A katalógus használata

Gépi katalógusunk tartalmazza a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tagkönyvtáraiban fellelhető dokumentumok leírását és példányadatait, valamint az 1964 és 2002 között Magyarországon magyar nyelven megjelent könyvek bibliográfiai adatait. 2002-től csak azokat a bibliográfiai leírásokat tartalmazza az adatbázisunk, melyekből példánnyal is rendelkezünk.

A katalógusba való bejelentkezés után a következő lehetőségek közül választhatunk:
Egyszerű és összetett keresés

Egy meghatározott mű kereshető a dokumentum adatait leíró tétel bármely szava vagy annak része alapján. Több karakterre csonkoláshoz a * (csillag) vagy a % (százalék) jel használható, ezek egyenértékűek. A ? (kérdőjel) egy karakter helyettesítésére szolgál a szó bármely pontján.
Az alábbi indexek szerint kereshetünk: szerzőségi adatok, cím (= cím szavai, mint pl. alcím, párhuzamos cím, sorozati cím), tárgyszó, kiadó, tárgykör (= könyvtári osztályozási jelzetek megnevezése, fogalmak, szabad tárgyszó), ISBN, ISSN, ETO.
Egyszerű keresésben egy feltétel szerint kereshetünk, míg összetett keresésben több feltétel adható meg. Ha a keresőűrlap több mezőjében is adunk meg keresőfeltételt, azokat logikai operátorokkal (ÉS, VAGY, DE NEM) összekapcsolhatjuk, vagy más előre megadott szűrőfeltételekkel (pl. lelőhely, dokumentumtípus, nyelv kiválasztása) szűkíthetjük a találatok halmazát.
A "Csak a kölcsönözhetőket" jelölőnégyzet használatával azon dokumentumok listáját tekintheti meg, amelyből valamelyik lelőhelyen a keresés idején van kölcsönözhető példány, tehát az így indított keresés a lelőhelytől független.
A találati listában összevont sorszámmal jelenik meg azon könyvtárak lelőhelyadata, ahol több példány található a dokumentumból, ilyenkor a jobb oldalon a státusz oszlop üres. Az egyes példányok státuszinformációja a sor elején látható jobbra mutató nyíllal (háromszöggel) nyitható ki.

Gyűjtemény

A Gyűjtemény keresőmezőjében kiválaszthatók a FSZEK saját adatbázisai. Ha mindegyikben egyszerre szeretnénk keresni, akkor érdemes a 'bármi' kifejezésen hagyni a beállítást, amely az alapértelmezett beállítás is egyben.
  • Budapest-bibliográfia
  • Budapest-képarchívum
  • Irodalmi bibliográfia
  • Szociológiai bibliográfia
Budapest-bibliográfia

A Budapest-bibliográfia a fővárosra vonatkozó könyvek, tanulmányok és cikkek válogatott jegyzéke 1950-től napjainkig.
Mint minden helyismereti bibliográfia, a Budapest-bibliográfiai is kiemelten figyel a földrajzi, topográfiai szempontra, ezért a Tárgyszavak mezőben érdemes egy-egy kerületre, az utcák nevére, esetleg házszámra irányuló kereséssel próbálkozni. (A kerületeket arab számokkal, rövidítés nélkül kell beírni! Pl.: 13. kerület. Róbert Károly körút 67.)

Budapest-képarchívum

Az adatbázis a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében található várostörténeti szempontból érdekes képi ábrázolások (fényképek, rajzok, nyomatok) adatait tartalmazza. A képek két forrásból származnak.
  • a Budapest Gyűjtemény több mint kétszázezer fényképet őrző fotóarchívumából
  • a gyűjteményben található régi, illusztrált kiadványokból; könyvekből és folyóiratokból
 A könyvtár egyesített katalógusában (saman.fszek.hu) egyelőre csak a szöveges információk érhetők el. Érdemes tehát ellátogatni az adatbázis önálló felületére, ahol a képek is megtekinthetők. Elérhetősége: bpkep.fszek.hu

