A hét könyve

Ori Schwarz - Sociological Theory for Digital Society

Fotó: Amazon Books

Szüksége van-e még a szociológiának elméletekre a Big Data korában? Ha a Big Data meghaladottá teszi a tudástermelés hagyományos, elméletfüggő módját a szociológiában (is), akkor ezzel a szociológiaelméleteknek (is) passé? És ha nem, akkor az általunk ismert, „nagy” szociológiaelméletek nem veszítették-e el érvényességüket a Big Data korában, használhatók-e még ezek egyáltalán a digitális társadalom megragadására és megértésére? Ori Schwarz Sociological Theory for Digital Society című könyvét ajánljuk.

A szociológiaelméletek olyan előfeltevéseket és fogalmakat kínálnak, melyek nélkül a szociológusok nem tudják elkezdeni megragadni és megérteni a társadalmi valóságot. Ezekre az elméletekre gyakran, Schwarz szerint túlságosan is gyakran úgy tekintettek, mint amik megelőzik a társadalmi valóságot, elődlegesek ahhoz képest, s e valóság megváltozása vagy átalakulása nem érinti azokat, nem kényszeríti a szociológusokat elméleti eszköztárunk felülvizsgálatára-megújítására. Egyfelől igaz, hogy a szociológiaelméletek középpontjában olyan alapvető és éppen ezért időtlennek tűnő kérdések állnak, amelyekre előzetesen – explicit vagy implicit módon – adott válasz nélkül nem lehetséges szociológiát művelni. Ilyen kérdés például az, hogy milyen entitások népesítik be a társadalmi világot, vagy hogy mik a kutatás egységei Másfelől viszont illúzió azt hinni, hogy a szociológiaelméletek előfeltevéseikkel és fogalmaikkal együtt időtlenek – örökérvényűek – lennének. Nem azok, és nem is lehetnek azok. A szociológia elméleteivel együtt ugyanis, érvel Schwarz, része a társadalmi valóságnak, melyet kutat, mégpedig abban az értelemben, hogy maga is társadalmi jelenség, annak a társadalomnak a terméke, amelyet vizsgál. Ettől persze még egy szociológiaelmélet lehetne örökérvényű, de ha az adott társadalmi valóság nem örökkévaló, és ha a szociológia a társadalmi valóság (ön)reprezentációja, akkor a szociológiaelméletek sem lehetnek örökérvényűek. Ha az előbbi átalakul, az kihúzza az utóbbi lába alól talajt: előfeltevései és fogalmai megkérdőjeleződnek, adott esetben érvényességüket vesztik; ha a társadalmi valóság megváltozik, az minimum a szociológiaelméletek felülvizsgálatát-megújítását követeli meg. Ez a helyzet ma is, a digitális forradalom korában, állítja Schwarz.

Csakhogy ennek a forradalomnak része a Big Data: az, hogy az egyének passzív vagy aktív közreműködésével egyre több esemény, történés kerül rögzítésre-tárolásra digitális formában. Ennek eredményeképp elképesztően nagy, felfoghatatlan mennyiségű adat jön létre, ami soha nem látott lehetőségeket nyit meg a társadalomkutatás előtt (is). Ennek egyik következménye az, fejtette ki programadó és provokatív cikkében Chris Anderson, hogy az elméletek elveszítik relevanciájukat: a tudástermelés hagyományos módja (elméletekből levezetett hipotéziseket empirikusan tesztelünk) átadja helyét az adatbányászatnak-adatelemzésnek (adatok közötti kapcsolatokat, összefüggéseket, mintázatokat tárunk fel), amihez nincs szükség elméletekre. A Big Data az elméletek végét hozza el, egyszerűen azért, mert a tudástermelés új módja nem szorul elméletekre.

