A hónap szociológusa

Minden hónapban bemutatunk egy, a fiatalabb generációhoz tartozó társadalomtudományi területen aktívan tevékenykedő, kutató személyt, akit életpályájáról, valamint munkásságáról kérdezünk.  

A szeptemberi hónap szociológusa: Havas Ádám

Kép Havas Ádámról

Havas Ádám, szociológus, kultúratudós, 1988-ban született, Budapesten. Jelenleg a Replika folyóirat szerkesztője és a Milestone Intézet Társadalomtudományi Tanszékének vezetője. Alapszakos hallgatóként párhuzamos tanulmányokat folytatott az ELTE BTK-án és a Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karán, társadalmi tanulmányok szakirányon. Mester diplomáját szociálpolitika szakos hallgatóként szerezte a BCE-n, majd doktori tanulmányait ugyanitt folytatta Hadas Miklós témavezetése mellett. A kultúraszociológia és interdiszciplináris kultúratudományok nézőpontjaiból táplálkozó doktori kutatásának témája a kortárs jazz kulturális és etnikai distinkciói voltak. A The Genesis and Structure of the Hungarian Jazz Diaspora című monográfiája várhatóan 2022-ben jelenik meg a Routledge Kiadó gondozásában. Angol, spanyol és magyar nyelvű tanulmányai jelentek meg a Popular Music (Cambridge University Press), Jazz Research Journal, Jazz Research News, Barataría, LeftEast, Szociológiai Szemle és Replika folyóiratokban. Bruce Johnson ausztrál jazzkutatóval társszerkesztője a Popular Music and Society amerikai folyóirat globális jazzdiaszporákkal foglalkozó különszámának, e mellett a Routledge Companion sorozatának részeként megjelenő, Routledge Companion to Diasporic Jazz Studies társszerkesztője Bruce Johnson és David Horn mellett. 2021-től a nemzetközi jazzkutatások meghatározó folyóiratának, a Jazz Research Journal szerkesztőségi tagja. Munkásságát Gazsó Ferenc különdíjjal, Erdei Ferenc-díjjal ismerték el. 

SZGY: Mi az első emléked a szociológiával kapcsolatban?

HÁ: Most, hogy a megtisztelő felkérés okán elgondolkodom a kérdésen, be kell látnom, hogy nincs első emlékem; különböző társadalmi és személyes hatások értek és érnek, amikről egyre inkább „szociológusként” kezdtem el gondolkodni. De szívesen eljátszom az „első emlék” gondolatával, mint öndefiníciós kihívással. A legkézenfekvőbb válasz a színházművészet, a szépirodalom, főleg az oroszok, mindenekelőtt Dosztojevszkij, Tolsztoj és Csehov. Nem olyan merész párhuzam ez, mint aminek első látásra tűnik: az emberi szenvedés, nyomor, elesettség és magány mélyrétegeinek megragadását és ábrázolását alapvető társadalomtudományi feladatnak tekintem, sőt, a szívemnek legkedvesebb szociológiai munkák komoly esztétikai érdemekkel is bírnak.

Már az alapszakos szakdolgozatomat is egy megrázó témából írtam, állami gondozásban lévő növendékekkel készítettem mélyinterjúkat egy fővárosi gyermekotthonban. Tulajdonképp, az intézményben végzett munkámat követően kezdtem el magamra, mint szociológusra gondolni. E kutatás során kezdtem el megérteni, hogy a társadalmi igazságosság előmozdítása az egyenlőtlenségeket alakító hatalmi viszonyok logikájának megértésén, és nem – a sokszor sekélyes – moralizáláson keresztül vezet. Természetesen tisztában vagyok a fönti gondolat banalitásával, azonban pont ilyen distinkciókon múlik, hogy valaki társadalmi igazság bajnokaként emberjogi diskurzusokat helyez előtérbe, mint a liberális establishment képviselői, de egyúttal a baloldali társadalomkritika általam „molinószociológiának” hívott irányzatát is ez különbözteti meg a megértés érdekében alázattal végzett kutatói gyakorlattól. Ugyanis, ha nem így van, akkor csupán a tömegek számára elérhetetlen nyelvi kódokba burkolt aktivizmusról van szó, ezért is tekintem példaértékűnek például Szalai Erzsébet elkötelezettségét a közérthető kritikai tudományos beszédmód felé.

Kép Havas Ádámról egy előadás közben

SZGY: Miért esett a választásod erre a pályára?