Irodalmi bibliográfia

Az Irodalmi kritikák, tanulmányok bibliográfiája 1961 óta közel nyolcvanezer tételben közreadja a szépirodalmi alkotókról és egyes műveikről szóló írások (monográfiák, tanulmányok, kritikák, regény-, dráma-, novella- és verselemzések) bibliográfiáját. Az adatbázis több mint négyszáz magyar nyelvű hetilapot és folyóiratot dolgoz fel, valamint másfél ezret meghaladó az analitikusan feldolgozott tanulmánykötetetek száma.
A bibliográfia tételei bekerültek a központi katalógusba, hamarosan önállóan is kereshető lesz, átmenetileg az Összetett keresés menüsorában a Szakbibliográfia alatt az Irodalmi bibliográfia kiválasztásával szűkíthető a találatok száma.

Szociológiai bibliográfia

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtára a szociológia országos szakkönyvtára. Szociológiai gyűjteményében készül a magyar szociológiai irodalom bibliográfiai adatbázisa, mely 1970-től regisztrálja a magyar és magyar vonatkozású szociológiai szakirodalmat. A Szocioweb nevű adatbázis 2016-ban több mint 180.000 bibliográfiai tételt tartalmaz.
A bibliográfiában feltárt szakirodalom kiválasztása a szociológia legtágabb értelmezésén, határterületeinek legkiterjedtebb körén alapul. Az adatbázis folyóiratcikkeket, tanulmánykötetek egyes tanulmányait, monográfiákat, többkötetes műveket, tematikus folyóiratszámokat regisztrál, folyamatosan bővül teljes szövegű tartalmakkal és online elérhető elektronikus dokumentumokkal. A tartalmi feltárás a Köztaurusz tárgyszókészletével történik.

CCL - parancsnyelvi keresés

Gyakorlott felhasználók keresési felülete, ahol a keresés a FIND paranccsal és a Boole-algebra szerinti operátorok használatával történik. A parancsnyelvi keresés használatához szükség van az indexnevek ismeretére. A keresőkifejezések közötti kapcsolatot a Boole-algebra operátoraival írhatjuk le: AND (és), OR (vagy), NOT (de nem).
Pl. FIND AUTH "Ady" AND TITL "még egyszer"

Böngészés

A besorolási adatok pontos listáját jelenti, egységesített alakját és az utalókat mutatja. Adatbázisunk szerző és közreműködő, tárgyszó és ETO (Egyetemes Tizedes Osztályozás) szerinti böngésző indexeket tartalmaz. Használata akkor célszerű, ha pontos címet tudunk és kíváncsiak vagyunk az egységesített névalakra, vagy tárgyszó szerint kívánunk keresni.
A böngészés eredményeképpen az egységesített névalakot találjuk meg, valamint a hozzá tartozó tételek számát. A konkrét találathoz a listából kijelöljük a minket érdeklő elem(ek)et, majd a "Kijelöltek megjelenítése" feliratra kattintva megtekinthetjük a hozzá tartozó rövid leírást.

A keresés menete

A kereső mezők legördülő menüjéből kiválasztjuk a megfelelő keresés-típust (pl.: szerző, cím, tárgyszó), majd begépeljük a keresett címet, nevet, témát. A keresőablak bal fölső részén kiválaszthatjuk, hány találatot szeretnénk egy képernyőoldalon látni. A "keresés" indítása után, ha a keresett tétel az adatbázisban szerepel, megkapjuk a találati halmazt, amelyből a képernyőn az előbb megadott megjelenített példányszámban rövid leírásokat láthatunk. Túl sok találat esetén a menüsor alatt és a kereső fölött üzenetet kapunk, ekkor célszerű szűkíteni a keresőkérdést.
Minden tétel előtt egy üres jelölőnégyzet áll, kattintással kijelölhetjük a számunkra érdekes találatot, vagy, ha minden találat érdekes, akkor a Kedv. (Kedvencek) hivatkozásra kattintva a képernyőoldalon található összes tétel kijelölhető. A kijelölt tételek automatikusan a kedvencek közé kerülnek. Minden képernyőről a menüsor egyszerű vagy összetett keresés gombja visz vissza a keresési művelet kezdetéhez.
A katalógusban biztonsági időkorlát van beállítva. Ha a felületen töltött inaktív idő eléri a 10 percet, akkor a katalógus törli a keresési előzményeket, a kedvencekben tárolt címeket és kijelentkezteti a felhasználót, de előtte egy perccel jelzi, hogy a biztonsági időkorlát le fog járni és ha továbbra is bejelentkezve kíván maradni, akkor azt “Időkorlát meghosszabbítása” gombbal meg kell hosszabbítani.

