A Könyvtár a teljes gyűjteményéről, valamint a könyvtári hálózaton és az interneten elérhető, a gyűjteményéhez kapcsolódó elektronikus dokumentumok egy részéről elektronikus katalógust épít. Ez a katalógus a Könyvtár hálózatán és az interneten is szabadon hozzáférhető, könyvtári tagság nélkül bárki számára elérhető. Katalógusunk ide kattintva érhető el.
Alapszolgáltatás, mely regisztrációs jeggyel bármelyik tagkönyvtárban igénybe vehető. Valamennyi könyvtárlátogatónak be kell tartania Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Használati Szabályzatában foglaltakat.
Napijeggyel és kölcsönzésre jogosító olvasójeggyel igénybe vehető szolgáltatás. Előfizetett adatbázisaink a Könyvtár által biztosított számítógépeken vagy saját eszközön, wifi használatával érhetőek el.
A Könyvtár számítógépeit kizárólag napijeggyel, illetve kölcsönzésre jogosító olvasójeggyel rendelkezők használhatják. A Könyvtár számítógépeit az olvasó nem használhatja üzleti célú tevékenységre, törvénybe ütköző cselekményekhez, közízlést sértő oldalak megtekintésére, valamint mások munkájának zavarására vagy akadályozására. Ha a könyvtáros ilyet észlel, a Használati Szabályzat V. 2. pontban részletezett intézkedése lép életbe. Amennyiben az olvasó a Könyvtár számítógépein történő internet használata során a használathoz szükséges azonosítókat lementi, és azzal visszaélésre ad lehetőséget, ezért a Könyvtár felelősségre nem vonható.
A FSZEK Központi Könyvtárában és a kijelölt tagkönyvtárakban szélessávú internetelérést biztosít könyvtári tagsággal vagy napijeggyel rendelkezők számára, valamint a Központi Könyvtárban turistajegyet váltók részére, az ott tartózkodás időtartamára.
Az olvasó által keresett, kölcsönözhető, kölcsönzésben vagy tagkönyvtárba való kiszállítás alatt álló dokumentumok értesítési és eljárási díj megfizetésével, személyesen a tagkönyvtárakban, és a Könyvtár webes katalógusán, bejelentkezés után előjegyezhetők. Az előjegyzett dokumentumot a könyvtárhasználó által kért időpontig, de legfeljebb két hónapig figyeli a Könyvtár. A kiértesítés előtt a kérés lemondható. Ha az előjegyzett dokumentum hozzáférhető, erről a Könyvtár az olvasót e-mailben vagy telefonon értesíti. A kiértesítéssel egyidőben az előjegyzés díja ráterhelődik az olvasójegyre. A díjat akkor is meg kell téríteni, ha a kérést követően az előjegyzést lemondják, vagy az előjegyzett dokumentum átvételére nem kerül sor. A dokumentumot az értesítés után a Könyvtár 8 naptári napig őrzi, ezt követően az előjegyzés elévül. A Könyvtár az előjegyzéseket az igénylések sorrendjében elégíti ki. A kijelölt tagkönyvtárakban az előjegyzett könyvek átvételi pontja a könyvkiadó automata (locker) is lehet. A könyvkiadó automata levelet küld az olvasónak az átvételre váró példányokról. A levél tartalmaz egy egyszer használatos kódot is, melyet az olvasó a könyvszekrény nyitásához használhat. Az előjegyzés díját az olvasó távfizetéssel egyenlítheti ki. (A szolgáltatást biztosító tagkönyvtárak listája ide kattintva olvasható.)
A szolgáltatás díja: 300 Ft/kötet
Díjainkat a díjtételtáblázat és a Használati Szabályzat 7. sz. melléklete tartalmazza.
A Könyvtár ideiglenesen vagy tartósan otthonukhoz kötött használói számára házhoz szállítja a kölcsönözni kívánt dokumentumokat és szükség szerint a lejátszóeszközöket. A szolgáltatást biztosító tagkönyvtárak listája ide kattintva érhető el.
