A világ szociológusai: Robert K. Merton

A Szociológiai Gyűjtemény rovatának legújabb cikkében az elismert amerikai szociológus, Robert K. Merton életéről és munkásságáról olvashatnak.  

Robert K Merton
Fotó: Biografias y vidas

Robert K. Merton, születési nevén Robert Meyer Schkolnick, 1910-ben született Philadelphiában, egy orosz zsidó családba. A család néhány évvel Robert születése előtt emigrált az USA-ba, egy új életet alakítottak ki maguknak, bár szegényesen éltek. Ennek ellenére is az iskolás éveiben Robert már korán elkezdett érdeklődni a művészetek iránt, gyakori látógatója volt a helyi könyvtáraknak, múzeumoknak. Később megállapította, hogy Dél-Philadelphia minden szükséges tőkével ellátja az embereket, kivéve az anyagival. A névváltoztatására bűvészi szenvedélye vitte rá, mely először csupán bűvészneve volt, később hivatalossá tette és ezen a néven vált ismertté. 

Szociológiai tanulmányait a Temple Egyetemen végezte, George E. Simpson mentorálása alatt, aki később felkérte Mertont, hogy legyen a kutatási asszisztense. Általa került el az Amerikai Szociológiai Társaság éves konferenciájára, ahol találkozhatott Pitrim E. Sorokin-nal, aki a Harvardi Egyetem Szociológiai Tanszékének alapító tagja. Ez hatalmas inspiráció volt számára, így ezek után jelentkezett a Harvard-ra, ahol Sorokin kutatási asszintense volt 1931 és 1936 között. Már a második évében együtt publikáltak Sorokin-nal, sikerült bizonyítania tudását. Számos kutatás és publikáció után elvégezte a szociológiai mesterszakot és a doktori iskolát is. A Harvardon töltött évek után a New Orleans-ban található Tulane Egyetem professzora lett, néhány évvel később viszont a Columbia Egyetemre váltott, ahol körülbelül 40 évnyi munkája alatt számos kitüntetés és szakmai elismerés érte. Tiszteletére a Columbia Egyetem 1990-ben megalapította a Robert K. Merton Professorship in the Social Sciences nevű ösztöndíjat is. 

Egyike volt Talcott Parsons diákjainak, de a tanár-diák kapcsolaton kívül szakmailag is megtalálták a közös hangot, Parsons munkássága hatással volt rá. Merton nevéhez számos szociológiai fogalom fűződik, számos elmélet kidolgozója. Hosszú ideig foglalkozott tudományszociológiával, kutatta a devianciát, a diszfunkciók jelenségét, leginkább középszintű elméletekkel foglalkozott. Érdekesség, hogy abban az időben a fókuszcsoportos kutatás általa vált ismertebbé a szociológiában. 

1934-ben vette feleségül Suzanne Carhart-ot, akitől 3 gyermeke született. A legidősebb, Robert C. Merton 1997-ben gazdasági Nobel-díjat kapott. Feleségétől 1968-ban elvált, majd 1993-ban újraházasodott a szintén szociológus Harriet Zuckerman-nal, akivel haláláig élt. Robert K. Merton 92 évesen, 2003-ban hunyt el New York-ban.  

Robert K. Merton
Fotó: The University of Chicago Press-Journals

Az alábbi linkre kattintva elérhető a FSZEK katalógusában lévő Robert Merton művek listája: https://saman.fszek.hu/WebPac/CorvinaWeb?action=find&pagesize=10&ROOP=&COLL=SZOCIOL%C3%93GIAI+BIBLIOGR%C3%81FIA&DATEstart=&DATEend=&index0=ZUTY&text0=&textlogic0=and&index1=AUTS&text1=Merton%2C+Robert+King+%281910-2003%29&textlogic1=and&index2=TITL&text2=&button=Keres&whichform=advancedsearchpage 

Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_K._Merton 
https://www.britannica.com/biography/Robert-K-Merton 

Információ

Szociológiai Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: szociologia@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5031
Vezető: Kerékgyártó Ágnes
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online