A hét könyve

Conceptualizing Relational Sociology & Applying Relational Sociology

 
Fotó: Springer

A relacionalista szociológia eredetileg polemikus értelemmel bírt. Nem csupán valamivel szemben lépett színre, hanem el is akarta azt találni, meg akarta cáfolni, le akarta győzni, meg akarta haladni. Mostanság a paradigmává válás lázában ég. Egy 2013-ban megjelent könyvpárt ajánlunk: Conceptualizing Relational Sociology és Applying Relational Sociology.

Talán semmi sem keretezi jobban ezt a két kötetet, mint Mustafa Emirbayer neve, az ő két kiáltványa. Az egyik a relacionalista szociológiát hirdeti meg (1997-ben, egy folyóiratban), a másik eredendő értelmének visszanyerésére szólít föl (2013-ban, kötetünk egyikében). Merthogy a relacionalista szociológia szerinte harci kiáltással lépett színre, minden olyan szemléletmódnak és fölfogásnak hadat üzent, amelyet szubsztancialistának nevez, és minden olyan dualizmussal szemben, amely a szubsztancializmusból fakad. Mióta azonban a relacionalista szociológia a paradigmává válás és a vele együttjáró építkezés lázában ég, eredendő harci szellem veszendőbe ment. Fontos lenne, véli Emirbayer, föléleszteni ezt a szellemet, mert a szubsztancializmus ma is eleven és uralkodó a szociológiában, ott van és ott munkál a tudományos-akadémiai és nem tudományos-akadémiai, társadalmi jelenségekről szóló diskurzusokban; és mert a relacionalista szociológia, ha paradigma lesz, könnyen a saját tudományos pozícióját és doktrínáját igazoló-védő ortodoxiává silányul.

Története során a szociológia saját tárgyának vagy sajátos szemléletmódjának kijelölésével kísérelte meg meghatározni és megkülönböztetni magát mint diszciplínát. Ilyen szerepet játszott például a „társadalmi tény”, a „társadalmi cselekvés”, a „társadalmi rendszer” vagy a „társadalmi forma”. Aztán a szociológia tárgya lett mindaz, amit valamilyen értelemben társadalminak szoktak nevezni: az osztály, a nem, a gyakorlat stb., és létrejöttek a szociológián belüli szociológiák, az ún. szakszociológiák. A relacionalista szociológia, miként a szociológia és szakszociológiák általában, vizsgálatának sajátos tárgyával határozza meg magát, ám egyszersmind sajátos szemléletmódjával is. A társadalmi relációk, melyek nem azonosak a társadalmi kapcsolatokkal, képezi sajátos tárgyát, a relacionalista pedig sajátos szemléletmódját jelöli, amely arra szólít föl, hív minket, hogy másként, új módon gondoljuk el, lássuk és vizsgáljuk mindazt, amit társadalminak nevezünk.

Hogy mi a társadalmi reláció, mit jelent, hogy a szociológia relacionalista, mit csinál az ilyen szociológia, abban nincs egyetértés e szociológia képviselői, művelői között. Így például, mutat rá egyik kötetünk egyik tanulmánya, egymással összeegyeztethetetlen társadalmi ontológián alapuló relacionalista szociológiák vannak, amiért is bármennyire is szeretne azzá lenni, a relacionalista szociológia nem paradigma. Kötetpárunk a relacionalista szociológia, mely több mint szétszórt egyéni vállalkozás, de kevesebb mint paradigma, különböző értelmezéseit és művelésének különböző módjait mutatja be. Az egyik, a Conceptualizing… címet viselő tanulmánykötet fókuszában az áll, hogy mi a relacionalista szociológia, mik a relációk, hogyan gondolkodtak erről olyan szociológusok, mint Norbert Elias vagy Pierre Bourdieu, és hogyan gondolható el ez ma hozzájuk kapcsolódva, őket tovább vagy újragondolva. A másik, az Applying… című tanulmánykötet fókuszában pedig a relacionalista szociológiai kutatás és annak módszertani kérdései állnak, vagyis a relacionalista szociológia mint tapasztalati tudomány művelésének episztemológiai és metodológiai kérdései.

Mi az, ami a relacionalista szociológiát más szociológiáktól megkülönbözteti. Vagyis hogyan különbözteti meg magát a relacionalista szociológia? Miért más, mi benne az új? Mit mondanak nekünk erről kötetpárunk tanulmányai, szerzői?

(1) A relacionalista szociológia nem előzmények nélküli. Ám a bármennyire is úttörő volt például a szociológia relacionalista fordulatát szorgalmazó Norbert Elias, relacionalista szociológiájából nem lett közös tudományos vállalkozás, nemhogy paradigma. Ami új a kortárs relacionalista szociológiában, az az, hogy – ha paradigma nem is, de – közös tudományos vállalkozás lett.

(2) A relacionalista szociológia az individualisztikus és a holisztikus szemlélet- és megközelítésmóddal szemben határozza meg magát. Míg például Émile Durkheim a társadalmi tényeket egyénektől független, rajtuk kívüli, rájuk sajátos kényszert gyakorló dolgokként határozta meg, addig a relacionalisták folyamatként, az egyének akciói és interakciói folyamatában konstituálódóként, és nem az egyénektől elkülönült, azoktól független valóságként. És míg például Max Weber szerint a mások viselkedésére vonatkozásban, és ahhoz való igazodásában (társadalmi cselekvés), valamint a viselkedések kölcsönösen egymáshoz igazodásában (társadalmi kapcsolatok) egyaránt a szubjektív szándékolt értelem a meghatározó, addig a relacionalisták szerint az egyének mindenféle szubjektív szándékolt értelemtől függetlenül is és (már) mindig is kölcsönös függőségekbe, különféle relációkba, azok szövedékeibe ágyazódnak.

