A hét könyve

Judith Butler - The Force of Nonviolence

Az erőszak reális lehetőség: benne van a pakliban. Vágyhatunk olyan időkre, amikor már nem lesz benne, de ez az idő valószínűleg sohasem jön el. Következik-e ebből, hogy az erőszak elkerülhetetlen? Annyi bizonyos: ördögűző proklamációkkal semmire sem megyünk. Már csak azért sem, mert adódnak olyan helyzetek, amikor nem tehetünk mást, mint hogy ölünk. Önvédelemből.

Fotó: Google Books

No de ki is ez az „ön”, akinek a nevében és védelmében ölünk? Hogyan jön létre az a viszony, az az akció és reakció, amelyet erőszaknak nevezünk? Mikor és miért nevezzük, látjuk az egyik vagy másik tettet erőszaknak, ezt vagy azt a helyzetet olyannak, hogy arra önvédelemből erőszakkal kell reagálnunk, vagy olyannak, amelyben erőszakhoz kell folyamodnunk? Mi indokolja, mi teszi elfogadhatóvá, elkerülhetetlenné az erőszakot? Miért és mikor látjuk úgy, hogy nincs más megoldás, erőszakot kell tennünk? Ezekre a Judith Butler legújabb, The Force of Nonviolence című könyvében föltett kérdésekre elkezd inogni lábunk alatt a talaj. De célja velük nem az, hogy a teljes és kaotikus relativizmusra hangoljon. Hanem valami egészen más. Éspedig egyrészt az, hogy rámutasson: az erőszak mindig is interpretált, mert mindig is vannak keretek és megnevezési/jelölési meg igazolási gyakorlatok, amelyek okán ezt vagy azt a tettet erőszakként írjuk le és fogjuk föl, és amelyek miatt az erőszakot ebben vagy abban a helyzetben elkerülhetetlennek és elfogadhatónak tartjuk.

Butler célja másrészt az, hogy megnyissa az erőszak újrakeretezésének és újraértelmezésének lehetőségét. Mert - véli -, másképp nem megy, másképp nem tudunk reális értelmet adni az erőszakmentességnek, hiszen – bizonyos keretek és gyakorlatok, bizonyos interpretációk okán és miatt – a realitás, hogy az erőszak elkerülhetetlennek és kiiktathatatlannak látjuk és elfogadhatónak tartjuk, túlságosan fogva tart minket, megbabonáz.

Az erőszak butleri újrakeretezésének és újraértelmezésének két kiindulópontja van. Az egyik a kölcsönös függőség. Az, hogy egyetlen test sem képes magát önerőből fönntartani: testünk más testektől függ, más testekre utalt. Mégpedig kezdettől, vagyis attól fogva, hogy megszületünk, világra jövünk, és aztán más(ok) kezébe adnak minket. Sohasem szabadulunk meg tehát másoktól való függőségünkből, sohasem növünk ki másokra utaltságunkból. Így, ebben az állapotban lakjuk a világot: egymás kezébe adottan. Ebben a viszonyban, állítja Butler, benne van az erőszak lehetősége, de a nemerőszak lehetősége és az erőszaknak való ellenszegülés ereje is.

Mindenekelőtt annak az erőszaknak való ellenszegülés ereje, amelyik az önvédelemmel igazolja magát, végső soron eképpen: nincs semmiféle racionális cél, semmiféle helyes norma, semmiféle szép társadalmi eszmény, amely igazolhatná, hogy az emberek megöljék egymást, csak az önvédelem, az, hogy az idegenek/mások a saját/mi létünket tagadják. No de, ismételjük meg az egyik butleri kérdést, ki is ez az „ön”, ki is ez a „mi”?

Nem más, mint azok, akik valamilyen értelemben hasonlóak egymáshoz, akik között van valamiféle hasonlóság, van valami közös. Ebben a „mi”-ben, mutat rá Butler, ott van, tetten érhető egy megkülönböztetés: közeli és nem közeli, hasonló és nem hasonló, hozzánk tartozó és nem hozzánk tartozó, saját és idegen, vagyis azok megkülönböztetése, akikkel azonosulni tudunk, egy közösség tagjaiként ismerjük el egymást, és akikkel nem. És ott van, tetten érhető ugyanebben a „mi”-ben egy másik, nevezetesen élet és élet közötti megkülönböztetés is: van, amelyik védendő, védelemre érdemes, védelemre méltó, és van, amelyik nem, van, amelyik számít vagy inkább számít, és van, amelyik nem vagy kevésbé; az előbbivel szemben az erőszak tilos, az utóbbival szemben viszont szabad.