A kölcsönzési határidő – a sikerkönyvek és az előjegyzett művek kivételével – a kölcsönzési határidő lejárta előtt két alkalommal, legfeljebb a könyvtári tagság fennállásáig hosszabbítható meg a könyvtár nyitvatartási idejében személyesen, telefonon és e-mailben, illetve a könyvtár honlapján keresztül 24 órában. A honlapon keresztül történő hosszabbításról a könyvtárhasználó a felületen megjelent üzeneteken felül, amennyiben e-mail címét megadta, e-mailben is visszajelzést kap.
Kölcsönzésre jogosító olvasójeggyel, beiratkozási díj fejében 4 hétre, maximum 10 cím kölcsönözhető. Gyerek olvasójeggyel 0-10 éves korig csak a gyermekkönyvtári állományba sorolt dokumentumokat lehet kölcsönözni.
Kölcsönzésre jogosító olvasójeggyel, beiratkozási díj fejében 4 hétre, maximum 10 cím kölcsönözhető. A kölcsönzések két alkalommal meghosszabbíthatóak, amennyiben nem került rájuk előjegyzés, illetve időközben nem jár le az olvasójegy.
Kölcsönzésre jogosító olvasójeggyel, további díj megfizetésével 4 hétre, maximum 2 csomag kölcsönözhető. Súlyos fogyatékossággal élők térítési díj nélkül kölcsönözhetnek max. 2 címet.
A szolgáltatás díja: 500 Ft/csomag/4 hét
Díjainkat a díjtételtáblázat és a Használati Szabályzat 7. sz. melléklete tartalmazza.
Az egyes tagkönyvtárak állományából hiányzó dokumentumokat, a “sikerkönyvek” kategóriába sorolt dokumentumok kivételével, másik FSZEK tagkönyvtárból a könyvtárhasználó– térítési díj ellenében –átkölcsönözheti. A térítési díjat a kérés leadásakor kell megfizetni. A Könyvtár az átkölcsönzésben kért dokumentumot annak elérhetőségétől számított 20 munkanapon belül biztosítja a könyvtárhasználó számára abban a tagkönyvtárban, ahol tagként kérését leadta. A nem kölcsönözhető, csak másolatban küldhető dokumentumok vagy dokumentumrészek másolási költségét a könyvtárhasználónak meg kell térítenie. Az átkölcsönzött dokumentumok lejárati ideje nem hosszabbítható.
A szolgáltatás díja: 500 Ft/kötet
Díjainkat a díjtételtáblázat és a Használati Szabályzat 7. sz. melléklete tartalmazza.
Kölcsönzésre jogosító érvényes olvasójeggyel rendelkező olvasóink számára lehetőség van a Könyvtár előfizetett tartalmait távolról - otthonról vagy a világ bármely pontjáról - használni. A szolgáltatás azokra a forrásokra vonatkozik, melyek távoli elérésére a kiadó is engedélyt adott. Hasznos tudnivalók ezen a linken érhetők el.
Adatbázishasználatra jogosító online regisztrációval a FSZEK által biztosított online adatbázisok távoli használatára van lehetőség. A virtuális jegy az aktiválástól számított 30 napig érvényes, azt követően megújítható. A megújításról szóló segédlet itt olvasható. A szolgáltatás regisztrációja a Könyvtár honlapján indítható. Az adatbázisok elérésére a könyvtár általá küldütt visszaigazolást és távfizetést követően van lehetőség. Az online regisztráció díját a díjtétel-táblázat (ld. 7.sz. melléklet) tartalmazza.
Azoknak az olvasóknak, akik a beiratkozáskor e célból megadták e-mail címüket, a Könyvtár a tagság lejárta előtt 2 héttel, valamint a kölcsönzési határidő lejárata előtti utolsó napon e-mailes emlékeztetőt küld.
A Könyvtár a különböző díjak és tartozások rendezésére, kényelmi szolgáltatásként, távfizetési lehetőséget kínál honlapján keresztül bejelentkezett olvasói számára. A szolgáltatás igénybevételéhez az olvasójegy vonalkódja, bankkártya és e-mail cím szükséges. Távfizetés esetén a Könyvtár a vevő számára a Corvina integrált könyvtári rendszerben automatikusan generált számlát bocsát ki, amelyet az olvasó a Könyvtár honlapján egyéni bejelentkezést követően megtekinthet és kinyomtathat.