HÁ: Kis keserűséggel inkább úgy fogalmazok, hogy várom a „pályára állás” kegyelmi pillanatát, hiszen intézményi szempontból nem számítok hivatalos (társadalom)tudósnak, bár megtisztelő, hogy ekként referálnak rám. Egy mellékszál, de Magyarország az a hely, ahol szakmai kitüntetésekkel, megjelenés alatt lévő nemzetközi monográfiával, q1-es cikkel, kiemelkedő magyar és nemzetközi disszeminációs tevékenységgel, doktori témavezetőként nem, vagy csak nagyon nehezen lehet akadémiai álláshoz, ösztöndíjakhoz jutni, ha az illető nem tagja hatalmi pozícióval rendelkező informális köröknek. Ebből egyenesen következik, hogy nem vagyok részese a magyar intézményes / állami szociológiának, ami mára – sajnos – úgy áll, hogy nem is igen szeretnék részese lenni különböző, jellegzetesen kelet-európai okoknál fogva, melyekről bővebben írtunk Fáber Ágoston kollégámmal a LeftEast online platformon megjelent The Rise of Heteronomous Academia on the EU's Borderlands című tudományszociológiai esszénkben, ami a Replikában is olvasható A heteronóm akadémia felemelkedése az EU peremvidékein címen. De a téma kapcsán Demeter Márton tudástermeléssel kapcsolatos fontos cikkeit is idézhetném, melyekből kiválóan látszik, hogy a teljesítmény és előmenetel között alig van empirikusan kimutatható összefüggés, legalábbis a társadalomtudományok területén.

Hogy mégis ez tölti ki az életem az legalább akkora luxus, mint amennyire megvisel a munkával járó önkizsákmányolás, a meritokratikus szelekció érdekében vívott don quijote-i szélmalomharc és a különböző intenzitású, egyébként végtelenül elkeserítő konfliktusok sora. Hogy világos legyen a pozícióm, én azon kevesek közé tartozom, akik szerint az akadémiai szabadságnak nincs értelme, ha nem érvényesülnek a tudományos autonómia és meritokratikus előmenetel intézményesen biztosított föltételei. Mégis, amit kiemelnék, hogy a volt konzulensem, Hadas Miklós karizmája volt, ami „berúgta a motort”, már ami a szakmai eszmélésemet, a szociológiai libidóm genezisét illeti. Bourdieu-höz hasonlóan a totális értelmiségi archetípusát testesíti meg, aki számára magától értetődő, hogy a szociológiai tudás előállítása nem holmi 10-től 6-ig végezhető technokrata-opportunista kényszer, hanem a legszemélyesebb kritikai praxis, ami egyszerre táplálkozik a skolasztikus hagyományokból, „nagy iskolákból” és önreflexív társadalmi-művészeti tapasztalásokból. Vagyis a jó szociológus, szerintem, az életét írja, bármennyire pátosszal átitatott gondolatnak hangzik is ez.

A föntiek talán érzékeltetik, hogy nem választottam a pályát: amíg van mondanivalóm, szívós kitartással dolgozom, és tudom, hogy van valahol a világon egy íróasztal, ahova, mint „hivatásos” kutató fogok egyszer leülni.

Fénykép Havas Ádámról egy szociológiai konferencián

SZGY: Szociológusként milyen társadalmi kérdések foglalkoztatnak leginkább?

HÁ: Ez azért nehéz kérdés, mert akármilyen témával is foglalkozom, legyen az az állami gondozásban lévő fiatalok helyzete, a reformkori irodalmi mező kialakulása, a félperifériás magyar tudomány visszásságai vagy a jazz kultúraszociológiája, konzekvensen hatalmi viszonyokat próbálok rekonstruálni és leleplezni. Mostanság a képmutatás pellengérre állítása bizserget, legyen szó hamis áldozati diskurzusokról, vagy akár bizonyos kulturális kánonok megkérdőjelezhetetlenségébe vetett neokantiánus hitről, ami számos művészettörténeti és irodalomtudományi értekezés sajátja, a centrumországok társadalomtudományi működéséről már nem is beszélve!

SZGY: Mi az, amivel jelenleg foglalkozol? Van-e esetleg jelenleg folyó kutatómunkád?

HÁ: Jelen interjú épp egy fontos szakmai cezúra időszakára esik a pályám szempontjából, ugyanis a nyáron fejeztem be a The Genesis and Structure of the Hungarian Jazz Diaspora című könyvemet. Ez alapvetően egy történeti-szociológiai munka, amelyben az utóbbi több mint öt év kutatómunkáját összegeztem. A könyvben az improvizatív zene történeti kialakulásán keresztül vizsgáltam a kulturális hierarchiák összefüggéseit geopolitikai- és rasszal kapcsolatos distinkciókkal, magyarul arra voltam kíváncsi, hogy a jazz zenén keresztül milyen identitáspozíciókat jelenítettek meg és milyen mértékben tekinthető ez a sajátos és rendkívül gazdag félperifériás kontextus a hegemón nyugati kánon egyfajta zenei gyakorlatokon keresztül megvalósuló ellendiskurzusának. A legszemélyesebb tapasztalat talán szociológiaelméleti érdemekkel is bírhat, hiszen rá kellett jönnöm, hogy a nemzetállami kulturális mezők dinamikájának megragadásához nem elegendő a rendkívül szofisztikált bourdieu-i mezőelmélet fogalmi apparátusának alkalmazása, de posztkoloniális és kultúratudományi fogalmi keretekre is szükség van. Ez a témám tárgyából következik, hiszen a jazz kulturális globalizációban betöltött kulcsfontosságú szerepe közismert. Így reményeim szerint munkámmal sikerült valamennyire hozzájárulni a bourdieu-i kultúraszociológia és a posztkoloniális elméletek szintéziséhez; szerettem volna Paul Gilroy sokat idézett, The Black Atlantic c. művéhez valami nagyon hasonlót írni, csak a magyar jazz történeti genezisén keresztül, ahol a sajátos történeti-kulturális helyzetünkből fakadóan más problémákon és társadalmi csoportokon van a hangsúly, de alapvetően a feltett kérdések társadalomontológiai státusza igen hasonló.

