Szakmai programok a könyvtárban
December óta több szakmai program is megrendezésre került a Terézvárosi Gyermekkönyvtárban.
Gyermekkönyvtári workshop
Budavári Klára, a könyvtár régi-új munkatársa 25 éven át dolgozott a XVIII/3. Lőrinci Nagykönyvtárban gyermekkönyvtárosként, és nyugdíjasként visszatért 2023. novemberében. Ekkor merült fel az az ötlet, hogy három alkalommal workshop-szerűen adja át a jelenleg gyakorló könyvtárosoknak évtizedes tapasztalatait. A továbbképzésen résztvevő 10 könyvtáros az egyes napokon különböző korosztályoknak szóló feladatokkal és témakörökkel ismerkedhetett meg. A decemberi alkalommal az óvodásokkal és főként a mesékkel foglalkoztak, januárban az alsó tagozatosokkal és a Rumini című művet dolgozták fel, márciusban pedig a felsősöknek való ismerkedős és csapatépítő játékok mellett a Pál utcai fiúk történetébe illeszthető játékokat próbálhatták ki.
Gyermekkönyvtári workshop - pillanatképek
A workshopok során sok új ötlettel gazdagodhattak a résztvevők, és olyan eszközöket is mutatott Klára, amelyeket bárki könnyen elkészíthet, akár a könyvtárban is megtalálható alapanyagokból. Az alkalmak végét kézműves foglalkozásokkal zárta, hogy saját bőrön tapasztalva sajátíthassák el a könyvtárosok a fortélyokat.
MKE Gyermekkönyvtári Szekciójának taggyűlése
Márciusban a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Gyermekkönyvtáros Szekciója is a könyvtárban tartotta taggyűlését és szakmai napját. Ezen alkalomból az ország számos pontjáról érkeztek gyermekkönyvtárosok. A szekció idén ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját, ezért a taggyűlés ünnepi hangulatban telt. A nap második felében két előadó mutatta be jó gyakorlatait: az első a Varázskuckó volt, akik számos módszert mutattak, mellyel segíthetik a gyermekkönyvtárosok munkáját. A második a IV/1. Király utcai Könyvtár gyermek részlegének könyvtárosa, Halmai Gergő volt, aki mesélt a könyvtár mindennapjairól és bemutatót tartott papírszínházas technikájáról.
Papírszínház előadás
Ezúton is köszönjük a Szekciónak, hogy a tavalyihoz hasonlóan, idén is minket választottak a gyűlés helyszínéül.
Képek: Budavári Klára, Szenáky Zsuzsanna, Kmetykó Cili
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap
Napijegy: 1.650 Ft / nap
Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 3.100 Ft
6 hónapra: 2.100 Ft
3 hónapra: 1.500 Ft
Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft
Kedvezmények