A könyvtári díjtételek a kijelölt tagkönyvtárakban helyben, POS terminálon keresztül is kifizethetők. A POS-terminállal rendelkező könyvtárak listája elérhető a Könyvtár honlapján.
Nyomtatás csak a kijelölt tagkönyvtárakban lehetséges, a szolgáltatás olvasói tagság nélkül is igénybe vehető.
A szolgáltatás díja könyvtári tagsággal:
A4 méretben: Fekete-fehér szöveg: 60 Ft/oldal Színes szöveg: 270 Ft/oldal Fekete-fehér kép (a nyomtatási felület legalább 50 %-a kép): 200 Ft/oldal Színes kép (a nyomtatási felület legalább 50 %-a kép): 300 Ft/oldal
A3 méretben: Fekete-fehér szöveg: 110 Ft/oldal Színes szöveg: 400 Ft/oldal Fekete-fehér kép (a nyomtatási felület legalább 50 %-a kép): 400 Ft/oldal Színes kép (a nyomtatási felület legalább 50 %-a kép): 600 Ft/oldal
A szolgáltatás díja könyvtári tagság nélkül:
A4 méretben: Fekete-fehér szöveg: 80 Ft/oldal Színes szöveg: 300 Ft/oldal Fekete-fehér kép (a nyomtatási felület legalább 50 %-a kép): 250 Ft/oldal Színes kép (a nyomtatási felület legalább 50 %-a kép): 400 Ft/oldal
A3 méretben: Fekete-fehér szöveg: 150 Ft/oldal Színes szöveg: 500 Ft/oldal Fekete-fehér kép (a nyomtatási felület legalább 50 %-a kép): 500 Ft/oldal Színes kép (a nyomtatási felület legalább 50 %-a kép): 700 Ft/oldal
Díjainkat a díjtételtáblázat és a Használati Szabályzat 7. sz. melléklete tartalmazza.
Digitális másolat megrendelése. A másolatot a könyvtár készíti el, melyet térítés ellenében a felhasználó rendelkezésére bocsát. Szolgáltatásunk a kijelölt tagkönyvtárakban érhető el. Lásd: Használati Szabályzat 11. számú melléklet.
A szolgáltatás díja könyvtári tagsággal:
Muzeális állományba tartozó dokumentumok: Nyilvános használatra szánt másolatok technikai költségei: 600 Ft/kép Letöltés a Budapest-képarchívum interneten közzétett állományából: ingyenes
A tagkönyvtárakban: Könyvrészlet, könyvillusztráció, újságcikk: 50 Ft/oldal
A szolgáltatás díja könyvtári tagság nélkül:
Muzeális állományba tartozó dokumentumok: Nyilvános használatra szánt másolatok technikai költségei: 600 Ft/kép Letöltés a Budapest-képarchívum interneten közzétett állományából: ingyenes Digitális másolat készítése a megrendelő saját dokumentumáról (szkennelés): 50 Ft/oldal
Díjainkat a díjtételtáblázat és a Használati Szabályzat 7. sz. melléklete tartalmazza.
Könyvtári tagság nélkül, ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás. A látogatás előtt szükséges felvenni a kapcsolatot az érintett tagkönyvtár illetékes munkatársával.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár valamennyi tagkönyvtárában várja azokat a hazai és határon túli kollégákat, akik egyénileg, vagy önfejlesztés, szakmai kirándulás keretei között szeretnének megismerkedni a FSZEK tagkönyvtáraival, szolgáltatásaival és szakmai gyakorlatával. A látogatás előtt egyeztetés szükséges az érintett tagkönyvtár illetékes munkatársával.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közgyűjteményi kulturális intézményként elkötelezett a tartalmas kulturális programok szervezése mellett. A könyvtár nyilvános programjait, rendezvényeit könyvtári tagság nélkül bárki szabadon látogathatja.
Információ
Török utcai Könyvtár
1023 Budapest, Török utca 7-9. útvonalNyitvatartás:
Gyakran ismételt kérdések (GYIK) - SZERKESZTÉS ALATT - 2025. 01. 02.
