A világ szociológusai: Claude Lévi-Strauss

A Szociológiai Gyűjtemény rovatának legújabb cikkében az elismert francia szociológus-antropológus, Claude Lévi-Strauss életéről és munkásságáról olvashatnak. 

 Claude Lévi-Strauss időskorában
Fotó: BBC

Claude Lévi-Strauss 1908-ban született Brüsszelben, egy francia zsidó származású családba. Édesapja festői munkája miatt éltek Belgiumban, majd visszaköltöztek Párizsba. Az első világháború idején Claude a nagyapjával élt, aki Versailles rabbija volt. Annak ellenére, hogy a vallásnak nagy szerepe volt a családja hétköznapjaiban, felnőttkorára Claude ateista lett. 1918 és 1925 között a párizsi Lycée Janson de Sailly középiskolában tanult, mely a 16. kerület legnagyobb oktatási intézménye. A tanulmányai végén ismerkedett meg Kant és Marx filozófiai munkásságával, ezek után a neves Sorbonne Egyetemre került, ahol jogot és filozófiát hallgatott, de végül csak a filozófiai tanulmányait fejezte be, melyből végigcsinálta az agrégation (versenyképes vizsga a francia közoktatási rendszerben) folyamatát, hogy professzorrá váljon. Tanárként dolgozott néhány évig, majd egy francia kulturális megbízatás által Brazíliába utazott, ahol a Sao Paolo-i Egyetemen vendégprofesszorként oktatott szociológiát.

Claude Lévi-Strauss fiatalkorában
Fotó: The Guardian

Még a brazíliai utazás előtt, 1932-ben feleségül vette Dina Dreyfus-t, aki ugyancsak etnológiával és szociológiával foglalkozott, Brazíliában ő is vendégoktató volt ezidőben. 4 évig éltek együtt Brazíliában, miközben mindketten etnográfiai kutatásaikat végezték. Felesége egy terepmunkája közben egy súlyos szemfertőzést kapott, ezért ő nem tudta befejezni munkáját, így Claude Lévi-Strauss vitte véghez, mely nagy hatással volt rá antropológusi karrierje kezdetén. Franciaországba való visszatérése után ügynökként vett részt a háborúban, ami a háború befejezésével negatív hatással volt az életére, kirúgták a munkahelyéről és elvették tőle az állampolgárságát. A feleségével elváltak, Claude pedig az akkori Vichy-kormány alól elmenekült Martinique szigetére, ahonnan tovább folytatta az utazásait. 1941-ben felvételt nyert a New School for Social Research intézményébe New York-ban, ahová egy nagyon kalandos út után jutott el. A második világháború alatt társaival megalapították az École Libre des Hautes Études New York-ban, mely nagy hatással volt munkásságára és nézeteire. Franz Boas-val, akit az amerikai antropológia atyjának neveztek, sokat dolgoztak együtt, inspiráló volt számára. 

1946-74-ben kulturális attasé volt Washington-ban, ezután visszatért Párizsba, a Sorbonne-on doktorált. 1972-től a Francia Akadémia tagja volt. Az 1990-es évek végéig Párizsban tanított vallásetnológiát, antropológiát és szociológiát. Tudományos munkásságában a különböző kultúrák, a vallás és a kommunikáció rendszereit vizsgálta, melyekből számos műve is született. Claude Lévi-Strauss volt az egyetlen tagja a Francia Akadémiának, aki megérte a 100. életévét. 2009 októberében, néhány héttel a 101. születésnapja előtt hunyt el. 

Claude Lévi-Strauss fiatalkorában
Fotó: Monoskop

A Szociológiai Gyűjteményben megtalálható Claude Lévi-Strauss művek listája: https://saman.fszek.hu/WebPac/CorvinaWeb?pagesize=10&view=short&sort=0&page=0&perpage=0&action=page&actualsearchset=FIND+AUTS+%22L%C3%A9vi+Strauss++Claude++1908+2009%22+and+COLL+%22SZOCIOL%C3%93GIAI+BIBLIOGR%C3%81FIA%22&actualsort=0&language=¤tpage=result&text0=&index0=&whichform=advancedsearchpage&showmenu=&resultview=short&recnum=&marcposition=&text0=&index0=&ccltext=&resultsize=29 

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Claude_L%C3%A9vi-Strauss 

Információ

Szociológiai Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: szociologia@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5031
Vezető: Kerékgyártó Ágnes
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online