A hét könyve
Nick Prior: Popular Music, Digital Technology and Society
Fotó: Amazon Books
Nincs zene technológia nélkül, a zene, legyen akár klasszikus, akár populáris, elválaszthatatlanul összefonódik a technológiával. Minden zene technikai, az analóg éppúgy, mint a digitális, a hangszeres éppúgy, mint az elektronikus, az élő éppúgy, mint a felvett és lejátszott. Nick Prior Popular Music, Digital Technology and Society című könyvét ajánljuk.
A zene, azon belül a populáris zene sokféleképp kutatható, de csak úgy érdemes, ha valamivel hozzá tudunk járulni a populáris zene megismeréséhez. Adódik a kérdés: mivel járulhat hozzá a szociológia a (kortárs) populáris zene kutatásához és megismeréséhez? Prior válasza erre így kezdődik: „a szociológia egyik legfontosabb feladata gyanút kelteni a zenével kapcsolatos diskurzusok kritikátlan és reflektálatlan kijelentései iránt” (Prior, 27. o.). Vagyis a szociológia egyik legfontosabb feladata elbizonytalanítani, megtörni az öntelt vagy naiv magabiztosságunkat. Ámde, fűzhetjük hozzá, a szociológia legfontosabb feladatai közé tartozik ez is: megérteni és megmagyarázni a „kritikátlan és reflektálatlan” kijelentéseket, nem pedig a tudás, az ismeret hiányának betudni, arra vagy a megtévesztésre, befolyásolásra visszavezetni. Nincs tehát, egyáltalán nincs megválaszolva a kérdés, hogy mivel járulhat hozzá a szociológia a populáris zene kutatásához és megismeréséhez, ha azt mondjuk, hogy a szociológia legfontosabb feladata, hogy gyanút keltsen a zenével kapcsolatos diskurzusok kritikátlan és reflektálatlan kijelentései iránt. Avagy „másképp megfogalmazva”, azt, hogy „a szociológia célja, hogy felhívja a figyelmünket a konstitutivitás és relacionalitás, a konfliktusosság és a performativitás szerepére” (Prior, 27.). Bizonyára, de – finoman fogalmazva – közelebb aligha kerültünk ezzel valamiféle értelmes és elfogadható válaszhoz a kérdésünkre.
A zeneszociológiai munkák gyakran annak feltárására irányulnak, hogy miképp fonódik össze a zene a társadalmisággal. Ezek szerint a zeneszociológia a zene társadalmiságának feltárásával járulna hozzá a zenekutatáshoz és a zene megismeréséhez. Ez, mint mondja Prior, mind szép és jó, de mi is tulajdonképp az a társadalmi, és hogyan kell a zene és társadalomnak nevezett izé összefonódását elgondolnunk (Prior, 28.). Kézenfekvő, ha létező és kipróbált szociológiai elméleteket használunk, alkalmazunk a zenekutatásban, nem kritikátlanul, nem egy az egyben. Végül is ezt csinálja Prior is, figyelembe véve, hogy a szociológiai elméletekben a társadalmiság kérdése gyakran megválaszolatlan marad, azaz a szociológia általában bajban van a társadalmi fogalmát illetően. Ez minden bizonnyal szerepet játszik abban, hogy a zene társadalmiságának feltárására irányuló zeneszociológiai kutatások gyakran homály hagyják, hogy mit jelent a zene társadalmisága, és inkább a zenélés (benne a zeneszerzés, zenekészítés és zenefogyasztás) mikrokozmoszáról, annak entitásairól, processzusairól vagy médiumairól tudhatunk meg belőlük egy s mást.
Prior nem követi el ezt a „hibát”: az ún. Science, Technology and Society irányzatához kapcsolódik, amelynek egyik sajátossága, hogy újragondolja a társadalmi fogalmát. Éspedig így: nem emitt a társadalom/ember, amott meg a technológia/nemember, azaz ezek nem egymástól elkülönülten létező entitások, melyek alkalomadtán viszonyba lépnek egymással, hatnak egymásra, hanem elválaszthatatlanul összefonódnak, minek következtében világunkat hibrid entitások népesítik be, alakítják, formálják, szervezik. Enne megfelelően Prior könyvének kiinduló állítása, hogy minden zene technikai, mégpedig abban az értelemben, hogy technikai anyagok, folyamatok által közvetített. Nincs ontológiai alapja különbséget tenni technikai és nem technikai zene között. Kivált a populáris zene esetében, melynek meghatározásaiban hol a tömegpiacra, hol a klasszikus zenéhez képesti különbségeire, hol az iparszerű előállítására-termelésre és terjesztésre helyeződik a hangsúly, de mindegyikben ott az állítás: a populáris zene nem emberi anyagok / folyamatok sokasága által közvetített, azaz – ebben az értelemben – technikai. Ahogy a nem populáris zene is az.