A könyvtárak használatával kapcsolatos leggyakoribb kérdések
Milyen szolgáltatásokat vehetek igénybe az egyes könyvtárakban?
Könyvtárainkban számos szolgáltatás vehető igénybe, ezek a tagkönyvtárak adottságaitól függően eltérőek lehetnek.xxx
Szolgáltatásaink részletes listája a Szolgáltatások menüpont alatt tekinthető meg.
Hogyan iratkozhatok be az általam kiválasztott könyvtárba és milyen kedvezményeket vehetek igénybe?
A könyvtárba lépve a szükséges okmányok felmutatásával a beiratkozási pultnál személyesen válthat regisztrációs kártyát vagy olvasójegyet a beiratkozási díj kifizetésével. A kedvezményre való jogosultságot igazolni kell! Az olvasójegy másra át nem ruházható! A regisztrációs kártya ingyenes, adminisztrációs díja 400 Ft, váltásához nem szükséges kezes.
A beiratkozási díjból 50%-os kedvezmény jár az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező 16 éven felüli tanulóknak, hallgatóknak, a nyugdíjasoknak, akik az önkormányzattól rendszeres szociális segélyt kapnak és akik gyermekgondozási segélyben, illetve gyermeknevelési támogatásban részesülnek vagy gyermekgondozási díjat kapnak.
A beiratkozási díj fizetése alól mentesülnek a 25 éven aluliak, a 70 éven felüliek, a könyvtári dolgozók és a muzeális intézmények, levéltárak dolgozói és mindazok, akik rendelkeznek a Magyar Államkincstár által kiadott hatósági igazolvánnyal vagy súlyos fogyatékosságot tanúsító háziorvosi vagy szakorvosi igazolással.
A regisztráció adminisztrációs díjának megfizetése alól mentesülnek azok, akik a könyvtárba ingyen iratkozhatnak be.
A 18 év alatti és más nem cselekvőképes személy a törvényes képviselőjének készfizető kezessége mellett iratkozhat be.
Uniós külföldi állampolgárok magyar állampolgárokra vonatkozó feltételekkel, más országok állampolgárai érvényes tartózkodási engedéllyel, letelepedési engedéllyel vagy magyar állampolgár készfizető kezessége mellett iratkozhatnak be.
Igény szerint lehetősége van csak arra az egy adott könyvtárra, illetve több könyvtárra érvényes olvasójegyet váltani egy éves, fél éves vagy három hónapos időtartamra. A napijegy ára 1650 Ft/nap és a váltás napján záróráig érvényes. Lehetőség van adatbázishasználatra jogosító online regisztrációra is, amellyel az FSZEK által biztosított online adatbázisok távoli használatára van lehetőség (1650 Ft/30 nap). A szolgáltatás regisztrációja a Könyvtár honlapján indítható.
A könyvtár egyes szolgáltatásainak igénybevételét regisztrációhoz kötheti. A Központi Könyvtár olvasói tereibe a regisztráció kötelező.
Könyvtárainkba 2007. május 1-jétől jogi személyek beiratkozására is van lehetőség.
A beiratkozáshoz, a regisztráláshoz és a kezesség vállalásához magyar és uniós állampolgárok számára a következő személyes okmányok szükségesek:
személyi igazolvány, esetleg útlevél vagy jogosítvány,
lakcímet igazoló hatósági kártya,
kedvezményre jogosító okmány (pl. diákigazolvány).
18 éven aluliak kezessel iratkozhatnak be. Kezes csak a beiratkozó törvényes képviselője lehet. Regisztrációs kártya váltásához nem szükséges kezes.
A 14 év alatti beiratkozottak adatainak igazolásához lakcímkártya szükséges.
Más országok állampolgárai érvényes tartózkodási engedéllyel, letelepedési engedéllyel vagy magyar állampolgár készfizető kezessége mellett iratkozhatnak be.
Magyar igazolvánnyal vagy magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkező külföldi állampolgárok a magyar állampolgárokra vonatkozó feltételekkel iratkozhatnak be.
