A hét könyve
Orian Brook & Dave O’Brien & Mark Taylor - Culture Is Bad for You
Fotó: Waterstones
A kultúra jó vagy rossz neked? Jót vagy rosszat tesz veled? Nem, nem a kultúra értéke, még kevésbé a kulturális alkotások értéke a kérdés, hanem hogy mi a kultúra haszna és kára? Orian Brook, Dave O’Brien és Mark Taylor Culture Is Bad for You című könyvét ajánljuk, amely egy remek illusztrációja annak, hogy mit jelent a kultúrát és a társadalmi egyenlőtlenségeket szociológiai szemmel szemügyre venni; hogy miként lát és mit lát az, aki szociológiai szemmel néz a kultúrára és a társadalmi egyenlőtlenségekre.
Nyilván vannak, akik már tudnak ilyen szemmel nézni, így látni; ők talán hiányolni fognak egy s mást, netán az eredetiséget vagy az eget rengető újdonságot ebből a könyvből, de elolvasása szociológiai öntudatukra mindenképp jó hatással lesz. Akik pedig esetleg még nem tudnak szociológiai szemmel nézni, azokat a Culture Is Bad for You nagy eséllyel ráveszi arra, hogy – legyen bármennyire is illúzióromboló – nézzenek szociológiai szemmel a világra és benne magukra, mindenekelőtt a kultúrára és a társadalmi egyenlőtlenségekre.
A kultúra jó, mert, mint mondják, erőt, tartást, öntudatot és jövőt ad; segít megismerni magunkat és világunkat, megfogalmazni, kifejezni érzéseinket, gondolatainkat; fejleszti érzékünket, észlelő, tapasztaló képességünket, gondolkodásunkat; összehoz egyéneket és összetartja a közösségeket; szórakoztat, pihentet, fitten tart, élményt és értelmet ad, fölfrissít, felkavar, kizökkent, megváltoztat. Igen, a kultúra, mint mondják, jó – neked és nekünk. Különben is a kultúra az ember életének alapvető és kiiktathatatlan része. Kultúra az, ha izgalmas sorozatot nézünk a tévében vagy elmerülünk egy videojáték világában, verset írunk vagy olvasunk, koncertekre járunk, beszélgetünk barátainkkal a legújabb filmsorozatról, kórusban éneklünk, színjátszó körbe járunk, ajándékot készítünk, és így tovább, és így tovább. Vagyis a kultúra úgyszólván minden, fölöleli mindazt, amit az emberek csinálnak, művelnek, és amivel ezt teszik, magába foglal mindent, amit az emberek magukból és a dolgokból csinálnak, amit magukkal és dolgokkal művelnek, valamint azt, ahogy és amivel ezt csinálják, művelik. A kultúra tényleg úgyszólván minden, és tényleg lényegi, elválaszthatatlan és nélkülözhetetlen aspektusa az emberi létnek és életnek. Brook, O’Brien és Taylor könyve viszont arról szól, hogy legyünk csak óvatosak, elővigyázatosak a kultúrával, mert a kultúra, mutatnak rá ők is, szorosan összekapcsolódik a társadalmi egyenlőtlenségekkel; éppen ezért a kultúra rossz neked, légy kulturális termékeket fogyasztó vagy létrehozó, alkotó, légy nyertes vagy vesztes, légy fönt vagy lent.
E szoros kapcsolat a Culture Is Bad for You szerint a következőkben áll: (1) Aki teremti, létrehozza, előállítja, termeli, gyártja a kultúrát, az reprodukálja a társadalmi egyenlőtlenségeket. (2) Aki fogyasztja a kultúrát, és amilyen kultúrát fogyaszt, az reprodukálja a társadalmi egyenlőtlenségeket. (3) Ahogyan meghatározzuk a kultúrát (mi számít kultúrának, mi magaskultúrának, mi tömegkultúrának), az reprodukálja a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Ha a kultúra ilyen szoros kapcsolatban áll a társadalmi egyenlőtlenségekkel, akkor, ismételjük Brook, O’Brien és Taylor tézisét, a kultúra rossz neked. No de, ki az a te, akinek rossz? Neked, kit már óvodásként komolyzenei hangversenyekre vittek, minden nap mesét kaptál, aztán az többezer kötetes családi kiskönyvtárból választhattál olvasnivalót, kinek szüleihez írók, festők, zenészek jártak, ki anyatejjel szívta magába, játszva tanulta a kultúrát, neked, kinek megvannak a gazdasági, társadalmi és kulturális erőforrásai ahhoz, hogy a kultúrából és a kultúrának élj, neked a kultúra rossz? Nyilván nem, vagy mégis? Hogy rossz, az Brook, O’Brien és Taylor tézise szerint annyit tesz, hogy a társadalmi egyenlőtlenség szempontjából rossz, ami egyben annyit tesz, hogy akkor is rossz neked, ha különben nem rossz, akkor is rossz, ha különben, más szempontból kifejezetten jó, ha nyertes tudsz lenni, mert élvezed minden előnyét annak, ami neked megadatott, másoknak ellenben nem. Hogy ebben ne valamiféle perverz gondolkodást vagy rabszolgalázadást lássunk, ahhoz látnunk kell: nem egyszerűen azért lettél te nyertes (jutsz bizonyos kulturális javakhoz, tudod fogyasztani azokat, jutsz bizonyos állásokhoz, kapsz meg szerepeket, lehetőségeket a kultúra területén), mások meg nem, mert te sokat, keményen dolgozol, meg tehetséges, netán zseni, horribile dictu emberfeletti ember vagy. Hogy ezt lássuk, látni tudjuk, nos épp erre való és jó – ezt képes csinálni velünk (látásunkkal) – a szociológia.
