A hét könyve

Gregory P. Williams Contesting the Global Order

Fotó: Waterstones

Gregory P. Williams Contesting the Global Order című könyvének hősei a radikális (más néven kritikai) politikai gazdaságtan két úttörője, az amerikai szociológus Immanuel Wallerstein és a brit történész Perry Anderson. A történelem ugyan nem azt az irányt vette a huszadik században, mint amilyet ők jósoltak és reméltek, de ma is releváns figurák a politikai gazdaságtan művelői számára.

Politikát és gazdaságot sokan önálló szférának és kutatási területnek tekintik: a közgazdaságtan a kapitalizmus működésére, a politikatudomány az államra és a demokrácia fogalmára összpontosít, a közgazdaságtan kapitalizmustan és kapitalizmuskutatás, a politikatudomány állam- és demokráciatan meg állam- és demokráciakutatás. Voltak azonban olyanok, aki elutasították ezt a szétválasztást és munkamegosztást. Nekik köszönhető a politikai gazdaságtan (továbbiakban PG), az a diszciplína, amely a gazdaság és politika lokális, nemzeti és egyre inkább a nemzetközi, globális szintű interakcióinak vizsgálatára fókuszál. Intézményesülése az 1970-es években kezdődött, megszületett az International Organization folyóirat, létrejött a British International Studies Association Angliában és párja, az International Studies Association Amerikában; a PG egyetemeken oktatott tárgy lett, kurzusok tananyagaként is szolgáló tankönyvekkel, kézikönyvekkel. A PG „nagy nevei” (Robert Cox, Robert Gilpin, Peter Katzenstein, Robert Keohane, Charles Kindleberger, Stephen Krasner, Susan Strange) közül egyesek kritikusak voltak a kapitalizmussal szemben, de a többség a társadalom- és gazdaságtörténészek antikapitalista beállítottságú írásait megengedhetetlenül ideologikusnak tartották. Ez különösen az amerikai nemzetközi PG képviselőire volt igaz. Ők általában az empirikus adatokból levezetett, rövid távú trendeket, a kvalitatív módszereket és formális modelleket részesítették előnyben. Úgy gondolták, így lehet ideológia- és elfogultságmentesen, szigorú tudományosan művelni a PG-t; hogy az adatközpontú elemzés átfogó és univerzális érvényességű törvények felállításához vezethet.

A PG brit hagyománya más, mint az amerikai. Nem egyszerűen azért, mert a brit elutasította az amerikait jellemző szcientizmust és az empirikus teszten alapuló bizonyítás fétisizálását; hanem leginkább azért, mert a brit PG-sek másképp tették föl a PG „nagy”, hegemóniára és rendszerszintű átalakulásra irányuló kérdéseit, és általában az amerikai hegemóniával meg a kapitalizmussal szembenállóként pozicionálták magukat. A PG amerikai és a brit hagyományával párhuzamosan létrejött a radikális (más néven kritikai) PG hagyománya. Úttörői olyan brit marxisták voltak, mint Perry Anderson vagy Robert Brenner, Eric Hobsbawm, Tom Nair és E. P. Thompson, és olyan világrendszer-kutatók, mint Immanuel Wallerstein vagy Samir Amin, Giovanni Arrighi, Andre Gunder Frank. Vizsgálódásaik középpontjában a rendszerszintű átalakulás, hegemónia és nemzetállamok kölcsönös függősége állt. E tekintetben nincs különbség a radikális PG-sek és a többi PG-s között. Más tekintetben viszont van. Éspedig:

1. A radikális PG-sek a társadalomtörténet ama régebbi ágának leszármazottjai, amely az osztályharcot, társadalmi igazságtalanságokat és a társadalmi (csoportok és a nemzetállamok) közötti hatalmi viszonyok materiális alapjaink kutatására összpontosított. Marx hatása ebben kétségtelen, és voltak is olyanok, akik marxistaként határozták meg magukat, de olyanok is, akik nem. Azonban egyikük sem vallotta, hogy a gazdaság lenne az alap, a politika meg a felépítmény; e kettő viszonyáról ennél árnyaltabban és összetettebben gondolkodtak.

2. A radikális PG művelői aktivista gondolkodók voltak, elkötelezettek az emancipáció (egalitarizmus és szocializmus) mellett; sokan úgy vélték közülük, hogy a rendszert belülről megváltoztatható, amihez ők is hozzá tudják tenni a magukét. A semlegesség (ideológiamentesség) szerintük (ön)becsapás: a hasznos, gyakorlati szempontból releváns tudomány sohasem lehet ideológia- és érték(elés)mentes. A politikai elkötelezettség, vallották, nemhogy akadályozza, hanem sokkal inkább fokozza a megismerés objektivitását. Úgy vélték, hogy a jelen megváltoztatása elválaszthatatlan a jelen eredetének föltárásától, de óva intettek az olyan történetírástól, amely csupán tényekkel szolgál.