Magyarországi/uniós telephellyel rendelkező jogi személyek beiratkozásához szükséges okiratok:
gazdasági társaság esetében az illetékes cégbíróság által kiadott cégkivonat,
alapítvány, társadalmi szervezet esetében az illetékes bíróság nyilvántartásba vevő határozata,
intézmény esetében az alapító által kiadott/hitelesített okirat.
Tagság hosszabbításakor a lakcímkártyát az olvasónak be kell mutatnia.
Mi szerepel az olvasójegyemen?
Könyvtáraink egy egységes olvasójegyet használnak.
Az olvasójegyen található az olvasói vonalkód, valamint feltüntetjük az olvasó nevét és olvasójegyének számát. Az olvasójegy másik oldalán vagy a betétlapon közérdekű információkat talál a könyvtár nyitvatartására és elérhetőségére vonatkozóan.
Az olvasójegy másra át nem ruházható, elvesztését be kell jelenteni.
A személyi adatok változásáról a könyvtárat értesíteni kell.
Amennyiben valamelyik tagkönyvtárunkban már kapott vonalkódos olvasójegyet, kérjük, hozza magával a beiratkozáshoz!
Mi a teendő, ha elveszítettem az olvasójegyemet?
Az olvasójegy elvesztését a visszaélések elkerülése érdekében haladéktalanul be kell jelenteni telefonon vagy személyesen a könyvtárban.
Egyéb esetben a könyvtár visszaélés esetén a károkért nem vállal felelősséget!
Az érvényes olvasójegyet személyesen, fényképes igazolvány felmutatásával lehet pótoltatni, ennek ára 600 Ft.
Jogi személyek (gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet stb.) beiratkozhatnak-e a könyvtárba?
Könyvtárainkba 2007. május 1-jétől jogi személyek (gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyéb intézmény, egyéni vállalkozók) beiratkozására is van lehetőség.
A beiratkozási díj a jogi személyeknek a használat tényleges időtartamától függetlenül a tagkönyvtárra érvényes díj háromszorosa.
A beiratkozáshoz a jogi személy köteles helyben kitölteni „A könyvtárhasználó (jogi személy) nyilatkozata” nyomtatványt.
Az intézmény olvasójegyét legfeljebb három megbízott személy használhatja. Nevük bevezetésre kerül az adatlapon.
A kölcsönzéssel és a könyvtárak helyben használatával kapcsolatos leggyakoribb kérdések
Mit és hogyan kölcsönözhetek a könyvtárakból?
Kölcsönözni a beiratkozáskor váltott olvasójeggyel lehet. A könyvtárakból kölcsönözhetőek mindazok a dokumentumok, amelyek nincsenek helyben használathoz kötve.
Az egyes könyvtárakból kölcsönözhető dokumentumok köre honlapunk Szolgáltatás menüpontja alatt található részletezve.
Hány dokumentumot kölcsönözhetek egyszerre és milyen időtartamra?
Egy kölcsönző a különböző dokumentumtípusokból valamennyi tagkönyvtárból egyidejűleg 18 darabot kölcsönözhet.
Gyerekolvasójeggyel 0-10 éves korig csak a korosztályi érdeklődésnek megfelelő, a gyermekkönyvtári állományba sorolt dokumentumokat lehet kölcsönözni.
Mit kell figyelnem a kölcsönzéskor kapott bizonylaton?
Minden kölcsönzésnél és személyes hosszabbításnál bizonylatot nyomtatunk, ezen a következő adatok szerepelnek:
az olvasó neve,
az olvasójegy lejárati ideje,
kölcsönzött dokumentumok száma, szerzője, címe, leltári száma és lejárati ideje,
hosszabbítások száma,
kölcsönzés dátuma,
az olvasó neve és aláírása.
Ennek a bizonylatnak az aláírásával az olvasó a kölcsönzés tényét elismeri!
Az önkiszolgáló kölcsönzőgépeknél kiadott, illetve visszavett dokumentumokról a rendszer nyomtatott elismervényt készít, amelyet meg kell őrizni. Ez a kinyomtatott számítógépes bizonylat aláírás nélkül is érvényes.
