A hét könyve

Populism in the Civil Sphere

Fotó: Wiley

A civil szféra elmélete mint a demokrácia szociológiai elmélete mit tud kezdeni a populizmussal? Tud-e valami érdemlegeset és újat mondani róla? Tényleg fenyegeti a populizmus a civil szférát és vele a demokráciát? Anticivil és antidemokratikus úgy, ahogy van? Ha a populizmus megosztja a társadalmat, akkor nem forgácsolja-e szét vagy teszi lehetetlenné a civil szolidaritást és szférát, ássa alá a demokráciát? A Populism in the Civil Sphere című tanulmánykötetet ajánljuk.

A civil szféra elmélete Jeffrey C. Alexander nevéhez kötődik, aki ezt a The Civil Sphere című könyvében dolgozta ki. A Populism in the Civil Sphere immár az ötödik abban a sorozatban, amelynek célja a civil szféra, a szolidaritás és demokrácia Alexander-féle elméletének csiszolása, felülvizsgálata és globális szintre való kiterjesztése-alkalmazása. A feladat nem könnyű, hiszen a The Civil Sphere 2006-os, a Populism in the Civil Sphere 2021-es, és lehetséges, hogy azóta a valóság annyira megváltozott, hogy a civil szféra elméletének érvényessége igencsak kérdéses, de legalábbis alapos átdolgozásra szorul. Nincs könnyű dolga az olvasónak sem, mert kötetünk szerzői ismertnek tételezik a civil szféra elméletének kulcsfogalmait és kulcsállításait, és nem fáradnak sem a bevezetőben, sem lábjegyzetben vagy végjegyzetben az elmélettel nem ismertségben lévőket képbe hozni. Így aztán akár tetszik, akár nem, hogy tudjon valamit mondani nekünk a Populism in the Civil Sphere, ahhoz el kell olvasnunk a The Civil Sphere-nek legalább az I. és I. részét, kb. kétszáz oldalt; át kell esnünk ezen az (élvezetes, de hosszú) beavatási szertartáson, hogy valamennyire bennfentesek legyünk, hogy értsük, amit a civil szféra elméletét használva-tesztelve szerzőink a populizmusról mondani akarnak nekünk esettanulmányaikban. A civil szféra elmélete a szolidaritásról szól, arról, hogy a társadalmakat nem csupán a hatalom irányítja-vezérli és nem csupán az önérdek fűti, hanem a szolidaritás is. Maga a fogalom a civil társadalmat jelöli, vagyis a civil szféra elmélete a civil társadalom elmélete. Egyben a szolidaritás elmélete is, mert civil szféra nincs szolidaritás nélkül, és a civil szféra a szolidaritás szférája. Feladata (funkciója) az, hogy létrehozza és fönntartsa a szolidaritást olyan emberek között, akik még csak látásból vagy hallásból sem ismerik egymást, mégpedig azáltal, hogy kulturálisan definiálja, intézményesen kikényszeríti és érvényre juttatja a mindenkit magába foglaló közösség sajátos-különös fajtáját.

A civil szféra mint a civil társadalmat jelölő fogalom azt hivatott kifejezni, hogy a civil társadalom (analitikusan) önálló-független szféra, de (empirikusan) nem önmagában létezik, nem teljesen elkülönült vagy elszigetelt, hanem van bizonyos kapcsolta és bizonyos viszonyban áll a többi társadalmi szférával (állam, gazdaság, vallás, család), egyszóval mindazzal, ami nem civil. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a civil szféra elválaszthatatlan mindenkori határaitól, azoktól a határoktól, amelyek elválasztják attól, ami nem civil. Minthogy ezek a határok nem csak úgy vannak, nem adottak, készek és véglegesek, hanem társadalmi aktorok által meghúzottak, vitatottak, mi több, olyan harcok, küzdelmek tárgyai, melyek a civil aktorok, valamint civil és nemcivil aktorok között zajlanak, a civil szféra elválaszthatatlan a határvitáktól és határharcoktól éppúgy, mint a határok kijelölésétől és meghúzásától.

