A mentális egészség világnapja 

A Szociológiai Gyűjtemény mai bejegyzésében a mentális egészség világnapjáról, annak jelenségéről olvashatnak. A világnapot először 1992-ben tartották, amikor is a WFMH, azaz a World Federation for Mental Health szervezete deklarálta, napjainkban pedig már több mint 150 országban tartják, mely napon figyelemfelhívó kampányokat és eseményeket rendeznek világszerte. Minden évben október 10-én tartják, amikor is a mentális egészségről való oktatás, a figyelemfelhívás és a társadalmi megbélyegzettség ellen való küzdelem kap hangsúlyt.  

Imázskép az emberi fejről, benne mentális betegségek megnevezései
Forrás: Pixabay 

Miután évekkel később az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO is felismerte, hogy a mentális egészségre való odafigyelés rendkívül fontos feladat, azóta legfőbb támogatója is egyben ezeknek a kampányoknak. A World Federation for Mental Health egy 1948-ban alapított, globálisan működő civil szervezet, kiknek célja a mentális és érzelmi betegségek megelőzése, azok helyes és megfelelő kezelésének biztosítása, valamint a mentális egészség hangsúlyozása. A szervezet a WHO-val együtt minden évben egy tematikus kampányt rendez, idén, 2021-ben a járványhelyzet hatására a “mentális egészséget mindenkinek” szlogennel indított. 18 hónappal a világjárvány kezdete után kettészakadt társadalmakról beszélhetünk, hiszen van, ahol még mindig kórházi telítettséggel és napi több tíz halálesettel küszködnek a covid miatt, máshol pedig a magas oltakozási arányszámoknak köszönhetően újra normális életet élnek az emberek. 

Az egészségi állapotunkat nagyban befolyásolja a mentális jólét is, amelyre a járványhelyzet is rendkívüli hatással van. Világszerte több millió ember életét nehezítette és nehezíti a stressz és a feszültség, ami a járványhelyzet alatt megduplázódott. Viszont nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy megfelelő segítséget kérjen és kapjon mentális egészségének helyreállítása érdekében, így az idei kampány erre próbál reflektálni. Sajnos számos ország nem tekinti elég fontosnak a mentális egészség jelenségét, ami abból is látható, hogy átlagosan kb. 2%-ot költenek az országok az egészségügyi költségvetésből erre a részterületre.   

Imázskép fakockákkal és mentális egészség felirattal
Forrás: Pixabay 

A Szociológiai Gyűjteményben számos érdekes és ismeretterjesztő mű található ebben a témában is. Néhányat kiemelve, melyek megtalálhatóak online, vagy a Szociológiai és Társadalomtudományi Olvasóteremben, valamint a Szabadpolcról is kölcsönözhetőek:   

  • Borbély Zsuzsanna – Egészségmagatartás és mentális egészség: nemi különbségek a munkahelyi stressz megélésében, 2019, URL: https://ojs.mtak.hu/index.php/belugyiszemle/article/view/3432/2577 
  • Iskolások egészségkárosító magatartása 25 év távlatában: a 2019. évi ESPAD kutatás magyarországi eredményei, 2020, SO 301.92 I 74
  • A mentális egészséget és egészségmagatartást befolyásoló tényezők, 2005, SO 613 M 53
  • Ember István - A "Trianon-szindróma": történeti tényezők, melyek befolyásolják a mai magyar lakosság testi és mentális egészségét, In: Történeti egészségtan, 2010, Szabadpolc 614 T 88
  • Svindseth, Marit F. - Humiliation: mental health and public shame, 2019, Szabadpolc 301.1 S 99 

Forrás:  
https://www.who.int/campaigns/world-mental-health-day