Archívum
Archívumunkban korábbi rendezvényeinkről szóló beszámolókat és nálunk koncertező művészekkel, a zenei élet szereplőivel készült interjúkat olvashatnak.
- Csupa fuvola
Nem mindennapi, hogy egy kamarakoncert konzekvensen egyetlen hangszer köré épüljön, szinte teljes körűen bemutatva annak hangzásbeli és művészi lehetőségeit. Acsai Tímea és a Flute Forum Hungary február 24-én könyvtárunkban tartott hangversenyén kizárólag fuvolákat hallhattunk, mégsem volt hiányérzetünk.
A „csupa fuvola” esten barokk és 20-21. századi darabok hangzottak el szóló, duó és trió felállásban, ez utóbbiban ráadásul kétféleképpen: három normál fuvolával, és úgy is, hogy a normál fuvola mellett piccolo és basszusfuvola szerepelt. Záródarabként Vivaldi népszerű „A pacsirta” fuvolaversenye hangzott el különleges átiratban, melyben a szóló fuvolát fuvolakvartett kísérte. Acsai Tímea Bach szóló partitáját és a Vivaldi versenyművét is meggyőzően és érzékenyen adta elő, és öröm volt hallani, ahogy ő és muzsikus partnerei – Bán Máté és Simon Dávid (a Vivaldi-darabban Bán Annamáriával és Drahos Rebekával kiegészülve) – hajlékonyan, beszédesen, a virtuóz darabokban is fölényes könnyedséggel játszottak.
A koncertet különösen izgalmassá tette a rendkívül tudatosan kialakított műsor, melyben egymásra rímeltek, kapcsolatba léptek egymással a zeneművek. A nyitó darab például – Tornyai Péter (P. Neuthor) munkája – a rákövetkező Bach-partita első tételének három fuvolára átkomponált verziója volt. Megfigyelhettük a fuvolahangszer két aranykorára, a barokkra és 20-21. századra jellemző zenei nyelvek különbségeit, a különböző szerzők és műfajok (fuvoladuó, fuvolatrió) tükrében. Különös, finom szépségével tűnt ki a műsorból a 20. századi olasz zeneszerző, Goffredo Petrassi Dialogo Angelico című duója, melyben mintha valóban angyalok társalogtak volna egy színes, nemes nyelven. A könyvtárunk fogadótermét zsúfolásig megtöltő, több mint százfős közönség az est végén vastapssal honorálta a változatos, izgalmas koncertet és a művészek teljesítményét.(Fotó: FSZEK) - Játék közben minden pillanat döntő”
Beszélgetés Acsai Tímea, Bán Máté és Simon Dávid fuvolaművészekkel.
Barokk és 20-21. századi fuvolaműveket ad elő könyvtárunkban egy izgalmasnak ígérkező koncerten Acsai Tímea, Bán Máté és Simon Dávid. A fiatal fuvolaművészek generációjuk legjobbjai közé tartoznak. Eddigi pályájukról és a koncertet szervező Flute Forum Hungary kezdeményezésről kérdeztük őket.
(Fotó: Bán Máté)
- Beszélgetés Madarász Ivánnal
Könyvtárunk is szóba kerül abban az interjúban, amely Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel készült, és a Papageno zenei magazinban jelent meg a napokban. A fő téma a kortárs komolyzene befogadása.Ajánljuk figyelmükbe a cikket.
(Fotó: FSZEK) - Amor Roma
Hatalmas érdeklődés kísérte a január utolsó estéjén a Központi Könyvtárban tartott kamarakoncertet, melyen Gémes Katalin, Szászvárosi Sándor és Tegyei Zoltán az itáliai barokk muzsikából adott ízelítőt a több mint százfős közönségnek.
A bel canto hazájában, Itáliában már a 16. században is a vokális műfajok képviselték a zenei élet gerincét. Az egyházi használatra szánt számos mise és motetta mellett e térségben bontakozott ki a világi zeneművészet legújabb formája, az opera is. E gazdag, változatos érzelmi affektusokat megelevenítő zenei anyagból válogatott ezen az estén Gémes Katalin (ének), Szászvárosi Sándor (barokk cselló) és Tegyei Zoltán (csembaló). A tudatos szelektálás eredményeként a vokális darabokat és operarészleteket a szerelem témája kapcsolta össze, annak teljes érzelmi skáláját megjelenítve a boldogságtól a fájdalomig. Gémes Katalin lírai mezzoszopránja érzékenyen közvetítette az emóciókat és a gondolatokat. Ezek követésében sokat segített, hogy kinyomtatva kézbe vehettük az olasz szövegek magyar fordítását.
Az énekes darabok (Caccini, Vinci, Carissimi, Monteverdi művei) közé ékelődve Marcello és Vivaldi e-moll csellószonátáját hallhattunk Szászvárosi Sándor és Tegyei Zoltán előadásában. Megragadó volt e nemesen egyszerű darabok melodikus szépsége és a gyors tételek táncossága is; nem csoda, hogy a közönség kitörő lelkesedéssel, hatalmas tapssal fogadta az előadást. A ráadás után, a koncertről távozóban többen megjegyezték, hogy nagyszerű élményben volt részük. Köszönet az emlékezetes estéért, a remekül felépített programért a művészeknek!
(Fotó: FSZEK) - Előadás az előadásmódról
A historikus előadói gyakorlatról, a régizene-játszás lehetséges módjairól tartott izgalmas előadást könyvtárunkban 2020. január 18-án (szombaton) Illés Szabolcs barokkhegedűs.A sorozat első rendezvényén az előadásmód általános kérdéseiről, változásáról volt szó. A sorozat következő részeiben a régi hangszerek, majd a zenekarok, végül a régi kották kerülnek terítékre. Az előadás után lehetőség volt kérdezni is Illés Szabolcstól, sokan odamentek hozzá, hogy váltsanak vele néhány szót. Kíváncsian várjuk a folytatást!
(Fotó: FSZEK) - „Egy kicsit válságban van a komolyzenélés”
Beszélgetés Illés Szabolcs barokkhegedűssel.Járja a világot, koncertezik, kurzusokat tart, lemezeket készít, cikkeket ír. Illés Szabolcs barokkhegedűssel, a Sigiswald Kuijken-iskola egyetlen hazai képviselőjével beszélgettünk a régizenélés dilemmáiról, a historikus előadásmód divatjáról és hátulütőiről.Az interjú Illés Szabolcs könyvtárunkban tartandó előadás-sorozatához kapcsolódik.
(Fotó: Illész Szabolcs)
- Interaktív fagottfiesta
Remek hangulatú koncertet adott könyvtárunkban 2019. december 17-én Lakatos György fagottművész fiatal tanítványaival. A fagottkvartett nem éppen szokványos formáció, de az este nem csupán ezért bizonyult izgalmasnak.Azt már megszokhattuk, hogy Hatkor az Ötpacsirtában című kortárs zenei sorozatunk házigazdája, Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerző nagyon érdekes zenetörténeti szempontokat vet fel, amikor felkonferálja az elhangzó darabokat. December 17-én este viszont maguk a zenészek sem maradtak szótlanok: Lakatos György fagottművész, a Zeneakadémia fúvós tanszékének vezetője szellemes és tanulságos párbeszédbe bocsátkozott mind Madarász Ivánnal, mind az egyre oldottabbá, lelkesebbé váló közönséggel. Szóba kerültek zenei műfajok (kánon, fúga, madrigál), a zenei karakter kérdései, a zene szinte megfoghatatlan, főként a régi korokra jellemző nemzeti hovatartozása (franciás, olaszos, spanyolos jellege).Ha lenne olyan műfaj, hogy játékosan ismeretterjesztő, interaktív hangverseny, akkor a tegnapit valami ilyesminek lehetne nevezni. De az est hagyományos értelemben vett koncertként is örömteli volt. A fagott inkább csak nagyzenekarokban elbújtatott hangszerként ismerős, kamarazenében, főleg kvartett felállásban ritkán hallható. Most végre testközelből érzékelhettük humánus, az emberi hangkarakterhez közel álló zengését. A reneszánsz kóruszenei átiratoknál érződött leginkább, hogy bizony ez a gyakran tréfás (buffon) karakterrel azonosított instrumentum emelkedetten, finoman énekelni is tud. Lakatos György pajkos szerénytelenséggel meg is jegyezte, hogy szerinte a fagott a hangszerek királya, és ez után az este után azt kell mondanunk, van ebben valami…A műsorban a reneszánsz darabok párbeszédbe léptek a kortárs művekkel, azt bizonyítva, hogy talán nincs is köztük olyan nagy távolság, mint gondolnánk. Különösen hatásosan szólaltak meg a hagyományos (nép)zenei alapú – ír, grúz – dallamok a Lakatos György mellett Fábry Bálint, Hartenstein Péter és Simonics Viktória alkotta kvartett szívvel-lélekkel teli előadásában.