Nem arról van szó, hogy van a technika és van a zene, az előbbit használják az utóbbihoz, hogy van a zene és vannak megszólaltatásának eszközei, hanem hogy a zene szólása (a hangok) már mindig is technikaiak. A zeneszerzés, zenekészítés, sem a zeneelőadás nem tiszta, technológiamentes, hogy aztán alkalmasint a technológia által befolyásolt, torzított, meghamisított legyen, hanem a technológia ott van, benne van folyamatosan és állandóan a zenében. Nincs zene technológia nélkül. Nem csak populáris zene, de klasszikus zene sem (a hangszerek, vonók, pengetők, ütők éppúgy formálták a zenélést, ahogy az elektromos hangszerek, erősítők, hangrögzítők, keverőpultok, visszhangeszközök, zengetők). Zene és technológia elválaszthatatlanul egymástól. Nem emitt a zene, amott a technológia, mely entitások alkalmasint összejönnek (pl. zenei stúdióban) vagy szétválnak (pl. koncerten), hanem már mindig is és elválaszthatatlanul összefonódnak egymással. A zene, a zenélés cakompakk emberek és nememberek együttesének műve, avagy hibridek hibridje.
Prior kutatásának legfőbb célja, hogy megértse, mi történik a zenével, azon belül a populáris zenével, amikor az a digitális technológiával fonódik össze. Azt szeretné föltárni, hogy miként van benne a digitális technológia a populáris zenében, annak készítésében és fogyasztásában, vagyis hogy a szónikus és digitális miként fonódik össze, alakítja, formálja egymást. Nem kétséges, a digitális technológia drámaian átformálta a populáris zenét, annak készítését és fogyasztását, a kérdés csak az, hogyan: mit csinált a zenével és mit csinált a zene a vele?
Az „erős technológiai determinizmus” szerint a technológia független és önálló ágens, amely kívülről gyakorol hatást a társadalomra; barátunk, mert segít megoldani problémáinkat, vagy ellenségünk, mert ural, maga alá gyűr, leigáz, átalakítja nememberivé mindazt, ami emberi. Ez a zenét illetően úgy jelenik meg, hogy a technológia (ki)öli a zenéből az eredetiséget, a természetességet, a zeneiséget. Iggy Pop például így fogalmazta meg ezt 2015-ben: „I fucking hate that techno shit […] I will fight you till I die, you techno dogs. Fucking pushing buttons on your drum machines. It’s fake. Fake!” Az ilyenek és ehhez hasonló kritikáknak, a bennük ott lévő hierarchikus distinkcióknak egyik előfeltevése, hogy az élő koncert a zene előadásának és hallgatásának ideális helye és módja; másik előfeltevése, hogy a technológia megmásít, hamisít, torzít, öl. Paradox, hogy autentikus rock, melynek egyik sztárja Iggy Pop, nem létezhetne elektromos gitárok, erősítők, hangfalak és mikrofonok nélkül, ahogyan autentikus elektromos zene sem különféle elektromos hangszerek és zenei elektronikák nélkül.