A határvonásokat diskurzusok végzik el, mégpedig bináris logika mentén: a civilt és nemcivilt mint a szentet és a profánt különböztetik meg és határolják el egymástól, a fortiori a nemcivilt mint tisztátalant, mint a civilt beszennyezőt jelölik meg és zárják ki. Ilyen határvonások tárgyai egyrészt a motívumok (miféle emberekre van szükség az életképes civil társadalom és demokrácia kialakításhoz-fenntartásához), másrészt a relációk (milyen viszonyok lehetségesek, azaz melyek a legitim és melyek az illegitim viszonyok a civilek és nemcivilek között), harmadrészt az intézmények (miféle szervezetek hozhatók létre ilyen fajta emberekkel és viszonyokkal). Mármost ha a határvonások logikája bináris, akkor végül is nem történik más, mint hogy a civil szféra legitim reprezentációjának igényével föllépő diskurzusok és aktorok a civilitas mint a szabadság, egyenlőség és testvériség egyetemes közössége nevében bélyegeznek meg és zárnak ki a civilitasból bizonyos motívumokat, relációkat és intézményeket, ezzel pedig bizonyos aktorokat mint nemcivileket vagy civilelleneseket.

Ez a civil szféra kiiktathatatlan paradoxa: nem lehet a civil univerzális (szent) értékek nevében fellépni és cselekedni anélkül, hogy egyúttal ne lépnénk föl a kizárás mellett (profán ellen), ne cselekednénk a kizárást. Vagyis az elnyomás, a kizárás, a kirekesztés (nemcivil, profán) inherensen jelen van a szabadság, egyenlőségében és testvériség (civil, szent) diskurzusában. Ez a paradoxon a civil szféra megőrzésének és fönnmaradásának föltétele, de egyben megújulásáénak is. Merthogy az univerzális civil értékek, avagy az univerzális és inkluzív civilitas eszméjének nevében újra meg újra szembe lehet szegülni azzal, ami ugyanezen értékek és ugyanezen eszme nevében partikulárisan, itt és most megvalósult. A civilitas (civil szféra által létrehozott és fönntartott társadalmi szolidaritás és társadalom) tehát mindig is egyszerre zárt (kizáró, exkluzív) és nyitott (befogadó, inkluzív), tehát sohasem lesz olyan ténylegesen-valóságosan, mint ami eszméje szerint: univerzális és all inclusive. Míg normatív eszméje szerint a civil szféra békés, addig reális, szociológiai jelenségként feszültséggel, vitával, küzdelemmel, harccal teli. Sőt mi több, minél inkább elkötelezett a civilitas eszméje és értékei és ezzel a demokrácia eszméje és értékei mellett, avagy minél civilebb és demokratikusabb egy társadalom, annál hevesebb, kiélezettebb és szenvedélyesebb benne a vita és viszály azt illetően, hogy mi/ki civil és mi/ki nemcivil, mi/ki befogadandó és mi/ki kizárandó, mi tiszta és mi tisztátalan, ki barát és ki ellenség.

