A hét könyve

The Future of Sociology

Fotó: Routledge

Lehet-e a szociológia tudomány, lehet-e úgy tudomány, mint más tudományok? Ezzel a kérdéssel indult útjára, és ezzel a kérdéssel találja magát szembe ma a szociológia. A szociológia mint tudomány – a lehetőségek újragondolása. Ez a témája és tétje a The Future of Sociology című tanulmánykötetnek. A kérdést, hogy lehet-e a szociológia tudomány, többféle irányból föltehetjük, de előbb-utóbb mindegyiknél egy dilemmába torkollunk. Például: elmélet vs. gyakorlat; megismerés vs. cselekvés; igazság vs. hatalom; elfogultság/pártosság vs. objektivitás; tudomány vs. ideológia. Ezek nem egy és ugyanazon dilemma különböző megfogalmazásai, hanem legalább három különböző dilemmáé: a világ megértése/magyarázata vs. a világ megváltoztatása; az igazság vs. hatalom: hatalom nélkül az igazság tehetetlen, erőtlen, semmit sem ér, igazság nélkül a hatalom hazug, álnok, semmirekellő (Arendt, 233–234.); az igazság vagy az igazságosság szolgálata vs. a hatalom szolgálata.

Könyvünk, miként alcíme: Ideology or Objective Social Science? pontosan mutatja, a tudomány/objektivitás vs. ideológia dilemmájába torkolló irányból teszi föl a lehet-e a szociológia tudomány kérdését. Amit a szerzői csinálnak, az szociológiai nézőpontból nem más, mint amit Thomas F. Gieryn nyomán határmunkálatoknak szoktak nevezni. Ez különböző műveleteket foglal magában. Esetünkben nem a szociológia mint diszciplína elhatárolására irányuló műveletekről van szó, vagyis kötetünk tanulmányai nem kijelölni igyekeznek azt a területet, tárgyat, amely a szociológia illetékességébe tartozik, vagy meghatározni azt a szemléletmódot, amely megkülönbözteti a szociológiát más tudományoktól, de nem is az áltudományoktól kívánják elhatárolni a szociológiát, hanem az ideológiától. Ennek során szerzőink azonban nem az ideológiából indulnak ki, vagyis nem az ideológia meghatározott fogalma felől közelítenek a lehet-e a szociológia tudomány kérdéséhez, hanem a szociológia mint tudomány lehetőségeinek feltérképezésére, körüljárására összpontosítanak; az „ideológiát” nem is határozzák meg, szóval ne keressünk a kötetben definíciót, nem találunk.

A szociológia, mint köztudott, a tudomány eszméjében fogant, ily módon szerves részét képezte az objektivitásra, valamint az arra káros torzítások vagy az azt veszélyeztető elfogultságok, köztük az ideológiai befolyás és elkötelezettség kiiktatására törekvés. Ám nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a szociológia az ideológia vs. tudomány dilemmájával találja szembe magát. Vagy az a vád érte, hogy titokban ideologikus (tényleg, van-e ideologikusabb fogalom, mint például a „társadalom” vagy a „társadalmi probléma” 19. századi fogalma?), vagy az az elgondolás kapott lábra, hogy a szociológia értékét (hasznát) az adja, hogy megoldással tud szolgálni a „társadalmi problémákra”, avagy hogy „emancipatorikus” tudomány tud lenni. Ez (az ideológia vs. tudomány dilemmájával való ilyetén szembesülés) elkerülhetetlen volt. A szociológia fogalmai ugyanis gyakran tényleg ideológiai fogalmak voltak azelőtt, mielőtt leíró-tudományos fogalmakat csináltak, legalábbis próbáltak csinálni belőlük, a szociológiai vizsgálódás, kutatás tárgyát pedig igen gyakran olyan témák képezték, amelyek megnevezése, azonosítása és meghatározása kétségtelenül valamiféle ideológiai töltettel bír. Így például a „társadalmi problémák” a 19. században a polgári társadalmat fenyegető szociális problémákkal egyenlő, s úgy tűnhetett, hogy a polgári társadalom és a liberalizmus a szociológia megrendelőiként lépett föl, kijelölve és meghatározva a „társadalmi problémákat”. Egyfelől tehát ott van a tudományosság (objektivitás) eszméje, mely elválaszthatatlan az ideológiai befolyások, elfogultságok kiiktatására törekvéstől, másfelől meg ott vannak az ideológiai-politikai töltetű témák, valamint az ilyenfajta igények, az, hogy az ideológiáknak és politikáknak szükségük van a szociológiára. Egyesek azzal próbálták meg a szociológiát a maguknak megnyerni vagy magukévá tenni, hogy azt bizonygatták, a szociológia keresztül-kasul ideologikus, az objektivitás lehetetlen; mások meg azzal, hogy arra igyekeztek rámutatni, hogy a szociológia bizonyos, de nem a szerintük igaz ideológiát szolgálja.

