A hét könyve
Jennifer Esposito & Venus Evans-Winters - Introduction to Intersectional Qualitative Research
Fotó: Amazon
Bevezetőt írni, például a társadalomkutatásba, korántsem oly könnyű, mint sokan hiszik. Nemcsak tudás kell hozzá, meg jó beszélőke, hanem szerénység és alázat is, hogy ne a tudás birtoklásának önteltsége vezérelje az író oktatót-kutatót. Jennifer Esposito és Venus Evans-Winters Introduction to Intersectional Qualitative Research című könyvét ajánljuk.
Egy bevezetőt tehát, amely egy jó bevezető abba, amibe be akar vezetni. Mint címe is mutatja, nem szimplán a kvalitatív kutatásba, hanem egy meghatározott szemléletmódú, az ún. interszekcionális kvalitatív kutatásba. Minthogy a kvalitatív kutatás egyes elemei, például az adatgyűjtés vagy az adatelemzés módszerei bizonyos mértékig függetlenek ezen szemléletmódtól, könyvünk bevezeti az olvasót ezekbe a módszerekbe is. Nem az interszekcionalitás keretén belül helyezik középpontba a kvalitatív kutatást, hanem a kvalitatív kutatás keretén belül az interszekcionalitást. Több mint húsz éves kvalitatív kutatói múlttal a hátuk mögött Esposito és Evans-Winters ugyanis meg van győződve, hogy minden kvalitatív kutatásnak interszekcionálisnak kell lennie. Az „interszekcionalitás” az angol intersect (keresztez, egymást metsz) igéből képzett szó, amely eredetileg metaforaként azt volt hivatott kifejezni, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek olyan dimenzió, mint a gender vagy a rassz vagy éppen az osztály bizonyos társadalmi helyzetekben lévők (alávetettek, elnyomottak, kirekesztettek) esetében metszik egymást, összeadódnak vagy összefonódnak. Ha az utak jelképezik a társadalmi egyenlőtlenségeket és az azoktól elválaszthatatlan hatalmi-elnyomó viszonyokat, akkor bizonyos egyének/csoportok, például a fekete vagy roma nők, az utak kereszteződésében állnak.
Ami eredetileg metafora volt, abból mára „fogalom”, „elmélet”, „paradigma”, „metodológia” lett. Könyvünk szerzőinek fölfogásában az interszekcionalitás elmélet és metodológia (azaz nem módszer, nem eljárás, amit az adatgyűjtéshez és adatelemzéshez használunk, hanem módszertan, ami válasz arra, hogy miért azt csináljuk kutatóként, amit csinálunk). Lássuk ennek legfontosabb alaptételeit! Első alaptétele, hogy az elnyomás (többszörös elnyomás) és vele az egyenlőtlenség nem érthető meg sem additív módon, sem egydimenziósként vagy egytényezősként. Az utóbbi esetben az elnyomás egy formáját tüntetjük ki (például a rasszizmust vagy a szexizmust), és feltételezzük, hogy egy csoport (például nők vagy romák) minden tagja ugyanazon tapasztalattal rendelkezik annál fogva, hogy ugyanahhoz a csoporthoz tartozik; az előbbi esetben pedig azt feltételezzük, hogy például a roma nők romaként és nőként kétszer annyira elnyomottak, mint a nem roma nők vagy a roma férfiak. Ha nem így, nem additív módon gondoljuk el az interszekcionalitást, akkor jön az izgalmas, de könyvünkben nem megválaszolt kérdés: mit jelent, hogy az elnyomás különféle formái egymást keresztezik, egymással összefonódnak?
Második alaptétel, hogy a többes (mindenekelőtt és legfőképp a rassz és genderalapú) elnyomás minden társadalmi, egyenlőtlenséget magába foglaló jelenségben ott van és meghatározó, amiért is szerzőpárosunk szerint minden kvalitatív kutatásnak interszekcionálisnak kell lennie. Ezzel természetesen nem minden kvalitatív társadalomkutató ért egyet – teljes joggal. Tisztában lévén ezzel, Esposito és Evans-Winters legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy meg tudják győzni a kutatópalántákat, hogy a rassz, a gender – ezt a kettőt állítják bevezetőjükben középpontba – a maguk összetettségükben és egymásra hatásukban vizsgálandók a „rendszerszerű elnyomás és privilégiumok” gondos elemzésével együtt. A „rendszerszerű” kifejezés arra utal, hogy a szexizmus és a rasszizmus több annál, mint hogy ki-ki egyénként szexista és/vagy rasszista: nem egyszerűen individuális attitűdről vagy diszpozícióról van szó, hanem az uralom valamiféle rendszeréről, amely újratermeli a rasszizmust és szexizmust mint elnyomó viszonyt. Ugyanakkor szerzőpárosunk az interszekcionalitás olyan fölfogása mellett száll síkra, amely szerint a rendszerszerű elnyomás megértéséhez a megélt tapasztalaton keresztül vezet az út. Ez a harmadik alaptétel.
