A világ szociológusai: Niklas Luhmann  

Niklas Luhmann portréja
Fotó: Niklas Luhmann, Wikipedia

A Szociológiai Gyűjtemény rovatának legújabb cikkében az elismert német szociológus és társadalomtudós, Niklas Luhmann életéről és munkásságáról olvashatnak.  

Niklas Luhmann 1927-ben, közel száz évvel ezelőtt született az észak-németországi Lüneburg városában. Az édesapja családja már generációkon át sörfőzéssel foglalkozott, Luhmann viszont kénytelen volt ezt a hagyományt megszakítani, ugyanis gimnáziumi tanulmányai során, már 15 éves korában besorozták katonának, és a második világháborúban vett részt, két évvel később pedig, 1945-ben amerikai hadifogságba esett. Szabadulása után a freiburgi jogi egyetemen tanult, lediplomázása után jogi gyakornokká vált. Az 1950-es években városi köztisztviselő volt Lüneburg-ban, ezekben az időkben kezdett el jegyzetelni, azokat pedig dobozokba rendezni, melyeket már halála után adtak ki digitalizált formában. Később megházasodott és három gyermekük született, de felesége 1977-ben meghalt.  

Luhmann 1960-ban az alkotói szabadságát a Harvard Egyetemen kezdte, ahová két évre szóló kutatói ösztöndíjjal került ki. Ott ismerkedett meg Talcott Parsons-al és szociológiai nézeteivel. 1961 után visszatért Németországba, a Német Közigazgatási Főiskolán volt gyakornok, valamint a münsteri egyetemen dolgozott, később itt doktorált szociológiából. 1964-ben jelent meg a Formális rendszerek funkciói és következményei című könyve, majd csupán pár hónappal később habilitált. 1968-tól 1993-ig a bielefeldi egyetem szociológia professzora volt. Ezek után, már nyugdíjba vonulásakor, 1997-ben adta ki fő művét, Szociális rendszerek címmel. Egy évvel később, 70 éves korában ismeretlen körülmények között érte halál. Szociológiai pályafutása során rendkívül aktív volt, több mint 70 könyvet és 400 tanulmányt adott ki.  

Munkásságának nagy részét a saját rendszerelméletének megalkotása tette ki, amely a mai napig a szociológiai tudás részét képezi. A Luhmann-művek nyelvezete, annak megértése még egy németül beszélő egyén számára is nehézkes lehet, tanulmányai esetenként komplikáltnak tűnhetnek az olvasók számára. Luhmann annak idején ezekre a vádakra azzal reagált, hogy művei azért lehetnek nehezen értelmezhetőek, mert a társadalom és annak megjelenési formái is azok, és ha leegyszerűsítené a művei mondanivalóját, az a társadalmi valóságot is ferdítve mutatná. Szociológiai rendszerelmélete szerint a társadalom zártkörű kommunikációs folyamat, amely szociális műveletekből áll, mint a kommunikáció. A nevelésnek kell ezt elősegíteni, elméletében fontos szerepe van tehát az oktatásnak. A szociális rendszerek úgy jönnek létre, hogy három tényező, az információ, a közlés és megértés szintézist alkotnak. Ezek a rendszerek az interakció, az organizáció és a társadalom, melyek a kommunikáció összeségét jelentik.  

Fotó Niklass Luhmannról
Fotó: ndr.de

Végül, de nem utolsó sorban, alább található Niklas Luhmann műveinek listája, amelyek megtalálhatóak a katalógusunkban:   
https://saman.fszek.hu/WebPac/CorvinaWeb?action=find&pagesize=10&ALOC=&ROOP=&COLL=&COLL=SZOCIOL%C3%93GIAI+BIBLIOGR%C3%81FIA&TYPE=&OBJT=&LANG=&ANAL=&DATEstart=&DATEend=&index0=ZUTY&text0=&textlogic0=and&index1=AUTH&text1=Luhmann%2C+Niklas+%281927-1998%29&textlogic1=and&index2=TITL&text2=&button=Keres&whichform=advancedsearchpage  

Forrás:  

https://hu.wikipedia.org/wiki/Niklas_Luhmann  
http://epa.oszk.hu/01500/01551/00055/pdf/educatio_EPA01551_2011-01-Kutkozben2.pdf  

Információ

Szociológiai Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: szociologia@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5031
Vezető: Kerékgyártó Ágnes
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online