A hét könyve

Angela McRobbie - Feminism and the Politics of Resilience

Fotó: Amazon 

Angela McRobbie Feminism and the Politics of Resilience című könyve feminista nézőpontból vet számot a neoliberalizmussal összekapcsolódó, társadalmat polarizáló (társadalmi különbségeket termelő-újratermelő) gyakorlatokkal; fejezetről fejezetre azt vizsgálja, hogy a társadalmi polarizációt (társadalmi különbségeket) hogyan produkálja és reprodukálja a populáris kultúra és média, és a nőiség normatív eszméi milyen szerepet játszanak ebben.

A nőiség – McRobbie felfogásában – képek és szövegek, a bennük és általuk zajló, történetileg beágyazott és intézményileg támogatott alkotó folyamatok terméke; az ilyen képek és szövegek előállításában, közvetítésében és terjesztésében a populáris kultúra és média kulcsszerepet játszik, így a nőiség re/produkciójában is; a nőiség egyben társadalmi különbségeket (egyenlőtlenségeket) re/produkál, nők és nők, nők és férfiak között. Adódik a kérdés: hogyan lesznek szövegekből és képekből gyakorlatok, hogyan öltenek testet a konkrét és valóságos alanyok cselekvéseiben, viselkedéseiben, megnyilvánulásaiban a szövegek és képek, hogyan lesznek a megjelenített társadalmi különbségek jelenvaló társadalmi különbséggé? McRobbie könyvében nem teszi föl ezt a kérdést, kizárólag azt vizsgálja – ez könyvének egyik szála –, hogy a populáris kultúra s média szövegei és képei révén re/produkálódó nőiség milyen társadalmi különbségeket re/produkál. A neoliberalizmus alatt McRobbie a kormányzás sajátos logikáját és ideológiáját (a jóléti állam leépítését, az állam társadalmi szerepvállalásának visszaszorítását, az állami-társadalmi szolgáltatások magánosítását, piacosítását, valamint a mindenki saját sorsának kovácsa eszméjét) érti, mely egyszersmind a testekre-lelkekre is irányul. A neoliberalizmus így egyben egy sajátos ethosz vagy diszpozíció is: az alanyok magukat emberi tőkeként fogják föl, és mindent megtesznek azért, hogy versenyképességüket és teljesítőképességüket maximalizálják. Ez nyilvánvalóan társadalmi különbségeket (egyenlőtlenségeket) re/produkál, és McRobbie azt vizsgálja – ez könyvének másik szála –, hogy milyeneket.

Van tehát két szál, és McRobbie azt sugallja, hogy ezek összekapcsolódnak. De hogyan? A kritikai társadalomtudomány fősodra a neoliberalizmust (és a kapitalizmust) mindenhatónak festi le, olyannak, ami mindent bekebelez, maga képére formál és hasznára fordít. Ha McRobbie állítása az lenne, a neoliberalizmus (és a kapitalizmus) a maga szolgálatába állítja a nőiséget (feminizmust), akkor egy illusztrációja lenne annak, amit a kritikai társadalomtudomány fősodra állít a neoliberalizmusról (kapitalizmusról). De nem ez helyzet, legalábbis nem egészen: McRobbie könyvében nem a neoliberalizmus mindenhatóságát illusztrálja, hanem inkább egy kettős mozgást, változást vagy eltolódást ír le: egyrészt azt, hogy liberális nőiség (feminizmus) elmozdul a neoliberális nőiség (feminizmus) irányába, másrészt azt, hogy a neoliberális nőiség (feminizmus) elmozdul a liberális nőiség (feminizmus) irányába; az előbbi esetében a tökéletesség diszpozitívját a tökéletlenség diszpozitívja, az utóbbi esetében pedig a tökéletlenség diszpozitívját a reziliencia diszpozitívja váltja fel. McRobbia kutatási kérdése az, hogy milyen társadalmi különbségek re/produkálódnak e két diszpozitív által. Amit kutatása során vizsgál, az a populáris kultúra és média szövegei és képei: magazinok, tv-műsorok, valóságshow-k, sikerkönyvek stb.; nézőpontja pedig feminista, ami végső soron azt jelenti: McRobbie-t az izgatja, mi történik a feminizmussal mint társadalmi-politikai mozgalommal.

