A hét könyve
Stefan Selke - Lifelogging: Digital Self-Tracking and Lifelogging – Between Disruptive Technology and Cultural Transformation
Fotó: Springer
Új társadalmi jelenségek és az általuk előidézett változások új szavakat/fogalmakat követelnek, hogy megragadhassuk azt, ami benne és hatásaiban új. Egy ilyen program keretében született Stefan Selke által szerkeszett, Lifelogging: Digital Self-Tracking and Lifelogging – Between Disruptive Technology and Cultural Transformation című tanulmánykötet.
A lifelogging, az életnaplózás nem más, mint digitális önkövetés és önmérés, digitális felvétele, rögzítése, tárolása, adatosítása és számszerűsítése életünk eseményeinek, történéseinek, mozzanatainak vagy folyamatainak. Oké, de mégis mi ebben a jelenségben a technológián túl az új? Mi új van abban, hogy naplózzuk életünket? Más technológiával műveljük, de végül is nem ugyanazt tesszük, mint amikor kézzel vagy géppel írva naplót vezetünk? Kötetünk válasza az, hogy nem – legalábbis az angol nyelvű változaté, mely ebben a kérdésben határozottabb álláspontot képvisel, mint a német nyelvű. Eszerint a lifelogging nem egyszerűen technológiailag-mediálisan más, nem az önmegfigyelés és önmagunk kormányzása már létező gyakorlatainak folytatása más eszközökkel, de nem is csupán popularitását meg intenzitását tekintve új, hanem minőségileg az. Az egyik (mégpedig az első), irányadó tanulmány szerint a lifelogginggal, azzal, hogy az élt-megélt életről digitális másolatot készítünk, és adatoljuk meg számszerűsítjük, a társadalmi logikáját az élet logikája, az önmegismerést az önoptimalizálás, önmagunk megtalálását az önteremtés, a pszichológiát a vitológia váltja fel. Ezt példázza, hogy ma már nem annyira vagy nem egyszerűen egészségesek, hanem sokkal inkább fittek akarunk lenni és kell lennünk; míg az előbbi reaktív vagy preventív, az utóbbi proaktív, míg az előbbinek van végpontja, ahol megállhatunk, elégedettek lehetünk, az utóbbinak nincs. A lifelogging azonban – az egészség és fittség példája hiába sugallja ezt első blikkre – nemcsak egy új életkultúra, hanem a szocializálás egy új formája is (vitális normalizmus).
A lifelogging leírható úgy, mint az önmagaság új technikája, új módja annak, hogy egyedül vagy mások segítségével az ember saját testén és lelkén, a saját gondolatain, viselkedésén és életmódján különböző műveleteket végezzen el; de nem azért, hogy elérje a boldogság, a tisztaság, a bölcsesség, a tökéletesség vagy a halhatatlanság állapotát. A lifelogging – az önmegfigyelés, önkövetés és önmérés gyakorlata – részben ugyanis azon az elképzelésen és elváráson alapul, hogy a testünknek zavarmentesen, hibamentesen (ebben az értelemben tökéletesen) kell működnie, részben azon, hogy mindig kihozhatunk, ki kell hoznunk testünkből és vele magunkból valami többet. Épp ez benne, a lifeloggingban mint az önmagaság egy technikájában az új.
A lifelogging azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy ki tudunk törni a rossz hétköznapi szokásaink fogságából, életünket jobbá tehetjük; hogy életünk eddig nem látott, rejtve maradó, de benne rejlő, belőle kihozható lehetőségeinek egy soha véget nem érő felfedező útja kezdődhet számunkra. A lifelogging azt kínálja és ígéri nekünk, hogy életünket egy folyamatos optimalizálási projekt tárgyává tehetjük, alakíthatjuk, formálhatjuk, egyre jobbá tehetjük magunkat, egyre többet hozhatunk ki magunkból azzal, hogy megfigyeljük, követjük, mérjük, naplózzuk életünket. De miért is? Mi célból? Vagyis miért is optimalizáljuk, akarjuk optimalizálni magunkat, sőt magát az optimalizálást is, miért is vágyunk, törekszünk minél több területen-téren minél többet és minél hatékonyabban kihozni magunkból? Önként s dalolva tesszük ezt? Vagy valamiféle kényszereknek engedelmeskedve? Alapkérdések ezek, melyeket kötetünk tanulmányai különböző nézőpontokból föl is tesznek, és adnak is rá válaszokat.