(Fotók: FSZEK) - Zengés a mélyből
Egy különleges hangszerrel, a monochorddal ismerkedhettünk meg 2019. december 16-án a könyvtárunkban tartott, bensőséges hangulatú, interaktív előadáson.
Az esemény nem is annyira előadás volt, mint inkább koncert, beszélgetés, relaxálás és közös improvizáció egyszerre. Bódi Zsófia énekművész, zeneterapeuta és Frank Péter monochordkészítő és -játékos két nagyméretű hangszerrel érkezett, amelyeket asztalokra fektetve, egy kicsit a hárfa pengetésére emlékeztetően szólaltattak meg. A monochord hangját nehéz körülírni, talán olyan, mintha az idő és a tér mélyéről érkezne egy monoton, mégis gazdag hangzuhatag, léleknyugtató zengés. A hangszer ellazító, feszültségoldó hatását a teremben jelenlévők is hamar megtapasztalhatták, amikor az est bevezetéseként Bódi Zsófia adventi énekeket adott elő monochord-kísérettel. A teremre telepedő emelkedett és békés hangulatban ezután Frank Péter beszélt a hangszer felépítéséről, történetéről, készítésének módjáról, zeneterápiás felhasználási lehetőségeiről. Kérdezni is lehetett a két előadótól, így tudhattuk meg, hogy a monochordot nem csupán hallgatni lehet, hanem a mellkasra vagy a hátra helyezve érezni is. Ezen a módon még közvetlenebbül fejtheti ki hatását a rezgések harmóniája.
Volt, akit a hangszer húrozása érdekelt; így derült ki, hogy Frank Péter tervbe vette, kipróbálja bélhúrokkal is a jelenleg zongora-, gitár- és citerahúrokkal felszerelt instrumentumot. Érdekes volt, amikor az előadók bemutatták a finomabb és a dinamikusabb pengetési mód különbségét. Az est második felében előbb a két előadó énekes, hangszeres bemutatóját hallhattuk, majd közös improvizáció kezdődött. Úgy tűnt, a monochord hangjához szívesen és könnyen csatlakoznak a jelenlévők Bódi Zsófia kedves invitálására. Jó érzés volt ellazulni, dúdolás vagy éneklés közben egy kicsit meg is mozgatni a testünket. Az est programjának végére érve még sokáig a teremben maradt a közönség, sokan körbevették és saját kezűleg kipróbálták a monochordokat, voltak, akik az előadókkal beszélgettek még.
Köszönjük a különleges élményt minden résztvevőnek!
(Fotó: FSZEK) - „Gyerekkorom óta gyógyítom magam zenével”
- Nyolc magyar zeneszerző egy szalonban
Igazi „nagy esemény” hangulata volt Fejes Krisztina könyvtárunkban tartott zongoraestjének 2019. november 15-én, pénteken. Jelen volt Liszt Ferenc szelleme, valamint hét kortárs magyar zeneszerző fizikai valójában és műveivel.Különleges koncepció szerint alakult a program: Liszt három parafrázisa mellett kortárs magyar zongoradarabokat hallhatott a több mint százfős közönség. Liszt romantikus művészete bizonyos elemeiben már a modernség felé mutat, ezért kifejezetten üdítő volt egyben hallani és értelmezni a műsort. A befogadást segítette Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerző, az est moderátora, aki minden darab előtt egy kis zene- és kultúrtörténeti hátteret vázolt fel igen szellemesen, a jelen lévő zeneszerzőket pedig mini-interjúra kérte. Hollós Máté elmondta, hogy A remény dala című munkája konkrét hangjaiban nem, de szerkezetében Beethoven Örömódáját idézi. Ezzel az információval a birtokunkban egy kicsit másként hallgattuk a lélekemelő művet, mint tettük volna egyébként.Madarász Ivántól és Sugár Miklóstól etűdöket hallhattunk. Ennek kapcsán Sugár Miklóstól megtudtuk, hogy nem az etűdírás szándékával állt neki a komponálásnak. Csak keletkezésük után kapták meg munkái a műfajra utaló címüket technikai nehézségük, zenei mozgásformájuk miatt. Dalok szöveg nélkül című sorozatával kapcsolatban Dubrovay László elárulta, hogy eredetileg Gyurkovics Tibor verseire komponált hat dalt, ezek közül ötöt írt át zongorára „praktikus okokból”. Tóth Péter Modern barbárok című darabjában Bartók Allegro Barbarójának néhány hangját is felfedezhettük, természetesen nem véletlenül, ahogy ezt maga a zeneszerző is kiemelte. Szavai szerint darabja „nem szép, de legalább rövid”, a modern világ gépies barbarizmusát idézi meg.
Hogy mi a szép, arról legalább kétezer éve vitatkoznak a filozófusok, a közönség mindenesetre nagyon megtapsolta a virtuóz előadásban elhangzó kompozíciót. Bánkövi Gyula nem e világi fényességet sugárzó, Chorale című munkája Luciano Berio emlékére íródott, és mint a szerző elmondta, a nagy olasz komponista hasonló című zenekari darabjára utal, annak bizonyos elemeit is felhasználja. Egy ősbemutatóra is sor került: Virágh András Gábor nagy erejű Genesis című kompozíciója a világ keletkezését, az ősrobbanást idézte meg, helyenként Lisztre, Debussyre is emlékeztető megfogalmazásban. Fejes Krisztina az est főszereplőjeként folyékony zeneiséggel, nagy magabiztossággal tolmácsolta a sok esetben kifejezetten nehéz darabokat.
A reakciókból ítélve nemcsak a Liszt-művekkel nyűgözte le a közönséget, hanem sikerült a nehezebben érthető kortárs zenét közel hoznia a hallgatósághoz. Október végén adott interjújában elmondta, hogy a kortárs szerzők mindegyikével személyesen konzultált az estre készülve. Ráadásként Dohnányi C-dúr rapszódiáját játszotta elsöprő erővel, ami az est megkoronázásaként hatott. Köszönjük a nem mindennapi zenei, szellemi élményt minden résztvevőnek. A koncert Hatkor az Ötpacsirtában című Artisjus-díjas kortárs zenei sorozatunk része volt.(Fotó: FSZEK) - „Soha nem lehet azt mondani, megérkeztem”
Dél-Amerikától Kínáig világszerte koncertezik és mesterkurzusokat tart, Erdélyben tehetséggondozó alapítványt működtet. Fejes Krisztina zongoraművésszel beszélgettünk eddigi sikereiről és arról, van-e néha lámpaláza, melyik a kedvenc zongoramárkája és hogyan emlékszik vissza Kocsis Zoltánra.Beethoven, Liszt és Bartók áll önhöz a legközelebb, de korábban Chopint szerette nagyon. Hogyan érik meg egy művészben egy ilyen ízlésbeli változás?Ha egy művész nem változik, akkor valamiféle kiégésről vagy beszűkülésről lehet szó. Mindig van fejlődni- és felfedeznivaló, olyan nincs, hogy megállunk. Ma egészen más felfogásban játszom például Liszt h-moll szonátáját, mint öt-hat éve. Konzis éveim alatt rengeteg Chopint zongoráztam, ma is része a repertoáromnak, de más irányokba is nyitottam. Beethoven, Liszt és Bartók mellett nagyon szeretem például a francia zenét, Debussyt, Ravelt. Jövőre Madridban játszom De Falla zongoraversenyét, ami nem lesz kis feladat. Soha nem lehet azt mondani, hogy megérkeztem.Ha ki kellene emelni a leginspirálóbb koncertélményét, mi lenne az?
Nagyon sok van! De ha úgy igazán visszagondolok… Amikor Abbado 12 éve itt volt a Mahler Zenekarral a Zeneakadaémia nagytermében, és Mahler 9. szimfóniáját vezényelte. Vagy Rahmanyinov 2. szimfóniája Kocsissal. Egy Keith Jarrett-koncert a Művészetek Palotájában.