A populizmus kihívást jelent a civil szféra elmélete számára. Egyrészt azért, mert kihívás a demokrácia számára, és a civil szféra elmélete magát a demokrácia szociológiai elméleteként határozza meg. Másrészt azért, mert a populizmus épp azt látszik szétrombolni, ami a civil szféra nélkülözhetetlen feltétele, a civil szolidaritást, így egyszersmind azt, ami a demokrácia elengedhetetlen feltétele, magát a civil szférát. Vajon a civil szféra elméletének nézőpontjából szemügyre véve a populizmust ugyanoda jutunk-e, ahová általában szokás: hogy a populizmus nem csupán valamiféle elhajlás, eltérés a demokráciától, hanem káros, veszélyes, fenyegető, halálos a demokráciára nézvést? Nem, állítja kötetünk, amellett érvelve, hogy a populizmus társadalmi-politikai jelensége félreértelmezett, és normatív megítélése újragondolásra szorul. Ezt szerzőink nem normatív, hanem szociológiai nézőpontból végzik el. Azt állítják, hogy a populizmus nem a demokrácia elhajlása, eltévelyedése, hanem a hétköznapi demokrácia természetes velejárója; lehet, morális szótárral fogalmazva, jó vagy rossz, azaz lehet a civil szféra megújulásának ereje éppúgy, mint aláásója. Kötetünk esettanulmányai arra mutatnak rá, hogy a populizmus, amiből van bal- és jobboldali, csak kivételes esetben végzetes a demokráciára nézvést; de rámutatnak-e arra, hogy a kivételes mára általánossá vált? Ha igen, akkor ennek megértéséhez mi pluszt tud adni a civil szféra elmélete, képes-e, mint ígéri, a maga összetettségében megragadni azokat a sötét politikai és kulturális erőket, melyek manapság fenyegetik a demokráciákat világszerte? A demokráciaelmélet születése pillanatától fogva a racionalitást, altruizmust, kooperációt, autonómiát és szabadságot mint erényeket tekinti a demokrácia alapjának. A civil szféra elmélete, mely a demokrácia szociológiai elmélete kíván lenni, ezeket nem erényként fogja föl, hanem kulturális formákként-alakzatokként (pl. retorikai toposzokként, narrációs sablonokként), melyek központi szerepet játszanak a demokratikus diskurzusokban; demokráciát pedig nem csupán kormányzati rendszerként vagy struktúraként, hanem életmódként, mondván, hogy a demokrácia nem annyira a szavazási eljárástól vagy törvény biztosította jogoktól, mint inkább a civil szféra lététől függ. A demokrácia – mint életmód – ezek szerint a kölcsönös tisztelet/elismerés érzésén alapul, a szolidaritáson, mely független az érdek- és ideológiai ellentétektől.

Csakhogy a populizmus erőteljesen és hatásosan polarizálja a társadalmat, aminek következtében a civil szolidaritás köteléke megbomolhat, szétszakadhat. Mind a bal-, mind a jobboldali populisták ellenségnek titulálják ellenfelüket, a társadalmat „ők”-re és „mi”-re, „barátok”-ra és „ellenségek”-re osztják. A politikai dráma e mozzanatait normatív szempontból határozottan aggasztónak, riasztónak tarthatjuk, elítélhetjük, empirikus-szociológiai, avagy a civil szféra elméletének szempontjából viszont azt kell mondanunk, hogy mindez a civil szféra részét képezik, mi több, meghatározó és központi elemét. Amit itt látunk és hallunk, az voltaképp nem más, mint ugyanaz a bináris diskurzus, amely dinamizálja és polarizálja a civil szférát. A populisták, modernek és ókoriak, bal- és jobboldaliak ugyanúgy binaritásokkal dolgoznak, ellenfeleiket ugyanúgy a civilitason kívülre helyezik, magukat meg belülre, mondván például, hogy kizárólag ők képviselik „az emberek”-et, egyedül ők szolgálják a „közérdeket” és a „közt”. A civil szféra elmélete felől nézve a populizmus tehát nem bináris diskurzusa miatt veszélyes a demokráciákra, hanem akkor és annyiban, ha és amennyiben a bináris logikát a demokratikus életet fönntartó civil szféra intézményei autonómiájának korlátozására használja. Vagyis a bináris logika önmagában nem jelent sem jót, sem rosszat a demokráciákra nézvést, a bináris diskurzus önmagában nem ok arra, hogy a populizmust antidemokratikusként és anticivilként írjuk le, csak akkor, ha fölszámolni vagy kiiktatni igyekszik azt a paradoxont, ami a civil szféra „szívébe” van vésve, és ami a civilitas létének és megújulásának nélkülözhetetlen feltétele éppúgy, mint a demokráciának.

Fotó: Pixabay

Ajánlott olvasmányok:

Alexander, Jeffrey C.: The Civil Sphere. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) (Vagy e-könyvként olvasható.)

Clift, Bryan C. – Tomlinson, Alan (szerk.): Populism in Sport, Leisure, and Popular Culture. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) (Lásd hozzá ajánlónkat!)

Alexander, Jeffrey C. – Tognato, Carlo (szerk.): The Civil Sphere in Latin America. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Wilde, Gabriele – Zimmer, Annette – Obuch, Katharina – Panreck, Isabelle-Christine (szerk.): Civil Society and Gender Relations in Authoritarian and Hybrid Regimes. New Theoretical Approaches and Empirical Case Studies. (Online könyvtárunkból letölthető.)