Pilinszky János




(Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.)

A Baumgarten-díjas (1947), József Attila-díjas (1971), Kossuth-díjas (1980) költő a 1065 Hajós utca 1. szám alatt élt és alkotott. 

Apja, idősebb Pilinszky János vasfegyelemmel nevelte, gyakran alkalmazott testi fenyítést. Visszaemlékezéseiben többször is félelemmel eleveníti fel apja emlékét. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte 1931-1939. között. Itt kezdett el verseket is írni tizennégy éves korában. Gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg a nagy orosz író, Dosztojevszkij műveivel, amelyek nagy hatással voltak későbbi munkásságára is. Ekkoriban szerzett hittani és teológiai ismeretei végig kísérték életét.

A gimnázium után a jogi és a bölcsészeti karon végezte tanulmányait. 1940-ben jelentek meg első versei, a Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja volt Nemes Nagy Ágnes, Örkény István, Mándy Iván  társaságában. A Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új ember lapnak is.

1944 őszén katonaként Németországba került, ott ismerte meg a koncentrációs táborok szörnyűségeit, tapasztalatai meghatározták világképét és költészetét. Hazatérve jelentette meg Trapéz és korlát (1946) című verseskötetét. 1946-1948-ban az Újhold című irodalmi folyóirat társszerkesztője volt, közben dolgozott a Válasz-nak és a Sorsunk-nak is.

1947-1948-ban több hónapot Rómában töltött. Az ötvenes években az irodalmi élet peremére kényszerült. 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora, 1957-ben az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa volt, nagyrészt itt jelentek meg riportjai, tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, film- és képzőművészeti kritikái.

1955. október 12-én feleségül vette Márkus Anna festőművészt, de néhány hónap múlva el is váltak. 

Az 1960-as évektől számos alkalommal utazott Nyugat-Európába, és Amerikába is eljutott 1975-ben. Párizsban megismerkedett Simone Weil írásaival, amelyek hatást gyakoroltak világképére. A Wilson-színház modern törekvéseinek megismerése 1971-ben hatással volt színházi érdeklődésére. 1972-ben a Sorbonne-on tartott előadást A keleteurópai kultúrák néhány adottsága címmel. Elsősorban költő volt, de cikkein kívül életművéhez tartoztak színművei, a Rekviem című filmforgatókönyv és filmvázlatok is. Még életében jelent meg lírai költeményeinek gyűjteménye (Kráter).  Életképek című színművét 1980-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon. Katolikus világnézete mindvégig meghatározója volt életének és művészetének.

„A szobám keskeny és kicsiny. Semmit se gyűjtök, még könyveket, lemezeket se. A falakon csaknem minden képnek személyes története van, a legértékesebb kétségtelenül a két Mednyánszky kép. Mindkettő tanulmányrajz, mindkettőt örököltem. Ez itt a kedvenc lámpám. Még akkor vettem, amikor egy parasztházat volt szándékomban vásárolni. Azóta tudom, hogy sose lesz házam, de remélem, hogy ez a szép, fehér fényű lámpa velem marad, nem törik össze” – mutatta be Hajós utcai utolsó lakását Pilinszky János egy róla szóló portréfilmben.  A tényleg nem nagy, de a mai méretekhez szokott szemünknek már kifejezetten tágasnak tűnő, polgári hangulatban berendezett szobában helyet kapott egy könyvespolc, egy íróasztal, egy „ritka szép porcelán kályha” és egy beszélgetősarok is, azzal a fotellel, amiben a költő – saját megfogalmazása szerint – előszeretettel írt, vagy éppenséggel csak üldögélt és cigarettázott.

Fotó: pim.hu

1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux gitárművésszel, akivel 1980. június 22-én házasságot kötött. 1981-ben, második szívinfarktuának következtében hunyt el 60. életévében.  

Pilinszky a belvárosban, a mai Ferenczy István utcában született és nevelkedett, majd a Hajós utca 1. - Paulay Ede u. 42. alatti eredetileg háromemeletes, historizáló stílusú bérházban lakott.

Forrás: lechnerkozpont.hu, arcanum.hu, ujkor.hu