Kedvencek

A megjelenített adatok mellett található jelölőnégyzetre kattintva hajtható végre a kedvencek közé helyezés. Segítségével a keresés során relevánsnak ítélt dokumentumok gyűjthetők össze egy külön halmazba. Ha a képernyőn látható találatok minden elemét a kedvencek közé akarjuk tenni, akkor a Kedv. hivatkozásra kell kattintani a táblázat fejlécében. A Kedvencek gombbal tekinthetjük meg és szerkeszthetjük kedvenceink tartalmát.
Dokumentum eltávolítása a kedvencek közül úgy történik, hogy a dokumentum-leírás alatt vagy mellett található jelölőnégyzetből eltávolítjuk a pipát. A kedvencek teljes kiürítésére szolgál az oldal alján található "Kedvencek kiürítése" feliratú gomb.
A kedvencekben a keresés végéig gyűjthetjük az adatokat, a keresés végén azokat elmenthetjük a Letöltés gombra kattintva.
A "Link a kedvencekre" hivatkozás segítségével a böngésző címsorában egy másolható címet kapunk.

Letöltés

Ha fájlban akarjuk tárolni a találatokat, a letöltést válasszuk! Letöltéshez formátumot és karakterkódolást is választhatunk, attól függően, milyen célból kívánjuk a találatokat letölteni. A "Letöltésként jelenjen meg" választás esetén adhatunk fájlnevet és kiterjesztést. A "Böngészőben jelenjen meg" - ellenőrizhető a formátum, vagyis láthatjuk a böngésző felületén, hogy letöltés után milyen adatok lesznek láthatóak a találati halmaz elemeiből.

Korábbi keresések

Itt található a honlapra lépés óta lefuttatott keresések listája CCL nyelvű formában, fordított időrendben (a frissebbek elől). A Módosítás gombra kattintva az eredetileg használt keresési ablakon (egyszerű, összetett vagy CCL) változtathatjuk meg a keresőkérdést.