Bizonyos értelemben és adott esetben valóban nem. Bizonyos értelemben, hiszen az adattudomány nincs meg matematikai-statisztikai elméletek (azok alkalmazása) nélkül, de megvan az általa vizsgált adatokra – az általuk reprezentált valóságra – vonatkozó elméletek nélkül. És adott esetben, akkor, ha feltérképezni, befolyásolni, irányítani, felügyelni, ellenőrizni akarunk, vagy hatékonyságot meg nyereséget növelni, egyszóval az ökonómia, avagy az emberek és dolgok kormányzásának kontextusában; de társadalomkutatóként elméletek nélkül, állítja Schwarz is, azt se tudnánk megmondani, mit kutatunk, az eredményeket értelmezni meg végképp nem. Még az adattudománnyal frigyre lépő szociológia sem tud meglenni elmélet nélkül, hacsak nem az ökonómia szolgálóleánya szerepére korlátozza tevékenységét. Bármilyen forradalmi változást hoz is tehát a Big Data a társadalomkutatásban, az nem hozza el a szociológiaelméletek végét. A digitalizálódás, ami nélkül nincs Big Data sem, Schwarz szerint nem egyszerűen egy új társadalmi jelenség, melyet a szociológia a meglévő-bevett fogalmi eszköztárával vizsgálhat, mert az megkérdőjelezi-aláássa a szociológia elméleti alapelőfeltevéseit és alapfogalmait. Ezeket egy másik korszak másik társadalmi valóságára találták ki, ezek egy másik korszak másik társadalmi valóságát reprezentálják, amiért ma minimum revízióra szorulnak.

Mármost a szociológiának, eltérően a kuhni értelemben vett normál tudománytól, nincs egyetlen elméleti alapfeltevés- és alapfogalomszettje, hanem több, egymással versengő. Ennek megfelelően Schwarz csak egyes szociológiaelméletek (elméleti hagyományok), a szimbolikus interakcionizmus, hálózatelmélet, bourdieu-i elmélet és marxizmus kulcsfogalmainak revízióját végzi el, mint az interakció, hatalom, társadalmi tőke, társadalmi hálózat és munka. Teszi ezt azért, mert úgy látja, hogy az általuk jelölt és megragadott valóság olyannyira megváltozott, hogy amikor e fogalmakat szociológusként használjuk, nyelvünk úgyszólván üresjáratban fut; és azért teszi, hogy érvényességüket megújítsa, illetve hogy újra használhatóvá tegye őket, nemcsak az új társadalmi valóság, hanem a digitalizálódással együtt járó társadalmi változások, fejlemények és jelenségek megragadására is.

Könyvének egyes fejezeteiben az említett szociológiaelméletek (elméleti hagyományok) említett kulcsfogalmait úgy tárgyalja, hogy a középpontban mindvégig az „interakciók digitális adatobjektumokká válása” áll. Ez az, ami Schwarz szerint alapvetően megkülönbözteti a digitális társadalmakat a korábbiaktól; és ez az, amit Schwarz fejezetről fejezetre különböző perspektívákból vesz szemügyre, mint olyat, ami különböző kihívásokat támaszt a különböző szociológiaelméletekkel (elméleti hagyományokkal), azok alapfogalmaival és alapelőfeltevéseivel szemben. Schwarz azonban többet szeretni csinálni, mint az általa górcső alá vett szociológiaelméletek (elméleti hagyományok) megújítása: fölvázolni a „konnektivitás új társadalomontológiáját”. Könyvének egyik kulcsfejezete így az, amelyik az „interakció” fogalmát vizsgálja, a másik pedig az, amelyik a „hálózat”-ét.

