Napraforgó utcai mintatelep
Napraforgó u. 1-19., 2-22.

Pillanatkép a Napraforgó utcáról
Fotó: FSZEK

A Pasaréten, az Ördög-árok mentén található utca az 1920-as és a 30-as évek modern építészetének legkiválóbb példája, amely bizonyítja, hogy kis telken is lehet minden igényt kielégítő családi házat építeni.

Napraforgó u. 22.
Fotó: FSZEK

Az új építészet - nemzetközi megjelenése után nem sokkal - hazánkban is hivatalos jóváhagyást kapott, bár egy ideig még a „nemzeti tradíciók” tartásán volt nagyobb hangsúly. A modern építészet lakóházépítéssel kezdődött nálunk is. Az építészek rámutattak a lakótelepek egyszerre és terv szerinti építésének fontosságára és előnyeire. Az építtetők számára olcsóbbá válhat családi házak építése, a város pedig észszerűbb program szerint építheti meg a közműveket. Az egyszerre, egységes terv alapján felépített telepek összhatása kedvezőbb, mint az olyan városrészeké, ahol az egyes házak egymástól függetlenül épülnek.

Emlékkő az építőknek
Fotó: FSZEK

Napraforgó utcai kislakásos villatelep létrehozását 1931-ben a Magyar Mérnök és Építész Egylet városrendezési értekezletén felvetett gondolat alapján kezdeményezte néhány építész. A terület közművesítésére és a házak kivitelezésére a Fehér és Dános céget nyerték meg.

Készül a mintatelep emlékköve, amely a tervezőknek és az építőknek állít emléket.
Fotó: Fortepan/Lőrinczi Ákos

A kísérlet arra vonatkozott, hogy lehet-e 100 négyszögöles telkeken szabadon álló kertes családi házakat építeni. Az ellenzők úgy vélték, hogy e területen a beépítés nagyobb lesz, mint amilyen ezen a környéken általános. A telkek kis méretei arra kényszerítették a tervezőket, hogy emeletes megoldású házakat építsenek, így a beépített terület aránylag kicsi, a kert pedig a telekhez viszonyítva nagy. Így ez az elgondolás a vidék jellegének teljesen megfelel.

Napraforgó utca 5. (Kozma Lajos, 1931.)
Fotó: Fortepan/Lőrinczi Ákos

A korszerű családi ház típusait bemutató telep 16 családi házát és 3 ikerházát (összesen 22 lakás) különböző építészek tervezték, ennek megfelelően az épületek megformálása igen változatos. Már csak azért is, mert olyanok is voltak a szakemberek között, akik addig csak neobarokk épületeket terveztek.

Napraforgó utca 2. (Wälder Gyula)
Fotó: FSZEK

Valamennyi családi ház egyemeletes, (egyedül a 3. számú kétemeletes) a kis kertekre teraszok nyílnak. 

A telep egyetlen kétemeletes lakóháza, Napraforgó utca 3. (Kaffka Péter)
Fotó: FSZEK

Általában a földszinten kapott helyet a nappali és ebédlő a konyhával, a belső lépcsőn elérhető emeleten pedig kettő vagy három hálószoba fürdővel. Ezt a sémát a tervezők rendkívül változatos elrendezésben, a legkülönbözőbb épületformákkal, anyaghasználattal és szerkezettel valósították meg.

Napraforgó utca 1931-ben.
Fotó: Fortepan/Lőrinczi Ákos

Ez a mintatelep a modern építészet társadalmi elfogadásának körülményeit teremtette meg Magyarországon.

Forrás: Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között
               Tér és Forma 1931.



Információ

Török utcai Könyvtár

1023 Budapest, Török utca 7-9.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0204@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 212-1103
Vezető: Virág György
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online