Napóleon udvar, Hajós utca 25.

 Napóleon udvar homlokzat - régen
Forrás: kitervezte.hu

A belső Terézváros egyik legkorábbi keresztező utcája a Hajós utca. Neve ismert az 1830-as években, 1875 óta hivatalosan is Hajós. Déli szakaszát 1886-ban Vasvári néven elkülönítették.

A Napóleon udvar sarki homlokzata - régen
Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

Az Operaház mögött található, kevéssé ismert Napóleon-udvar a főváros legszebb épületei közé tartozik. A Hajós és a Zichy Jenő utca sarkán álló hatalmas bérház Fodor Gyula tervei alapján, 1906-ban készült el. A hosszú évek óta felújításra váró épület bejárata a néhány éve sétálóutcává alakított Hajós utca 25-ös szám alatt található. A lövésnyomokkal tarkított hatalmas lakóház a hozzá hasonló budapesti épületek szinte valamennyi problémáját magán viseli.

Fodor Gyula építészetileg aktív évei 1903-tól 1914-ig tartottak, ezalatt a fővárosban harmincnál is több bérházat tervezett, pályázatokon nem vett részt, gazdag megrendelőknek dolgozott. Legismertebb épületei az Ernst Múzeum a Nagymező utcában, az Üllői út elején álló Arany Sas-udvar és a Napóleon udvar. Több cég neve ismétlődik a vele kapcsolatos dokumentumokban. Az első világháború kitörése után az építészekre sötét időszak köszöntött, a bérházépítés jó 10-12 évre, úgy 1926-ig jóformán leállt. 1914-ben Fodor még csak 42 éves volt, élete teljében találta a kényszerű leállás és legközelebb csak 1931-ben tervezett, egy, az addigi munkáitól nagyban eltérő és meglepően unalmas külsejű bérházat a Vármegye utcában.

A ház bejárati kapuja - régen Az előtér és lépcsőház - régen A ma már elveszett csillár - régen
Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A Napóleon udvar 1905-ben kapott építési engedélyt. Ez az az év, amikor elkészült a Tőzsdepalota és a Nemzeti Bank székháza a Szabadság téren, mindkettő Alpár Ignáctól; Lajta Béla elkezdte a Vakok Intézetét a Mexikói úton; felépült Árkay Aladár Babocsay-villája az Andrássy út és a Hősök tere sarkán; valamint megnyitották a Bazilikát és elkezdték építeni a Gresham-et.

A házat Pollák Ignác és neje rendelte meg, a székesfőváros VI. kerületének elöljárósága pedig 1905. július 15-én adta meg az engedélyt a 3 emeletes bérház építésére. Az eredeti engedélyezési terveken a Hajós utcai homlokzaton még nem szerepelt az oromfal, következésképpen a ház nevét (nem) adó Napóleon szobor sem. Tehát az eredeti terveket valószínűleg később módosították. Az előtérben a falon díszeleg egy gyönyörű betűkkel írt „anno dom. 1905-06” felirat, a két évbe belefér a tervek akár többszöri módosítása.

Napóleon szobor a homlokzaton - régen Napóleon szobor a homlokzaton - most
Forrás: kitervezte.hu

A nagy méretű lakóház homlokzatán, középen Budapest egyetlen, I. Bonaparte Napóleont ábrázoló szobra áll. Ittléte egy félreértés eredménye: a Hajós és a Zichy utca sarkán álló házban az 1870-es években egy Café Napóleon nevű búfelejtő nyílt. Tulajdonosa olyannyira rajongott az akkoriban Magyarországon is népszerű III. Napóleon császárért, hogy üzletét róla nevezte el. A Hajós utca 25. építtetője viszont nem tudta, hogy EZ nem AZ a Napóleon, így a leghíresebb Bonaparte, a Korzikán született I. Napóleon szobrát készíttette el és helyezte el egy fülkében az új épület homlokzatán.

A bejárat belülről Az oszlopos előtér Oszlopfő az előtérben Stukkódíszítés az előtér falán
Forrás: kep-ter.blog.hu, kitervezte.hu

Impozáns a bejárat kovácsoltvas kapuja, Gerő és Győry fémmunkás-cég nevével, domborított vöröslemezekkel. A ház gyönyörű, belül példásan felújították. A régi lengőajtón az üvegek elpusztultak, de jól látszik a régi faragás. Kicserélték a függőfolyosók járólapjait, az előtérben a régi vízzöld Zsolnay csempét, és csillognak-villognak az ólomüveg ablakok. A csodacsillárnak, ami az előtér szerves része volt, sajnos pont a felújítás alatt kélt lába.

A kovácsoltvas kapu Szakállas férfiarc a kapun A lengőajtó és a rajta megmaradt faragás Gerő és Győry fémmunkás-cég felirata a kapun
Forrás: kitervezte.hu, kep-ter.blog.hu

A függőfolyosón szép a kovácsoltvas korlát, és a lakások ajtaján, ablakain is nagyjából mindenhol megmaradt a régi rács. Az ólomüveg ablakokat Róth Miksa jegyzi, és bár hivatalos feljegyzés nem található róla, feltételezhető, hogy a domborműveket és az épület stukkódíszeit Ney Simon készítette, akivel Fodor az Arany Sas-udvaron és más épületeken is együtt dolgozott.

A lépcső kovácsoltvas korlátja A belső udvar A kovácsoltvas korlát és az ablak- és ajtórácsok
Forrás: kep-ter.blog.hu, lathatatlan.ovas.hu

A golyónyomokat is viselő homlokzat legfelső szintjét, tetőzetét és saroktornyait évek óta szabadtéri modern kiállítási tárgyra emlékeztetően lepel burkolja. Ez nem gátolja meg, hogy a kör alakú és ívelt zárterkélyek által tagolt díszes homlokzatokban vagy például a domborított rézlemez díszítésű, rusztikus kovácsoltvas kapuban gyönyörködhessenek az arra járók.

Színes ólomüveg ablakok Színes ólomüveg ablak Színes ólomüveg ablak
Forrás: kep-ter.blog.hu, kitervezte.hu

A műmárvány oszlopos, elegáns, tágas előtérbe lépve nem könnyű eldönteni, mit is csodáljunk meg előbb: Ney Simon fehér stukkódíszeit, a talán a művészetet vagy talán az alkotást jelképező reliefek megfejtésre váró jeleneteit, a színes üvegablakokat, a szőnyegként ható virágmintás padlóburkolatot, a lepkéket a lépcsőház kovácsoltvas rácsán, vagy a rendkívüli épületasztalos munkát.

Beltéri ajtókeret Cserépkályha (feltehetőleg Zsolnay-féle)
Forrás: kep-ter.blog.hu

A többségében zsidók által lakott bérházat 1944-ben zsidók kényszerlakhelyeként csillagos háznak jelölték ki. 1997-ben a Fodor Gyula által tervezett és a korszak legjobb mestereinek munkáit felvonultató bérház műemléki védettséget kapott.

A Napóleon udvar - most

Napóleón udvar - most, Hajós utcai oldal
Forrás: FSZEK

Források: kitervezte.hu, kep-ter.blog.hu, lathatatlan.ovas.hu

Információ

Körúti Könyvtár

1066 Budapest, Teréz körút 2-4.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0601@fszek.hu
Telefonszám:
06 1 322 6656
Vezető: Kuczkó Andrea
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online