Mester és tanítvány koncert

Helyszín: FSZEK Ötpacsirta Szalon, 1088 Budapest, Ötpacsirta utca 4.
 
Időpont: 2025. január 20. 18 óra
 
Kiss Julianna
 
Közreműködik: 
Kiss Julianna zongoraművész és növendékei 
 
Műsor: 
Válogatás Bach, Beethoven, Liszt, Csajkovszkij, Hacsaturján, Sibelius, Ligeti műveiből 
 
A jó pedagógus kulcsfontosságú a művészképzésben, hiszen nemcsak a technikai tudást, hanem a művészet iránti szenvedélyt is átadja növendékeinek. Ez a koncert különleges alkalmat teremt a tanítványok számára, hogy mesterükkel együtt lépjenek a közönség elé, megélve a közös zenélés örömét és bemutatva a tanár-diák kapcsolat igazi értékét. 
 
Kiss Julianna Miskolcon született, és zenei pályafutását mindössze ötéves korában kezdte. Tanulmányait a bécsi MDW Zeneművészeti Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán végezte, ahol zongoraművész mesterképzést szerzett. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem PhD-hallgatója. Nemzetközi versenyeken több díjat nyert, tanítványai pedig több mint 500 elismerést szereztek. 
Munkássága kiemelkedően fontos a tehetséggondozásban: BONIS BONA díjjal, Mester-M díjjal és Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. A Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny egyik alapítója és zenei vezetője, valamint rendszeresen tart mesterkurzusokat és zsűrizik nemzetközi zenei versenyeken. 
Bővebb információ: www.danubiatalents.com 
 
A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a koncertregisztracio@fszek.hu e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es telefonszámon lehet a résztvevők létszámának megadásával. A regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a rendezvényen, e-mailben jelezze. A regisztrációval kapcsolatos adatkezelési tájékoztató itt olvasható. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
 
Fotó: a fellépő
Információ

Zenei Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: zene@fszek.hu, zenei.konyvtarkozi@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5011
Vezető: Bándoli Katalin
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online