Nem kölcsönözhet az, aki bármelyik könyvtárnak lejárt határidejű dokumentummal vagy bármilyen címen pénzzel tartozik. A díjtartozást bármely könyvtárban, illetve online, az olvasói adatlapról indítva banki felületen is lehet rendezni; a dokumentumtartozást csak ott, ahol az keletkezett.
Kölcsönzéskor a régebbi lejáratú határidők automatikusan nem hosszabbodnak.
Milyen esetekben nem lehet egy dokumentumot meghosszabbítani?
A könyvek kölcsönzését a határidő lejárata előtt, ill. lejártakor kétszer meg lehet hosszabbítani.
Hosszabbítani kényelmesen és leggyorsabban a könyvtár honlapjának Távhasználat menüpontjából lehet.
Nem lehet hosszabbítást kérni, ha a könyvre előjegyzés van, vagy az olvasónak bármilyen tartozása van.
Az audiovizuális dokumentumok (hangkazetta, hangoskönyv, CD, videó, DVD, CD-ROM, oktatócsomag) és a folyóiratok kölcsönzési ideje egy alkalommal hosszabbítható meg.
Hogyan jegyeztethetek elő egy könyvet?
Ha a keresett könyvből és oktatócsomagból nincs kölcsönözhető példány a könyvtárban, akkor a műre előjegyzés kérhető.
Nem hagyományos dokumentumokra (hangkazetta, hangoskönyv, CD, videó, DVD, CD-ROM) nem veszünk fel előjegyzést!
Az előjegyzés történhet személyesen, e-mailben vagy a webes katalógus-felületről távszolgáltatással a következő nyitvatartási napi elbírálási határidővel.
A gyors ügyintézés érdekében beérkezett könyvéről e-mailben is értesítjük. E-mail elérhetőségét tüntesse fel az előjegyzési nyomtatványon!
Az előjegyzett mű az értesítést követő 8 munkanapon belül vehető át.
A szolgáltatás díja 300 Ft. Amennyiben nem aktuális az előjegyzése, kérjük, jelezze személyesen, telefonon vagy e-mail útján!
A könyvek és kották kölcsönzési ideje 4 hét, a napilapok, hetilapok, folyóiratok egyes számai 2 hétre kölcsönözhetők. A késedelmi díjak: Könyv, kotta 70 Ft / kötet vagy db / naptári nap Az audiovizuális dokumentumok késedelmi díja a következő:
Folyóirat, diafilm 70 Ft / db / naptári nap
Oktatócsomag 70 Ft / csomag / naptári nap
Hangoskönyv (CD és kazetta) 70 Ft / cím / naptári nap
DVD 100 Ft / korong / naptári nap
Zenei és műsoros CD, videókazetta, CD-ROM 70 Ft / korong vagy kazetta / naptári nap
Zenei és műsoros lemez és kazetta 70 Ft / db / naptári nap
CD-lejátszó és kazettás magnó 70 Ft / db / naptári nap
CD-lejátszó és kazettás magnó (a súlyosan fogyatékos igazolvánnyal rendelkezőknek kizárólagosan dokumentummal együtt) ingyenes / 4 hét.
Nem kölcsönözhet az a könyvtárhasználó, aki bármely könyvtárnak bármilyen címen tartozik.
A késedelmi és az értesítési díjat - minden kedvezménytől függetlenül - valamennyi használónak meg kell fizetni.
A tartozást bármely könyvtárban be lehet fizetni, illetve online, az olvasói adatlapról indítva banki felületen is lehet rendezni.
Mit tegyek, ha a könyvtár a tartozásom miatt közjegyzői eljárást kezdeményezett velem szemben?
A dokumentumok lejáratától számított 57. napon a könyvtár a vagyoni kár rendezésére és a késedelmi díj megfizetésére közjegyzői fizetési meghagyásos eljárást kér, illetve bírósági végrehajtási eljárást kezdeményez.
A közjegyző által küldött fizetési meghagyáson szereplő összeg tartalmazza a dokumentum(ok) kártérítési árát, az aktuális késedelmi díjat és a közjegyzői eljárás díját. Amennyiben a dokumentum(oka)t visszahozza, a késedelmi díjat, az értesítés költségét, az eljárási díjat és jogerőre emelkedés utáni késedelmi kamatot kell rendeznie a könyvtár felé.