Bejelentkezés / Olvasói adatok

Bizonyos mobil eszközök és táblagépek alapértelmezett böngészőinek használata esetén, valamint régebbi böngészőverziók használata esetében előfordulhat, hogy a weboldal bizonyos funkciói (pl. a kölcsönzési határidő hosszabbítása) nem-, vagy nem megfelelően működnek. Ilyenkor esetlegesen előforduló hibajelenség, pl.: a weboldal véget nem érő betöltést (loading) jelez. Ilyen esetben javasoljuk a művelet megismétlését a használt böngésző frissítése után, vagy friss verziójú másik böngésző használatával (pl. Chrome).
A Bejelentkezés gombra kattintva a bejelentkezéshez szükség van az olvasójegyünkön található vonalkódra és jelszóra. Alapértelmezett jelszó a születési hónap és nap számokkal írt négykarakteres változata (pl. ha Ön március 1-én született, akkor a jelszó: 0301). Az alapértelmezett jelszót célszerű első belépéskor az "Adatok" fülön található „Jelszó megváltoztatása” gomb segítségével módosítani, ehhez szükség van az e-mail cím megadására, ill. ellenőrzésére. A megváltoztatott jelszó a Központi Könyvtár önkiszolgáló kiadást végző munkaállomásaira is érvényes. Amennyiben elfelejtette jelszavát, a bejelentkezés oldaláról az elfelejtett jelszó hivatkozás segítségével, majd az olvasójegyén található vonalkód beírásával új jelszót kérhet e-mail címére. Amennyiben nincs a rendszerben megadott e-mail címe, akkor a könyvtárban tudja jelszavát a könyvtárossal visszaállíttatni.
A sikeres bejelentkezést követően a "Könyvtáraim" fülön található a használt könyvtárak neve, címe, valamint a kölcsönzési helyhez tartozó kölcsönzési információk, előjegyzések és tartozások. A kölcsönzött dokumentumok listája rövid formátumban látható. A sor végén lévő jelölőnégyzetbe helyezett pipával és a lista alján található "kijelöltek hosszabbítása" hivatkozással kezdeményezhetjük a négyhetes határidőre kapott dokumentumok (könyvek, térképek, kották, oktatócsomagok) határidejének meghosszabbítását, maximum két alkalommal. A "mindent hosszabbít" hivatkozás segítségével az adott könyvtárban található valamennyi dokumentum egyszerre hosszabbítható. Ha több könyvtárunkból is van Önnél dokumentum, úgy minden könyvtári listánál el kell végeznie a műveletet.
Kérjük figyelmesen, példányonként ellenőrizze a hosszabbításról szóló üzeneteket, mert nem hosszabbítható minden dokumentum!
Használati Szabályzat értelmében a 4 hétnél rövidebb határidőre kölcsönözhető dokumentum (folyóirat-szám, audiovizuális dokumentum), valamint amelyre a kölcsönzési idő alatt előjegyzési kérés érkezett, nem hosszabbítható. A kölcsönzési határidő lejárta után naponta és példányonként késedelmi díj fizetendő. 
A még nem hosszabbított és a könyvtárba vissza nem adott dokumentumokon lévő bírságok online befizetésére nincs lehetőség mindaddig, amíg a dokumentumok kölcsönzési határideje nem lett meghosszabbítva vagy vissza nem lett adva a könyvtárban. Ezek a bírságok, mint "Nem lezárt tartozások" láthatók a befizethető tartozások után.
Amennyiben egy dokumentummal késik és az már fizetési meghagyás (FMH) időszakában van, akkor az ilyen FMH kártérítési ár típusú tartozások mellett kiegészítő információ olvasható, mely arról tájékoztatja, hogy az ilyen könyvekre vonatkozó kártérítési árat csak akkor fizesse be, ha a példányt a könyvtárban nem tudja visszaadni.
Az "Adatok" lapon a személyes adatai, e-mail címe, a könyvtárakhoz tartozó tagságok és azok lejárati határideje, valamint állandó és levelezési címe olvasható, melyeket a beiratkozás/adategyeztetés során megadott. Ezen kívül ugyanezen a lapon módosítható az e-mail cím, beállítható a felület használatának preferált nyelve és az e-mail értesítések, módosítható a belépési jelszó, illetve leadható a személyes adatok törlésére vonatkozó kérelem. Adatai közül az e-mail cím mező kitöltése, ill. változása esetén annak módosítása – egyszerű felülírással és a pipa gombra kattintással megtehető.
Az e-mail-címére a könyvtári rendszerünkben távolról kezdeményezett kényelmi szolgáltatások (előjegyzés, távfizetés, adatok törlésére vonatkozó kérés) folyamatáról, valamint a kölcsönzési határidőkre figyelmeztető értesítéseket tud küldeni a rendszer. Ezek egy részét a könyvtárnak kötelessége kiküldeni, másik része szabadon választható, amelyet akár könyvtárosával egyeztetve, akár online belépéssel az "Értesítési beállítások" megnyitásával megváltoztathat.
  • Hamarosan lejáró kölcsönzések: a lejárat előtti napon küldött, a lejáró kölcsönzésekről szóló értesítő.
  • Törlési kérés rögzítése: tagság lejáratát követően, ha nincs dokumentum vagy pénztartozás, személyes adattörlési kérést adhat le.
  • Törlési kérés visszavonása: személyes adatainak törlésére vonatkozó igény visszavonásáról szóló értesítő levél.
  • Online bankkártyás fizetés: az online befizetés sikeréről vagy sikertelenségéről szóló értesítés.
  • Online hosszabbítás: a katalógus felületén végzett hosszabbítás sikeréről vagy sikertelenségéről szóló értesítés.
  • Előjegyzési kérés elutasítása: online leadott előjegyzési kérés elutasításáról szóló értesítés abban az esetben, ha a könyvtár valamilyen okból nem tudja a kérést teljesíteni.