A neoliberális nőiség (feminizmus) „arca” a Facebook második embere, Sheryl Sandberg, egyik alapműve pedig az ő Lean In (magyar kiadásban Dobd be magad!) című sikerkönyve. Ez arról szól, hogyan lehetsz nőként sikeres a mai, a férfiak és nők jogegyenlőségét biztosító, ám még mindig a férfiak által uralt világban: nem a világ (viszonyok) megváltoztatásával, hanem önmagad (hozzáállásod, viszonyulásaid, beállítottságaid), a beléd mint nőbe nevelt, vésett félelmek és hiányok fölszámolásával, azzal, ami rajtad és csakis rajtad múlik. Sandberg, avagy a neoliberális feminizmus tehát olyan nőiséget (feminiszmust) jelenít meg és képvisel, amely az egyének belső világát veszi célba, mindenekelőtt azokat a gátakat, amelyek ugyan nem az egyénből fakadnak, nem egyéni eredetűek, de amelyek a magunkon mint egyéneken végzett kitartó munkával lebonthatók, hogy aztán nőként – a még mindig férfiak által uralt világban – valóra válthassák álmaikat, elérhessék céljaikat, azok lehessenek, amik lenni szeretnének, például vezetők piacvezető cégeknél. A neoliberális feminizmus másrészt arról szól, olyan nőiséget (feminizmust) jelenít meg és képvisel, amelyben nem a karrier/munka áll mindenek felett, szemben a családdal és anyasággal, hanem az utóbbi is éppúgy az önmegvalósítás része, mint az előbbi: egyszerre lehetünk sikeres és boldogok szakemberként és anyaként, feltéve, hogy nem akarunk egyszerre mindenben tökéletesnek lenni (olyan anyák, akik mindig ugrásra készek, melósok, akik éjjel-nappal dolgoznak), és férfi parterünk mögöttünk áll, kiveszi részét a gyereknevelésben, a házi munkában.

Ezzel McRobbie szerint nem csupán az a probléma, hogy feminizmust társadalmi-politikai mozgalom helyett egyéni, önmegváltoztató-önmegvalósító programként fogja föl, hanem az is, hogy alanyait a kiváltságos nőkre korlátozza, kizárja például azokat a nőket, akik az olyan kompetitív és ambíciózus top girlök, mint Sandberg háztartásában-családjában bizonyos munkákat elvégeznek. Az ilyen nők, a neoliberális feministák a háztartási-családi köteleségeket ugyan nem tekintik rabszolgamunkának, robotmunkának, lélekölőnek, hanem olyannak, amelynek megvannak az örömei, de az olyan háztartási munkák, amiben nincs móka-kacagás, vagy nem jár az elismerés-irigykedés másoktól kapott jutalmával (mosás, mosogatás, takarítás, vasalás, bevásárlás, napi szintű főzés, bébiszitterkedés), azt alacsonyan fizetett háztartási, többnyire migráns alkalmazottakkal vagy – ez McRobbie látköréből kiesik – gépekkel meg rendesen megfizetett szolgáltatókkal végeztetik el. Mindez mutatja, hogy neoliberális nőiségnek megfelelő nőnek lenni azoknak van esélyük, akiknek vagy nem kell gondoskodniuk gyerekekről vagy idősekről, vagy akik ki tudják szervezni a mindennapi-rendszeres gondoskodást. Neoliberális feminizmus által re/produkált társadalmi különbség tehát a következő: egyfelől azok a nők, aki társadalmi pozíciójuknál (osztályhelyzetüknél) fogva megtehetik, hogy egyszerre tűnjenek ki, legyenek kiválóak vezetőként és mutassák magukat kiváló anyának, másfelől azok a nők, akik társadalmi pozíciójuknál (osztályhelyzetükél) fogva nem tehetik meg ezt, mert nekik mindennapi kenyerük megkeresése és a repetitív háztartási munka zabálja föl idejük és energiájuk jó részét, akár egyedül, akár párjukkal közösen, munkamegosztásban és egymást támogatva végzik ezeket, akár egyedül, gyermekeikkel pedig annyit foglalkoznak, amennyi idejük és energiájuk marad.