Érdekes, hogy nemcsak zongorakoncerteket említ.Említhettem volna Kocsis valamelyik szólóestjét is, mert mindegyik csodálatos élmény volt. Diákkoromban ő volt „A Zongorista”.Úgy tudom, személyesen is ismerte. Hogyan emlékszik vissza rá?Azért Kocsis Zoltánról tudjuk, hogy nagyon megosztó személyiség volt, de nekem abszolút pozitív emlékeim vannak róla. Háromszor jártam nála zongoraórán, és mindhárom alkalom valami elképesztő volt, kár, hogy nem diktafonnal mentem. Egy közös ismerősön keresztül ismerkedtünk meg. Említettem neki, hogy indulok a Liszt-versenyen, Izolda szerelmi halálát fogom játszani, amiből ő is készített átiratot. Azt mondta, nagyon szívesen meghallgatna. Elmentem hozzá a MÜPA-ba, Wagner-operákról beszélgettünk, és valami fantasztikus, átfogó ismerethalmazt kaptam tőle a romantikáról. Rengeteget tanultam az alatt a három óra alatt. Sok nemzetközi kurzuson vettem részt, nagy neveknek játszottam – Badura-Skoda, Baskirov, Voszkreszenszkij –, de Zoli volt az egyetlen – már bocsánat, hogy így említem –, aki azt mondta: „Most tartottam egy órát, de addig nem játszhatod a darabot, amíg vissza nem jössz.”
A konzultáció alapján ön átgondolta az előadást, és visszament Kocsishoz, hogy újra eljátssza neki a darabot?Pontosan. Ennyire a szívügye volt a zene! Nagyon kevés zenésznél éreztem azt a szellemiséget, amit nála. A zene érdekében mindent megtett, de szó szerint mindent. Elindított bennem egy látásmódot, aminek a lényege a szimfonikus zenekari hangzás „belehelyezése” a tíz ujjba. Ebben az időszakban ő már vezényelt, nagyszerű zenekari átiratokat készített. Részben az ő hatására kezdtem el egyre több szimfóniát hallgatni. De az édesapámat is említhetem itt, ő is karmester, és pici gyerekkorom óta körülvettek otthon a bakelitlemezek. Ferencsik, Solti felvételei, Csajkovszkij-, Rahmanyinov-szimfóniák, Mozart és Verdi Requiemje. Apukám gyűjtötte a lemezeket, úgyhogy azért kaptam otthon egy erős „löketet”… (nevet).
Nem merült fel, hogy kipróbálja a karmesterséget?Ezt mindenki megkérdezi. Érdekes a karmesterség, de nem az én utam. Nem hiszem, hogy most fogok elkezdeni karmesternek tanulni.Tizenöt éve folyamatosan benne van a koncertéletben mint szólista és kamarazenész. Eddigi pályáján mit tart a legnagyobb sikerének?A diplomakoncertem meghatározó élmény volt. Nem elsősorban azért, mert jól sikerült, meg beírtak egy ötöst. Ott tényleg történt valami… Medveczky Ádám vezényelt a Zeneakadémia nagytermében, ez önmagában hatalmas dolog volt egy 23 éves diáklánynak. Többek közt Liszt Haláltáncát játszottam, ugyanazt a művet, amivel egy hónappal később második helyezést értem el a nemzetközi Bartók zongoraversenyen. A diplomakoncertet és a versenyt egymáshoz időzítettük a tanáraimmal, sikerült annyira bejátszani magam, hogy a versenyen szinte kisujjból kiráztam az egészet.Viszonylag gyakran játszik kortárs darabokat, több ősbemutató is fűződik a nevéhez. Mi vonzza ebbe az irányba?A korral haladni kell, olyan nincs, hogy leállunk és csak Beethovent zongorázunk, ennek semmi értelme. És megmondom őszintén, én iszonyatosan kíváncsi vagyok. Szeretek hozzányúlni ahhoz, ami új, és a kortárs zene rendkívül sokszínű. A november 15-i könyvtári koncerten hat kortárs magyar zeneszerző darabjait játszom. Mind a hat teljesen különböző művészi karakter, más-más zenei nyelvezettel. Már annyira megismertem őket, hogy ha kinyitom a kottát, rögtön tudom, hogy ez Hollós Máté, ez Madarász Iván, ez Dubrovay. Már lubickolok ebben a zenei világban, nem érzem magam arcul csapva, ha kapok egy ilyen feladatot. Hálistennek nagyon gyorsan tanulok darabokat ̶ ez is segít.
Hogyan készül fel egy-egy koncertre, mennyit gyakorol?Nagyon szoros időbeosztásra van szükség, nemritkán napi négy-hat óra gyakorlásra. De nem is gyakorlásnak nevezném, inkább tudatos felkészülésnek. Kocsis mondta, hogy hiába gyakorolsz hat órát, ha nem tudsz odafigyelni háromnál többet. De ezt a szintet el is kell érni. Október vége van, a november 15-i koncertre most már erősen koncentrálok. A három Liszt-dalátiratot már régóta játszom, de a kortárs darabok teljesen újak. És lesz köztük egy ősbemutató is, Virág András darabja.Ősbemutató esetén előfordul, hogy konzultál a szerzővel?Hogyne, jövő héten megyek Andráshoz, valamint a többi szerzőhöz is. Soha nem ülök ki úgy, hogy nem játszottam a darabot a zeneszerző előtt. Megmondom őszintén, nem merném megtenni, nincs is szándékomban.A szerzők ellenőrzik az interpretációt?Megnézzük, hogy mennyire találkozik az elképzelésünk. Előfordul, hogy nem értünk egyet. Van olyan komponista, aki szinte mindent rábíz az előadóművészre, de van, aki sokkal szigorúbb, nem ad akkora szabadságot.Koncerteken mindent fejből játszik, vagy van, amikor kottát használ?Kortárs zenénél és kamarazenénél kottát használok, de szólókoncerteket, zongoraversenyeket inkább fejből játszom. Idestova 30 éve zongorázom, van már annyi rutin a kezemben meg az agyamban, hogy – már bocsánat, de – inkább zavar a kotta. Egy Rahmanyinov- vagy egy Bartók-zongoraversenynél, megmondom őszintén, nincs időm, hogy lapozgassak. Azért nem állítom, hogy bizonyos esetekben nincs bennem óvatosság. Amikor egy Mozart-zongoraversenyt beugróként kellett gyorsan megtanulnom, kottát használtam, de úgy helyeztem el, hogy a közönség ne lássa.Harmincévi rutin mellett előfordul, hogy lámpaláz van önben?Persze, ez nem rutinfüggő. Tavaly világsztárokkal játszottam, és még életemben nem láttam senkit annyira izgulni, mint őket. Ez nekem hatalmas tanulság volt, tükör magammal szemben is. Minden koncertet komolyan kell venni. Schiff András mondta zseniálisan: ha elmész Mucsaröcsögére, egy kis koncertre, és nem veszed komolyan, ott fogsz leégni. Az az igazság, hogy én kis közönség előtt jobban izgulok, mint egy nagy teremben. Sokkal intimebb dolog, közelebb vannak az emberek. Tavaly például Rostockban tartottam egy privát szólókoncertet, ott játszottam először Beethoven Opus 110-es szonátáját. Hát nem mondom, hogy nem volt bennem egy … érzés… (nevet).Elárulja, kik azok az a lámpalázas világsztárok, akikre utalt?Például Olga Kern. Amikor a Művészetek Palotájában játszott, úgy izgult, hogy majdnem imádkozott. Fantasztikus zongoraművész, számomra abszolút példakép. És hozzáteszem, női zongorista.Van olyan, hogy női zongorista?Megpróbálok úgy fogalmazni, hogy ne legyen bántó. Magyarországon körülbelül négy-öt zongorista van, mind férfiak. Valahogy úgy érzem, ez így nem egészen helyes, egy kicsit még mindig maszkulin a magyar zenei szakma.Elnézést, hogy félreérthető volt a kérdés, arra gondoltam, van-e az interpretációban, a játékmódban nőies hozzáállás.Az abszolút nincsen. Hallgassuk meg Fischer Annie-t, ugyanolyan, mintha egy férfi zongorázna. Vagy ott van Martha Argerich, ő egy külön kategória, egészen kiemelkedő zongoraművész. Lisztnek is voltak nagy női növendékei, el tudom képzelni, milyen fantasztikusan játszhattak.Egy zongorista egy kicsit mindig ki van szolgáltatva az adott helyszínen lévő hangszernek. Van különbség az egyes zongoramárkák között?Persze hogy van. Fischer Annie azt mondta, nincsen rossz zongora, csak rossz zongorista. Ez valahol igaz, de azért egy kicsit meg is vétózom. Kerültem már olyan helyzetekbe a világban, hogy azt mondtam, na jó, ez azért „too much”… (nevet) Azért egy Steinway, egy Yamaha vagy egy Bösendorfer olyan minőség, ami kielégíti egy művész elvárásait. Fantasztikus zongorák vannak egyébként Magyarországon, most próbáltam egy Bösendorfert a Vigadóban, alig várom, hogy játszhassak rajta. A Bösendorfernek fantasztikus a mély hangzása. A Steinway középen nem szól, azt meg kell erőszakolni és nehéz a járása, de a végén….nagyon megéri… (nevet). Ahogy egy Steinwayen kijön egy Liszt-futam, annál szebb élmény nincs.