A katalógusban lekeresett dokumentum raktárból történő igénylését a "Raktári kérés" gomb megnyomásával indíthatja el.
Raktári kérés a Központi Könyvtár területén a könyvtár katalógus-gépeiről vagy a WIFI hálózatra csatlakozva saját eszközről adható le a raktári példánnyal is rendelkező művekre. A raktár nyitvatartási időben a zárás előtti 30 percig fogadja a kéréseket.
A kéréshez be kell jelentkeznie a olvasójegy vonalkódjával és jelszavával, mely alapértelmezetten a születési hónap és nap négyjegyű kódja, pl. 0524.
Ezt követően állíthatja be a raktári kérés paramétereit, illetve itt tájékozódhat a kiszolgálás helyéről (pl. Földszint, Raktári kiadás), mely annak függvénye, hogy a dokumentum mely raktárból és milyen célra (Kölcsönzés vagy Helyben olvasás) igényelhető. A több kötetes műnél itt választhatja ki, mely kötetet szeretné megkapni. Ha a könyvnek van olvasótermi ill. szabadpolcos példánya, akkor erről is tájékoztató üzenetet fog kapni.
Amennyiben az igénylés minden paraméterét rendben találja, nyomja meg a "Kérés elküldése" gombot.
Ha a könyvnek nincs a raktárból kérhető példánya, akkor erről figyelmeztető üzenetet fog kapni:
"Raktári kérés csak a Központi könyvtár katalógus-gépeiről, raktári példánnyal is rendelkező művekre, nyitvatartási időben adható le a zárás előtti 30 percig."
A kérés sikeres elküldését követően pedig a következő tájékoztató információ jelenik meg:
"Az összes kérést sikeresen elküldte. A kért dokumentumokat az Ön által megadott helyen veheti majd át."
A leadott raktári kérések az "Olvasói Adatok", "Távhasználat" menüpontjában  visszakereshetők.
Az elküldött kérés visszavonható addig, amíg a raktár nem kezdte meg a dokumentum keresését. Ehhez kattintson a kérést tartalmazó sorban a "Visszavonás" gombra.
Ha a kiszolgálás helyére megérkezett az Ön által kért könyv, akkor a tájékoztató pult fölött elhelyezett kijelzőkön az olvasói vonalkód utolsó 8 számjegye jelenik meg. 

