Gyerekrészlegünk belső tere         Gyerekrészlegünk belső tere


A Csillagtelepi Könyvtár működését 1963 április 1-jén kezdte meg; ekkor nyílt meg az intézménynek otthont adó Radnóti Miklós Művelődési Ház. A városrész Csepel centrumától délre az 1910-es években kezdett benépesülni. 1955-66 között, Zalaváry Lajos tervei alapján épült lakótelepe, mintegy 2000 lakással. A könyvtár jelenleg is elsősorban Csepel és ezen belül a környező városrész lakóit szolgálja ki, de egyes ritkaságokért távolabbi kerületekből is ellátogatnak hozzánk.

A könyvtár 1978. január 1-jétől, a főkönyvtári rendszer kialakításától szervezeti, szakmai és gazdasági szempontból a csepeli főkönyvtárhoz tartozott. A főkönyvtár a Kalamár József (mai Szent István) úton, a Rideg Sándor Művelődési Ház (ma Királyerdei Művelődési Ház) épületében működött, ahol jelenleg is működik egy FSZEK-tagkönyvtár.

A Vénusz utcai könyvtár alapítása óta két nagy rekonstrukciót élt meg. Először 1986-ban, majd 2010-ben újították fel; ez alkalommal tereit átalakították, és nagyon szép, modern belsőt hoztak létre a galérián közösségi térrel. A könyvtár a Radnóti Miklós Művelődési Ház emeletén található, Csillagtelep otthonos és fontos kulturális szolgáltatóhelye. 


Fotók: FSZEK
Információ

Csillagtelepi Könyvtár

1214 Budapest, Vénusz utca 2.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek2105@fszek.hu​
Telefonszám:
(1) 276-8953
Vezető: Sárközi Elvira
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 3.100 Ft
6 hónapra: 2.100 Ft
3 hónapra: 1.500 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online