Többször koncertezett Dél-Amerikában, Mexikóban. Hogyan jutott el ezekre a távoli helyekre?Ez azzal függ össze, hogy részben szakmai, részben magánéleti okokból Spanyolországban éltem három évig. 2015-ben költöztem haza Magyarországra. De nem adtam fel a spanyol életemet, mert hispánmániás vagyok – Madridot például egy kicsit második otthonomnak tekintem. És az egyik szakmai ismeretség hozza a másikat. Éppen Rómában koncerteztem 2017-ben, amikor felhívott egy PR-manager, aki kapcsolatban állt a kolumbiai magyar konzulátussal. Kérdezte, beszélek-e spanyolul, mondtam, hogy igen. „Na jó, hát akkor nagy hírem van: május 18-án te képviseled Európát és azon belül Magyarországot a bogotai Teatro Colónban, az Európa napon.” Rá három hónapra Liszt Esz-dúr zongoraversenyét játszottam a kolumbiai nemzeti zenekarral. Hatalmas élmény volt, nagy lökést adott a pályámon. Kolumbiában elkezdtem gyerekeket tanítani, zongorakurzusokat tartani, és elgondolkodtató élményeket hoztam haza magammal. Dél-Amerikában sok helyen a mai napig óriási a szegénység, a zeneoktatásra ettől függetlenül rendkívüli figyelmet fordítanak. Ezek után meghívást kaptam Mexikóba is, ahol Liszt magyar fantáziáját játszottam, és szintén tanítottam. Tavaly egy hónapos szólóturnén jártam ismét Dél-Amerikában. Az Andokban, helyi zeneiskolákban tanítottam a magyar nagykövetség segítségével. A tehetséggondozás, az oktatás dél-amerikai élményeim hatására vált egyik vezérvonalammá. Nemrég beszéltem a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet elnökével, valószínűleg februárban Erdélybe megyek koncertezni, és ott is elkezdem a tehetségkutatást, bejárom az intézményeket. A cél, hogy segítsük azokat a tehetséges gyerekeket, akiknek nincs megfelelő hátterük a zongoratanuláshoz.
Oktatással egybekapcsolt tehetségkutatásra gondol?Így van. Az idén már kétszer voltam Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, a következő lépés Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely lesz. Ez egy négy-öt éves program, amely alapítványi keretben működik. Hála istennek örömmel és lelkesedéssel várnak mindenhol.Erdély iránti szeretete honnan ered?Édesapám erdélyi származású. Gyerekkorom óta foglalkoztat a családi gyökerek keresése. És hát ugye itt van Bartók… mindig kapcsolódnak a dolgok. Az ember megpróbál azon az úton menni, ami az övé.Hogyan lehet megtalálni a saját utat?Szponzor és támogatás nélkül egy művész a mai világban – ki kell mondani – sajnos nem jut előre. Azért ha valaki nagyon sokat gyakorol, teszi a dolgát, akkor megtalálják a lehetőségek. Nekem sem volt könnyű, rengeteget dolgoztam, és volt olyan időszak az életemben – amikor a konziban tanítottam – , hogy sokáig nem hívtak koncertezni. Mégis gyakoroltam. Úgy éreztem, hogy ha már jelentős nemzetközi versenyeredményeket értem el, nem kéne a koncertezést abbahagyni. Aztán Artisjus-díjat kaptam, és jöttek a külföldi kamarazenei fesztiválok. A mai napig is gyakrabban hívnak külföldre, mint itthonra. De nem mondom, hogy nem vagyok a helyemen.Melyik műfaj áll önhöz legközelebb lelkileg: szólóest, kamarazene, zongoraverseny?A zongoraverseny. Nagyon szeretem a közös zenélést, és nem az a fajta szólista vagyok, aki nem veszi figyelembe a kürtöt. Imádom a szimfonikus hangzást, gyűjtöm a kispartitúrákat. Ahogy említettem, talán az édesapám, Fejes István hatása is ez.Ő milyen zenekarokat vezényel?Eredetileg trombitás volt, de a főiskolát karmester szakon fejezte be, amikor én megszülettem. Ő alapította a Szolnoki Katonazenekari Fesztivált, és a mai napig fúvószenekarokat dirigál. Sok felvételt készített a 6-os stúdióban, a 80-90-es években rengeteget tett a fúvószene felemelkedéséért és a fúvós kortárs zenéért.
A világhírű trombitással, Boldoczki Gáborral való kapcsolata az édesapja révén alakult ki?Nem, ezt a sors hozta így. A diplomaévemben történt, lement a diplomakoncertem, megnyertem a nemzetközi versenyt, rá három hétre felhívott Boldoczki Gábor Németországból, hogy balesetet szenvedett a zongorista partnere. Akkor még csak névről ismertem Gábort. „Hallom, te zongorakísérő vagy – mondta – , sőt, gratulálok a versenyedhez, tudod és kezedben van a Hindemith szonáta?” „Igen.“ „Na, Krisztina, akkor pakolás!” Kiderült, másokat is felhívott, de én voltam az egyetlen, aki be tudott ugrani. Ez este nyolckor történt, reggel hétkor a repülőn ültem, másnap már játszottuk Münchenben a szonátát. Gábor nem is hitte el, hogy ez így le fog menni. Nemhogy lement, de fantasztikus kritikákat kaptunk. A mai napig kamarapartnerek vagyunk.A zene tölti ki szinte minden idejét, nagyon sokat gyakorol, utazik. Mi fér bele még az életébe a zene mellett?Amikor nem zenélek, akkor megpróbálok nem zenét hallgatni… (nevet). Szóval a zenehallgatás nálam alap, és hálistennek a párom tolerálja ezt, pedig egész más beállítottságú ember – ügyvéd. Van egy kutyánk, és ha csak tehetjük, kimegyünk a természetbe. Ott viszont nincs telefon, nincs headset, megpróbálok egyedül vagy a párommal a csendben, a természetben feltöltődni. Tudja, egyre inkább rájövök, hogy ennél szebb dolog nincs! Egyre inkább értem, hogy amikor Bartók és Beethoven a természetben sétáltak, mit éreztek. És azért ez bele van komponálva a műveikbe is. Ott van még a jóga, ami szintén segít feltöltődni. Mert azért egy előadóművésznek rengeteget kell kiadnia magából. De nyilván én is sokat kapok a zenétől és a közönségtől. Ez egy kölcsönös viszony. Nagyon szerencsésnek tartom magam, és hálás vagyok a sorsnak mindazért, amit elértem.Schalk Endre Kornél
(Fotó: Fejes Krisztina) - Duplán barokk
A Custos Consort 2019. november 4-én este könyvtárunkban tartott koncertje után volt, aki megjegyezte: a csembaló maradhatna is a díszes Fogadóteremben, annyira illik a hely szelleméhez. Valóban különleges, „dupla” élmény volt barokk kamarazenét hallgatni a neobarokk környezetben: mintha időutazást tettünk volna a 18. századba.Barokk és gáláns stílusú triószonátákkal – Quantz, Leclair, Telemann, C. P. E. Bach műveivel – ismerkedhetett meg a termet teljesen megtöltő, több mint százfős közönség. A Custos Consort előadásában a gyors tételek táncosan keltek életre, a lassú tételek szépséges melankóliával bűvöltek el. Az együttes tagjai – Szászvárosi Sándor (viola da gamba), Tegyei Zoltán (csembaló), Lajkó Ivett (blockflöte) és Márkus-Zalatnay Fruzsina (barokk fuvola) – a különböző műveket különböző hangszer-összeállításban szólaltatták meg, így téve változatossá az estet. Külön köszönet illeti Tegyei Zoltánt, aki az egyes darabokat zenetörténeti háttérrel, érdekességekkel konferálta fel. Elmondta azt is, hogy saját hangszerének sérülése miatt Márkus-Zalatnay Fruzsina egy számára teljesen ismeretlen fuvolán játszotta végig a koncertet.Előadásmódján ez alig volt érezhető, teljesítménye így igazi bravúr.
Köszönjük a fantasztikus estét a zenészeknek!