Természetesen ez a két megkülönböztetés nemcsak területileg is elválasztott, elhatárolt közösség viszonyában működhet, megengedvén vagy megkövetelvén kivételes esetben vagy rendkívüli helyzetben az erőszakot, hanem egy-egy ilyen közösségen belül is, attól függően, hogy miképpen is határozzuk meg, kik vagyunk, ki tartozik közénk, ki nem, ki tagadja, fenyegeti létével a létünket. Az önvédelem logikája tehát éppúgy vezethet háborúhoz, mint polgárháborúhoz. Ám maga a logika mindkét esetben ugyanaz, mint ahogyan a benne tetten érhető, bennük működő két megkülönböztetés is.

Ez a két megkülönböztetés, mondja Butler, demográfiai formájú és biopolitikai: leírja és meghatározza azt, hogy ki az, akinek nevében és védelme vagy érvényre juttatása érdekében az erőszak elfogadható vagy éppenséggel elkerülhetetlen, azt, hogy kinek az élete számít, kié nem, kinek az élete védendő, kié nem, kié elvehető, kié nem.

Az erőszak butleri újrakeretezésének és újraértelmezésének másik kiindulópontja az, aminek szerinte az erőszakmentesség etikája és politikája alapelvének kell lennie: minden élet, kivétel nélkül, egyformán számít, egyformán védelemre méltó és védendő, s bármelyik elvesztése veszteség, sérelem, sebet üt a valóságon. Ez nem az önvédelem teljes és egyetemes tilalmát hirdeti, hanem egy véget nem érő küzdelem és ellenállás igazoló és vezérlő elvét adja meg.

Éspedig az erőszak és az annak minden olyan biopolitikai - demográfiai keretezésével, értelmezésével szemben, amely egyenlőtlenséget implikál azzal, hogy különbséget tesz élet és élet között, és amely elválaszthatatlan a háborús logikától. Minthogy ezek a keretek és értelmezések egyben megtestesült intézmények és gyakorlatok is, az ilyenekkel szemben folytatandó harc nem merülhet ki a szavakban: nélkülözhetetlen olyan ellenintézmények és ellengyakorlatok kitalálása és megalkotása, amelyek megteremthetik az élet – minden élet – megőrzésének, védelmének infrastrukturális feltételeit.

A két röviden vázolt butleri kiindulópont összefügg egymással. Az erőszakmentesség politikája és etikája alapelvét, amely tömör angol megfogalmazásban így szól: „radical equality of the grievability”, a kölcsönös függőség hivatott megalapozni. Azt azonban Butler sem állítja, megmutatni pedig végképp nem mutatja meg, hogy mindenki kölcsönösen függ mindenkitől, és az egymástól való függőségekben nincsenek különbségek. Így az erőszakmentesség politikájának és etikájának butleri alapelve valójában nem a realitásban ver gyökeret, hanem a realitással szemben megalkotott normatív-morális és egyben politikai képzetben – egy elképzelt közösségében, amely nem, miként a nemzet sem, föltételezi, hogy mindegyik tagja ugyanúgy és egyformán közel van egymáshoz, ugyanúgy és egyformán egymásra utalt, függ egymástól. A kérdés csak az, hogy ez az új elképzelt közösség képes-e a „közeliből” és a „távoliból” közösséget teremteni, és hogyan.

Mindenesetre Butler könyvének legfőbb célkitűzése az, hogy hozzájáruljon a „radical equality of the grievability” politikai és etikai képzetének kialakításához; legfőbb üzenete pedig, hogy az erőszakmentesség etikájának és politikájának a „radical equality of the grievability” iránt kell elkötelezettnek lennie – nemcsak szóban és írásban, hanem a gyakorlatban is, nemcsak a társadalmi-politikai intézmények újragondolásában, hanem azok újraformálásában is.

A „grievability” radikális egyenlősége tehát nem tény (az éppenséggel az, hogy „grievability” egyenlőtlenül oszlik el: nem mindenki élete számít, értékes egyformán), hanem egy olyan politikai-társadalmi gyakorlati program, amelyet az a képzet vezérel, hogy bárki életének veszendőbe menése gyászolnivaló lenne, és annak kellene lennie, függetlenül attól, hogy ez a veszteség személyesen, közvetlenül érintene-e engem vagy téged. Ez a képzet és ez a program teszi számunkra lehetővé, hogy megtörjük a valóság megbabonázó varázsát: kiszabaduljunk azokból az uralkodó demográfiai-biopolitikai keretekből, amelyeken belül és amelyek okán élet és élet között különbséget teszünk, az erőszakot pedig elkerülhetetlennek látjuk és elfogadhatónak tartjuk.

Fotó: Pixabay

Ajánlott, könyvtárunkból kölcsönözhető könyvek:

Étienne Balibar: Violence and Civility: On the Limits of Political Philosophy

Judith Butler: Precarious Life: The Powers of Mourning and Violence

Judith Butler: Frames of war: when is life grievable?

Brad Evans and Terrell Carver (ed.): Histories of Violence: Post-war Critical Thought

Témához kapcsolódó korábbi blogposztunk:

https://fszek.hu/sociology/szgy-kulfoldi-szakkonyvek-a-het-konyve-cavarero-toward-a-feminist