Ferge Zsuzsa szakmai örökségének nyomában - Szabadegyetem II. évad
Az előítéletek szerepe a társadalompolitikában és értékrendünk alakításában
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Szociológiai Gyűjteménye a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesülettel együttműködésben indított az előző évben fontos társadalmi kérdéseket érintő szociálpolitikai sorozatot Ferge Zsuzsa tiszteletére. A Szabadegyetem nagy sikerére való tekintettel a sorozat a második évaddal folytatódott, melynek első, megnyitó rendezvénye, októberben került megrendezésre. Az új évad keretét - Ferge Zsuzsa jelenlegi kutatásához kapcsolódva - az emberi méltóság és emberi jogok kérdésköre adja. Az idei témák között megjelenik a gyermekvédelem, a lakhatás, a fogyatékospolitika, az idősügy, az előítéletek, a romák - azon belül is a roma nők – helyzete is.
A Szociológiai Gyűjtemény mai bejegyzésében a második alkalomról szóló beszámolónkat olvashatják. Elsőként a Szociológiai Gyűjtemény vezetője, Kerékgyártó Ágnes köszöntötte az egybegyűlteket, aki átadta a szót az est moderátorának Kende Ágnes, szociológusnak, majd sor került az előadásra, melyet Csepeli György, professor emeritus, ELTE, ME és Örkény Antal, szociológus, egyetemi tanár ELTE TáTK, közösen adtak elő, melynek címe Az antiszemitizmus új kutatási módszere volt. Előadásukban a jelenlegi kutatásukba pillanthatott bele a közönség, mely érdekes adatokat tartalmazott. A körülbelül 45 percig tató előadás után egy kerekasztal-beszélgetés alakult ki a témáról, melyhez Lakner Zoltán, politológus, szociálpolitikus, a Jelen folyóirat szerkesztőjének részvételével kiegészülve került sor, a beszélgetést Kende Ágnes moderálta. Ezután, a közönség kérdéseire került sor, végül pedig az esemény sikerrel zárult. Az előadóknak és a közönségnek ezúton is köszönjük a részvételt.
A harmadik alkalom december 7-én kerül megrendezésre, amelynek témája A kultúra tartalmának és intézményeinek színe-változása a 2000-es években. Felkért előadóink Tibori Tímea, szociológus, Orsós László Jakab, kulturális menedzser, a Brooklyn Public Library művészeti igazgatója és alelnöke, valamint György Péter, esztéta, egyetemi tanár. A Szabadegyetem egyes alkalmaira Ferge Zsuzsa műveiből készül egy-egy tárló, melyet az Ötpacsirta Szalon előtermében lehet megtekinteni.
Fotók: FSZEK