Beszámoló: Ferge Zsuzsa Szabadegyetem 2. alkalom

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Szociológiai Gyűjteménye a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesülettel partnerségben Ferge Zsuzsa tiszteletére szabadegyetemet szervez. Az előadás-sorozat Ferge Zsuzsa munkásságát veszi alapul, és azokat az elveket, értékeket közvetíti egy szélesebb közönség számára, amelyeket Ferge szociológusi pályája során folyamatosan szem előtt tartott és képviselt. A szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem; az emberi méltóság tisztelete; a tudományos alaposság és az elveihez hű magatartás összeegyeztetése munkája során valódi példaképpé teszi őt.

A Szociológiai Gyűjtemény mai bejegyzésében a második rendezvényről szóló beszámolónkat olvashatják. A Szabadegyetem második rendezvényére november 17-én, egy héttel ezelőtt került sor az Ötpacsirta Szalon termében, melynek címe A tudományos tájékozatás útvesztőiben - a szociális folyóiratok lehetőségei volt. Az eseményt Kerékgyártó Ágnes, a Szociológiai Gyűjtemény vezetője nyitotta meg, majd az est moderátora Lakner Zoltán, a Jelen folyóirat alapító-főszerkesztője bemutatta a meghívott vendégeket: Lévai Katalint, aki az Esély folyóirat alapító-főszerkesztője, Czibere Ibolyát, az Esély folyóirat jelenlegi főszerkesztőjét, és online kapcsolatban csatlakozott az eseményhez Szoboszlai Katalin, a Párbeszéd főszerkesztője. Ezen az estén is végig - online módon - a beszélgetés része volt Ferge Zsuzsa, aki a témához és az előadókhoz is néhányszor hozzászólt. 

Kerékgyártó Ágnes   Kerékgyártó Ágnes, Ferge Zsuzsa a kivetítőn
Fotó: Kerékgyártó Ágnes, Ferge Zsuzsa a kivetítőn

Elsőként Lévai Katalin beszélt, aki, mint az Esély alapítója is, felmutatta az 1989-ben elindult folyóirat első lapszámát. Beszédében az Esély folyóiratának megalakulásáról, az akkori idők szakmai tevékenységéről mesélt a közönségnek. A társadalompolitikai képzés elindulását is megemlítette, amely szintén Ferge Zsuzsa nevéhez fűződik. Kiemelte, hogy mennyire más volt az akkori egyetemi légkör, a kapcsolat a diákok és tanárok között is sokkal közvetlenebb volt. A folyóirat kiindulásánál céljuk volt, hogy egy olyan nyelvezetet teremtsen meg az Esély, amely mind a szakmabeliek, mind az olvasóközönség számára is fogyasztható és érthető legyen. Czibere Ibolya, aki 2019 óta az Esély jelenlegi főszerkesztője, beszédében először arról beszélt, hogy a folyóirat szerkesztését úgy vette át néhány évvel ezelőtt, hogy a színvonalát és elismertségét tartani kell. Czibere Ibolya az Esély szerkezetéről, az abban megjelent publikációk fajtáiről, témaköreiről beszélt, azok tartalmát ismertette. A harmadik előadó, aki online vett részt az eseményen, Szoboszlai Katalin, aki a Szociális Szakma Szövetségének elnöke, valamint a Párbeszéd folyóiratának főszerkesztője, amely 2014-ben alakult meg. Katalin a Párbeszéd folyóiratának megalakulásáról, tevékenységéről és publikációiról mesélt. 

Czibere Ibolya és Lakner Zoltán
Fotó: Czibere Ibolya és Lakner Zoltán, az est moderátora

Ezek után Lakner Zoltán feltett egy érdekes kérdést, miszerint "nem kevés-e ez?", amellyel arra utalt, hogy az Esély és Párbeszéd folyóiratában is több témáról írnak, de mégis kevésnek tűnik, hogy Magyarországon minderről csak két folyóiratban publikálhatnak a szociális munkások, szociálpolitikusok. Lévai Katalin megjegyezte, hogy fontos a szakmai nyelv használata, de a tágabb közönség számára nem érthető, ezért is volt célja az Esély folyóiratának, hogy a szociális szakmáról érzékenyen, de érthetően fogalmazva írjanak. Czibere Ibolya kiemelte, hogy amióta az Esély folyóirata Open Access, azaz nyílt hozzáférésű, azóta megnövekedett a tanulmányaik és kutatási eredményeik publikációjának száma. Lévai Katalin azt is hozzátette, hogy a jelenlegi döntéshozók nem igazán igényelik a szociális szakma tudását és párbeszédét, de az Esély a mindenkori hatalomtól függetlenül tud működni és fennmaradni, ami rendkívül pozitív. Czibere Ibolya a szociális képzésről elmondta, hogy régebben a Debreceni Egyetemen is népszerű volt a képzés, mára viszont szociálpolitikus képzés már csak két helyen van az országban, a szociális munka szakra is kevesebb a jelentkező, ami a szakma jövőjére tekintettel problémás lehet. 

Lévai Katalin
Fotó: Lévai Katalin

A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbi linkre kattintva: https://www.youtube.com/watch?v=k5EjSGmoUlI

A Szabadegyetem második kerekasztal-beszélgetése szintén sikerrel zárult, meghívott vendégeinknek és a közönségnek ezúton is köszönjük a részvételt. 

A Szabadegyetem egyes alkalmaira Ferge Zsuzsa, illetve az adott havi vendégelőadók főbb műveiből készül egy-egy tárló, melyet az Ötpacsirta Szalon előtermében lehet megtekinteni.