A valamely tagkönyvtárunkban kölcsönzésre jogosító érvényes tagsággal rendelkező olvasóink előjegyezhetik a katalógusunkban megtalálható dokumentumot abból a könyvtárból, ahol tagságuk érvényes, és a keresett dokumentum megtalálható.
Az előjegyzés szolgáltatási díja 300,- Ft. Az előjegyzett mű beérkezése után a rendszer e-mailt küld az átvehetőségről, mellyel egyidejűleg ez a díj az olvasójegyére terhelődik. Ezt az összeget, és minden egyéb tartozását, Ön könyvtárában a dokumentum átvétele előtt készpénzben, vagy bejelentkezést követően saját felületéről "kártyás fizetéssel" online is kifizetheti.
Ha Önnek kifizetetlen tartozása van valamely olvasójegyén valamelyik könyvtárunkban, tartozását bankkártyás fizetéssel az OTP Bank internetes fizetési felületének segítségével adatlapjáról indítva is rendezheti. Tájékoztatjuk, hogy az online fizetést csak abban az esetben tudja kezdeményezni, ha e-mail címmel rendelkezik, és az rögzítve van adatlapján.
A "Pénzügyek" lapon találhatók a tartozásai – könyvtáranként felsorolva –, valamint befizetései és online tranzakciói. Mind a könyvtárban személyesen rendezett számlák, mind a sikeresen befizetett online számlák megtekinthetők és újra kinyomtathatók a "Pénzügyek" fülön a 'Számlák' alatt. A számla részleteinek megtekintésére és a számla kinyomtatására a 'Részletek' hivatkozással megnyitható új ablakban van lehetőség.
Személyes adatok végleges törlésére vonatkozó kérelem indítható az "Adataim törlése" gomb megnyomásával, ha tagsága lejárt és olvasójegyén egyetlen könyvtárban sincs dokumentum- vagy pénztartozása. Amennyiben személyes adatainak törlésér kéri, akkor annak törlését követően nem tud bejelentkezni a rendszerbe, nem tudja újra használni olvasójegyét, nem tudja megnézni korábbi kölcsönzéseit, és azokról a könyvtárban a könyvtáros kollégák sem tudnak felvilágosítást adni. A kérelem még visszavonható, amennyiben meggondolja magát, azonban a könyvtáros által történő jóváhagyást és törlést követően az adatok visszaállítására nincs lehetőség.
A "Kölcsönzéstörténet" lapon 3 évre visszamenőleg kilistázhatók - a Lekér gomb megnyomásával - a korábbi kölcsönzések. (Az aktuális kölcsönzések nincsenek benne, illetve, ha a 3 év alatt olvasójegy-csere történt, a korábbi vonalkódra kölcsönzött dokumentumok nincsenek a listában). A lista lapozható, a keresőmező segítségével kölcsönzési helyre és bármilyen szövegrészre rákereshet, szűrheti a halmaz elemeit. A lista menthető CSV és PDF formátumban, a nyomtatás ikonra kattintva közvetlenül nyomtatható.
Kérjük, ha befejezte az olvasói adatok felületén végzett műveletet, akkor a "Kijelentkezés" menüpont segítségével lépjen ki, különösen nyilvános helyen történő használat esetén, mert csak így garantálható, hogy adatai nem kerülnek illetéktelen kezekbe!

A különböző formátumok jelentése

Lista: a leglényegesebb bibliográfiai adatokat (szerző, cím, megjelenés) jeleníti meg.
Hosszú: a dokumentum leíró adatait mutatja.
Hosszú példányokkal: a dokumentum leíró adatain túl a példányadatokat és azok lelőhelyét láttatja:
  • könyvtárnév címmel, vagy rövidítve (KK - Központi Könyvtárat jelöl)
  • megfelelő olvasóterem megnevezése,
  • téma, aktuális jelzet - ahol a mű megtalálható (polc)
  • évszám - bekötött folyóiratok,
  • kötet jelzés - többkötetes művek,
  • státusz - a dokumentum pillanatnyi elérhetősége ill. lejárati ideje.
MARC: a dokumentum adatai mező- és almező kódokkal a US MARC szabvány szerint.
HUNMARC: a dokumentum adatai mező- és almező kódokkal a HUNMARC szabvány szerint.

Általános szabályok

A rendszer a nagy- és kisbetűk között nem tesz különbséget; az ékezetes (rövid, hosszú) magánhangzókat megkülönbözteti.
Több karakterre csonkoláshoz a * (csillag) vagy a % (százalék) jel használható, ezek egyenértékűek. A ? (kérdőjel) egy karakter helyettesítésére szolgál a szó bármely pontján.
A magyar ábécében nem használt betűket (pl.: ä, ß, i) a különleges karakterek listája segítségével írhatjuk be.

Különleges karakterek

Windows operációs rendszeren a listában szereplő betűket a következőképpen írhatjuk be a kívánt helyre: a klaviatúra bal oldali "Alt" billentyűjének folyamatos nyomva tartása mellett beütjük a megfelelő számkódot vagy a táblázatból kimásolva a kívánt karaktert a keresőmezőbe átmásolható Windows esetén Ctrl-C, Ctrl-V, illetve Apple esetén Command-C, Command-V.