A liflogging fogalmát szerzőink gyűjtőfogalomként használják: az önkövetés/önmérés különféle módjait-formáit jelölik vele, melyek az egészségmonitorozástól kezdve a tevékenység és a helyszín, a valahol való jelenlét, a helyváltoztató mozgás rögzítésén át a teljesítménymérésig terjed. Ennek során az ember életnyomai digitálisan felvételre/feljegyzésre és későbbi felhasználásra mentésre, tárolásra kerülnek. Az élet szinte minden aspektusa, területe számára van már valamiféle önmérőhardver és hozzá tartozó szoftver, a lifelogging-alkalmazások száma pedig áttekinthetetlen, de négy alapkategóriába besorolhatók. Ezek a következők: 1. egészségmonitoring (testi és lelki egészség, pulzus, kalória, aktivitás, lépés, hangulat mérése, alvásfigyelés); 2. embernyomkövető (tartózkodási hely rögzítése, helyváltoztató mozgás követése); 3. digitális emberi emlékezet vagy e-memória (képek és más adatok összekapcsolásával olyan adatbázis hozható létre, amely lehetővé teszi, hogy saját emlékeinkben googlizhassunk); 4. ellenmegfigyelés (veszélyeztetettek önvédelme azonnal megosztott, nyilvánossá tett életnaplóval vagy a megfigyelő, elnyomó hatalom megfigyelése). Ez mutatja, hogy – szól könyvünk egyik tézise – a mai társadalmakban a megfigyelési rezsim megkettőződik: a vertikális megfigyelés összekapcsolódik a horizontális megfigyeléssel.
Az lifelogging technikai-technológiai eszközeiben, melyek igen sokfélék (minikamerák, okosórák, testen hordozható érzékelő, rögzítő, táróló vagy továbbító rendszerek stb.), az innováció az automatikus, passzív és a hétköznapi életünk során többnyire észrevétlen, csöndes adatfelvétel; a diszkréten működő digitális technológiai eszközök folyamatosan, nem szelektálva-diszkriminálva gyűjtik az adatokat rólunk. Egy lifelogger valójában nem válogat, szűr, mert kütyüje gyűjti és gyűjti róla, életének az általa kiválasztatott aspektusáról az adatokat (például biometrikus adatok, tartózkodás hely, helyváltoztató mozgás, tevékenység). Ily módon jön létre egy-egy személy digitális aurája, mely egészségügyi, testi, helyi, termelékenységi vagy épp hangulati adatokból áll.
A lifeloggingot nevezhetjük multiplex médiumnak, olyannak, amely – ahogyan egyik médium sem – dolog, hanem technológia, funkcionalitás (használati-alkalmazási módok), kognitív viszonyulások (az önméréssel összekapcsolódó gondolkodásmód, vágyak, félelmek, szándékok) és társadalmi hatás együttese. A legutóbbi a társadalmasodás folyamatát jelöli. Kötetünk egyes tanulmányainak középpontjában épp ez áll: hogyan észlelik egymást vagy kapcsolódnak egymáshoz az emberek a lifelogging során és által? Miféle társadalmiságot és társadalmi valóságot hoz létre a lifelogging, valamint az, hogy egyre többen és fokozottabban kezdik figyelni másokat és mások önmegfigyeléseit, olvasni-nézni mások életnaplóit? Olyan korban élünk-e, amikor a médiumok átveszik az emberektől a szocializálás szerepét, amikor már nem emberek, hanem olyan médiumok szocializálnak embereket, mint a lifelog? Milyen következményekkel jár mindez? Azzal például, szól az egyik tanulmány tézise, hogy az ember fenotípusáról egyre inkább az ember genotípusának hasznossága dönt, mond ítéletet. Vagy azzal, szól egy másik tanulmány tézise, hogy megjelenik a diszkrimináció új formája, a racionális diszkrimináció.
Mindazonáltal a lifeloggingnak, az önmegfigyelés digitális és az önarchiválás passzív formájának nemcsak kára, de haszna is van az élet számára. Kötetünkben mind a kettőről szó esik, így például arról, hogy az önmérés nem csak normalizáló gyakorlat, hanem olyan önmagunkhoz viszonyulás, amely megnyitja annak lehetőségét is, hogy másképp viselkedjünk, mint ahogyan azt elvárják tőlünk.
Fotó: Pixabay
Ajánlott olvasmányok:
Lupton, Deborah: The Quantified Self: A Sociology of Self-Tracking. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)