A Gyűjtemény története

Több, mint 40 éve, 1973. május 22-én hagyta jóvá a Fővárosi Tanács egy önálló osztály létrehozását a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtáron belül. A szervezeti egység neve Szociológiai Dokumentációs Osztály volt. Első vezetőjét, Remete Lászlót július 1-vel nevezték ki, s az osztály ekkortól kezdte meg működését.

Hosszú előkészületek után egy 1968-as jogszabály jelölte ki könyvtárunkat a szociológia országos szakkönyvtárának. Az 1960-as években a FSZEK szociológiai állományának és szolgáltatásainak vizsgálatára a Művelődési Minisztérium és a Fővárosi Tanács neves szociológusokat kért fel. 1964-ben Hegedűs Andrást, majd 1966-ban Heller Ágnest és Szelényi Ivánt. Részben az ő értékelésük hatására született meg a kinevezés.

Az osztály a Szociológiai Gyűjtemény nevet 2000-ben kapta a FSZEK többi szakgyűjteményi osztályának mintájára. Maga a szociológiai állomány, azaz a szociológiai gyűjteményrész a könyvtár 1904-es alapítása óta – könyvtáros nemzedékek szisztematikus munkája révén – folyamatosan épült, és szerves része a Központi Könyvtár állományának.

***

Válogatott bibliográfia a FSZEK Szociológiai Gyűjteményéről
A Szociológiai Gyűjtemény történetéből
Dokumentumok


Információ

Szociológiai Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: szociologia@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5031
Vezető: Kerékgyártó Ágnes
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online