(Fotó: FSZEK) - „A közös zenélésben is az ember érdekel”
Gyerekkorában egy CD-t hallgatva ragadta meg a csembaló furcsa ciripelése, és rögtön érezte, ezzel a hangzással kezdenie kell valamit. Tegyei Zoltán csembalóművésszel beszélgettünk eddigi pályájáról és arról, mi köze van Edisonnak a művészi útkereséshez, Wagnernek a barokk zenéhez és a számozott basszusnak a titkosíráshoz.
Hogyan kerültél közel a zenéhez és a csembalóhoz?Hatéves koromtól zeneiskolába jártam, kezdetben hegedülni tanultam, aztán a Szent István konziba jelentkeztem szolfézs szakra. Ekkor már a hegedülés kevésbé, inkább maga a zene, a karmesterség, a muzikológia érdekelt. Közben tanultam zongorázni, és elég gyorsan fejlődtem. A csembaló gondolata onnan jött, hogy még a konzi előtt apukámtól kaptam születésnapomra egy Bach CD-t. Nagyon érdekesnek találtam a zenekarban azt a ciripelő hangot, amit akkor még nem is tudtam beazonosítani. De azonnal feltűnt, hogy ez valami különleges, csak egy bizonyos korszakhoz köthető hangszín, és ahogyan csak lehetett, igyekeztem egyre mélyebbre merülni a régizene végtelen irodalmában. Aztán jött a nagy elhatározás: ha ennyire vonz ez a hangszer, akkor miért ne tanulhatnám? Így a konzi utolsó előtti évében elkezdtem csembalót tanulni Alföldy-Boruss Csillánál.
A hegedűn és a zongorán keresztül kicsit kacskaringós volt az út a csembalóig…Jelen van az életemben egy folyamatos keresés. Ahhoz szoktam ezt hasonlítani, ahogy Edison feltalálta a villanykörtét: több mint a tízezredik próbálkozásra sikerült. Kétezer próbálkozás után le akarták beszélni a kísérletezés folytatásáról, a környezetében senki sem értette, miért akar egy világító gyümölcsöt… Ő viszont úgy volt vele, hogy minden egyes sikertelen próbálkozás közelebb viszi a valódi megoldáshoz. Én a mai napig a tanulásom minden egyes szakaszát fejlődési útnak, egy szerves horizont-tágulásnak tekintem, amire szükség van a továbblépéshez. A csembaló elég korán szöget ütött a fejemben és a lelkemben, de meg kellett várni, hogy szakmailag is föl legyek rá készülve, legyen a kezemben elég „kilométer”.
A konzi után merre indultál tovább?Egyszerre vettek fel Bécsbe, Szegedre és a budapesti Zeneakadémiára. Végül itt Pesten, Horváth Anikónál kezdtem meg a tanulmányaimat csembaló szakon. Megszereztem a BA diplomát, majd egy bécsi ösztöndíjprogramot követően a bécsi zeneakadémiára felvételiztem. Gordon Murray volt a csembalóprofesszorom, Augusta van Lookerennél pedig generálbasszust tanultam. Ott szereztem meg a nagydiplomát.Több fiatal régizenésszel beszélgettem mostanában, mindegyikük külföldön folytatta az itthoni tanulmányait. Itthon nincsenek olyan jó tanárok?Természetesen vannak, de csak nagyon kevesen. Itthon egyelőre még gyerekcipőben jár a régizenei képzés, igazi „nagyüzemi” iskolarendszer még nem épült ki ezen a területen. Bár pozitív változás, hogy végre vannak biztató kezdeményezések.Hogyan kerültél be a hazai koncertéletbe?Sokat köszönhetek Szászvárosi Sándornak (viola da gamba-művész, lásd korábbi interjúnkat – S. E. K.). Miután hazatértem Bécsből, volt egy közös koncertünk, és nagyon jól éreztük magunkat a közös kamaramuzsikálás során. Azóta rengeteget koncerteztünk együtt, része lehettem a Custos Consort művészi közösségének. Olyan emberekkel ismertetett meg, akik azóta tőle függetlenül hívnak, vagy éppen én hívom őket. Ezek általában alkalmi, projektszerű rendezvények, melyeken részben állandó, részben új műsorral lépünk fel. A zene sokszínűségéhez, a folyamatosan változó apparátusigényhez igazodik a fellépő művészek közötti váltakozás is. Sándor két-három csembalistával dolgozik, több stílusból összeválogatott – mondhatni, adott szereposztásra tervezett – különböző programokkal. Ha éppen adódik egy új lehetőség vagy koncerthelyszín, hívjuk egymást.
Több út van előtted: szóló, kamara és zenekari játék. Főleg a kamarazene vonz?Mindenre van példa az életemben, de valóban közel áll hozzám a kamarázás. Ez összefügg azzal, hogy lelki és társadalmi szinten is nagyon fontosnak tartom az emberi kapcsolatokat. Nagyra értékelek egy jó beszélgetést egy baráttal, fel tud tölteni, ha megismerek egy értékes embert. Valójában a közös zenélésben is az ember érdekel. A zenei folyamatokban való együttműködés, a másikra való odafigyelés rendkívül érzékeny kommunikációs csatorna, melyben saját magunk is – hibáinkkal és erényeinkkel együtt – nyitott könyvek leszünk a társaink és önmagunk számára. Érdekes, hogy a kamarazenében kevesebben vannak, mint egy zenekarban, mégis többrétű a zenészek közötti kapcsolat. A zenekarban alapvetően mindenki egy akarathoz, a karmesterhez kapcsolódik, a kamarazenében több a kommunikációs irány.
Hogyan alakul ki egy kamarazenei interpretáció, mi történik, ha valamit másként gondoltok?Van a lehetőségeknek egy halmaza, amelyben az ember kényelmesen érzi magát, és az lesz a megfelelő az együttes játékban, ami ezeknek a halmazoknak a keresztmetszete. Mindenkinek mást bír a hangszere, van úgy, hogy nem lehet egy bizonyos tempó fölé menni. Az ember szól a partnerének, ha valamit túlzásnak vagy éppen kevésnek érez, például a zenei karakterben. De ha nekem kényelmes, akkor miért ne tegyem meg a másiknak azt, amit kér? Így a zene végül is önmaga megszüli a szépséget, feltéve, hogy a zenészekben biztos az elképzelés.
Több zeneiskolában is tanítasz, köztük a saját volt iskoládban, a Szent István konziban. Ez milyen érzés?Nagyon jó. Naponta elsétálok a saját tablóm mellett. Életem legszebb öt éve volt, amit a konziban töltöttem. Tanárként is szeretem a 14-20 év közötti korosztályt: még fiatalok, formálhatók, de már érettek is, lehet velük tényleg komoly művekkel foglalkozni. A bécsi diploma után a Zeneakadémián elvégeztem az egyéves tanári kiegészítő képzést, ezután kaptam lehetőséget, hogy visszamenjek tanítani volt tanárnőm, Alföldy-Boruss Csilla mellé. Most ketten visszük a csembaló tanszakot.
