A boldogság világnapja

A mai nap, március 20-án van a boldogság világnapja. Ez alkalomból a Szociológiai Gyűjtemény erre a különleges napra készült cikkét olvashatják.  

Különösen ezekben az időkben, de az év minden napján jól esik megélni a boldogság pillanatát, ami mindannyiunk életében sajátos lehet, tarthat rövidebb vagy hosszabb ideigMint a legtöbb világnapot, a boldogság világnapját is az ENSZ határozta meg 2012-ben, felhívva a figyelmet az emberek jólétére, céljaira és vágyaira az életben.  

Imázsfotó két emberről ahogy a levegőbe ugornak

Érdekesség, hogy az ötlet, hogy a boldogság jelensége egy külön napot kapjon, Bhutánból származik, hiszen annak idején ott fogalmazódott meg először a boldogság mértékének relevanciája a gazdaság növekedésével szemben. Az országban be is vezették a “bruttó nemzeti boldogság” fogalmát, ami egy indexként a lakosság jólétének mérésére szolgál. Több szempontból figyelték a kérdést, de elsősorban az emberek társadalmi, érzelmi és gazdasági jóléte számít abban, hogy mindennapi életükben boldogok legyenek.  

Imázsfotó összefogó kezekkel

A boldogságkutatás hazánkban is jelen van. Az ELTE PPK Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja a Jobb Veled a Világ Alapítvány támogatásával megrajzolta Magyarország boldogságtérképét. legutóbbi felmérések szerint (2019-2020) az alábbi térképen látható, mely megyében milyen a lakosság jóléti szintje:  

Színes fotó Magyarország boldogságtérképéről

Arról, hogy a legutóbbi felmérésben melyik magyar város lett a “legboldogabb” és a kutatás további részleteiről az alábbi linkre kattintva olvashatnak: http://boldogsagprogram.hu/magyarorszag-boldogsagterkepe-2020/  

A Szociológia Gyűjteményben számos érdekes és elgondolkodtató könyv és tanulmány található, amelyek a boldogságról, boldogságkutatásról szólnak. Elsőként néhány katalógusunkból közvetlenül elérhető tanulmány:  

Gion Zsófia - 10 fejezet a boldogságkutatás leleplezéséhez: http://communicatio.hu/jelkep/2017/2/JelKep_2017_2_Gion_Zsofi.pdf  

Keller Tamás - Szerelemcsütörtök és dobszerda? A megkérdezés napjának az elégedettségre gyakorolt hatása: http://old.tarki.hu/hu/research/hm/monitor2014_teljes.pdf  

Patkós Veronika, Farkas Eszter - Boldogok a kormánypártiak: https://socio.hu/index.php/so/article/view/824/834  

És még két könyv a külföldi felhozatalból, amelyek az újranyitás után a szabadpolcról kölcsönözhetőek lesznek:   

Lynne Segal - Radical Happiness: https://books.google.hu/books?id=MZ95DwAAQBAJ&dq=radical%20happiness&hl=hu&source=gbs_navlinks_s&fbclid=IwAR1pxO8XdgGo6GSlvb-hKKxqS46coGYnbQPx3dfnIpVW_YwH3MoX9lhGK-o 

Sara Ahmed - The Promise of Happiness: https://books.google.hu/books/about/The_Promise_of_Happiness.html?id=uOAPdbhSpksC&redir_esc=y  

A cikk és képek forrásai 
https://www.un.org/en/observances/happiness-day  
http://boldogsagprogram.hu/magyarorszag-boldogsagterkepe-2020/  
https://pixabay.com/hu/