Ma azonban egy kicsit másról szól a szociológia mint tudomány és az ideológia konfliktusa. Nem kevesen azzal vádolják a szociológiát, hogy episztemológiája a fehérség vagy a férfiasság reprezentációja, alapfogalmai és módszerei pedig a fehér felsőbbrendűség és a férfiuralom kifejeződései. Eszerint nem ártalmatlan és mellékes tény, hogy a szociológia alapítói-klasszikusai kivétel nélkül nyugati, centrumországokban élő fehér férfiak voltak, hanem ennek messze- és mélyreható következményei vannak mind a mai napig. Így például az, hogy a szociológia fehér és nyugati tapasztalatokra épül, ez nyugatcentrikus fogalmakat és kutatásokat eredményez, megállapításai és tételei következésképp és szükségképp csak sajátos és részleges érvényességgel bírnak; vagy az, hogy a szociológia nem egyszerűen ideologikus, nem egyszerűen a kolonializmus és az imperializmus kifejeződése, hanem a faji leigázás és alávetés kiszolgálója. Ha ez áll, akkor abból minimum az következik, hogy a szociológia mint tudomány, mint tudományos-episztemikus vállalkozás egyszerűen sikertelen: egyrészt bizonyos perspektívához és pozícióhoz kötött, másrészt meghatározott hatalmi-uralmi viszonyokba ágyazott (vagy kifejezi, fönntartja, igazolja, vagy épp megkérdőjelezi, fölforgatja azokat). Episztemikus vállalkozás továbbra is, persze, hiszen nem például szórakoztatni, élményt adni, gyönyörködtetni akar, hanem az igazságot kimondani, de ez – perspektívához és pozícióhoz kötöttsége, hatalmi-uralmi viszonyokba ágyazottsága okán – nem lehetséges mások tagadása, legyőzése, ízzé-porrá zúzása, kiszorítása, kiiktatása nélkül. Vagyis a szociológia mint tudományos és episztemikus vállalkozás, akár akarja, akár nem, egyben politikai vállalkozás, amiért is nem az a kérdés, hogy kiszabadulhat-e a politika hálójából, hanem az, hogy miként van belegabalyodva, hogyan bánik belegabalyodottságával, és kinek a hasznára vagy kárára munkálkodik episztemikus-politikai vállalkozásként.

Kötetünk szerzői-tanulmányai ebben a szociológiát mint tudományt kérdésessé tevő szituációban teszik föl újra a kérdést, hogy lehet-e a szociológia tudomány, miféle esélyei/lehetőségei vannak ma a szociológiának mint episztemikus vállalkozásnak arra, hogy semleges, elfogulatlan, pártatlan, objektív legyen. A kérdést csak bonyolítja, hogy sem a tudomány, sem a szociológia mint tudomány nem egyféle vagy egységes, következésképp egyáltalán nem adott és kézenfekvő, mire is irányul a kérdés, vagyis mit jelent a szociológia mint tudomány, vagy az, hogy úgy legyen tudomány, mint a többi tudomány. Mert hát melyik is (legyen) a modell, a minta, a mérvadó, a követendő, és miért? Szerzőink mindenesetre úgy látják, hogy a lehet-e a szociológia tudomány kérdését olyan kontextusban kell vizsgálni, amely magába foglalja a szociológia múltját, illetve úgy kell vizsgálni, hogy magába foglalja az erre való reflexiót. Úgyszólván a kezdet előtti kezdetig kell visszamenni, hiszen a szociológia születése pillanatától fogva tudomány akart lenni, olyan, mint a többi tudomány, tudomány a tudományok között, ámde az erre irányuló törekvések derül ki a kötetünkben található Sociology: Before the Origin című tanulmányból, megelőzik a szociológia mint kifejezés és mint intézményesült tudomány születését.