Más tanítani és más előadni. Hogyan hat a kettő egymásra?Ez egy érdekes kérdés. Sokkal tudatosabb vagyok, mióta én is oktatok. Azzal, hogy tanítok, valójában magamat is tanítom. Fontos, hogy mindig legyen egy konkrét elképzelés az ember fejében egy-egy darabbal kapcsolatban. Sokszor káosz van a tanárok fejében is, ezért nehéz az áttörés a gyerekeknél. A Zeneakadémián mondta Beischer-Matyó Tamás, a zeneelmélet tanárom: mindig kell egy terv, hogy legyen mitől eltérni. Ez egy fantasztikus gondolat. Ezt próbálom átadni a gyerekeknek is. Ezen a fokon a tanítási folyamatnak az a célja, hogy a növendékek többféle stílusban önállóan is meg tudják közelíteni a megvalósítási lehetőségeket. Egy tanárra végső soron azért van szükség, hogy ne legyen rá szükség. Nagy örömöt és büszkeséget jelentenek a növendékeim, akik lelkesedésükkel több csembalóversenyen is sikerrel szerepeltek.Hogyan állt össze a könyvtárunkban tartandó koncert műsora?Konzis korom óta kötődöm a Szabó Ervin Könyvtárhoz és a Zenei Gyűjteményhez. Annak idején hetente többször jártam ide zenét hallgatni, tanulni, könyveket és kottákat kölcsönözni. Ezért is jó érzés, hogy most itt játszhatunk kamaratársaimmal, Márkus-Zalatnay Fruzsinával, Szászvárosi Sándorral és Lajkó Ivettel. A műsor alapvetően barokk triószonátákból áll majd, többek közt Quantz, Telemann, J.S. Bach, C.P.E. Bach műveiből. Szokták kérdezni, hogy lehet az, hogy a triószonátát négyen adják elő… (nevet). Hát úgy, hogy a basszust gyakran két ember játssza: a gamba mellett a csembaló szólaltatja meg a harmóniákat. De ez egy végtelen irodalom, és az előadói apparátust tekintve rengeteg a variációs lehetőség. Fogunk játszani hárman is, például Leclair gambára és blockflötére írt triószonátáját.Kamarapartnereiddel régóta koncerteztek együtt?Márkus-Zalatnay Fruzsinával Bécsben ismerkedtem meg, egyszerre diplomáztunk és rengeteget játszottunk együtt. A diplomához egy felvételt is kellett készíteni, és Fruzsival mi ezt együtt csináltuk: én csembalóztam az ő CD-jén, ő fuvolázott az enyémen. Szászvárosi Sanyival való kapcsolatomról már beszéltem, de ide tartozik egy vele kapcsolatos emlék. 13 éves koromban anyukámmal a budai várban voltunk egy templomi koncerten, ahol Sanyi gambázott. Ott voltam a közönségben gyerekként, és emlékszem, befelé menet véletlenül levertem a vonóját a könyöklőről. Ki gondolta volna, hogy tizenöt-húsz évvel később ilyen szakmai kapcsolat lesz köztünk! Ivettel egy másik projekt során ismerkedtünk meg. Ő jelenleg is Bécsben tanul, ahol ugyanebbe a „bécsi magyar körbe” kezd bekapcsolódni.Kik voltak rád nag
y hatással eddigi pályádon a már említetteken kívül?Nagyon sokat köszönhetek Gergely Katalinnak is, akitől zeneelméletet tanultam. A konzis felvételim előtti nyáron jártam hozzá minden szombat délelőtt. Az egész klasszikus összhangzattant, amit a konziban négy évig tanulnak a gyerekek, nekem egy nyár alatt megtanította. Ez nagyon fontos volt a továbbiakban, mert a csembaló számozott basso continuo játékának rengeteg köze van az összhangzattanhoz, a harmónia felrakásához: hogy milyen színű az akkord, mit kell oda helyesen játszani, vagy hogyan kell azokat egymáshoz fűzni. Kicsit olyan ez, mint egy rejtvény vagy titkosírás, amit meg kell fejteni, de az olvasás szintjéig is el lehet jutni. A számok alapján összeáll fejben egy harmónia, és azt már rögtön interpretálni lehet. Az meglehetősen adott, hogy a zene hogyan fog szólni, de hogy mi fog szólni, azt a játékos dönti el. Ez csak a régi zenében van, és még valamiben - a popzenében. A növendékeimnek is szoktam mondani, hogy ne határolódjanak el a könnyűzenétől, mert azt csak úgy hívják, hogy könnyű, viszont sokan értékes módon művelik.Könnyűzenében mit hallgatsz szívesen?
Nagyon változó, és nem is feltétlenül szeretném, hogy kiderüljön... (nevet). Például az electroswinget, a rocknak is bizonyos fajtáit. De az igényes világzenében is megtalálom, ami tetszik. Minden érdekel, amiben ötlet és fantázia van.
És komolyzenében?
Diákkoromban volt bennem egy ösztönös repertoárhabzsolás, de ma is sok zenét hallgatok. Van egy nagy CD- és hanganyag-gyűjteményem. A növendékeimnek is tanítom, hogy folyamatosan hallgatni kell a zenét, mert olyan, mint az anyanyelv: beleég a tudatba.
A gyűjteményed nagy része régizene?Igen, abban eléggé bátran mozgok. De azért vannak benne más személyes kedvencek is, például Mozart-zongoraversenyek. Nagyon szeretem Wagnert is, annak ellenére, hogy látszólag semmi köze a csembalóhoz vagy a barokk zenéhez. De valójában Bach zenéje és Wagneré is szövegfestő: a zene elmesél valamit, utal valamire. Wagner nem a külső történést meséli, hanem a lelki folyamatot. A Ring ciklus is egy hatalmas mese, a zenéje pedig a szereplők lelkének tükörképe.Azt mondják, minden csembaló másképp szól, mindegyiknek lelke van. Milyen hangszeren játszol majd a koncerten?A saját hangszeremet fogjuk elhozni, ami egy egymanuálos magyar hangszer flamand cseresznyefa korpusszal. A felújítására sok idő, energia és pénz ment el. Nem egy konkrét hangszer kópiája, de nagyon szép hangú, stabil hangszer. A 17-18. századi csembalók másolatainak egyébként nagyon nagy kultusza van manapság, árban a határ a csillagos ég. Akadnak építők, akiknél évtizedes várólisták vannak, az egyik tanárom például 15 évet várt a hangszerére. Gondoljunk bele, közben felnevelt egy gyereket!
A zene tölti ki életed legnagyobb részét, de mi az, ami mellette még fontos számodra?Nagyon szeretek olvasni. Egyrészt tudományos irodalmat, például csillagászati könyveket, másrészt klasszikus szépirodalmat. Az embert elárasztja a kortárs irodalom, de szerintem jó visszatérni a gyökerekhez. Nagy kedvencem az ókor, Euripidész drámái, a görög filozófia, vagy a korai egyházatyák teológiája. Ezek a témák mind komolyan foglalkoztatnak, e téren folyamatos tanulási fázisban vagyok. Szeretem a nagyregényeket is, az orosz klasszikusokat vagy Thomas Mannt, a drámairodalomból Shakespeare-t.Ahhoz, hogy valaki jó zenész legyen, szerinted kell az olvasottság?Igen. De sajnos ezt nem mindenki gondolja így. Pedig igenis a könyvek mutatják meg, hogy az életnek rétegei vannak, a gondolatoknak, a lelki életnek különböző aspektusai, belső ellentmondásai, a problémáknak különféle megoldásai. Az olvasás tapasztalatszerzés, ami mással nem pótolható.Schalk Endre Kornél
(Fotó: Fűrjes Viktória) - Lélekemelők
Lélekemelő élményt köszönhetünk a könyvtárunkba látogató Musica Nostra nőikarnak. Az október 11-én tartott teltházas hangversenyen énekszóval építettek hidat távoli évszázadok és a jelenkor zenéje között.A nagy érdeklődéssel kísért est házigazdája, Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerző többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az időbeli és stilisztikai távolság ellenére is sok közös vonás van a régmúlt és a jelen kóruszenéje között. Az énekszó minden időben az emberi érzelmek zenei kifejezésének legközvetlenebb módja volt, ezért egy régi és egy mai kórusmű lényegileg hasonló módon szólíthatja meg a hallgatót. Úgy érezzük, ez a megszólítás maradéktalanul megtörtént ezen az estén. Az ELTE Zenei Tanszékének hallgatóiból alakult, Mindszenty Zuzsánna Liszt Ferenc-díjas karvezető kezei alatt működő kórus gazdag, kiegyensúlyozott hangzása önmagában is zsigeri élmény volt. A hangzás szépsége nemcsak a zsúfolásig telt termet zengette át, hanem a lelkeket is.Az est középkori és reneszánsz kóruszenével kezdődött, kortárs komponisták régi szövegekre írt műveivel folytatódott, végül mai szerzők mai szövegekre írt darabjaival zárult. Érdekes volt összehasonlítani a teremben jelen lévő és nagy tapsot kapott Sugár Miklós, illetve a közelmúltban elhunyt Kocsár Miklós Salve regináját. A norvég Ola Gjeilo meditatív, északi szépségű darabja sokakat megfogott, de kifejezetten hatásosnak tűnt Tóth Péter népi szövegekre írt két „magyar madrigálja” is.Mindszenty Zuzsánna a koncert előtt adott interjúban elmondta, a kortárs kórusmuzsika általában könnyebben befogadható, mint a kortárs instrumentális zene, és ezt a megállapítást igazolta a hangverseny. Az átgondolt koncepció szerint kiválogatott darabokat szívvel-lélekkel éneklő kórus produkcióját hálásan és hatalmas tapssal fogadta a közönség.