3. A radikális PG-seknél a kutatás alapegysége a totalitás, ami egy olyan entitás, melynek elemei annyira össze vannak kötve, kapcsolva, hogy egyiket sem lehet a többitől elszakítva, külön, önmagában vizsgálni; az ilyen vizsgálat puszta absztrakció. Totalitásokról írva hosszú távú történelmi folyamatokat elemeztek abból az alapállásból kiindulva, hogy a politikai, gazdasági és kulturális változások nem nemzetállami szinten történnek, hanem regionális vagy világszinten.

A radikális PG-sek pozitivisták voltak abban az értelemben, hogy úgy hitték, a múlt és jelen objektíven megismerhető-feltárható; a jövő viszont nem jelezhető előre ily módon, mert az alapvetően kiszámíthatatlan, bizonytalan. Objektivitásra törekvésük nem fonódott össze nomotetikus irányultsággal, nem gondolták, hogy vannak olyan törvények, amelyek mindenkor és mindenütt érvényesek, és amelyek alapján előrejelzéseket tehetnének. Ugyanakkor nem voltak idiografikus irányultságúak sem, nem gondolták, hogy amit egy adott helyen és időben találnak, az teljesen egyedi, sajátos lenne. Úgy vélték, hogy szabályszerűségeket/rendszerszerűségeket tér- és időbeli kontextushoz kötötten találhatunk. A 2008-as válság előtt úgy tűnt, hogy a radikális PG hagyománya idejétmúlt, elavult. Képviselői az 1960-as években úgy hitték, a kapitalizmus az összeomlás határán van. Wallerstein és Anderson nagy reményekkel tekintett a társadalmi mozgalmakra és a harmadik világ nemzeti (függetlenségi) mozgalmaira; az 1968-as „forradalom” Wallerstein és Anderson számára azt üzente, hogy a szocializmus lehetősége reális, eljövetele küszöbön áll. Nem lett igazuk. Az 1990-es években, a kommunizmus bukásával, jött a kapitalizmus „nagy bumm”-ja, és sokakban megszilárdult a meggyőződés, hogy a kapitalizmusnak egyszerűen nincs riválisa és alternatívája. A 2008-as válság, mely a kapitalizmus és nemzetállami rendszer sziklaszilárdságát tette kérdésessé, rámutatott, hogy a radikális PG hagyománya nagyon is időszerű. Képviselői ugyanakkor nem kergettek délibábokat, előnyben részesítették a hidegfejű precizitást a forrófejű fantáziálásnál: a válság fényében nem keresték mindenütt a kapitalizmus végének és a szocializmus születésének jeleit; nem kevesen gondolták közülük úgy, hogy – mint azt Slavoj Žižek megfogalmazta – most a gondolkodásnak és nem a cselekvésnek van itt az ideje.

A történelem tehát bár nagyon nem azt az irányt vette a huszadik században, mint amilyet a radikális PG-sek, köztük Wallerstein és Anderson vártak és reméltek, PG-jük mégsem veszítette el relevanciáját. A 2008-as válság újra időszerűvé tett olyan, a radikális PG-sek számára kulcsfontosságú kérdéseket, mint hogy a kapitalizmuson belüli válságnak vagy inkább a kapitalizmus válságának vagyunk-e a szemtanúi – vagyis a rendszerszintű átalakulás kérdéseit. Williams Wallersteinről és Andersonról szóló könyvének középpontjában három, a rendszerszerű átalakulás kutatása szempontjából releváns topik áll: 1. a totalitások mint a kutatás alapegységei; 2. a kapitalizmus eredete és működése; 3. az ágencia helye és szerepe az emberek viselkedésének / magatartásának meghatározásában a struktúrák / rendszerek / totalitások hatalmával szemben.

ad 1. Wallerstein a totalitást zártként fogta föl: történeti és földrajzi határok által definiáltnak; a világrendszerek szerinte nem globális, egész világot átfogó, hanem egy világot alkotó, ám nem feltétlenül az egész világra kiterjedő rendszerek. Anderson a totalitást nyitott folyamatként fogta föl, amiért egy-egy totalitás, például a kapitalizmus, nem térhez és időhöz kötött jelenség, elemzésének sincs sem időbeli, sem térbeli korlátja.

