Márai Sándor (Kassa, 1900. április 11. - San Diego, 1989. február 21.)

Márai Sándorról (eredeti neve: márai Grosschmid Sándor Károly Henrik) sem életében, sem halála után nem vitatták, hogy a huszadik századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. Akik nem kedvelik, azok is elismerik művei művészi értékét, gondolatgazdagságát, hatását az olvasók sokaságára. Mert mindig érdekes, amit ír, stílusa elegáns, munkássága magas színvonalú írásművészet.

Az író 1931-től 1945-ig az I. kerület Mikó u. 2. sz. házban élt. Kötődését a helyhez, a szűkebb pátriához sokszor és nagyon szépen fejezte ki prózájában, de 1945-ben búcsúzni volt kénytelen innen; otthonát romba döntötte egy bomba.

Az 1944-45-ben keletkezett Versciklus 1-63 Huszonkilenc-edik ciklusában írta:

"Itt most pihenj meg, ülj a járdaszélre,

A Gránit-lépcső itt zuhan a mélybe.

Az ablak előtt, nyári reggel, boldog

Fényben itt lengtek a gesztenyelombok.

Az ablak mögött regényt írtál, ájult

Másodpercekben az ég is kitárult. –

Itt készültél egy messzi, messzi útra,

Nézz jól körül. Ez volt a Mikó utca."

Márai Sándor ezt követően csakhamar vonatra szállt, hogy elinduljon az ismeretlenbe, örökre búcsút mondva hazájának. Élt Svájcban, Olaszországban, New Yorkban, San Diegóban,  míg Európától sosem tudott elszakadni; minden évben "hazalátogatott" Itáliába, Franciaországba, Svájcba, Ausztriába. Sorsa és gondolkodása minden ízében európai maradt, és a gondolat szabadságát többre tartotta személyes boldogulásánál.

Olvasóink szeretik műveit, minden megjelent írását kiemelt érdeklődés kíséri. Ezért döntöttünk úgy, hogy könyvtárunk a működése 77. évében, 2004-ben, felveszi Márai Sándor nevét.

Akár az ars poeticánk is lehetne az alábbi idézet a Napnyugati őrjárat című művéből:

"… egy kultúrát a végső

pillanatban nem a

légelhárító ágyúk védenek

meg, hanem az emberi

műveltség lelkiismerete."