A hét könyve

Michael Riekenberg - Gewalt: Eine Ontologie

Fotó: Amazon Books

Michael Riekenberg Gewalt: Eine Ontologie című könyve a kulturális antropológia ontológiai fordulatához kapcsolódva kísérel meg olyan szemléletmódra és fogalmakra szert tenni, amelyek egy új erőszakelmélet vázlatának alapjául szolgálhatnak. Riekenberg könyvében egy ilyen vázlatot nem dolgoz ki, de két elemét markánsan körvonalazza. Az egyik az ontológiai szemléletmód, a másik az erőszak testiséghez kötöttsége. Ajánlókban erről a kettőről szólunk röviden.

Ontológia

Az „új erőszakszociológia” az erőszakot magát szeretné leírni. Hogy e célját elérje, ez az erőszakszociológia a „sűrű leírás” módszeréhez folyamodik, ám félreérti azt. A „sűrű leírás” (Clifford Geertz) ugyanis nem egyszerűen aprólékos, hű és pontos leírása a cselekvéseknek, ahogyan azt „új erőszakszociológia” Riekenberg szerint gondolja, hanem azon jelentések föltárása-kifejtése, amelyek e cselekvések alapjául-keretéül szolgálnak; a „sűrű leírás” a cselekvések mint jelek interpretációjával, nem pedig maguknak a cselekvéseknek a fenomenológiai leírásával végezhető el.

Riekenberg az erőszakszociológiát a „sűrű leírástól”, vegyük ezt akár az új erőszakszociológia, akár az eredeti, Clifford Geertz-i értelemben, az ontológiai antropológia terepére kívánja átvezetni. Ennek során az amazóniai indiánokkal foglalkozó Philippe Descolához, az ő természet és kultúra megkülönböztetéséről szóló könyvéhez kapcsolódik. A francia antropológus, az ontológiai antropológia jeles képviselője. Ez az antropológia, ha erőszakról beszél, nem arról tesz kijelentéseket, hogy mi történik az erőszakban, illetve miként „van” az erőszak, vagyis nem elbeszéli az erőszakot. Ehelyett strukturalista módszert követ: figyelme azon rendszerszerű viszonyokra és formalizálódott, intézményesült műveletekre, eljárásokra, irányul, melyekben az erőszak megjelenik, testet ölt, megnyilvánul. Az erőszakot – ennek megfelelően – „strukturális tényként” fogja föl, figyelme azon szabályszerűségek-ismétlődések és sémákat megragadásra irányul, amelyek segítenek magyarázatot adni az erőszak(cselekvés) egyéni-lelki okokra, motivációkra nem visszavezethető fajtáira és módjaira. Így tesz, ezt teszi Riekenberg is könyvében.

Aki viszont társadalomtudósként ontológiáról beszél, azzal szemben joggal merül föl a gyanú, hogy a feltétlent keresi, és a tulajdonképpeni világról akar kijelentéseket tenni. Ezzel persze önmagában nincs semmi probléma, de a társadalomtudományok – önértelmezésük szerinti – célja és feladata nem ez; nem szoktak beszélnek ontológiáról, ha a létezőkre vonatkozó „kollektív reprezentációkkal” foglalkoznak. Mindazonáltal az ilyen reprezentációk valamiféle ontológiát tartalmaznak, sőt, valamiféle ontológiával telítettek, és ez az ontológia nem valamiféle állandó és egyetemes. Az antropológia ontológiai fordulata ennek a felismerésnek a következménye: nem tekinthetjük adottnak azt, ami van, vagyis hogy milyen létezőkből áll a világ és mi a létezők természete. Nem tekinthetjük eleve adottnak és általánosnak például a természet és kultúra, az ember és nem ember megkülönböztetését, az ember és nem emberek természetét. Egy amazóniai indián például egyszerűen más ontológiában él, mint mi.