Condorcet, Laplace, Poisson, Arago, Quetelet és Verhulst anélkül, hogy használták volna a szociológia kifejezést, egyfajta tudományos szociológiát vázoltak föl. Míg Comte, a „szociológia atyja”, a kifejezéséé is és a tudományáé is, elutasította a statisztikát és a matematikát, mondván hogy a valószínűségszámítás nem tudomány, és hogy a szociológia nem élhet más tudományok módszereivel, addig a többi említett úr épp az ellenkezője mellett érvelt. És míg Comte a tudomány feladatának, így a szociológiáénak is a (változatlannak és megváltoztathatatlannak tételezett) törvények feltárását tartotta, addig az olyan statisztikusok-matematikusok, mint például Quetelet, nem a sziklaszilárd bizonyosságra, hanem a valószínűségre helyezték a hangsúlyt.

Több mint komikus vagy ironikus, hogy „a mai, a valószínűségszámítás megfontolásaira épülő adatelemzési módszereket kiterjedten használó szociológia olyan nevet visel, amely a valószínűségszámítás elleni polémiából született.” (Némedi, 224.). Több mint komikus vagy ironikus ez, hiszen mutatja, hogy kezdettől fogva nem volt, ahogyan ma sem eleve eldöntött vagy magától értetődő, hogy a szociológia miként lehet tudomány, tudományként melyik tudományhoz hasonlítson, miként viszonyuljon a többi tudományhoz, átvegyen-e más tudományoktól módszereket, vagy saját (tárgyára szabott) módszereket dolgozzon-e ki. Ez a példa is azt mutatja, hogy a szociológia múltjára irányuló, kötetünk szerzői által művelt reflexió tétje nem egy korrekt tudománytörténet, nem is az, hogy igazolást és öntudatot adjon a szociológia mint tudomány számára, hanem a szociológia mint tudomány jövője: hogy mit tanulhatunk ma a szociológia múltjából a szociológia mint tudomány lehetőségeit illetően.

Így – ilyen téttel bíró reflexiót művelve – kerülnek a képbe kötetünkben olyan szociológiai kulcsfogalmak, mint például a „társadalom” vagy a „racionalitás”. A „társadalmat” illetően a szociológia, érvel az egyik tanulmány, ma azzal a kérdéssel szembesül, hogy nem kell-e búcsút inteni ennek a fogalomnak, s ha igen, akkor ez nem jelenti-e a szociológia tárgytalanná válását, netán a szociológiának a végét? A „racionalitást” illetően egy másik tanulmány azt a kérdést teszi föl, hogy vajon nem az irracionalitás viszi-e el a műsort? Vagyis mi van, ha a cselekvőket se nem a cél- vagy értékracionalitás, se nem a hagyományok, szokások, hanem az érzelmek vezérlik? Ha az utóbbi, akkor ez a szociológia mint tudomány, mint megértő és magyarázó tudomány teljes képtelenségét jelenti-e, vagy csak hagyományos elméleteinek és módszereinek korlátaival szembesít minket?

Fotó: Pixabay

Ajánlott olvasmányok:

Szabó Márton: Politikai episztemológia, A tudás és hatalom viszonyának dilemmái című fejezet, 223–246. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Sociology. A Journal of the British Sociological Association. Volume 57, Number 1 (2023). (Könyvárunkban hozzáférhető, helyben olvasható.) (Lásd hozzá ajánlónkat!)

Campbell, Colin: Has Sociology Progressed? Reflections of an Accidental Academic. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Turner, Stephen: American Sociology. From Pre-Disciplinary to Post-Normal. (Olvasóink számára hozzáférhető e-könyv.)