A fiatalok nemzetközi napja 

A Szociológiai Gyűjtemény mai bejegyzésében a közelgő, augusztus 12-én tartandó fiatalok nemzetközi napjáról, annak kialakulásáról és jelenségéről olvashatnak.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése anno, 1965-ben hozta fel és javasolta annak tényét, hogy a fiatalkorú társadalom számára és védelme érdekében is fontos, hogy egy külön nemzetközi nap által biztosítva legyenek a támogatásról és elfogadásról. Egészen 1979-ig kellett várni, hogy a Közgyűlés összesítse azokat a kulcsfontosságú pontokat, amelyek a nemzetközi nap megalakulásához szükségesek, ezek voltak a részvétel, fejlődés és béke. Még abban az évben az ENSZ Közgyűlése az 1985-ös évet a Fiatalok Nemzetközi Évének kiáltotta ki. Kialakítottak egy úgynevezett iránymutató programot is, amellyel a fiatalokra fókuszálnak, és az ők kisebbségeikre, függetlenül a származásuktól, hovatartozásukról. Programjaikkal odafigyelnek a fogyatékossággal és hátrányos helyzetben élő, városban és falvakban élő fiatalokra, valamint a fiatal lányokra is.

négy fiatal háttal áll és néz előre néz egy mezőn
Fotó: Pixabay

A fiatalok nemzetközi napjának ötlete 1991-ből származik, egy bécsi, ifjúsági kérdésekkel foglalkozó konferencián néhány fiatal kezdeményezésére jött lére, majd pedig 1999-ban deklarálták. A fiatalok nemzetközi napján a világ számos országában igyekeznek felhívni a figyelmet a fiatalok jogaira, kötelességeire és szerepükre a társadalomban, emellett az őket érő fizikai és lelki bántalmazás megelőzésére és kezelésére, a megfelelő iskolai és egészségügyi helyzetük fenntartására és a jövőjükkel kapcsolatos problémákra is odafigyelnek. Az ENSZ is ezt a szemléletet terjeszti tagországai között.

Magyarországon a fiatalok helyzete és körülményei sok esetben eléggé megosztóak, sokan az iskola elvégzése után a külföldre vándorlás mellett döntenek, mások hazai keretek közt próbálják kialakítani életüket. Ha konkrét adatokat nézünk, a KSH egy táblázatában (http://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0003.html) látható, hogy a fiatalok száma (18 évig bezárólag) az 1980-90-es évekhez képest, minden egyes évet külön tekintve, csökkent, nőknél és férfiaknál egyaránt. Példaként említve a 2001-es és 2021-es évet, amikor is 2001-ben alig több, mint 63 ezer 12 éves korú fiú és kicsit több, mint 60 ezer 12 éves lány élt, 2021-re ezek az adatok radikálisan lecsökkentek. 2021-ben, napjainkban, 12 éves korú fiúból 51 401 van, a lányoknál ugyanez a szám 48 988. Ezek az adatok is mutatják, hogy társadalmunk elöregedése komoly veszélyt jelent, pedig a fiatalok nagyon fontos szerepet töltenek be számos területen egy ország életében.

Fiatalok tanulnak egy asztalnál
Fotó: Pixabay

A Szociológiai Gyűjteményben számos érdekes és ismeretterjesztő ifjúsággal, fiatalokkal foglalkozó mű található, magyar és angol nyelven is. Néhányat kiemelve, melyek megtalálhatóak a Szociológiai Olvasóteremben és a Szabadpolcon is:

· Szerk. Puskás-Vajda Zsuzsanna: Felsőoktatásban tanuló fiatalok problémái, útkeresése, pályafejlődése a 21. század kezdetén Magyarországon, 2007

· Gergely Orsolya: Fókuszban a fiatalok, 2009

· Gábor Kálmán: Válogatott ifjúságszociológiai tanulmányok, 2012

· Szerk. Németh Ágnes és Várnai Dóra: Kamaszéletmód Magyarországon, 2019

A teljes listát a katalógusban találja, ha az alábbi linkre kattint: https://saman.fszek.hu/WebPac/CorvinaWeb;jsessionid=830CCC1FD977D7D939EF8DFE8BFBE630?action=find&pagesize=10&ROOP=&COLL=SZOCIOL%C3%93GIAI+BIBLIOGR%C3%81FIA&DATEstart=&DATEend=&index0=IROD&text0=fiatalok&textlogic0=and&index1=AUTH&text1=&textlogic1=and&index2=TITL&text2=&button=Keres&whichform=advancedsearchpage¤tpage=advancedsearchpage 

Forrás:
https://www.un.org/en/observances/youth-day/background
https://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35209952
http://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0003.html 

Információ

Szociológiai Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: szociologia@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5031
Vezető: Kerékgyártó Ágnes
osztályvezető
Beiratkozás

Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
200 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1100 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 6600 Ft
6 hónapra: 4600 Ft
3 hónapra: 3300 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 9500 Ft
6 hónapra: 6600 Ft

Kedvezmények

Online