Ezt a cikket 2025. 09. 30 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megállapodás Józsefváros önkormányzatával

Közművelődési megállapodást kötött a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Józsefvárosi Önkormányzat. A dokumentumot Pikó András polgármester, valamint Kovácsné Koreny Ágnes főigazgató és Eszter Károly gazdasági igazgató írták alá. Fotó az előzetes tárgyalásról

A megállapodás célja a két intézmény közötti szoros és kölcsönösen előnyös együttműködés erősítése. Ennek részeként a FSZEK díjmentesen vagy kedvezményes áron biztosít helyszínt a kerületi részvételi költségvetés, a választások lebonyolítása, valamint az önkormányzat által szervezett egyes programok számára a Központi Könyvtárban és a Kálvária téri Könyvtárban.

A megállapodás keretében a FSZEK vállalja, hogy a VIII. kerületi köznevelési intézmények tanulói számára tárlatvezetéseket, múzeumpedagógiai előadásokat, gyermekfoglalkozásokat szervez. Emellett a kerület lakosai számára ingyenes olvasásnépszerűsítő, kultúraközvetítő és személyiségfejlesztő programokat kínál. Ezek megvalósítását az önkormányzat az éves költségvetéshez igazodó támogatással segíti.

A „Könyvet házhoz” program révén a Kálvária téri Könyvtár és az önkormányzat együttműködik abban, hogy minél több, ideiglenesen vagy tartósan otthonukhoz kötött használó is hozzáférjen a könyvtári szolgáltatásokhoz. A kerület időseit kompetenciafejlesztő programokkal is támogatják: a könyvtár Netrevalók programját a Kesztyűgyári Közösségi Házban zajló hasonló tevékenységgel hangolják össze.

A megállapodás értelmében a Központi Könyvtárban és a Kálvária téri Könyvtárban ingyenes vagy 50%-os kedvezményes beiratkozást biztosítanak a kerületben élő rászoruló lakosoknak, valamint az önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szervek dolgozóinak.

A részletekről a könyvtárakban kaphatnak további tájékoztatást az érdeklődők.

Kép forrása: Pikó András polgármester úr Facebook oldala

Információ

Körúti Könyvtár

1066 Budapest, Teréz körút 2-4.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0601@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 322-6656
Vezető: Kuczkó Andrea
könyvtárvezető


Jelenleg 4 darab szabad számítógép van a 4 darabból.
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.700 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.600 Ft
6 hónapra: 4.300 Ft
3 hónapra: 3.100 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online