Ezt a cikket 2024. 12. 14 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Budapesti Versklub

Szeptembertől újra elindulnak a Budapesti Versklub foglalkozásai könyvtárunkban. Az összeszokott közösségben a tagok szívesen olvasnak fel, elemeznek egy-egy közösen kiválasztott és megismert irodalmi művet, verset vagy prózát. Elméleti és gyakorlati szinten alkalmazzák a versmondás technikáit, szívesen mutatják meg tehetségüket közönség előtt is. Országos versmondó versenyeken vesznek részt sikerrel, pódiumesteken lépnek fel és mutatják be önálló összeállításaikat. Tevékenységüket siket és nagyothalló tagjaik segítésére jeltolmács is támogatja.

Havonta egy alkalommal, általában szombati napon tartják foglalkozásaikat, ahol a műhelymunka zajlik. Időről időre pódium esteket is tartanak, általában szerdai napokon, melyek témáit a verskultúra jeles alkalmai adják, illetve a klubtagok által kedvelt és preferált költők, írók művei.

Versklub - plakát - madártoll-pennával író kéz rajza

A klub az őszi évadban is várja a verskedvelő, az előadóművészet iránt szakmailag is érdeklődők, az új módszerekre kíváncsiak jelentkezését! Számítanak felnőtt előadók részvételére, megfelelő számú érdeklődő esetén ifjúsági páholy létrehozásában is gondolkodnak. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Budapesti Művelődési Központ a Magyar Versmondók Egyesületével kooperálva biztosítja és támogatja a klub szakmai programjainak megvalósítását.

Következő időpontok:
2024. november 23. 10.00 óra
2024. december 14. 10.00 óra

Helyszín: FSZEK Dagály utcai Könyvtár (1138 Budapest, Dagály u. 9.)

Vezeti: Wiegmann Alfréd Radnóti-díjas színházi rendező

További információk: Wiegmann Alfréd, wiegmann@freestart.hu, +36 30 246 1844

A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

Plakát: FSZEK