A hét könyve

Marco Walter: Der Begriff des Politischen

Fotó: Duncker & Humblot 

1927, 1932 (1963) és 1933. Egy Carl Schmitt-tel behatóan foglalkozó álmából fölriadva is tudja, hogy e három évszám mit jelent: A Der Begriff des Politischen három fő változatának megjelenési évét. Végre megérkezett könyvárunkba, és hamarosan kölcsönözhető lesz e három változatot szinoptikus módon megjelenítő, Marco Walter által gondozott és szerkeszett kötet: Der Begriff des Politischen. Synoptische Darstellunk der Texte. Ajánljuk – nem csak Schmitt-kutatóknak.

Nem kétséges, a Der Begriff des Politischen [A politikai fogalma] (továbbiakban: BdP) a schmitt-i életmű kulcsszövege; kevés olyan formula váltott ki oly erős visszhangot, mint a „barát-ellenség”-é, azé a megkülönböztetésé, amellyel Schmitt a politikait leírja. Igen a politikait. Schmitt melléknévből (politisch) csinál főnevet (das Politische), hogy megragadja a politika megváltozott valóságának sajátosságát. Magyarán: a politikai nem a politika lényegét jelöli (a „das Politische” ezért sem fordítható „politikum”-ként), nem is a politika lehetőségfeltételét, hanem a politika új valóságát. Nincs itt semmiféle filozófia, nincs például a politikai mint ontológiai és a politika mint ontikus dimenzió megkülönböztetése, hanem csupán egy pofonegyszerű, ám eget rengető következményekkel járó észrevétel, meglátás: a politika (bevett, szokásos, használatos) fogalma olyan valóságot jelöl, amely immár nem a valóság, amiért is a politika fogalma nem alkalmas a politika új valósága vagy az új politikai valóság sajátosságának megragadására. Az most hagyjuk, hogy a politikai leíró fogalma egyben mennyiben és miért politikai fogalom, csak rögzítsük: a BdP nemcsak a schmitti életmű kulcsszövege, hanem a 20–21. század politikaelméletéé is – mindenekelőtt az olyané, amelyik a valóság és annak megragadása iránt elkötelezett, nem pedig valamilyen (beláthatatlanul) mélynek vagy végsőnek tetsző, netán divatos, trendi, szexi filozófémáknak.

No de mi értelme a három fő változat együttes megjelentetésének, egy kötetben, szinoptikusan? Abban nincs semmi különös, hogy egy politikaelméleti (vagy másfajta) szövegnek nem egy változata van, meg abban sincs, hogy egy szerző kiadott szövegét átdolgozva-bővítve újra megjelenteti. Schmitt azonban, ez már kissé különös, több mint harminc éven át dolgozott a politikai fogalmán; nem folyamatosan, persze, de újra meg újra visszatért hozzá. Ennek egyik eredménye Theorie des Partisanen [A partizán elmélete], amely, miként alcíme: Zwischenbemerkung zum Begriff des Politischen (Közbevetett megjegyzések a politikai fogalmához) jelzi, a politikai fogalmához kapcsolódik. Másik eredménye a BdP 1963-as kiadása, amely az ehhez írt terjedelmes előszón túl tartalmazta egyrészt az 1932-es szövegét (bizonyos, de nem lényegi-tartalmi változtatásokkal), másrészt négy rövidebb szöveget az alapszövegen kívül. Ezek közül az egyik már az 1932-es kiadásban is szerepelt, a másik három, melyeket Schmitt korolláriumoknak nevez, viszont nem, ezek újak. Kötetünk természetesen tartalmazza mindegyiket, plusz az 1971-es olasz kiadás pár oldalas, ám annál figyelemre méltóbb előszavát, és az 1932-es kiadás rövid utószavát is. Azzal, hogy Schmitt 1963-ban az 1932-es újrakiadása mellett döntött, auktorként ezt a változatot jelölte ki a mérvadónak. Ma is az 1963-as (1932-es) szövegváltozatot szokás referenciának tekinteni. Akkor mégis mi értelme a három fő változat együttes megjelentetésének?