A társadalmi egyenlőtlenségek szociológiai szempontú vizsgálata, reprezentálja Brook, O’Brien és Taylor is, képes föltárni a társadalmi egyenlőtlenségek mintázatát, valamint azokat a mechanizmusokat, amelyek magyarázzák azokat, de mindenekelőtt és legfőképp lerombolni képes azokat az illúziókat, amely szerint az egyénen, annak képességeim, akaratán, szorgalmán, kitartásán múlik, hogy nyertes leszel-e vagy vesztes. Nem vitás, mindenki látja és elismeri, hogy vannak a társadalomban egyenlőtlenségek, de sokan szentül hiszik, hogy az egyének lényegében maguknak köszönhetik, hogy nyertesek vagy vesztesek lettek-e, éppen ezért meg is érdemlik; a szociológia pimaszsága vagy botrányossága viszont (többek között) pontosan abban áll, hogy aláássa e szent hitünket. A társadalmi egyenlőtlenségeknek, melyek a különféle erőforrások egyenlőtlen eloszlásából és ezek egymásra hatásából fakadnak, azok reprodukciójának Brook, O’Brien és Taylor szerint van egy kulturális aspektusa vagy dimenziója. Ez abban áll, hogy valaminek mi az (anyagi-gazdasági és nem anyagi-gazdasági értelemben vett) értéke. Ebben, vagyis az értékkonstrukcióban a kulturális ipar meghatározó szerepet játszik, következésképp a társadalmi egyenlőtlenségek reprodukciójában is: a kultúratermelés és a kultúrafogyasztás együttesen formálja-alakítja azt, hogy mi az, ami értékes, minek mi az értéke a társadalomban, reprodukálva ezzel a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Brook, O’Brien és Taylor a kultúra és a társadalmi egyenlőtlenségek kapcsolatát vizsgálja, a kulturális ipart, a kultúratermelésre és kultúrafogyasztást középpontba helyezve. Megkülönböztetik egymástól a kulturális iparágban dolgozókat és a kulturális foglalkozást űzőket, az utóbbiakra példa az írók, színészek, az előbbiekre a színházi jegyértékesítők, könyvesbolti eladók. Empirikus kutatásukban a kulturális foglalkozást űzők kerülnek középpontba, mert ők azok, akiknek meghatározó, központi és közvetlen szerepük van a kultúrateremtés és vele együtt az értékkonstrukció folyamatában, amely reprodukálja a társadalmi egyenlőtlenségeket; őket, az ő kultúratermelésüket és kultúrafogyasztásukat veszi Brook, O’Brien és Taylor kérdőíves felmérésen és életútinterjún alapuló kutatásában górcső alá. A kultúra / kulturális ipar és társadalmi egyenlőtlenség kapcsolatát sokszor és sokan kutatták-vizsgálták már, úgyhogy nem könnyű ebben újat mondani. Ezzel Brook, O’Brien és Taylor tisztában van, és nem is ámítják az olvasót; ne is számítson senki eget rengető adatokra, meglátásokra, elemzésekre. Van azonban, amit Brook, O’Brien és Taylor az ennek okán esetleg fanyalgóknak is adni tud: megerősítik őket abban, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek szociológiai szempontú szemügyre vétele nélkülözhetetlen és abbahagyhatatlan. A többieket pedig minden bizonnyal meg fogják tudni győzni arról, hogy nézzenek szociológiai szemmel a világra és benne magukra, mindenekelőtt a társadalmi egyenlőtlenségekre, és jó, ha ezt teszik, legyenek akár a csúcson, vagy tartozzanak akár a nyertesekhez.
Fotó: Pixabay
Ajánlott olvasmányok:
Siciliano, Michael L.: Creative Control. The Ambivalence of Work in the Culture Industries. (Lásd hozzá ajánlónkat!) (Könyvtárunkból kölcsönözhető, vagy Online Könyvtárunkból letölthető.)