A hét könyve

Erica Chenoweth: Civil Resistance

Fotó: Amazon Books

Erőszakkal vagy erőszakmentesen? – ez itt a kérdés. Erica Chenoweth Civil Resistance című könyvét ajánljuk, mely arról szól, amit a polgári ellenállásról „mindenkinek tudnia kell”. Hogy tehát mi is az a polgári ellenállás, és mi nem az? Mit nevezünk polgári ellenállásnak, mit nem? Miért épp polgári ellenállásnak nevezzük, nem pedig másképp? Mitől sikeres a polgári ellenállás? Hogyan idéz elő, ér el változást? Mi a különbség a polgári ellenállás és tiltakozás, a polgári ellenállás és polgári engedetlenség között? Hogyan viszonyul a polgári ellenállás a polgárisághoz? Mi a különbség a polgári ellenállás és a társadalmi mozgalom között? Fair dolog-e elvárni, hogy az elnyomottak a polgári ellenállás erőszakmentes módját válasszák az elnyomókkal szembeni harcukban? Hogyan érinti a közösségi média és digitális technológia az erőszakmentes ellenállási kampányokat?  A polgári ellenállás csak liberális demokráciákban működik? Ezekre és még sok más kérdésre ad választ Chenoweth kb. 250 oldalas könyve, mely hat részből áll, az ezeken belüli fejezetek pedig a kérdés-válasz formáját öltik. Nem kevés tehát az, amit Chenoweth szerint a polgári ellenállásról mindenkinek tudnia kell, úgyhogy ebből a sok mindenből csak két dolgot emelünk ki. Az egyik az alapismeretekhez tartozik (1.), a másik a könyv fő üzenetéről szól (2.).

1. Ha polgári ellenállásról beszélünk, a „polgári” jelentése nem az, hogy békés, barátságos, illedelmes, udvarias, tisztelettudó, comme il faut, az „erőszakmentesség” pedig nem azonos a semmitevéssel, passzivitással, csöndes beletörődéssel. A polgári ellenállás ugyanis csak annyiban békés, amennyiben nem alkalmaz erőszakot, egyébként meg egyáltalán nem az. Merthogy nem a társadalmi rend, béke és nyugalom megőrzésére, a dolgok zavartalan működésének fönntartására törekszik, hanem ellenszegül, szembeszegül, bomlaszt, nyomást gyakorol, konfrontálódik, provokál, konfliktust generál, fölforgat, aláás – nem öncélúan, hanem azért, hogy a fönnálló rendre/hatalomra hatást gyakoroljon, kizökkentse, megzavarja, megváltoztassa/elkergesse azt.

2. Számos történelmi példa azt sugallja: az erőszak az egyetlen módja annak, hogy hatásosan szembeszegüljünk a fönnálló-elnyomó hatalommal/renddel. Ilyen példa a francia forradalom, az algériai forradalom, kínai forradalom, a vietnámi háború, a szovjet–afgán háború. Az emberek tehát – szól a sugallt tanulság – azért élnek az erőszak eszközével, kivált egyenlőtlen erőviszonyok esetén, mert az működik és hatásos, gyors és megbízható eszköz a fönnálló megtörésére és megváltoztatására. Emiatt jogosnak és megalapozottnak tűnik a szkepszis az erőszakmentes ellenállás hatóerejét, hatásosságát, hatékonyságát illetően. Ez a szkepszis három tételben összefoglalva így szól: (a) Az erőszakmentes ellenállás erőtlen, gyönge, puhány és hatástalan. (b) Az erőszakmentes ellenállás tehetetlen az extrém módon igazságtalan és elnyomó hatalommal szemben. (c) Az erőszakmentesség marginális csoportok számára és extrém egyenlőtlen erőviszonyok esetében nem opció.

Vannak azonban olyan történelmi példák, amelyek azt sugallják: az erőszakmentes polgári ellenállás hatásosabb, mint az erőszakos, az előbbi olyasmit tud elérni, amit az utóbbi nem, van olyan hatásos, sőt, olykor hatásosabb is. Ilyen példa a szerbiai „buldózerforradalom” (2000), a grúziai „rózsás forradalom” (2003), az ukrajnai „narancsos forradalom” (2004), a kirgíziai „tulipános forradalom” (2005), a lengyel Szolidaritás vagy az amerikai polgárjogi mozgalom.