Descola az ontológiák négy alapformáját különbözteti meg: animizmus, analogizmus, totemizmus és naturalizmus. Riekenberg leírja mind a négyet, egyszersmind azt a négy erőszakformát is, amelyek ezekből ontológiákból fakadnak, belőlük nőnek ki és táplálkoznak. Kérdése az, hogy mi nyerhetünk ezzel az erőszakelmélet szempontjából. Válasza pedig így szól: az amazóniai indiánok és a nyugati-technológiai civilizáció etnográfiája, a kettő összehasonlítása azért fontos, mert így olyan nézőpontokra és fogalmakra tehetünk szert, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy új módon vegyük szemügyre és megértsük az erőszakot a mi világunkban. Az etnográfia, azon belül az amazóniai indiánok etnográfiája tehát a jelen és a mi szempontjából és számára releváns, hozadéka pedig nem abban áll, hogy látjuk, az amazóniai őserdő lakói más ontológiában élnek, mint mi, hanem abban, hogy megmutatja nekünk, hogy az erőszakot milyen kontextusba helyezve érthetjük meg. Riekenberg amellett érvel, hogy az ontológia mint kontextus adja kezünkbe az erőszak megértésének kulcsát – legyen szó az amazóniai kollektívákról vagy a francia forradalomról vagy a modern államról. Sőt, az amazóniai ontológiák segítségünkre lehetnek a mi világunk és benne az erőszak megértésében is, példának okáért a jakobinus erőszakot az animizmus, a modern államot az analogizmus új testet öltéseként írhatjuk le. Az erőszak tehát – ez Riekenberg egyik legfőbb állítása – ontológiába ágyazott, az erőszakformák megértése pedig az ontológiák megértése nélkül nem lehetséges.

Testiség

Az erőszak természetiségének tárgyalását egyetlen erőszakelmélet sem spórolhatja meg. Ez a természetiség Riekenberg szerint alapvetően testiséget jelent: az erőszakot az esőerdőben is és a mi társadalmainkban is testek gyakorolják és testek szenvedik el. Az erőszak testhez kötött, ebben nincs különbség, nincs változás, ahogyan abban sem, hogy az erőszak testre redukál: ordíthatunk vagy dadoghatunk, de nem tudunk beszélni és másoknak mesélni – ebben az értelemben az erőszak nyelv nélküli.

De lehet-e a nyelv erőszak, a beszédaktus erőszakaktus? Ha azt mondom: „üdvözöllek”, akkor ezzel üdvözöllek, ha viszont azt mondom: „megütlek”, akkor ezzel nem ütlek meg – mondja Riekenberg. Vagyis a „megütlek” mint nyelvi és nem nyelvi aktus között az a különbség, hogy az utóbbi testet sért, sebez, az előbbi nem; a test kimúlásával az erőszaknak vége, a nyelvnek nincs, legfeljebb nincs, ki használja. A nyelv és erőszak között tehát Riekenberg szerint különbség van, és ez a különbség ontológiai természetű. Nem vitatja, hogy a nyelv képes megfélemlíteni, fenyegetni, megsérteni, megsebezni, de nem a testet, amiért is az ilyen nyelvi aktusokat nem nevezhetjük erőszaknak; az erőszak testre irányul, testet érint, sért, sebez, öl. Az erőszak testhez kötött – ez Riekenberg másik legfőbb állítása. 

Fotó: pixabay

Ajánlott olvasmányok e témában: 

Reemtsma, Jan Philipp: Bizalom és erőszak a modern társadalomban / Vertrauen und Gewalt. Versuch über eine besondere Konstellation der Moderne. (Kölcsönözhető.)
Popitz, Heinrich: Phänomene der Macht: Autorität, Herrschaft, Gewalt, Technik. (Kölcsönözhető.)
Interview with Philippe Descola. Suomen Antropologi: Journal of the Finnish Anthropological Society. Spring 2016, 41/1. (Online Könyvtárunkból letölthető.)
 Schnell, Felix: Gewalt und Gewaltforschung