Ezeket a tartozásokat a könyvtárban személyesen, illetve online, az olvasói adatlapról indítva banki felületen is lehet rendezni.
A tartozás rendezését követően a közjegyzői eljárás automatikusan megszűnik.
Mi a teendő, ha elveszett/megrongálódott a nálam lévő dokumentum?
Az elveszített vagy megrongálódott dokumentumot kártéríteni kell a könyvtár felé. A kártérítés összegét, a dokumentum gyűjteményi értékét a könyvtáros állapítja meg.
A kártérítési eljárás díja 1000 Ft/db.
Az oktatócsomagok esetében a kártérítési ár a részdokumentumok árának összege.
Az egyszer már megtérített dokumentum árát a dokumentum előkerülése esetén a könyvtár nem téríti vissza.
A Központi Könyvtárból könyvet kölcsönözni az alábbi terekből lehet:
Böngészde (földszint)
Szabadpolc (2. szint)
Sárkányos Gyerekkönyvtár (1. szint)
raktár
Hogyan kérhetek könyvet a Központi Könyvtár raktárából?
Raktári kéréseket hétköznap 19 óra 30 percig, szombaton 15 óra 30 percig fogadunk el!
Kérjük, vegye igénybe az olvasói katalógushoz kapcsolódó raktári kérőprogramot. Útmutató a raktári kérőprogram használatához.
Ha nem találom meg a könyvtárban a keresett könyvet, milyen módon kérhetem át más könyvtárból?
Könyvtárközi szolgálatunk postaköltség ellenében biztosítja olvasóink számára a dokumentumokhoz való hozzáférést. Ennek díja a tagkönyvtárak közötti átkölcsönzés esetén 500 Ft/kötet, egyéb, hazai könyvtárból történő átkölcsönzés esetén a mindenkori postaköltség.
Nem magyarországi könyvtárból való átkérés esetén a szolgáltatás díja 4500 Ft/kötet.
A könyvtárközi szolgálat rendelkezik olyan nyilvántartással, amely tartalmazza az ország nagy könyvtárainak közös katalógusát.
A küldő könyvtár szabja meg a kért dokumentum kölcsönzési határidejét, a kölcsönzés módját, (kölcsönzés, ill. helyben olvasás) és az esetleges fénymásolat térítési díját.
A katalógus használatával kapcsolatos leggyakoribb kérdések
Hogyan használjam a katalógust?
A FSZEK honlapján keresztül elérhető online katalógus tartalmazza a tagkönyvtárakban fellelhető dokumentumok bibliográfiai leírását, példányadatait, aktuális jelzetét, témajelzetét, valamint lelőhelyét. A példány kölcsönözhetőségére vonatkozó információ a Státusz mezőben látható.
Keresési szempont lehet többek között a szerző, cím, tárgyszó, kiadó, tárgykör, adathordozó, szereplő stb., szűkítve a keresést egyes gyűjteményeinkre, könyvtárainkra, adott nyelvre vagy dokumentumtípusra.
A katalógus használatához a Súgó nyújt részletes segítséget.
Mit jelentenek a katalógusban a dokumentum státuszinformációi (kölcsönözhető, lejár, törlése folyamatban stb.)?
A katalógus a szabad példányokat a státuszinformációban kölcsönözhetőként jelöli, a csak helyben használható, nem kölcsönözhető dokumentumok mellett pedig a "Helyben olvasható" információ szerepel.
Az éppen kölcsönzésben lévő példányokat a lejárati idő jelzi.
A kivonás alatt lévő példányoknál a "Törlése folyamatban" információ, a más okok miatt (pl. feldolgozás alatt vagy szállítás alatt) nem kölcsönözhető példányok mellett pedig a "Nem hozzáférhető" státuszinformáció szerepel.
Egyéb szolgáltatásainkkal kapcsolatos leggyakoribb kérdések
Hogyan tudok a könyvtárakban fénymásolni?
Könyvtárainkban lehetőség van fénymásolásra, ill. másolat készíttetésére is.