Kivételek lennének ezek? Sikerük döntően tényleg erőszakmentességüknek köszönhető, az nem inkább más tényezőkkel magyarázható, például a fönnálló hatalom meggyengülésével/gyengeségével, külső, nemzetközi támogatással vagy a politikai viselkedést prediszponáló társadalmi-történelmi múlttal? Hogy ezekre a kérdésre megalapozott választ adhassunk, ahhoz szisztematikusan szemügyre kell vennünk a népi-politikai megmozdulások történetét és tanulmányoznunk az eseteket. Így tett Chenoweth (is), és arra az eredményre jutott: 1900 és 2019 között a nem erőszakos mozgalmak több mint fele, az erőszakosaknak viszont csak a negyede lett sikeres. Ezen – mármint a sikerességen – azt érti, hogy a polgárok kormányzatot döntenek meg vagy területi függetlenséget vívnak ki, döntően ellenállái kampányuknak köszönhetően és annak csúcsra járatásának évében. Erőszakon pedig azt, hogy cselekvés másoknak (fegyverekkel vagy nem fegyverekkel, gépkarabéllyal vagy kővel, kézzel vagy lábbal) fizikai fájdalmat, sértést, kárt okoz (üt, eltapos, nekimegy, ostromol, rohamoz, támad, öl, megsemmisít), vagy azzal fenyeget, hogy ilyesmit tesz. Ezek szerint az erőszak fizikai-testi és testre irányul, a térfoglalás, térlezárás és vele a testek kizárása, mozgásának korlátozása, akadályozása nem erőszak, miként mások tulajdonának megszállása, szétrombolása vagy megsemmisítése sem. Ha elfogadjuk a siker és az erőszak ezen meghatározását, és módszeresen-szisztematikus összegyűjtjük és szemügyre vesszük a népi-politikai mozgalmakat, akkor Chenoweth szerint arra jutunk: az erőszakmentes forradalmi mozgalmak sokkal gyakrabban sikeresek, mint az erőszakosak.

2010 és 2020 között a helyzet azonban némiképp megváltozott. Ebben a periódusban – ha nem is kerültek újságok címlapjaira – több nem erőszakos forradalmi megmozdulás zajlott szerte a világban, mint a dokumentált történelem bármely más periódusában, és ezek a tömegmozgalmak alapvetően formálták át a politikai teret országok tucatjaiban; az erőszakmentesek pedig továbbra is sikeresebbek, mint az erőszakosak. Ámde összességében véve kevésbé hatékonyak, mint a 2010 előttiek, legalábbis rövid távon. A helyzet a 21. század második évtizedében tehát paradox: miközben a polgári ellenállás a legelterjedtebb formája a forradalmi megmozdulásoknak, rövid távú hatékonyságuk csökkent. Ennek magyarázata Chenoweth többek között az, hogy a kormányzatok szofisztikáltabb módszereket találtak ki az elnyomásra, a status quo védelmére, a polgári ellenállás leszerelésére, elfojtására. Mit tudtak-tudnak erre a polgári ellenállási mozgalmak válaszolni?

Chenoweth könyvében nem akarja megmondani, hogyan kell ma csinálni és sikerre vinni a polgári ellenállást, mert erre szerinte legjobban azok tudnak választ adni, akik benne vannak, akik csinálják. A Civil Resistance tehát nem kézikönyv, nem útmutató a polgári fegyverforgatáshoz, nem harci kiskáté, nem receptkönyv a sikerhez, „csupán” azt mondja el, amit szerzője szerint ma mindenkinek – legyen jobb- vagy baloldali – tudnia kell a polgári ellenállásról, erősségeiről és gyengeségeiről, lehetőségeiről és korlátairól, dilemmáiról, valamint a politikai cselekvés eme régi-új formáját övező polémiáról.

Fotó: Pixabay

Ajánlott videók:
https://www.youtube.com/watch?v=GD0CsVTP8R8 
https://www.youtube.com/watch?v=o78lMMJZlM0
https://www.youtube.com/watch?v=dU0rP6mMeao 

Ajánlott könyvek:

Misetics Bálint (szerk.): Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás (könyvtárunkból kölcsönözhető)

Sir Adam Roberts – Timothy Garton Ash: Civil Resistance and Power Politics: The Experience of Non-violent Action from Gandhi to the Present. (online könyvtárunkból letölthető)

Stellan Vinthagen: A Theory of Nonviolent Action: How Civil Resistance Works (online könyvtárunkból letölthető)