Egy kicsit más, mint hogy bepillantást nyerhetünk vele Schmitt „műhelyébe”, vagyis hogy a BdP-t születése (elnyúló) pillanatának lehetünk valamennyire részesei, annak, hogyan formálódott, készült, nyerte el végső, véglegesnek tekinthető változatát a mű. Ennek során, kivált, ha résztvevő megfigyelésünk kellő tisztelettel párosul, könnyen föltételezünk olyasmit, ami a BdP-vel kapcsolatban egy kicsit félrevisz: azt, hogy van happy end, van utolsó, és az utolsó, aminél nincs újabb, a végső, az igazi. A BdP szövegváltozatai együttesen azonban egy kicsit más képet rajzolnak ki. Nem csupán azt látjuk, hogy az 1927-eshez képest az 1932-esben, illetve az 1932-es képest az 1933-asban jelentős változtatások vannak, hanem azt is, ahogyan Schmitt saját szövegével bánik, és ez a hogyan más, mint általában: nem tekinti szövegét lezártnak, végérvényesnek, hanem újragondolandónak, kiegészítendőnek, átdolgozandónak, olyannak, ami nem lehet a tárgyat kimerítő, kész, zárt. Ennek oka az, hogy Schmitt úgy látja, „a rendszerek kora elmúlt” (Schmitt, 46 / Schmitt, 13). Ebből legalább három olyan dolog következik, amely kihat a schmitti szövegalkotás mikéntjére. Először is az, hogy nem lehet sziklaszilárd alapra (valami végsőre vagy elsőre) építve kifejteni a politikai fogalmát. (Vagyis igen, téved, aki szerint a BdP-nek van antropológiája. Nincs ilyenje, a politikai fogalmának nincs antropológiai megalapozása vagy alapja, csak antropológiai implikációi. Mutatja ezt, hogy „A politikai elméletek antropológiai kiindulópontja” címet viselő szakasz a BdP utolsó előtti szakasza, nem az első, márpedig az alapokat lefektetni az elején szokás.) Másodszor az, hogy Schmitt a politikai fogalmát konkrét-tényleges jelenségekből, esetekből, példákból, figurákból kiindulva, azokat mindvégig szem előtt tartva alkotja meg és dolgozza ki, és oly módon, hogy a valóság megismerését célzó fogalom nem kimeríti, hanem megvilágítja a valóságot. Harmadszor az, hogy a politikai fogalmáról szóló szöveg nem lehet lezárt (végső) szöveg, hanem potenciálisan átdolgozás, kiegészítés, újraírás tárgya, hiszen a valóság maga is nyitott, változó, átalakuló. Éppen ezért, legalábbis, ha a valóság megragadása a cél, újra meg újra próbára kell tenni a politikai fogalmát a valóságon (Schmitt, 121). Igaz, a BdP szövegét érintő lényegi-tartalmi változtatások 1927 és 1933 között történnek, de az 1963-as kiadáshoz írt előszó és az 1971-es olaszhoz írt előszó, valamint a partizánról írott kis könyvecske egészen új kontextusba helyezi a BdP-t, olyannyira, hogy van, aki szerint Schmittnek újra kellett volna írnia azt.

Ami tehát a BdP mint mű történetét sajátossá teszi, az egyrészt az, hogy Schmitt maga számolja föl a szövegnek a könyv anyagi formája által is sugallat zártságát és egységét. Másrészt az, hogy változtatások nem csak Schmitt privát terében (könyvtár- és dolgozószobájában) zajlanak, kéziratokat, jegyzeteket maguk után hagyva, hanem (újra)kiadások formájában úgyszólván az olvasók szeme előtt, még ha Schmitt nem is jelzi, vagy ha jelzi, akkor általánosságban, hogy változtatott, indokolni meg egyáltalán nem indokol, lábjegyzetben sem. Ilyen jellegű változtatások – leginkább bizonyos törlések, például hogy a Politische Theologie (Politikai teológia) 1934-es, második kiadásából törli valamennyi hivatkozását korábbi zsidó kollegájára, Erich Kaufmannra –, más szövegeivel is megesnek, de ezek tartalmi-tárgyi szempontból nem olyan horderejűek, mint a BdP szövegén tett változtatások. A BdP szinoptikus megjelenítése konkrétan a következőképp néz ki: két oldal képez egy egységet, mindegyik egység négy oszlopra van osztva. Az első három oszlop a három eredeti szövegváltozat kap helyet, középen a 1963 (1932) referenciaszöveggel; a negyedik oszlop függőlegesen ketté van osztva, a fölső részben Schmitt hivatkozásai, az alsóban a szerkesztői megjegyzések kaptak helyet. Az utóbbiak egyrészt a BdP azon kiadásainak/kéziratainak az adott szöveghelyet érintő, a referenciaszöveghez képesti eltéréseiről tájékoztatják az olvasót, amelyek esetében nem volt indokolt, hogy saját oszlopot kapjanak; másrészt megadják a pontos forrását azon szófordulatoknak, megfogalmazásoknak, amiket Schmitt fölidéz vagy idéz, de nem hivatkozza le, vagy nem pontosan.

Kötet elején a szerkesztő Marco Walter előszava található, amely nemcsak Schmitt életéről, munkásságáról és a BdP mint szöveg vagy mű történetéről áttekintést, hanem a kötet szerkezetéről, használati módjáról is informálja az olvasót. A kötet végén a BdP egyes szakaszokhoz Marco Walter által írt kommentár kapott helyet, mely kiemeli az adott szakasz kulcsállításait, és rögzíti a három fő verzió legfontosabb különbségeit, eltéréseit, az életmű kontextusába helyezve azokat.

Fotó: Pixabay

Ajánlott olvasmányok:

Carl Schmitt fogadtatása a társadalomtudományokban II. (Szerk.: Cs. Kiss Lajos.) 881–965. o. [V. rész: Politika- és államelmélet] (Helyben olvasható könyvtárunkban.)

Szabó Márton: Politika versus politikai: Carl Schmitt „das Politische" fogalma. In Beszélő politika. A diszkurzív politikatudomány teoretikus környezete. (Szerk.: Szabó Márton.) 24–50. o. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Szabó Márton: A politikai fogalmának elmélyítése. In Carl Schmitt jogtudománya. Tanulmányok Carl Schmittről. (Szerk.: Cs. Kiss Lajos.) 181–196. o. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Szabó Márton: A politikum fogalma. In Ünnepi tanulmányok a 65 éves Cs. Kiss Lajos tiszteletére. (Szerk.: Pongrácz Alex.) 453–473. o. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Bence György: A politikum sajátossága. In Válogatott politikai-filozófiai tanulmányok, 1990-2006. (Szerk.: Pogonyi Szabolcs.) 13-25. o.