Frankel Leó úti zsinagóga (Frankel Leó út 49.)

A budaújlaki zsinagóga helyén korábban már működött egy régi templom, amit lebontottak. A mostani zsinagógát 1888. augusztus 8-án szentelték fel. Fellner Sándor tervezte „francia gót” stílusban, háromszáz hívő részére.

Dávid-csillag motívumok a zsinagóga főbejárata körül
Fotó: FSZEK

Eredetileg, amikor a Zsigmond utca még nem volt hatalmas bérpalotákkal kiépítve, a templom üres telken állt. Földszintes házak vették körül, a zsidó közösség mészárszéke és hitközségi lakásai. A templomot az utcától egyszerű léckerítés választotta el, mögötte kis kerttel.
A budai zsidó hitközség 1927 októberében kezdte építtetni az akkori Zsigmond utcában álló templomuk köré szék- és bérházát. Egyrészt talán, hogy elrejtsék az egyre fokozódó antiszemitizmus beláthatatlan következményei elől, másrészt, hogy az izraelita vallásgyakorlatnak megfelelően minél közelebb lakjanak a zsinagógához (a hívő izraeliták ugyanis reggel a templomban kezdték a napot, szombaton nem ülhettek járműre).


Frankel úti zsinagóga és a köré épített bérház
Fotó: FSZEK

Jakab Dezső és Soós Aladár műépítész a telek kicsinysége miatt nem sok szabad térrel gazdálkodhatott. A U alakú bérházat úgy tervezték, hogy a zsinagóga ne puszta falsíkok közé kerüljön, hanem mindkét oldalról függőfolyosók határolják. Az épület gyorsan, kilenc hónap alatt elkészült, 1928. július 31-én adták át.

A bérház kapuja menórával
Fotó: FSZEK


A székházban egykor eleven városi élet zajlott, többek között itt működött a Vörösmarty zsidó cserkészcsapat, a hitközségi iroda, díszterem, téli imaterem is.

Kilátás az utca felé a templom felől
Fotó: FSZEK

Jelenleg a bérházzal körülépített udvarba csak a bejárati vaskapun át lehet a zsinagóga neogótikus stílusú bejáratához jutni. A hatemeletes épület homlokzatát kőtábla, Dávid-csillag és menóramotívumok díszítik.

A zsinagóga hátsó fala a Duna felől
Fotó: FSZEK

A főbejárat és a két oldalhajó női karzatára vezető kapuk a néhány lépcsőfokkal megemelt közös teraszról nyílnak. Az előtér nyeregteteje felett kőkeretes, csúcsíves ablak, benne Dávid-csillag és kőtáblát idéző, kettős ívű osztás. Az ajtók fából készültek, romantikus vasalásokkal. A két oldal csúcsíves ablaksorát Róth Miksa tervezte.

A neogótikus zsinagóga bejárata a bérház udvarán
Fotó: FSZEK

Az előcsarnokon keresztül az imaterembe érkezve középen találjuk a fából készült bimát, két oldalán hétágú gyertyatartókkal. Szemközt, a keleti fal apszisában található a gótizáló, csúcsíves keretezésû, lépcsőzetes oromzatú, Dávid-csillaggal és kőtáblákkal díszített frigyszekrény, ugyancsak gótizáló keretezésű fülkében.
A frigyszekrény látványát a tőle jobbra és balra nyíló, szintén gótikus jellegű, festett ablakok teszik teljessé. A hármas keresztboltozattal épült belső térbe mélyen benyúlik a három női karzat, melyeket csúcsíves ablakok világítanak meg.

A zsinagóga belső tere
Fotó: frankel.hu

Forrás: Verrasztó Gábor: A molnár, aki Lipót volt: Budai históriák
               P. Brestyánszky Ilona: Budapest zsinagógái
               Szegő Dóra-Szegő György: Zsinagógák
               https://frankel.hu/frankel-zsinagoga-tortenete/




 

Információ

Török utcai Könyvtár

1023 Budapest, Török utca 7-9.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0204@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 212-1103
Vezető: Virág György
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online