(3) A relcionalista szociológia mind az egyén és társadalom, mind az ágencia és struktúra dualizmusát elutasítja, következésképp a relacionalista szociológia se nem cselekvés-, se nem struktúraelméleti. Egyik alapállítása, hogy az egyén és társadalom nem két különböző, hanem ugyanolyan típusú entitás, mindkettő a „relacionális entitások” vagy „relációk mint entitások” körébe tartozik. (Nem mindegy, az előbbi más típusú, mint az utóbbi, az előbbi típusú entitások ugyanis a relációkat megelőzően és azoktól függetlenül is léteznek, az utóbbiak viszont nem, hiszen relációk, relációkban és relációk által léteznek.) Másik alapállítása, hogy a társadalmi formációk (struktúrák, intézmények, kollektivitások, rendszerek stb.) nem mások, mint egymástól kölcsönösen függő emberek (és nememberek) relációi, az emberi cselekvések úgyszintén.

(4) A relacionalista szociológia az egyének társadalmiságának (az ember mint társadalmi lény) voluntarisztikus és determinisztikus fölfogását egyaránt elutasítja. Az előbbi szerint az ember belülről vezényelve, belülről meghatározottan, az utóbbi szerint kívülről vezérelve, kívülről meghatározottan lesz társadalmi, vagyis a voluntarista elgondolás szerint az egyén saját vágyai, elképzelései, döntései, érdekei határozzák meg cselekvéseit, a determinista fölfogás szerint viszont külső, idegen, egyénekbe vésődő olyan kényszerítő erők, mint például a struktúra vagy a rendszerlogika. A relacionalista szociológia mindkettőt elutasítva arra szólít fel, hogy a társadalmit, legyen szó struktúrákról, rendszerekről vagy cselekvésekről), relációként, mégpedig emberek (és nememberek) közötti relációként gondoljuk el; ne abból induljunk ki, hogy vannak az önmagukban és elkülönülten létező egyének, kik kifelé cselekszenek, és/vagy van az egyének feletti, rajtuk kívüli, tőlük független társadalom, hanem abból, hogy vannak emberek (és nememberek) közötti relációk. (5) A relacionalista szociológia, Norbert Eliast követve, a szociológiai fogalmak újragondolását, sőt a szociológiai gondolkodás átalakítását végzi. Így például az egyént és társadalmat nem két különálló, hanem kölcsönösen függő cselekvések elválaszthatatlan aspektusaként, nem különböző, hanem ugyanolyan típusú entitásként fogja föl. Vagy például a hatalmat a relacionalista szociológia nem olyanként gondolja el, ami valakinek van, másnak nincs, amiből valakinek több, másoknak kevesebb van, ami az egyének tulajdona vagy birtoka, és ami bizonyos szituációkban jelen van, másokban nincs, hanem relációk attribútumaként vagy effektusaként, olyanként, amely relációként és relációkban zajlik, történik, áramlik, mozog ide-oda, körbe-körbe mindenféle szituációban (vö. Elias, 74., 118.; Foucault, 322–323.).

Vannak, akik relacionalista szociológusként meglévő aktorokból indulnak ki, kik/amik relációba vannak, lépnek, kerülnek egymással: a relációk az aktorok termékei, csinálmányai; és vannak, akik a relációkból indulnak ki: az aktorok a relációk termékei, csinálmányai. Az előbbi szerint az aktorok az elemi egységek, az utóbbi szerint a relációk, az előbbi szerint az aktorok konstruálják a relációkat, az utóbbiak szerint a relációk az aktorokat, az előbbi szerint az aktorok relációkat megelőzően is léteznek, azoktól függetlenül is valamik, az utóbbi szerint viszont csak relációkban és relációk által léteznek, azok által valamik, azok, amik.

Van tehát „radikális relacionalista szociológia”, mely szerint az aktorok emberek és nememberek, mindegyik relációk konfigurációja és konfigurációjának produktuma, csakúgy, mint a cselekvések és struktúrák, egyének és rendszerek stb. Innen nézve a relacionalista szociológia megáll félúton, ha a kölcsönös függőségeket (egymásra irányulását, egymásra vonatkozását, egymásra utaltságát, egymáshoz kapcsolódását) állítja középpontba, ahogyan például Norbert Elias és nyomában kötetpárunk szerzőinek többsége. Ez ugyan lehetővé teszi, hogy a társadalmat ne dologként: embereken kívüli, tőlük független, elkülönült, rájuk kényszert gyakorló entitásként, hanem emberek közöttiként fogjuk fel, és hogy mindazt, ami társadalmi, ne az egyének tulajdonságaira, vágyaira, szándékaira, céljaira stb. vezessük vissza, ámde nem szabadít meg attól, hogy az embereket (és nemembereket) szubsztancializáljuk: olyan entitásként fogjuk fel, amelyek a relációkat megelőzően és azoktól függetlenül is léteznek, és azok, amik. A radikális, avagy félúton nem megálló relacionalista szociológia alaptétele éppen ezért így szól: „kezdetben vala a reláció”.

Ajánlott olvasmányok:

Emirbayer, Mustafa: Manifesto for a Relational Sociology. American Journal of Sociology 1997, 103(2): 31–41. (Online könyvtárunkban hozzáférhető, vagy helyben olvasható.)

Crossley, Nick: Towards Relational Sociology. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Donati, Pierpaolo: Relational Sociology. A New Paradigm for the Social Sciences. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Donati, Pierpaolo and Archer, Margaret S.: The Relational Subject. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)