Keleti Károly utca 29-31. - bérházkomplexum

Az egyik bérház lekerekített sarka
Fotó: FSZEK

Komor Marcell és Jakab Dezső saját beruházásában épült fel ez a három házból álló épületegyüttes 1910-ben. A sikeres építészpáros 1911-ben költözött be az egykori Oszlop, ma Keleti Károly utca 29-31. szám alá. Pompás ikervillájuk a telek végében áll, az utcafronton egy-egy, szintén általuk tervezett bérház keretezi az U alakú udvart.

Az ikerházak bejáratai
Fotó: FSZEK

Mindkét építész azzal az elhivatottsággal költözött a II. kerületbe, hogy angol mintára a kertvárosok természet- és egyben város-közeli előnyeit élvezhessék. Otthonuk művészeti központtá is vált: számos építész, képzőművész és zenész fordult meg falai között.
A két, majdnem szimmetrikus utcai szárny között keskeny udvaron lehet megközelíteni a hátsó épületrészt.

A hátsó ikervilla
Fotó: FSZEK

Ennek legfelső szintjén működött az iroda, kétszintes terének kazettás, festett famennyezetét egy lebontott falusi templomból mentették meg az építészek. Ez ma is megvan, annak ellenére, hogy a második világháború végén egy gyújtóbombától súlyosan megsérültek az épületek.

Magyaros motívumok a bejárati ajtón
Fotó: FSZEK

Kívülről csupán néhány részlet őrzi az egykori formavilágot: a házak elrendezése a zászlótartók, valamint a díszes fa- és fémajtók.

Komor Marcel
Fotó: Wikipedia

Komor Marcell (1868-1944) Lechner Ödön követőjeként a magyar szecessziós építészet magyaros irányzatának jelentős képviselője volt.
Vallásos családban született, heten voltak testvérek, édesapja Kohn Salamon rabbi volt. Az egyetem elvégzése után Czigler Győző, majd Hauszmann Alajos irodájában dolgozott, aztán Lechner Ödönnél kapott munkát, ahol szerepet vállalt az Iparművészeti Múzeum belső kialakításában és a Földtani Intézet elsődíjas tervének elkészítésében.

1897-ben közös irodát nyitott Jakab Dezsővel, amely 1918-ig működött. Életének ez volt a legsikeresebb korszaka, társával együtt több pályázatot nyertek, és terveiket nagyrészt meg is valósították: Városháza Szabadkán és Marosvásárhelyen, Vigadó Pozsonyban, Nagyváradon és Szentesen, Budapesten a volt Park Szanatórium, a volt Népopera, majd Erkel Színház (Márkus Géza terveinek felhasználásával), és a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ (SZTK) Mező Imre úti toronyháza.

Komor Marcell emléktáblája lakóháza falán
Fotó: FSZEK

A nyilasok 76 évesen az utcán fogták le, majd indították munkaszolgálatosként Németország felé. Az osztrák határnál a náciz,us áldozata lett 1944 novemberében.

Forrás: Kovács Dániel – Szecessziós Budapest

Információ

Török utcai Könyvtár

1023 Budapest, Török utca 7-9.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0204@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 212-1103
Vezető: Virág György
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online