„Inertakció”. A digitális interakciók, melyek egyre nagyobb hányadát teszik ki az interakcióknak, öndokumentálók, részt vesznek az adattermelésben, adatelőállításban. Ez megbontja az interakciók időhöz, térhez-helyhez, egyidejű-kölcsönös jelenléthez kötöttségét, és kérdésessé teszi az interakcionizmus néhány alapelőfeltevését, például azt, hogy a társadalmi élet alapépítőkövei a szituációba ágyazott, időhöz és térhez kötött interakciók; hogy az interakcióknak véges és megadható számú résztvevői vannak, kik kölcsönösen (meg)figyelik egymást. A döntő kihívást az interakcionizmussal szemben Schwarz szerint tehát az támasztja, hogy a (digitálisan közvetített vagy rögzített) interakciókból mint eseményekből megfigyelhető, hozzáférhető, belépést, részvételt lehetővé tevő digitális adatobjektum lesz (pl. közösségi médiában való megosztás-követés révén), ami egyszersmind elmossa az interakció és objektum, szociális és fizikai-anyagi éles megkülönböztetését, hiszen az adatobjektumok egyszerre anyagi médiumai és tárgyiasított testet öltései az interakcióknak. Schwarz szerint megkerülhetetlen a kérdés: releváns-e még egyáltalán az interakcionizmus, ha az interakciók egyre kevésbé falak között, szemtől-szemben, helyhez, időhöz, térhez kötötten, egyre inkább digitális interakciók formájában zajlanak? Schwarz válasza az, hogy igen, de csakis egy „posztszituacionális interakcionizmus” formájában, melyet könyvében föl is vázol.

„Hálózat”. Schwarz egy történetet mesél el, mely arról szól, hogy a hálózat ontológiai státusa alapvetően megváltozott: szociológiai metaforából „materiális infrastruktúrává” és „performatív adatobjektummá”, azaz a társadalmi élet olyan materiális reprezentációjává lett, amely különféle algoritmusok közreműködésével (át)alakítja, (újra)szervezi és (újra)formálja azt a társadalmi életet, amit reprezentál. Ez, vagyis hogy a hálózat ontológiai státusa megváltozott, alapvetően érinti a szociológiaelméleteket. Minden szociológiaelméletnek ugyanis van valamiféle társadalomontológiája: mond valamit arról, hogy mi a társadalmi világ alapépítőköve; milyen ágensek népesítik be a társadalmi világot; hogyan viszonyul a társadalmi és nem társadalmi világ egymáshoz; léteznek-e kollektív entitások; tekinthetjük-e intencionális ágenseknek a kollektív entitásokat. Mármost ha a hálózat ontológiai státusa megváltozott, ha a hálózat egy sajátos társadalmi entitás lett, akkor, érvel Schwarz, a társadalomontológia megújítására van szükség. Schwarz ezt a „konnektív” fogalmának bevezetésével végzi el, amely a társadalmi élet (pl. a cselekvés és az emlékezet) egy új, az individuálistól és a kollektívtől egyaránt különböző formáját jelöli.

Látható, a Sociological Theory for Digital Society nem a digitális szociológia vagy a digitalizálódás szociológiájának elméletét vázolja föl, azaz nem az adattudománnyal frigyre lépő szociológia, de nem is a szociológia egy új aldiszciplínájának elméletét dolgozza ki, melynek tárgya a digitális mint a társadalmi élet egy új dimenziója vagy szférája lenne. Schwarz szerint ugyanis a digitális nem a társadalmi élet új dimenziója vagy szférája, amiért is az a szociológia egy új kutatási tárgya vagy területe lehetne, hanem társadalmi szférákon-dimenziókon átívelve átalakítja mindazt, ami társadalmi. A Sociological Theory for Digital célja éppen ezért nem kevesebb, mint egy általános, a digitális társadalomnak megfelelő, arra szabott társadalomontológia és szociológiaelmélet fölvázolása.

Fotó: Pixabay

Ajánlott olvasmányok:

Daniels, Jessie – Gregory, Karen – Cottom, Tressie McMillan (szerk.): Digital Sociologies. (Online könyvtárunkból letölthető.)

Mosco, Vincent: Becoming Digital. Toward a Post-Internet Society. (Online könyvtárunkból letölthető.)

Quadflieg, Sven – Neuburg, Klaus – Nestler, Simon (szerk.): (Dis)Obedience in Digital Societies. Perspectives on the Power of Algorithms and Data. (Online könyvtárunkból letölthető.)

Dessewffy Tibor – Láng László: A Big Data és a társadalomtudományok véletlen találkozása a műtőasztalon. (Replika 92–93. (2015/3–4)).

Schönberger, Mayer Viktor – Cukier, Kenneth: Big Data. Forradalmi módszer, amely megváltoztatja munkánkat, gondolkodásunkat és egész életünket. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)