Szende Pál (1879-1934)

Hitler és a külföld (az OSZK engedélyével)

A bolsevistáknak könnyü dolguk van, mert akármi történik a világon, ők ráhúzzák arra a három sámfára, amellyel a teremtés összes problémáját meg akarják oldani. Hitler uralomra jutott! Ez csak érthető - mondják -, hiszen a nemzetközi kapitalizmus tette- őt meg kancellárrá, hogy megvalósitsa az összes államok egységfrontját Szovjetoroszország ellen! Sokan visszautasitják ezeket az olcsó formulákat, de azért azon a nézeten vannak, illetőleg voltak, hogy Hitler hatalomra kerülte nem váltott ki ellenszenvet a külföldi kapitalisták körében, sőt ellenkezőleg! Hivatkoznak arra, hogy annak idején Mussolini hatalomra jutása is nagy örömöt okozott ezekben a körökben, sőt még Horthyékat is rokonszenv fogadta, amikor felváltották a magyar tanácsköztársaságot.

Ezek a hasonlatok csak részben állják meg helyöket. Mussolini Olaszországban lett miniszterelnök, amely állam szövetségesse volt a világháborúban a nyugati hatalmaknak. A római francia nagykövetség pénzzel is támogatta a fasista mozgalmat, mert a polgári demokrata miniszterelnökök franciaellenes álláspontot foglaltak el a békeszerződéssel összefüggő kérdésekben, Mussolini akkor még vadul németellenes volt. Horthyéknak helyzetét megkönnyitette az a tény, hogy a tanácskormányra következtek, s így a külföldön azt hazudhatták, hogy ők törték le Magyarországon a kommunizmust. Ugyanezt akarja Hitler is elhitetni, de kevés sikerrel, a külföld politikai körei nagyon jól tudják azt, hogy a bolsevizmusnak Németországban egyáltalában nem voltak esélyei.

Ennek az álláspontnak csak abban van igaza, hogy a külföldi kapitalisták nem haragszanak Hitlerre, amiért letörte a német munkáságot és felrobbantotta a német szociálpolitika büszke épületét. Ez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy a leghatározottabban - és teljesen őszintén - ne foglaljanak állást Hitler ellen. Ennek főleg két oka van.

Az egyik a z s i d ó kér d é s. Ha Hitler teljesen arra szoritkozott volna, hogy kiirtsa a szociáldemokratákat és a kommunistákat, akkor ez ellen csak a külföldi testvérpártok és néhány jellemes férfiu tiltakozott volna még, különben a kapitalista közvélemény meg se mozdul. Ha Hitler csak az intellektuell zsidókat fosztotta volna meg állásuktól, amint azt a magyar terror tette, akkor se hördült volna fel a nyugati közvélemény. De a hatalomba beleült nácik oly vad lendülettel vetették magukat a zsidókra, hogy eleinte nem tettek senkivel se kivételt, még a kapitalista zsidókkal sem, - egy-két tucat bank- és iparvállalati igazgatót kivéve. A nyugati kapitalisták ijedten látták, hogy ez a megvadult banda, amikor zsidókról van szó, lábbal tiporja még a magántulajdon szentségét, sőt a kapitalizmus legfőbb parancsait is. Amerikában és Angliában a kapitalista zsidóknak nagy befolyásuk van a politikára. Ebben a tekintetben azonban a keresztény kapitalisták is szolidárisak voltak a zsidókkal, mert jól tudják, hogy ha egyesek kirablása lesz az állam vezető elvévé, akkor ez az irányzat nem fog a keresztény kapitalisták lakása, üzlete és gyára előtt sem megállani.

Hitler azonban nemcsak a munkásellenességet jelentette, nemcsak az antiszemitizmust, hanem az ujjáéledt porosz militarizmust is. Ez pedig óriási veszedelmet jelent a legtöbb európai államra. Még a hadiiparosoknak sincs ebből tiszta örömük, mert ha engedik Németországot felfegyverkezni, az háborúban meg fogja hóditani egész Európát, lefegyverzi volt ellenségeit s csak német hadiipar lesz azután. A francia hadiipar sajtója - idetartoznak a legnagyobb és legismertebb napilapok - néhány napig nem tudta, hogy mit szóljon a dologhoz. Kezdetben azt a nótát fujta, hogy most már Németország is fel fog fegyverkezni, tehát Franciaországnak sem szabad a versenyben lemaradni. Később, különösen az angol és amerikai események hatása alatt, belátták ezek a lapok, hogy a dolog még se ily egyszerü s beállottak a Hitlerellenes frontba.

Ritkán lehetett oly egyértelmüséget látni politikai tekintetben, mint az angol alsóháznak azon a híres ülésén, ahol konzervativok, liberálisok és a munkáspárt egyforma módon törtek pálcát Hitler kormányzási módszerei felett. A lordok háza követte az alsóház példáját. Amerikában is, néhány hecclapot kivéve, teljes volt az egyértelmüség; Spanyolország, Dánia, Svédország, Csehszlovákia, ahol szocialisták vannak a kormányban, épúgy bekapcsolódtak az általános náciellenes frontba, mint Belgium, Hollandia, Svájc, Norvégia stb. Csak Szovjetoroszország igyekezett Hitlert elszigeteltségéből kimenteni; épen azokban a napokban, amikor a német kormányt az angol parlamentben állitották pellengére, írta alá Litwinow Hitlerrel a barátsági szerződését, ezzel felhatalmazást adva Hitlernek, hogy a kommunista munkásokkal kénye-kedve szerint bánhasson el, mert hiszen az a tényező, a szovjetkormány, amely elsősorban volna hivatva őket megvédeni, kijelenti, hogy Hitler barátságára több súlyt helyez, mint a kommunista munkások életére és testi épségére.

A németellenes egységfront annyira kialakult, hogy végre Hitlernek és tanácsadóinak is észbe kellett kapniok. Papen és Neurath, a külügyminiszter még harcias beszédeket mondtak, de azután a "vezér" elszavalta a birodalmi gyülésen nagy beszédét, amely csak úgy csöpögött a békeszeretettől. A külföldön eleinte csendes derültséggel fogadták a beszédet, s nem akadt egy lap se - eltekintve azoktól, amelyeket a német nagykövetségek fizetnek -, amely hitelt adott volna Hitler szavainak, de Mussolini nagy akciót inditott abban az irányban, hogy valami tessék-lássék megegyezést hozzon létre, amelybe Németországot is befoglalják s amelyet Hitler odahaza mint nagy külpolitikai sikert könyvelhet el. Most, amikor ezeket a sorokat irom, még nem biztos, hogy ez a szerződés létre fog-e jönni.

Azok, akik abban reménykedtek, hogy Hitler oly külpolitikai hibákat fog elkövetni, amelyek rövid idő alatt a nyakát fogják szegni, csalódni fognak. Hitler nagyon jól tudja, mi forog kockán. Nemcsak francia, hanem angol lapok is kezdtek már az utolsó napokban német területnek ujból való megszállásáról beszélni, az angol hadügyminiszter, lord Hailsham, hivatalosan is ezt az álláspontot foglalta el. Hitler ezért csúfosan megfutamodott, de mivel a diktatúra kezében tartja az egész sajtót, a német közvélemény csak annyit fog megtudni, hogy Hitler ismét óriási győzelmet aratott. A német belső helyzetre ezek az egyezmények semmi befolyást sem fognak gyakorolni, sőt valószínü, hogy a külső kudarc ellensúlyozására a terror még vadabbul fog működni, mint eddig.