:

Elliott, Anthony: Algorithmic Intimacy. The Digital Revolution in Personal Relationships. (Lásd hozzá ajánlónkat!) (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Selke, Stefan (szerk.): Lifelogging. Digital Self-Tracking and Lifelogging – Between Disruptive Technology and Cultural Transformation. (Lásd hozzá ajánlónkat!) (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Wodak, Ruth: Politics of Fear. The Shameless Normalization of Far-Right Discourse. (Lásd hozzá ajánlónkat!) (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Bernholz, Lucy – Landemore, Hélène – Reich, Rob (szerk.): Digital Technology and Democratic Theory. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)