A világ szociológusai: Harriet Martineau

A Szociológiai Gyűjtemény rovatának legújabb cikkében az első női szociológusnak tekintett Harriet Martineau életéről és munkásságáról olvashatnak.  

Kép Harrietről fiatalkorában
Fotó: Wikipedia

Harriet Martineau-t gyakran a “szociológia édesanyjá”-nak is szólítják, bár elsősorban nem szociológiával foglalkozott. Harriet 1802-ben született Angliában, középosztálybeli, sokgyermekes családban nevelkedett. A család francia leszármazottakkal rendelkezett, így ebből következett, hogy a kultúra és a vallás terén hűen igazodtak felmenőikhez. Abban az időben a nők nem vehettek részt egyetemi oktatásban, így lánytestvéreivel együtt otthon tanultak. Már akkor megfogalmazódott benne a gondolat, hogy ezen változtatni szeretne és harcolni a nők esélyegyenlőségéért. Fiatalkorától kezdve rengeteget olvasott filozófiai és politikai műveket, így nagy tudásra tett szert.  

1821-ben névtelen szerzőként jelentette meg első írását “Női oktatásról” címmel, amelyben saját oktatási (negatív) tapasztalatairól írt. 1829-ben apja textilipari vállalkozása kudarcot vallott, ekkor Harriet elhatározta, hogy írásaival pénzt keres, amellyel támogatni tudja magát és családját is. Neves angol lapokban publikált, így sikerült anyagilag biztonságos helyzetbe hoznia családját, szabadúszó íróvá vált. Kiállt Adam Smith közgazdász elméletei mellett is, pályafutására nagy hatással volt a szegénység felszámolásába vetett hite. Olyannyira elszánt volt, hogy kormányzati körökben próbált harcolni a szegénység felszámolásáért. 1831-ben feladta unitárius vallását és a szabadgondolkodást, ateista nézeteket hirdette.  

Munkásságát tekintve, számos témában írt, mint például az oktatás, feminizmus, egészségügy, filozófia és a politikai közgazdaságtan. Így jutott el arra a szintre, hogy szociológusként tekinthetünk rá, ahogy azt a kortársai is tették. A későbbiekben Londonban, majd az Egyesült Államokban is élt, ez utóbbi nagy hatással volt rá és írásaira is. Nevét a szociológia tudományában tevékenykedők Auguste Comte, a - “szociológia atyja” - műveinek fordításáról is ismerhetik. Havi rendszerességgel adta ki az “Illustrations of Political Economy” című sorozatát, mely által országszerte ismertté vált.  

1837-ben jelent meg “Society in America” című műve, mely az amerikai szociológusok által leginkább elismert műve. Ezekben az időkben írta még a “How to Observe Moral and Manners” című kiadványát is, amely az első szociológiai kutatáson alapuló műve. Kiadványában a nők oktatási helyzetét bírálta, ugyanakkor azért is jelentős e mű, mert kutatásával a szociológiai módszertan kezdetét is megalapozta. Olyan témákra hívta fel elsőként a figyelmet, mint a vallás, társadalmi osztályok, a nők helyzete, jóval azelőtt, hogy a világhírű Marx, Durkheim vagy Weber foglalkoztak volna ezzel. A későbbiekben a szimbolikus interakciókhoz való hozzájárulásáért is elismerték, és ő volt az egyik első szociológus, aki a módszert és magát a módszertant is kidolgozta a társadalmi élet tanulmányozására.

Harriet Martineau időskorában
Fotó: National Portrait Gallery (UK)

Életének utolsó szakaszában betegségek sorozatával kellett megküzdenie, többek között méhnyakrákkal. Ekkor írásaiban a betegségét és az egészségügyet helyezte a középpontba. “Life in Sickroom” tanulmányában megkérdőjelezte az orvos-beteg kapcsolat helyzetét és az orvosi intézményeket kritizálta. Az 1850-60-as években, miután felgyógyult, igyekezett aktív maradni a politikai életben, a nők választójogához kapcsolódó vitákban is részt vett. Végül 1876-ban hunyt el. Szellemi öröksége a klasszikus szociológia tudományának alapját képezi.  

Forrás:  
https://www.sociologygroup.com/harriet-martineau-biography-contributions/  
https://www.greelane.com/hu/tudom%c3%a1ny-tech-math/t%c3%a1rsadalomtudom%c3%a1nyok/harriet-martineau-3026476/  

Információ

Szociológiai Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: szociologia@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5031
Vezető: Kerékgyártó Ágnes
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online