ad 2. A kapitalizmust Wallerstein funkcionálisan definiálta, olyan rendszerként, amelyben a tőke vég nélküli felhalmozása a „mozdulatlan mozgató”. Létrejöttét történelmi esetlegességnek tekintette, nem pedig valamiféle szükségszerűségnek. Anderson nem adott szabatos definíciót a kapitalizmusra, de általában a bérmunka által előállított javakkal és szolgáltatásokkal való magánellátás rendszerét jelölte vele; létrejöttét pedig az ókori rabszolgaság és a középkori feudalizmus közötti nyugat-európai dialektika elkerülhetetlen folyományaként írta le. Wallerstein és Anderson tehát ugyan másként írták le a kapitalizmus logikáját, amiért aztán másképp viszonyultak a kommunizmus bukásához és az új világrendhez, de mindketten újraértelmezték a kapitalizmus és a nemzetállamok fémjelezte világ történetét, mindketten megírták modern világ átfogó történetét.

o ad 3. Az ágencia az egyének azon képessége, hogy hatást gyakoroljanak a körülöttük lévő és rájuk hatást gyakorló világra. Wallerstein szerint az egyének nem tudják megdönteni az ereje teljében lévő rendszert, de az emberi ágencia gyarapodik a rendszerszintű válságok idején. Anderson fölfogásában a struktúrák oksági hatást gyakorolnak az egyénekre a történelemben, de ha a rendszerellenes csoportok erős szervezeteket fejlesztenek, meg tudják dönteni a kapitalizmust.

Williams könyvében interpretatív módon elemzi Wallerstein és Anderson munkásságát és tevékenységét. Ezt természetesen sokféleképpen lehet csinálni, a williamsi interpretatív elemzés két pilléren nyugszik. Az egyik a jelentésalkotás, a másik a kontextualizálás. Vagyis Williams elemzői alapállása egyrészt az, hogy Wallerstein és Anderson nem „előre csomagolt”, „kész” fogalmakkal dolgozik, nem előzetesen adott, rögzített és szilárd jelentésben használják a régieket, hanem jelentéseket adnak neki, vagy pedig újakat alkotnak. Mindketten meg akarták érteni a világot, amelyben élünk, értelmet adni azoknak a tapasztalatnak, amelyekkel szembesülünk. PG-jük, fogalmaikkal együtt, bizonyos közös tapasztalatokból nő ki és azok megragadására-kifejezésre szolgál. Williams elemzői alapállása másrészt az, hogy Wallerstein és Anderson nem a mindennapi életvilágtól távol, attól elszakadva kutat és ír, hanem politikai és tudományos színtereken, melyek hatnak rájuk, formálják és reakcióra késztetik őket. Ugyanakkor egyikőjük sem csak a tudomány közönsége számára írt, és magukat gyakran közértelmiségként határozták meg. Kiválóan mutatja ezt Wallerstein 1998 és 2019 között folytatott kommentárírói tevékenysége, de Perry Anderson különböző helyeken megjelenő esszéi, kommentárjai is. Mindketten vallották, hogy az elmélet és gyakorlat egyesítendő és egyesíthető a társadalomtudományokban, hidat verhetünk és kell is vernünk a kettő között – nem a kormányzatok, a mindennapi politikai döntéshozatal szolgálatában, hanem mindenekelőtt azokéban, akiknek nincs hangjuk, illetve nincsenek hatóerős szószólóik a politikában.

Fotó: Pixabay

Gregory P. Williams: Contesting the Global Order című könyve kölcsönözhető, de online könyvtárunkból le is tölthető.

Perry Anderson könyvtárunkban megtalálható munkái: https://saman.fszek.hu/WebPac/CorvinaWeb?action=find&pagesize=10&ROOP=&TYPE=B&DATEstart=&DATEend=&index0=ZUTY&text0=&textlogic0=and&index1=AUTS&text1=Anderson%2C+Perry+%281938-%29&textlogic1=and&index2=TITL&text2=&button=Keres&whichform=advancedsearchpage 

Immanuel Wallerstein könyvtárunkban megtalálható munkái: https://saman.fszek.hu/WebPac/CorvinaWeb?pagesize=10&view=short&sort=0&page=0&perpage=0&action=page&actualsearchset=FIND+AUTS+%22Wallerstein++Immanuel+Maurice++1930+2019%22+and+TYPE+%22B%22&actualsort=0&language=¤tpage=result&text0=&index0=&whichform=advancedsearchpage&showmenu=&resultview=short&recnum=&marcposition=&text0=&index0=&ccltext=&resultsize=56 

Bevezető könyv a radikális politikai gazdaságtanba:
Barone, Charles A.: Radical Political Economy. A Concise Introduction. (Online könyvtárunkból letölthető.)