ä 132 ą 165 ď 212 Î 215 Ń 227 ř 253 ť 156 Ž 166
ă 199 ç 135 Ë 211 î 140 ń 228 Š 230 Ů 222 ž 167
â 131 Ç 128 ë 137 Ĺ 145 ň 229 š 231 ů 0249 ź 171
Ä 142 ć 134 ě 216 Ľ 149 Ô 226 Ś 151 ý 236 Ź 141
Ă 198 Ć 143 Ě 183 ľ 150 ô 147 ś 152 Ý 237  
 182 Ď 210 Ę 168 Ł 157 ŕ 234 ß 225 Ż 189  
Ą 164 đ 208 ę 169 Ň 213 Ř 252 Ť 155 ż 190  

Tiltott szavak listája

A rendszer a névelőket, kötőszavakat sem magyar, sem idegen nyelven nem veszi figyelembe, ezek az ún. tiltott szavak.

A AUS DIE ÉS FROM LE OR VAGYIS
ABOUT AUX DER ETA GLI LES SE VON
AN AVEC DAS ETI IN MIT SEM VOT
AND AZ DEL ETO INTO NACH THE WITH
ARE BY DEM ETOT IS NEM UND ZUM
AT CALL DES EZ IZ OF VAGY ZUR
  CON EL FOR LA ON    

Indexnevek listája

indexnév feloldás (tartalom és megjegyzés) példa
ANAL

dokumentumfajták

FIND ANAL om
AUTH

szerző, közreműködő

FIND AUTH Ady Endre
TITL cím, sorozati cím szavai FIND TITL Hipnózis
BIBL szakbibliográfiák (Irodalmi bibliográfia, Szociológiai bibliográfia, Budapest-bibliográfia) FIND BIBL Budapest AND TITL Újpest
PUBL kiadó FIND PUBL Édesvíz
PLAC kiadási hely FIND PLAC Szombathely
DATE

kiadási év

FIND DATE 1976
LOCA

lelőhely

FIND AUTH Brecht AND LOCA 1308
LANG

nyelv (nyelvi mező angol rövidítés szerint)

FIND TITL Hamlet AND LANG eng
LANU

segédlet nyelve (nyelvi mező angol rövidítés szerint)

FIND LANU eng AND TITL (kiv% or rec%)
SUBJ

tárgyszó

 
ISBN Könyvek Nemzetközi Szabványos Azonosítója FIND ISBN 9639563080
ISSN Sorozatok Nemzetközi Szabványos Azonosítója  
KIVN tartalmi kivonat FIND KIVN templom
CALL raktári jelzet  
CORP

testületi név

FIND CORP (kulturális alapítvány)
DOKU

forrásdokumentum

 
HDZO

adathordozó

FIND HDZO hangk
IROD tárgyszó szakgyűjteményekhez  
ISMN kotta kiadói azonosító  
KESZ tárgyszó, audiovizuális dokumentum  
MUSN gyári szám FIND MUSN 8951
PERF

szereplő, előadó

FIND PERF Jackie Chan
PERS

személynév

 
ROOM

teremkód

FIND AUTH Adorno AND ROOM SO
SZCS

szakcsoport (a dokumentum helye a polcon szépirodalom és szakirodalom esetén)

FIND SZCS 100
TCHN

technika (képekre vonatkozólag)

FIND KIVN Duna AND TCHN színes
TEMA

témacsoport (a dokumentum helye a polcon népszerű irodalom esetén)

 
UDCO

könyvtári osztályozás

 
URLI URL-cím FIND URLI %
ZUTY

kulcsszó

 

Kedves Látogató!
Bármilyen kérdése van a számítógépes katalógus használatával kapcsolatban, kérje a könyvtárosok segítségét.
Véleményét, javaslatát a rendszerrel kapcsolatban a fszek@fszek.hu címen szívesen fogadjuk.

Budapest, 2022. július 1.
Információ

Tagkönyvtáraink listája és elérhetősége