Írókurzusunk 14-18 éves diákok számára nyújtott lehetőséget arra, hogy 3 kortárs szerző segítségével az írás mesterségének kulisszatitkaiba beavassa az érdeklődőket.
2017. november 15. Dragomán György
A műhelymunka első vendége számos személyes tapasztalatot és sok hasznos tudnivalót megosztott a résztvevőknek arról, hogyan hozzanak létre szövegeket. Arra biztatta a résztvevőket, hogy sokat olvassanak, klasszikus és kortárs irodalmat egyaránt, hiszen az irodalmi élmény muníciót ad az íráshoz.

2017. november 29. Lackfi János
Ez a találkozó egyszerre volt véresen komoly munka, sziporkázó stand up comedy, ugyanakkor inspiráló és elgondolkodtató.
A műhelymunka során volt sok nevetés, és felejthetetlen alkotások is születtek.

2017. december 6. Szabó T. Anna
Hallhattunk a versek gyógyító erejéről, a költészet ősformáitól egészen a kortárs költőkig. Felolvasás, közös versmondás is színesítette a találkozót.
A műhelymunka után lehetőség nyílt egyéni beszélgetésre is Szabó T. Annával.
A sorozat az Iskolakapun kívüli programok keretében, Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.





