II. kerületi Önkormányzat és Polgármesteri Hivatal épülete - Mechwart liget 1.

Önkormányzat épülete a dombtetőn szökőkúttal
Fotó: FSZEK

A Rákosi-korszakban az építészetet újra művészetnek és a kultúra részének tekintették, viszont az építészektől azt várták, hogy a szocialista realizmus jegyében, szovjet mintára, a „szocialista tartalom – nemzeti forma” egysége valósuljon meg.

Mechwart liget a Keleti Károly utca felől 1953-ban.

Fotó: Fortepan/Nagy Gyula


A szocreál egyik legjelentősebb budapesti emléke a Magyar Dolgozók Pártja majd MSZMP egykori II. kerületi pártháza a Mechwart tér „stratégiai pontján” 1952-53-ban készült el.

Az önkormányzat bejárata a lépcső aljából
Fotó: FSZEK

Az eredetileg a Margit körúthoz közelebb szánt épületet a tervező, a korábban modernista törekvéseiről ismert Körner József (1907-1971) helyezte át a dombtetőre, hogy kihasználva a kedvező földrajzi adottságot, a viszonylag szűkre szabott területen is monumentális hatást tudjon elérni. Másrészt itt könnyebb volt elrejteni a hidegháborús időkben előírt, a pártszékház alatt húzódó hatalmas légoltalmi pincét, a Mechwart lépcsőre nyíló vészkijárattal.

A pártház építése 1951-ben.

Fotó: Fortepan/Dán Zsuzsanna


Az épület homlokzata élesen elválik alsó és felső részre, ezek alatt reprezentatív tereplépcső húzódik a Mechwart-park felé. A földszinten és az első emeleten árkádsor és négyzetes ablakok sávja húzódik végig. Egy vékony osztópárkány választja el az alsót a felső résztől. A második emelet a legdíszesebb: itt vannak a legnagyobb ablakok, a leghangsúlyosabb díszítőelemek. A két felső szinten monumentális hatású oszlopsor fut végig.

Szocreál dísz a főpárkány felett ötágú csillaggal 1969-ben.

Fotó: Fortepan/Bauer Sándor


A tető közepén, a főpárkány felett egykor zászlókból és ötágú csillagból összeállított kompozíció állt, ezt mára már természetesen elbontották. Ennek ellenére a szocreál stílus megmaradt, jelentős átépítés nem történt a jelenleg a II. kerületi önkormányzat által használt műemlék-épületen.

Forrás: Verrasztó Gábor – Fedák Sári és a mészárosné háza: Budai históriák (Napkút Kiadó, 2012.)
Információ

Török utcai Könyvtár

1023 Budapest, Török utca 7-9.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0204@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 212-1103
Vezető: Virág György
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online