Beszámoló: Ferge Zsuzsa Szabadegyetem 8. alkalom

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Szociológiai Gyűjteménye a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesülettel partnerségben Ferge Zsuzsa tiszteletére szabadegyetemet szervez. Az előadás-sorozat Ferge Zsuzsa munkásságát veszi alapul, és azokat az elveket, értékeket közvetíti egy szélesebb közönség számára, amelyeket Ferge szociológusi pályája során folyamatosan szem előtt tartott és képviselt. A szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem; az emberi méltóság tisztelete; a tudományos alaposság és az elveihez hű magatartás összeegyeztetése munkája során valódi példaképpé teszi őt.

A Szociológiai Gyűjtemény mai bejegyzésében a nyolcadik rendezvényről szóló beszámolónkat olvashatják. A Szabadegyetem nyolcadik, utolsó előtti rendezvényére május 18-án, egy héttel ezelőtt került sor az Ötpacsirta Szalon termében, melynek címe A döntéshozók felelőssége a társadalompolitikai fordulatokban volt. Az eseményt Kerékgyártó Ágnes, a Szociológiai Gyűjtemény vezetője nyitotta meg, majd át is adta a szót az est meghívott előadóinak. Elsőként Csepeli György, az ELTE és a Mickolci Egyetem professor emeritusa adott elő, előadásának címe A segítő szervezetek fejlesztése volt, utána következett Dr. habil Szabó-Tóth Kinga intézetigazgató, egyetemi docens, ME, ATTI, előadásának címe Társadalompolitikai fordulat mikroszinten? Gyakorlatok és dilemmák volt. Az előadások után a közönség kérdéseire, megjegyzéseire került sor, melyekre az előadók értékes gondolatokat fűztek hozzá. 

Csepeli György

Szabó-Tóth Kinga

A Szabadegyetem nyolcadik eseményére is nagy volt az érdeklődés, ezúton is köszönjük a meghívott vendégeinknek az érdekes előadásokat és a közönségnek is az aktív részvételt. A következő eseményre ezúttal egy keddi napon, június 6-án kerül sor, melynek témája Alul- és felülnézetből: a szociális képzések szerepe a társadalmi problémák kezelésében leszvendégelőadóink a témában elismert szakemberek, Orosz Éva professor emeritus, ELTE TÁTK Szociálpolitikai doktori program vezetője, Hegyesi Gábor professor emeritus, és Benkő Fruzsina szociális munkás, az InDaHouse alapítója. Az eseményen való személyes részvétel biztosítása érdekében regisztráció szükséges, melyet a szociologia@fszek.hu-n lehet megtenni.

A közönség

A Szabadegyetem egyes alkalmaira Ferge Zsuzsa, illetve az adott havi vendégelőadók főbb műveiből készül egy-egy tárló, melyet az Ötpacsirta Szalon előtermében lehet megtekinteni. 

Fotók: FSzEK