Világos, hogy a megélt tapasztalatot forrásként használva megkérdőjelezzük, de legalábbis nem feltételezzük, hogy társadalmi helyzetből fakadóan mindenkinek ugyanaz a tapasztalata, de miért érdekes a megélt tapasztalat az elnyomás megértéséhez? Miért a megélt tapasztalaton keresztül vezet az út? Nem kérdés, hogy hozzáférésünk van-e ahhoz a bizonyos skatulyában lévő bogárhoz (Wittgenstein, § 293): nincs; csak ahhoz férhetünk hozzá, amit az alanyok megélt tapasztalatként megosztanak, elmondanak, elbeszélnek. Szerzőink tehát nem magát a megélt (szubjektív) tapasztalat, hanem a kifejezett (szubjektív) tapasztalatot tekintik forrásnak. Ám marad a kérdés: az elnyomás megértéséhez miért a megélt tapasztalaton keresztül vezet az út? Annyi bizonyos, a megélt tapasztalaton alapuló elemzés arra nem ad választ, mert nem tud, hogy miként jönnek létre és maradnak fönn azok a társadalmi viszonyok és megkülönböztetések, amelyek eredményezik (termelik és újratermelik) az elnyomás tapasztalatát.
A „privilégium” kifejezés az interszekcionalitás szótárában arra utal, hogy bizonyos társadalmi pozícióban lévőknek bizonyos dolgokat nemcsak nem kell megtapasztalniuk, hanem nem is kell látniuk: az elnyomást. A társadalmi pozíciók rendje, mondhatni, az érzékelés vagy észlelés egyfajta rendje is. Nem látni a szexizmust és a rasszizmust mint elnyomást tehát privilégium. Láttatni ellenben kritikai és egyben politikai aktus. Az interszekcionális kutatás, szól a negyedik alaptétel, egyszerre kritikai és politikai: a nem látott (kitakart, eltakart) láthatóvá tétele a társadalmi rend egyfajta megbolygatása. Ámde az elnyomott nem feltétlenül látja és tudja nevén nevezni például a rasszizmusban a patriarchátust, a patriarchátusban a rasszizmust, hiszen a megélt tapasztalat és annak kifejezése hatalmi-uralmi viszonyok által átitatott. Az interszekcionális kutatásnak ezért, hiába tekinti autentikus forrásnak az elnyomottak megélt tapasztalatát, napvilágra kell hozni az elnyomott alanyok által nem látottat, nem pedig egyszerűen, hűen közvetítenie a megélt tapasztalataikat.
Az rasszt és a gendert szerzőpárosunk identitásként írja le. Hagyományos megközelítésben az identitás additív és ordinális. Az interszekcionalitás viszont abból indul ki, ez az ötödik alaptétel, hogy az embereknek több mint egy identitásuk van, nem többől eggyé gyúrt vagy egy fő/elsődleges, és az identitások szituacionálisak és relacionálisak. Ha csak egy identitásra összepontosunk, akkor semmibe vesszük vagy figyelmen kívül hagyjuk a többes identitáshoz kapcsolódó többes rendszerszerű elnyomás tapasztalatát. Ám adódik a kérdés: ha a rassz/etnikum és gender identitás, akkor mi köze nekik az elnyomáshoz? Az elnyomás ugyanis, de annak megélt tapasztalata sem identitáshoz kötött. Nem kellett például a Horthy-korszakban zsidó identitásúnak lenni ahhoz, hogy a zsidótörvények vonatkozzanak az egyénekre, megélve-tapasztalva a rendszerszintű elnyomást. Éppen ezért, ha meg akarjuk érteni a zsidótörvényekként testet öltött társadalmi rendet, akkor ahhoz nem a zsidó identitáshoz kapcsolódóan megélt tapasztalatokon keresztül vezet az út. Nem szólva arról, hogy az olyan interszekcionális kutatás, amely az elnyomás megélt tapasztalatát tekinti forrásnak, nem magyarázza az elnyomást, nem ad, mert nem képes választ adni a kérdésre, hogy miként jönnek létre, képződnek és termelődnek újra az elnyomás különféle formái, csak szóhoz/kifejezéshez tudja juttatni az elnyomás különféle tapasztalatát, vele az elnyomottakat. Esposito és Evans-Winters bevezetője mégis jó bevezető, mert jól bevezet abba, amibe be akar: az olyan interszekcionális kvalitatív kutatásba, amelynek kulcsfogalmai a megélt tapasztalat, többes identitás, többes elnyomás. És azért is jó bevezető ez, mert olyan olvasókra vár, akik nem fogadnak el mindent fejüket lehajtva, de nem is utasítanak el valamit kapásból, ha az nincs összhangban meggyőződéseikkel, elgondolásaikkal, világlátásukkal. Ilyen értelemben vett jó olvasóvá válásunkat segítik is a minden egyes fejezet végén ottlévő vitakérdések, melyek némelyike az interszekcionalitás másféle fölfogása irányába nyithatják meg az utat.
Fotó: Pixabay
Ajánlott olvasmányok:
Collins, Patricia Hill: Intersectionality as Critical Social Theory. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Collins, Patricia Hill & Bilge, Sirma: Intersectionality. (Helyben olvasható könyvtárunkban.)