(Fotó: FSZEK) - „Hetente megfürdünk a szépségben”
Az ELTE kertjében messziről meglátja, melyik hallgató foglalkozik zenével. Azt mondja, a művészet közelsége kiül az ember arcára, megváltoztatja a személyiségét. Mindszenty Zsuzsánna Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, egyetemi docenssel, a könyvtárunkban fellépő Musica Nostra kórus alapítójával beszélgettünk.Izgalmas koncepcióval érkeznek könyvtárunkba október 11-én. A középkortól napjainkig fogják át a kóruszene irodalmát három műsorrészben. Hogyan alakult ki a program? Van-e olyan darab, amit valamiért kiemelne?Szeretem, ha valamilyen rendező elv szerint csatlakoznak egymáshoz a darabok egy koncerten. Ezen az estén három blokk lesz: az elsőben kimondottan régizenét, középkori és reneszánsz darabokat énekelünk: magyar gregoriánt, kanciókat, polifonikus műveket. A középső részben mai zeneszerzők régi, latin textusokra írt művei hangzanak el, végül kortárs darabok következnek mai szövegekkel. A középső blokkban lesz egy érdekes játék: két Salve Reginát is eléneklünk, Sugár Miklós és Kocsár Miklós művét. Mindkettő jellegzetesen befelé forduló, nyugalmas, imádságos hangulatú kompozíció – mégis nagyon különböznek egymástól.
Össze lehet majd őket hasonlítani…Igen, a Salve Regina végigvonul a zenetörténeten, de érdekes összevetni, hogy két kortárs magyar szerző mit lát a szövegben, hogyan gondolja a megformálását. Ebben a blokkban kapott helyet Ola Gjeilo Amerikában élő norvég zeneszerző Ave Generosája is. Gjielo ma az egyik legnépszerűbb kortárs komponista; gyönyörű, meditatív művét a 12. századi apáca, Hildegard von Bingen szövegére írta. A középkorban nem volt szokásos, hogy egy apáca zenével foglalkozzon, de Bingen egészen különleges, tudós egyéniség volt. Manapság őt is egyre többen ismerik, újrafelfedezik. A műsor harmadik blokkját, a magyar szövegű kortárs műveket Kocsár Miklós egyik darabja nyitja, amit Fazekas Mihály versére komponált. Fantasztikus töltésű, életigenlő kórusmű ez arról, hogyan kell megélni szépen, becsülettel az életünket a nehézségek ellenére is. Kocsár Miklóst sajnos a múlt héten temettük – hiánya most nagyon fájdalmas és aktuális. Kodály, Bartók és Bárdos után az egyik legnagyobb magyar zeneszerzőnk volt. Tóth Pétertől két komoly, szenvedélyes darabot éneklünk a magyar madrigálok sorozatból, majd Orbán György két játékos műve következik. Végül Bella Máté fiatal zeneszerző szerzeménye Karafiáth Orsolya versére.A Musica Nostra koncertjein elhangzó darabokat mindig a kórusvezető, vagyis ön választja ki?A kórus nem kimondottan demokratikus formáció. A kórusvezetőnek kell tudnia, hogy a kórustagoknak milyen kvalitásaik vannak, értem ezen például a kottaolvasási és hangi képességeket. De van egy erős pszichológiai szempont is: tudni kell, hogy a kórustagok mit szeretnek és mit nem szeretnek énekelni. Nem jó, ha a kórusvezető csak saját magát akarja megvalósítani a darabválasztással, nagyon is empatikusnak kell lennie. A kórustagok véleménye is fontos.Hogyan alakult ki a kórus kötődése a kortárs művekhez?Ez valószínűleg onnan ered, hogy én világéletemben nagyon érdeklődtem a kortárs zene iránt. A Zeneakadémián Párkai István volt a mesterem, ő pillanatnyilag a magyar karvezetés doyenje, Kossuth-díjas, a nemzet művésze. 90-en felül is mindent világosan lát és tud, nagyszerű egyéniség. Az ő kezén nevelődtem fel, az általa alapított Liszt Ferenc Kamarakórusban sok kortárs művet énekeltünk. Így aztán amikor 25 évvel ezelőtt megalakult a Musica Nostra, akkor hangsúlyt fektettem rá, hogy legyenek a repertoárunkon 20. századi és kortárs művek is. A férjem Sugár Miklós zeneszerző, nyilván ebből is adódik, hogy van egyfajta kapcsolatom a mai zeneszerzőkkel. Különösen a kórus kezdeti időszakában sok olyan darabot is énekeltünk, amit konkrétan a zeneszerző nekünk ajánlott.Amikor először mutatnak be egy kortárs művet, a zeneszerző is segít az interpretációban?Az a legnagyobb kihívás, amikor az ember olyan művet tanít, amelyikből nincs felvétel. Hozzá vagyunk szokva, hogy rányomunk a YouTube-ra, és akkor azt a művet valaki valahogy előadja, és persze mi is megpróbáljuk. Engem viszont nagyon vonz az a lehetőség, hogy a semmiből, fehér papírból és a fekete kottafejekből kell megteremteni, mit jelent a mű. Amikor a szerző odaadja a darabot, mond egy-két szót, utána megpróbálom megfejteni, zongorával vagy belső hallással kitalálni, hogyan is szóljon. Akkor újra konzultálok a zeneszerzővel, hogy jól gondoltam-e, mi a véleménye. Ezután megtanítja az ember a darabot a kórusnak, és amikor már nagyjából megy, de még nincsen teljesen kész, akkor szoktam elhívni a zeneszerzőt egy próbára. Meghallgatja a darabot, és ha kell, igazít még rajta.Melyik a nagyobb kihívás, egy régi darab vagy egy kortárs mű?Mind a kettő nagyon nagy kihívás. A kortárs mű azért, mert a nulláról kell kitalálni, a régizene azért, mert rengeteg mindent kell hozzá tudni. A régizenei kutatások nagyon komoly irodalmat eredményeztek, az embernek egy csomó mindent el kell olvasnia egy reneszánsz, barokk, adott esetben egy bécsi klasszikus művel kapcsolatban is: hogy is van a tagolása, hogyan is kell a kifejezést megvalósítani? De nagyon sokat lehet tanulni a nagy historikus karmesterektől is, meghallgatni Harnoncourt, Gardiner, Rilling felvételeit, ők hogyan csinálják.A közönség mennyire nyitott a kortárs kórusművekre?Sokszor mintha idegenkedéssel találkoznánk. Igen, de azért ha valami jól van előadva, akkor azt a közönség érzi. Szeretek olyan darabokat választani, amelyeknek nagyon egyértelműen érzem a karakterét. Legyen olyan a kompozíció, hogy érdemes legyen megdolgozni érte a kórusnak, és ha megdolgozunk érte, akkor abból kijön egy jó előadás, ami hat.Akár meg is változhat az előítélet…A kortárs kórusirodalom azért más, mint a hangszeres irodalom, kevésbé disszonáns, könnyebben befogadható. Jó esetben a zeneszerző is tudja, hogy nem hivatásos énekesek fogják előadni a darabját, ezért nem ír le olyat, amit rettenetesen nehéz elénekelni és befogadni.Kikből áll a Musica Nostra kórus?Noha nem hivatásosokat említettem az előbb, olyan nem énekel a kórusban, akinek semmilyen zenei előtanulmánya nincsen Az ELTE Zenei Tanszékén tanítok, a Musica Nostra a saját tanítványaimból alakult 1994-ben. Sokáig csak a tanszéken végzettek voltak a tagjai, de mára sokan mások is csatlakoztak hozzánk, és ez nagyon jó. De a máshonnan érkezettek is többnyire zongoráztak, énekeltek korábban.Karácsony táján átalakulnak vegyeskarrá, a lányok a barátaikkal együtt állnak pódiumra. Hogyan alakult ki ez a kedves szokás?Úgy, hogy a nőknek szükségük van a férfiakra, nincs mese… (nevet) 1999-ben szerveztük először úgy a karácsonyt, hogy szerettünk volna valamilyen oratórikus művet énekelni. Ha jól emlékszem, Vivaldi Magnificatját választottuk, és a lányok elhívták a barátaikat. Nagyon jó érzés volt így koncertezni, és magától adódott, hogy legyen folytatása… Néhány évvel ezelőtt felvetettem, hogy kell nekünk ez a vegyeskaros dolog most is karácsonykor? A lányok azt mondták: hát persze, ez most már így van! Minden esztendőben egész szép férfikar szokott összejönni, tavaly majdnem harmincan voltak a fiúk is.Egyébként hány tagú a kórus?30 körül.
