Új helyen a Központi Könyvtár gyűjteményének egyes részei
A Központi Könyvtár olvasói közel egy éve tapasztalhatták, hogy a könyvtári terekben hosszú polcsorok ürültek ki átmenetileg, majd teltek meg újra könyvekkel. A nyári zárvatartás alatt a végére ért egy átrendeződési folyamat, melynek eredményeként jelentősen megnőtt a polcról válogatható, kölcsönözhető példányok száma, és igazodva a felhasználói igényekhez, az eddig helyben használható könyvek szép számban változtak át kölcsönözhetővé. A változás a könyvtári terek elnevezését is érinti. Cikkünk az új gyűjteményelrendezés rövid összefoglalója.
Az épület földszintjén a Böngészde az eddigi funkcióval működik tovább, azonban a nyelvtanulást segítő könyvek a 2. emeletre költöztek. Ennek köszönhetően több hely jutott a szórakoztató irodalom (szerelem, krimi, fantasy, stb.) számára.
A 2. szinten található Szabadpolc immár Válogatótér néven működik tovább. Itt két jelentős változás történt: egyrészt tehát a nyelvészet témájához kerültek a nyelvtanulást segítő könyvek is. Másrészt a 300-398-as jelzettel ellátott szociológiai-társadalomtudomány állomány felköltözött a 4. szintre. A Válogatótérben továbbra is elérhető a kortárs és klasszikus szépirodalom, valamint a szakirodalom teljes spektruma (művészet, vallás, filozófia, alkalmazott tudományok, történelem, stb.), a társadalomtudomány kivételével.
A 3. szinten, a félemeleten rendeztük be az Általános olvasótermet - korábbi nevén Irodalmi olvasót. Ez a terem csendes zóna, válogatott, kizárólag helyben olvasható könyveket tartalmaz, 0-tól 9-ig minden szakcsoportból - a társadalomtudomány kivételével.
A 4. szinten található az országos szakkönyvtári feladatokat kiszolgáló teljes kölcsönözhető, illetve helyben olvasható szociológiai és társadalomtudományi állomány. A kölcsönözhető művek jelzetkiosztása a liftektől jobbra található Szociológiai Gyűjtemény (SZGY) belső termében kezdődik, 300-as jelzettel, majd a külső teremben folytatódik 320-al. A liftektől balra tekintve, a Társadalomtudományi Válogatótérben (TTV) folytatódik 330-al, majd a falakon körbefutva a 398-as jelzettel fejeződik be. Ugyanebben a térben találhatók - az eddig is itt elhelyezkedő folyóiratokat kiegészítve - a napilapok és könnyedebb magazinok is. A szociológiai és társadalomtudományi helyben olvasható könyvek - borítójukon keskeny piros sávval ellátva - a két teret összekötő L alakú polcrendszeren találhatók.
Az 5., 6. és 8. emeleten, a Sárkányos Gyermekkönyvtárban, illetve a palotatermekben nem történt változás, olvasóink számára továbbra is változatlan formában elérhetők.
A fenti átalakulás során a Központi Könyvtár munkatársai egy év alatt a közel százezer dokumentumot vettek kézbe és mozgattak át hat emelet között. A gyűjteményben történő eligazodáshoz javasoljuk a FSZEK Online adatbázis használatát, tanulmányozzák a fenti térképeinket, és bátran kérjék a könyvtárosaink segítségét!
Képek: Canva & FSZEK
Központi Könyvtár
1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.útvonal
Nyitvatartás:
-
Ma: 10:00-20:00
Holnap: 10:00-20:00
Részletes
Kölcsönzési határidő hosszabbítása:
06 1 411 5060
Információ, tájékoztatás:
06 1 411 5019
További elérhetőségeink
Vezető és elérhetősége:
E-mail: kktitkar@fszek.hu
Telefonszám:
06 1 411 5017
Vezető: Farkas Ferenc
igazgató
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap
Napijegy: 1.700 Ft / nap
Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 8.100 Ft
6 hónapra: 5.600 Ft
3 hónapra: 4.100 Ft
Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft
Kedvezmények





