Szociológiai társaságokról bővebben: Amerikai Szociológiai Társaság (ASA), Brit Szociológiai Társaság (BSA), Német Szociológiai Társaság (GSA) 

A Szociológiai Gyűjtemény legújabb rovatának következő bejegyzését olvashatják, melyben havonta bemutatunk egy-egy szociológiai társaságot a világ különféle pontjairól, összefoglalva a társaságok munkásságát. Mai bejegyzésünkben három nemzetközi társaság; az amerikai, a brit és a német Szociológiai Társaságokról olvashatnak. 

Amerikai Szociológiai Társaság (American Sociological Association)

Az Amerikai Szociológiai Társaság logója
Fotó: asanet.org

Az Amerikai Szociológiai Társaságot 1905-ben Lester Frank Ward botanikus-szociológus alapította, mint a Társaság első elnöke. A több mint 115 éves, nonprofit szervezetként működő Társaság mára a legtöbb taggal rendelkező egyesületté nőtte ki magát. 13 ezer tagja van, melyben legtöbben akadémiai munkát végeznek, de a szociológusaik nagy része a kormánynak, vagy civil szervezeteknek dolgozik. Vannak köztük professzorok, kutatók, egyetemi hallgatók is, akik magas szinten foglalkoznak ezzel a tudományterülettel.

1905-ben, mikor a Társaság megalakult, csupán 50 taggal rendelkeztek, kiknek célja a szociológia tudományos diszciplínává alakítása volt. A Társaság a kezdetektől elnökségi testülettel rendelkezik, akik munkásságuk mellett az éves konferenciák és találkozók megszervezésében is részt vesznek. A legfontosabb esemény a Társaság életében az éves találkozó (Annual Meeting), melyen a Társaság kutatói megoszthatják egymással kutatásaikat, eredményeiket, tudományos diskurzust folytathatnak. Évente általában 3-4000 előadó és kutató gyűlik össze, más-más amerikai városban.

A Társaságban olyan neves és elismert szociológusok fordultak meg, akár elnökként, akár tagként, mint Talcott Parsons, Robert K. Merton, Peter M. Blau, Erving Goffman és Randall Collins. A Társaság saját és legismertebb folyóirata, az American Sociological Review, amelyben aktuális tanulmányokat, kutatási eredményeket, könyvrecenziókat olvashatnak. A folyóirat elérhető és helyben olvasható a Szociológiai Gyűjtemény folyóirat-galériáján. Összesen 13 folyóiratot működtetnek, melyek közül még a Contemporary Sociology, Social Psychology Quarterly, Sociological Theory is a Gyűjteményünk részei.

A Társaság weboldala: https://www.asanet.org/ 

Brit Szociológiai Társaság (British Sociological Association)

A Brit Szociológiai Társaság logója
Fotó: bsapgforum.wordpress.com

A szakmai és tudományosan elismert Társaságot 1951-ben alapították az Egyesült Királyságban, mely a legnagyobb szociológusokat tömörítő szervezet az országban. Tagjaik közt egyetemi oktatók, professzorok, kutatók és hallgatók is vannak, akiknek elsődleges célja bemutatni a szociológiát, valamint népszerűsíteni azt. Nagyjából 50 kutatócsoport dolgozik a Társaságon belül, mindegyik más-más témával foglalkozik.

Munkásságukba beletartozik a további brit, illetve nemzetközi szervezetekkel való együttműködés és folyamatos kapcsolattartás, közös kutatások lebonyolítása. A Társaság is megrendezi az évente lezajló konferenciáját (BSA Annual Conference), mely jó alkalom arra, hogy az előadók és tagok megvitathassák az aktuális kutatási témáikat és eredményeiket. Emellett évente számos más rendezvényt is szerveznek, többek közt fórumokat, vita-esteket, valamint karrier-tanácsadással foglalkoznak.

Ahogy a legtöbb társaság, a Brit Szociológiai Társaság is foglalkozik folyóirat-szerkesztéssel és kiadással, egészen pontosan 11 saját folyóirata van, ezek közül a legismertebbek, amelyekkel a Szociológiai Gyűjtemény folyóirat-galériáján is találkozhatnak, a Cultural Sociology és a Sociology.

A Társaság weboldala: https://www.britsoc.co.uk/ 

Német Szociológiai Társaság (German Sociological Association)

A Német Szociológiai Társaság logója
Fotó: soziologie.de

A Német Szociológiai Társaság ugyancsak egy nonprofit szervezetként működő egyesület, kiknek elsődleges célja a legalapvetőbb szociológiai problémák, kérdések megvitatása tudományos és szakmai keretek között. Néhány évvel az Amerikai Szociológiai Társaság után, 1909-ben indult el olyan alapító tagokkal, mint Ferdinand Tönnies, Max Weber és Georg Simmel. A történelmi események ez esetben is hatással voltak a szociológiára Németországban, ugyanis az akkori nemzeti szocializmus idején a Társaság munkáját bojkottálták, sokáig nem működhettek megszokott formájukban. 1946-ban indulhatott el újra a Társaság, amely manapság már széleskörűen elismert szervezetté vált, 3400 tagja van.

A Társaság munkájában a kutatás mellett az oktatásra is nagy hangsúlyt fektet, rengeteg szociológus hallgató tagja a szervezetnek, valamint vesz részt kutatásokban. 2 évente konferenciát rendeznek (Conference of the German Sociological Association), mely lehetőséget ad a szakmai vitákra, előadásokra, kapcsolatépítésre a szociológus kutatók és hallgatók közt is. A Társaság munkáját szakosztályokon belül végzi, melyek különféle témákat képviselnek, mint például családszociológia, migrációszociológia vagy éppen gazdaságszociológia.

A Német és az Osztrák Szociológiai Társaság éppen a napokban rendezi meg online az éves konferenciáját, az alábbi linken találhatnak további információkat róla (németül): https://kongress2021.soziologie.de/aktuelles
Hasonlóan az előző szociológiai társaságokhoz, saját folyóirattal a Német Szociológiai Társaság is rendelkezik, melynek címe Zeitschrift Soziologie. A folyóirat megtalálható és helyben olvasható a Szociológiai Gyűjtemény folyóirat-galériáján.

A Társaság weboldala: https://soziologie.de/aktuell