A Központi Könyvtárban chipkártya vásárolható, amelyet olvasóink fénymásolásra vehetnek igénybe.
Hogyan használható a fénymásolókártya a Központi Könyvtárban?
A könyvtári dokumentumokról díj fizetése ellenében - a könyvtár eszközeivel - másolat készíthető.
A Központi Könyvtárban összesen 6db fénymásoló áll az olvasók rendelkezésére.
A könyvtár minden szintjén található fénymásoló.
A másolat csak magáncélra használható, egyéb cél (publikáció) esetén a könyvtár külön engedélye szükséges.
Az engedély térítéshez kötött (közlési díj). A díj függ a dokumentum típusától, darabszámától, gyűjteményi értékétől és a felhasználás céljától.
A másolás módja és mértéke a dokumentum értéke, állapota vagy egyéb állományvédelmi ok miatt korlátozható.
Csak fotózni szabad:
a tintával, grafitceruzával írott dokumentumokat;
a kézi festésű dokumentumokat;
a 100 évnél korábbi keletkezésű nyomtatványokat;
a Szűry-gyűjtemény „népiratkáit”;
a Központi Könyvtár hírlapjait;
a sérült, töredezett, rongálódott kiadványokat;
minden olyan dokumentumot, amelynek állapota a fénymásolást nem engedi meg.
Használhatok-e számítógépet, internetet a könyvtárakban és milyen feltételekkel?
Könyvtárainkban a számítógép- és internethasználat beiratkozott, ill. napijegyet váltott olvasóink számára ingyenes.
Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a könyvtári internetszolgáltatást nem használhatják üzleti célú tevékenységre, törvénybe ütköző cselekményre, valamint mások munkájának zavarására, akadályozására.
Használhatom-e saját laptopomat a könyvtárakban?
Könyvtárainkban saját technikai eszközt, laptopot kizárólag az erre kijelölt helyeken előzetes bejelentés után használhat.
Hogyan használhatom a WiFit a könyvtárakban?
Kölcsönzésre jogosító olasójeggyel, regisztrációs jeggyel és napijeggyel rendelkező olvasóink saját eszközzel ingyenesen használhatják WiFi szolgáltatásunkat.
Bejelentkezési azonosító az olvasójegy vonalkódja, jelszó a születési hónap, nap.
Ugyanazzal az azonosítóval egyidejűleg csak egy eszközt lehet használni.
Hogyan használjam a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár honlapját?
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár honlapján keresztül könyvtárainkkal kapcsolatos információk érhetők el, kapcsolódni lehet katalógusunkhoz, illetve a honlap bal oldalán található Bejelentkezés használatával elérhetők az olvasójeggyel online igénybe vehető szolgáltatások (kölcsönzött dokumentumok lejárati idejének hosszabbítása, előjegyzés kérése, távfizetés).
A kezdőoldalon a logónk alatti menüsorból kiindulva a Rólunk menüpontban olvasható aktuális használati szabályzatunk, megtekinthetők egyes könyvtáraink oldalai, a használatra vonatkozó általános szabályok, az igénybe vehető szolgáltatások köre, a könyvtár adatbázisai, valamint programjaink. A menüsor felett katalógusunk egyszerűsített keresőablaka található.
Honlapunk angol nyelven is elérhető.
A főoldalon kaptak helyet aktuális híreink, rendezvényeink.
Ha szeretne könyvtáraink rendezvényeiről, eseményeiről értesítést kapni, iratkozzon fel hírlevelünkre (a honlapon jobb oldalt, fent, kis boríték ikonra kattintva) vagy keresse könyvtáraink Facebook oldalait!
Hírlevél
Szeretne első kézből értesülni újdonságainkról, irodalmi-művészeti programjainkról, ismeretterjesztő előadásainkról, gyermekfoglalkozásainkról? Iratkozzon fel hírlevelünkre, melyben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár valamennyi könyvtárának híreiből, programkínálatából adunk válogatást havi rendszerességgel. Feliratkozni, illetve leiratkozni hírlevelünkről a hirlevel@fszek.hu e-mail címen lehet. A tárgy mezőbe írja be: „Feliratkozás”, illetve „Leiratkozás”.