Nagy részük énektanár?Egy részük igen, de aki énektanár szakon végez, nem biztos, hogy elmegy tanítani. Van, aki az üzleti életben dolgozik, olyan is, aki egészen más felé indult. Gyakran megfogalmazódik bennem, hogy az utóbbi időben milyen kevesen szeretnének valójában iskolában éneket tanítani. Ez nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben. Amikor a nyolcvanas években elkezdtem az egyetemen tanítani, még a legtöbben azzal a szándékkal jöttek, hogy valamikor iskolai énektanárok lesznek majd. A ma érkezők egy része eleve nem akar tanítani, ők nem is az osztatlan tanári szakra felvételiznek, hanem a zenekultúra BA szakra. Három évig részt vesznek egy bizonyos zenei képzésben, aztán kérdés, mi lesz belőlük. De az osztatlan tanárképzésben résztvevők között is sokan vannak, akik igazából nem akarnak tanítani. Látják, hogy mennyire küzdelmes az énektanár élete, mert tényleg küzdelmes. Csak hát én mindig azt magyarázom nekik, hogy küzdelmes, persze, de ki mondta, hogy az életedet küzdelem nélkül megúszod? Azt gondolom, szükség van arra, hogy átadjuk az új generációnak a zene szeretetét. Ne úgy menjenek ki a gyerekek az iskolából, hogy nem hallottak Mozartról, Palestrináról. Nem szeretek panaszkodni, de a Kodály országát egy kicsit veszendőfélbe menni látom… De azért legyünk optimisták, mindig vannak minden évfolyamban olyanok is, akik nagyon szeretnének tanítani, nagyon kiválóak, az ő kezükben van a jövő.Az is probléma lehet, hogy a heti egy énekóra nagyon kevés…Ez valóban probléma, rengeteget lehetne róla beszélni. Jelenleg a normál általános iskolákban, gimnáziumokban hetente egy énekóra van. Alsó tagozatban kettő, és korábban volt ígéret arra, hogy felső tagozatban felmenő rendszerben megkapják a gyerekek a második énekórát. Úgy érzem, nincs annál rosszabb, mint ha az embernek nincs ideje beszélni arról, amiről szeretne. Heti egy óra, gondoljunk bele! A 45 percből elmegy az elején öt, mert valahogy össze kell rázni az osztályt, a végén is öt, mert mindjárt csengetnek, fel kell adni a házi feladatot. Praktikusan hetente 35 perc adódik arra, hogy találkozzon a gyerek azzal a hatalmas és csodálatos világgal, amit zenének hívunk. Persze nem mondhatjuk, hogy a gyerekek zene nélkül élnek, a könnyű műfaj mindenütt körülvesz bennünket, a bevásárlóközpontokban, az utcán. De nagy kár lenne, ha a gyerekek csak ezt a szegmenst ismernék. Egy énektanárnak az a dolga, hogy kedvet csináljon a zenéhez, de a heti egy óra erre borzasztóan kevés. Az időhiány ráadásul gyakran görcsöt szül a tanárban – jaj, most ezt muszáj megtanítani -, a gyerekeknek pedig elmegy a kedvük. Összetett probléma ez. 2015-ben előkerült a mindennapos éneklés gondolata, Balog Zoltán miniszter úr és Hoppál Péter államtitkár úr képviselték ezt a projektet. Először sokan megijedtek, hogy a mindennapos testnevelés mintájára most akkor minden nap énekelni kell majd. Hat unokám van, pontosan tudom, hogy a gyerekeket nem lehet ennél jobban terhelni, így is térdig lóg a nyelvük egy iskolai nap után. De inkább arról szólt ez az elképzelés, hogyan lehetne segíteni az énektanárokat és az iskolákat a zeneoktatásban. Segédanyagokkal próbáltuk őket ellátni, továbbképzések indultak, pályázatok útján pénzhez jutottak az iskolai kórusok: vehettek egyenruhát, utazhattak. Inkább segítő szándékú volt ez a projekt, nincs arról szó, hogy minden nap legyen énekóra. De arról azért kellene beszélni, hogy valamivel több legyen!Ön a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) elnöke is. Hogyan látja a magyar kóruskultúra helyzetét?Nem lehet olyan elvárással közeledni ehhez a dologhoz, mint 40-50 évvel ezelőtt. A 60-as, 70-es években nagy létszámú kórusok működtek. A szocialista rendszer támogatta őket: fizette az utazásaikat, az egyenruhájukat, a karnagyot. A tömegéneklések, tömegdalok ideje volt ez. A rendszerváltás környékén teljesen megváltozott körülöttünk a világ. Akkoriban meg is szűntek ezek a nagy kórusok, mert kifogyott alóluk a támogatás. Most másfajta formációkat kell keresni. Nagyon sok jó énekegyüttes és kis kamarakórus van. Úgy látom, vidéken számos helyen megmaradtak a női karok; férfikarok, vegyeskarok, ifjúsági vegyeskarok is működnek. Ezzel együtt nagyon nehéz a helyzet. Ha valaki este hétig dolgozik, akkor utána nehezen fog tudni elmenni egy kóruspróbára. Nem kedvez a mai világ annak, hogy az emberek olyanfajta szabadidős tevékenységnek hódoljanak, ami nem kimondottan látványos……nincs kézzelfogható haszna.Igen. A kórusénekesekre azt szokták mondani, hogy ők „csak úgy” énekelnek. Sokan nem tudják, mennyi munka van a háttérben, és mekkora erő a kórus közössége. A tagok számíthatnak egymásra. Ha valami elromlik a lakásban, egy kórustag biztos tud segíteni, ha valakinek családi problémája van, meg tudja beszélni. Aki évtizedeken keresztül énekel egy kórusban, jobb ember lesz. Az agykutatók, pszichiáterek, pszichológusok is gyakran kommunikálják, hogy a közösségnek milyen fantasztikus előnyei vannak, de valahogy mintha nem hinnénk nekik. Látott már valaki drogos kórustagot? Ugye nem, ez egy másfajta dolog…. (nevet). Aki kórusban énekel, akörül emberek vannak, az hetente megfürdik a szépségben, és valami olyan a produkcióra képes a társaival vállvetve, amit önmaga soha nem tudna egyedül létrehozni.Pont ez lett volna az utolsó kérdésem: miért jó énekelni?De már meg is adta a választ. Úgy látom, más a lelke az énekeseknek. Ha itt az ELTE-n körülnézek a sok hallgató között a kertben, valahogy messziről látom, kik a zenészek. Kiül az ember arcára, megváltoztatja az egész személyiségét, ha művészettel foglalkozik.Schalk Endre Kornél
(Fotó: Musica Nostra) - Zene elemezve
Hogyan érzékeltetheti a zene a káoszt, és hogyan a négy őselemet? Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus lebilincselő előadást tartott tegnap este könyvtárunkban a tüzes, a légies, a földszerű és a folyékony muzsikáról.Az ember nem is gondolná, milyen sok zenemű kapcsolódik valamiképpen a négy őselemhez, milyen változatos megjelenési formái vannak a zenei tüzességnek, légiességnek, földszerűségnek és folyékonyságnak. Molnár Szabolcs rengeteg érdekes zenetörténeti példát hozott arra, hogyan építettek a komponisták az elementumok szimbolikájára.
Jean-Féry Rebel Les Elements című barokk operabalettje a formátlan-ritmustalan káoszból indul, hogy aztán izgatottságával megidézze a tüzet, a kottafejek hullámzásával a vizet, mély regiszterével a földet, magas hangjaival a levegőt. Bach 105. és 170. kantátájának egy-egy tételében a talajvesztettséget, a lélek magányát érzékelteti a biztos alap, a mély hangok hiánya. A zenei bejátszásokkal, vetítéssel kísért előadás második felében izgalmas és humoros elemzést kaptunk Liszt A Villa d’Este szökőkútjai c. zongoraművéről az eredeti kottakézirat bemutatásával.Szóba került az estén sok más is a Schumann-rezonanciától a zenei hangutánzásig, a meditációs zenétől Sztravinszkij Tűzijátékáig. Valószínűleg sokan úgy álltak fel a székből az előadás végén, hogy hazavittek magukkal egy kis gondolkodnivalót (például: miért mindig “édes”, azaz dolce a víz a zenében?). Talán jó is, hogy Molnár Szabolcs nem igyekezett minden kérdést megválaszolni és lezárni, inkább ötleteket adott és irányokat mutatott.Az előadás a „Könyvtárak az emberért – Felelősség a Földért” Országos Könyvtári Napok programsorozat része volt, kapcsolódva „A lét meghatározói: a négy elem” tematikus naphoz. Reméljük, lesz folytatás! - Interjúk, beszámolók (2018. május–2019. június)
A Zenei Gyűjtemény 2018 májusa és 2019 júniusa közötti rendezvényeihez kapcsolódó interjúk és (koncert)beszámolók blogunkon olvashatók, a következő linkekre kattintva:
Interjúk
Beszámolók
Fotó: FSZEK
Információ
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap
Napijegy: 1.650 Ft / nap
Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft
Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft
Kedvezmények
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap
Napijegy: 1.650 Ft / nap
Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft
Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft
Kedvezmények
Online