A „gyönge technológiai determinizmus” szerint, melyet Prior is magáévá tesz, a technológia alakítja, formálja az emberi aktivitást, így a zenekészítést és zenefogyasztást, a technológia tehát ágenciával bír (aláás, lerombol, letővé tesz, korlátoz, megváltoztat), ámde ez az ágencia csakis a zenekészítés és zenefogyasztás összetett és változó kontextusában nyilvánulhat meg. Vagyis eszközöket, például az elektromos gitárokat, szintetizátorokat, dobgépeket, zengetőket, keverőpultokat, lemezjátszókat, hálózati lejátszókat nem lehet egyszerűen technikai paramétereire és funkcionalitására redukálni, így megérteni és velük magyarázni használatukat. Van, hogy nem úgy működnek az eszközök, ahogy kell, vagy nem arra és úgy használják, amire és ahogy kellene; bizonyos mértékig előírják, de teljes mértékben nem határozzák meg saját használatukat: nem csinálhatunk velük bármit, nem használhatjuk őket bárhogy, de több mindent és többféleképp annál, mint amit a tervezőik-kitalálóik (formájukba, anyagukba, szerkezetükbe, működésmódjukba) beleírtak. A zene története tele is van olyan esetekkel, amikor egyes eszközök/technológiák meghibásodásból, nem megfelelő vagy nem rendeltetésszerű használatából, előre nem látott, előre nem jelezhető felhasználásiból valami eredeti vagy új fakadt. Ilyesmi történt például Keith Jarrett kölni koncertjén, ilyesmit csináltak a lemezjátszókkal a DJ-k, ilyesmit tett Jimi Hendrix a gitárral.
A Science, Technology and Society irányzatához és a gyönge determinista állásponthoz kapcsolódó Prior elméleti alapállása tehát a következőképp foglalható össze: az eszközöket technológiájukkal együtt nemcsak megcsinálják, de maguk is csinálnak valamit; nem önálló (autonóm) cselekvők, mert nem oldhatók el (ágyazhatók ki) a társadalmi gyakorlatok világából, vagyis használati-gyakorlati kontextusaiktól függő ágensek, melyek előírják és korlátozzák, egyben nyitva is hagyják felhasználásuk módját és mikéntjét.
A Popular Music, Digital Technology and Society nem elméleti szöveg: nem elméletet alkot vagy fejt ki, nem is elméleteket tárgyal, értelmez, ütköztet, de természetesen nem elméletmentes, ám szerőjének szándékai szerint csak annyi elmélet van benne, amennyit a kutatás és annak tárgya szempontjából hasznosnak és gyümölcsözőnek tartott. Az elmélet tehát munkára van fogva, avagy másképp fogalmazva, a kutatásba és a szövegbe van ágyazva pragmatikusan és instrumentálisan. Ugyanez mondható el Prior által használt négy kulcsfogalomról is, melyek a következők: Zenélés [musiking]: a zenével kapcsolatos mindenféle aktivitás, a zeneszerzéstől kezdve az előadáson át a hallgatásig és az éneklésig, táncolásig. Affordancia: tárgyak azon képességei, adottságai, tulajdonságai, amelyek benne vannak a tárgyban (túl vagy innen vannak diszkurzív és szociális konstruált természetén), és amelyek egyszerre lehetővé teszik és korlátozzák, mit tehetünk, csinálhatunk velük. Közvetítés: az a folyamat, melynek során egy dolog egy másik dolgon keresztül van átvezetve, aminek eredményeképp az átvezetett dolog megváltozik, átalakul. Így például a gramafon vagy a streamer átalakítja magát a zenét, annak tulajdonságait. Asszamblázs: heterogén elemekből álló együttes, amely több mint elemeinek összessége (egy kacathalom nem asszamblázs), mégpedig emberi és nem emberi, anyagi és nem anyagi elemek együttese.
Prior e négy kulcsfogalmat, valamint elméleti alapállását tisztázó első, bevezető fejezet után a második fejezetben az internetet középpontba állítva azt vizsgálja, hogy miként formálja a zenefogyasztást a digitális technológia, a harmadikban a populáris zene előállítása és a digitális technológia összefonódását és annak hatását, a negyedikben a hangot mint hibrid entitást, az ötödikben a zenefogyasztás és a videójátékok, valamint a zenekészítés és videojáték-technológiák kapcsolatát. Mindegyik vizsgálat, mindegyik fejezet arra fut ki, hogy a digitális technológiák felhasználásuk és használatuk különböző kontextusaiban miként alakítják, formálják (át) a zenét és a zenélést.
Fotó: Pixabay
Ajánlott olvasmányok:
Peters, John Durham: Helmholtz, Edison és a hang története. Replika 77 (2011), 97–112.
Barna Emília –Tófalvy Tamás (szerk.): Popular Music, Technology, and the Changing Media Ecosystem. From Cassettes to Stream. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) (Lásd hozzá ajánlónkat!)