Sandberg Dobd be magad!-ja azt példázza, amit McRobbie a liberális nőiség (feminizmustól) a neoliberális nőiség (feminizmus) felé való elmozdulásként ír le: azt, hogy a tökéletesség életelvét (foucault-i értelemben vett diszpozitívját) a tökéletlenség elfogadásának életelve (foucault-i értelemben vett diszpozitívja) váltja fel. McRobbie szerint azonban lejátszódik egy másik, a neoliberális nőiség (feminizmustól) a liberális nőiség (feminizmus) felé való elmozdulás is: a tökéletlenség életelvét (foucault-i értelemben vett diszpozitívját) a reziliencia (foucault-i értelemben vett diszpozitívja) váltja fel. Ezt McRobbie-nál Brené Brown A tökéletlenség ajándéka című sikerkönyve példázza. A reziliencia az az önmagunkon végzett megfigyeléssel és munkával fejleszthető képesség, hogy a váratlan, kiszámíthatatlan, bizonytalan, válságos helyzetekhez alkalmazkodjunk, azokkal megbirkózunk, a túlterheltséget, kiégést, stresszt, depressziót megelőzzük, egyszóval az az önfejlesztéssel tökéletesíthető képesség, hogy történjék vagy fenyegessen bármi is, mi az ilyen helyzetekből egészségesen, megerősödve, megújulva tudunk kijönni. Így például a nemi egyenlőtlenségek vagy a neoliberalizmus mint kormányzati politika (állami szolgáltatások leépítése, magánosítása és piacosítása) negatív hatásaiból és következményeiből.

Ez esetben másféle társadalmi különbség re/produkciójáról van szó, mint hogy vannak, akiknek társadalmi pozíciójánál fogva megvan a választás szabadsága (választhatnak, hogy dolgoznak vagy gondoskodnak, illetve dönthetnek, hogy mennyit dolgoznak és mennyit gondoskodnak), másoknak viszont nincs meg. A reziliencia ugyancsak rajtunk, csakis rajtunk mint egyéneken múlik, de nem azért kerül egyes egyénekre szégyenbélyeg, mert nem futnak be karriert, vagy mert nem sikeresek sem a munkában, sem a magánéletben, vagy mert segélyekre szorulnak, segélyekből, nem pedig munkából élnek, hanem azért, mert gyöngék, erőtlenek, alkalmazkodásra, a válsághelyzetekkel megbirkózásra, megújulásra képtelenek. Vagyis a reziliencia diszpozitívja az életképesek és az életképtelenek közötti társadalmi megkülönböztetést produkálja, avagy a társadalmi különbségeket az életképtelenek és életképesek közötti különbségként reprodukálja. Míg a neoliberális feminizmus a feminizmust egyéni projektté téve a feminizmust mint társadalmi-politikai mozgalmat ássa alá, addig a reziliencia a feminizmust mint társadalmi-politikai mozgalmat ösztönző dühöt, fűtő elégedetlenséget és ezzel annak alanyait iktatja ki. Mondhatjuk-e, hogy a feminizmus mint társadalmi-politikai mozgalom halott, hogy mára utolsó füstfoszlánya is elillant? Ha igen, akkor hogyan éleszthető, lobbanhat lángra újra?

Fotó: Pixabay

Ajánlott olvasmányok:

Graefe, Stefanie: Resilienz im Krisenkapitalismus. Wider das Lob der Anpassungsfähigkeit. (Könyvtárunkból Kölcsönözhető.) (Lásd hozzá ajánlónkat!)

Joseph, Jonathan: A reziliencia mint beágyazott neoliberalizmus. A kormányzatiság egy megközelítése. Replika 94 (2015), 45–61.

Arruzza, Cinzia – Bhattacharya, Tithi – Fraser, Nancy: Feminism for the 99 Percent. A Manifesto. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Rottenberg, Catherine: The Rise of Neoliberal Feminism. Cultural Studies 28 (3): 418–437. (Online könyvtárunkból letölthető.)