Gercsei templom

A kerület szélén, Pesthidegkút határában, a Vihar- és a Csúcs-hegy nyergének nyugati lejtőjén terült el a középkorban Gercse község, amelyből a XX. századra csak templomának romjai maradtak fenn. A falut kisnemesek lakták, és két egymást keresztező utcából állt.

A Gercsei templom a patkóívelésű szentéllyel
Fotó: FSZEK

A régi, Árpád-kori templom eredetileg román stílusban épült a XIII. században. A kisméretű, téglalap alakú hajóhoz patkóívelésű szentély csatlakozott. Gercse község a töröktől való visszafoglalás után elnéptelenedett, a templomot közel 133 évig nem használták, majd a német telepesek számára barokk stílusban született újjá. Az ekkor már Hidegkúthoz tartozó szentélyt 1774-ben ismét felújították. Az 1990-es évek végén újjáépítették az elhagyatott állapotban levő Gercsepusztai Boldogasszony Templomot, amelyben húsvéttól halottak napjáig minden vasárnap délután misét tartanak a környék lakóinak és a turistáknak. 

1996-ban elhelyezett emléktábla a templom falán
Fotó: FSZEK

A svájci Maria-Einsiedeln kegyképének 1696-ban Máriaremetére hozott másolata egy időre ebbe a felújított templomba került, míg Remetén – a mai kegytemplom helyén – fel nem épült egy kis kápolna.

Templombelső padokkal és az oltárral
Fotó: FSZEK

A templom kapujával szemben négyszögletes alapon fehér kőkereszt áll. A gótbetűs német felirat és az alatta levő évszám arról tanúskodik, hogy ezt a keresztet a szomszédos Pesthidegkút szorgalmas svábjai állították 1930-ban, és magyarok és németek háború előtti, alatti és utáni közös sorsát is jelképezi. Két évtizeden keresztül állt Pesthidegkúton az út mentén, majd az 1950-es években, talán nem véletlenül, kidöntötte egy traktor. A kőkereszt ezután hosszú évtizedeken keresztül hevert a hidegkúti plébánia udvarán. Ma már újra a régi helyén áll.

Az 1930-ban állított kőkereszt, amit Pesthidegkút sváb lakói jóvoltából készült
Fotó: FSZEK

A templom közvetlen környékén temető volt, amiből már semmi sem látszik, Gercse egész területe ma szántóföld. Talán ez az egyetlen Árpád-kori település az országban, ahol a házhelyek térképszerűen láthatók a magasból.

A Gercsei templom látképe az Újlaki-hegyről nézve
Fotó: FSZEK

Forrás: Toperczer Oszkár: Pesthidegkút - Helytörténeti barangolások: A kezdetektől 1945-ig
               Székely Imre: Templomaink (Budai Polgár Könyvek)
               pesthidegkutiplebania.hu




Információ

Török utcai Könyvtár

1023 Budapest, Török utca 7-9.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0204@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 212-1103
Vezető: Virág György
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online