Pasaréti Páduai Szent Antal ferences templom és rendház
Pasaréti út 137.

Pasaréti tér a Madonna-kúttal
Fotó: FSZEK

Budapest lakossága a XX. század elejétől egyre növekedett. Új városrészek alakultak, ezek között építészetileg az egyik legmodernebb a Pasaréten felépült új villanegyed lett.

A templom különálló harangtornya
Fotó: FSZEK

A templomépítészet a húszas-harmincas évek fordulóján igen konzervatív műfajnak bizonyult, mivel a modern irányzatokat nem tartották összeegyeztethetőnek a vallás hagyományaival. A városi egyházi építészet megrekedt az eklektika síkján, kisebb templomok esetében pedig az erdélyi falvak középkori és reneszánsz templomait utánozta. A régi stílusokkal való szakítás Árkay Aladár és Bertalan, valamint Rimanóczy Gyula fellépésével indult el. Rimanóczy tervei szerint épült fel 1934-ben a Pasaréti téri templom, majd 1937-ben a tér többi modern épülete is. Rimanóczy Gyula Wälder Gyula műegyetemi tanár irodájában nevelkedett építésszé. Első önálló munkája a pasaréti templom és rendház épületegyüttese volt.

Rimanóczy Gyula épületei a Pasaréti téren 1940-ben
Fotó: Fortepan/Jurányi Attila

Az impozáns templomépület a kör alakú teret bezáró üzletház és az autóbusz-végállomás karéjával Pasarét központját képezi. A látványt Boldogfai Farkas Sándor alkotása, a tér közepén 1939-ben elhelyezett Madonna-kút is emeli.

Pasaréti templom a rendházzal és harangtoronnyal
Fotó: FSZEK

A háromhajós templomépülethez jobboldalt kápolnasor és ferences rendház, baloldalt árkádsor és – a ferences hagyományt követve különálló - karcsú, felül áttört harangtorony csatlakozik.

A templom főhomlokzata a Szent Ferenc- és Szent Antal-szoborral
Fotó: FSZEK

A vasbeton szerkezetű épület főhomlokzatát Vilt Tibor stilizált Szent Ferenc- és Szent Antal szobra díszíti.
A belső teret vasbeton ívek tagolják, a mennyezetet vasbeton gerendák és bordák tartják. A templomot finom részletkialakításai, belső terének puritán és nemes egyszerűsége az 1930-as évek kiemelkedő építészeti alkotásai közé sorolják.

Szertartás a templomban 1956-ban
Fotó: Fortepan/Hámori Gyula


Forrás: Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között
              Székely Imre: Templomaink
              Katolikus templomok Magyarországon




Információ

Török utcai Könyvtár

1023 Budapest, Török utca 7-9.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0204@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 212-1103
Vezető: Virág György
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online