Fénykép Havas Ádámról egy épület előtt ülve

SZGY: A Milestone Institute állandó munkatársa vagy néhány éve, ami egy progresszív oktatási központ olyan középiskolás diákok számára, akik intellektuálisan szeretnék magukat fejleszteni a tudományos elismerés érdekében. Mi a feladatod az Intézetben, hogyan zajlik a munka?

HÁ: Modulvezetőként és mentorként kezdtem, emlékszem milyen kimerítő volt két törött bordával felsétálni a negyedik emeleti irodába, ahol az állásinterjúm volt egy gördeszkabaleset másnapján. Majd megpályáztam a Társadalomtudomány Tanszék vezetői pozícióját, és azóta ebben a minőségben is dolgozom. Mint „Head of Social Science Division”, én felelek a különböző akadémiai előmeneteli utak kidolgozásáért, a rekrutációért és hogy intézetünkben oktatott tárgyak összehangban legyenek a Milestone oktatási filozófiájával, melynek alappillérei a kritikai gondolkodás ösztönzése, a frontális oktatással szemben a résztvevő tanulás és a komoly akadémiai szövegekben való elmélyülés. A tanszékvezetéssel járó felelősség miatt már a pályám elején, közvetlenül a PhD cím megszerzése után értékes tudományszervezéssel- és menedzseléssel kapcsolatos tapasztalatokat szereztem.

Itt emelném ki a fantasztikus diákjaimat! Modulvezetőként és mentorként lehetőségem adódott kiváló, érdeklődő elmékkel együtt dolgozni, akik közül sokan most olyan egyetemeken tanulnak tovább, mint Cambridge, LSE, UCL, Sciences Po, Durham vagy a Bard College. Ha van valami, amit sajnálok az épp az egyetemi katedra hiánya, mert szenvedélyesen szeretek oktatni, viszont nem egyénekre kiírt, úgynevezett (közig)álláspályázatokkal a pályám során én még nem találkoztam, igaz már nem is nézem az ilyen kiírásokat.

Fénykép Havas Ádámról taligát tolva

SZGY: A közeljövőben van esetleg egy új projekt, kutatómunka, amibe belevágsz?

HÁ: Ez pont az az időszak, amikor előkerül az a bizonyos kockás füzet, amibe felírom és rendszerezem, milyen projektekbe vágok bele. Most, hogy a könyv leadása után felszabadult némi idő, feltétlenül szeretnék nagyobb nemzetközi posztdoktori ösztöndíjakra pályázni, szerencsére több egyetemmel is egyeztetek a kérdés kapcsán. A magyarországi jazzről írottakat szeretném Európai viszonylatban vizsgálni, az Improvising Difference: Cultural Constructions of Diasporic Jazz in Europe munkacímet viselő projektem különböző migráns és etnikai diaszporák zenei gyakorlatait vizsgálja, különös tekintettel a zenei szocializációra és a „nyugati” kánon kulturális ellendiskurzusaira. Továbbá meghívást kaptam a Zoller Attila jazzgitáros alapította Vermont Jazz Centre-be, ahol a Zoller-hagyaték feldolgozását tűztem ki célul, ami a zenén keresztül megvalósuló kulturális asszimiláció szempontjából ígéretes projektnek tűnik, – feltéve, ha sikerül rá forrást szereznem.

Jelenleg a Replika folyóirat mellett van két szerkesztői feladat, ami a következő néhány évben biztosan sok energiát felemészt. Az egyik a Bruce Johnsonnal közösen szerkesztett kiadvány, ami egy vezető amerikai szaklap, a Popular Music and Society „Jazz Diasporas” című különszámaként jelenik majd meg. Részben a CFP-re való komoly nemzetközi érdeklődés következtében belevágtunk egy gyűjteményes kötet szerkesztésébe, ami a komoly nemzetközi elismerésnek örvendő Routledge Companion sorozatban jelenik majd meg Routledge Companion to Diasporic Jazz Studies címen. A munkálatokhoz tavaly csatlakozott David Horn kultúratudós is, aki a Liverpooli Egyetem populáriszene-kutatással foglalkozó intézetének korábbi korábbi alapítóigazgatója, valamint a Cambridge University Press gondozásában megjelenő Popular Music folyóirat alapítószerkesztője. A hármunk által szerkesztett kötet több mint 50 esszét tartalmaz a világ minden tájáról, ezért komoly reményeink fűződnek ahhoz, hogy a kötet alapvető fontossággal bír majd nem nyugati / észak-amerikai jazzkultúrák működésének megértéséhez s ezen keresztül a globális kultúripar kritikájához.

Van még egy szerelemprojektem is, ami a reformkori irodalmi mező kialakulásának, „genezisének”, történeti-szociológiai rekonstrukciója. A tanulmány nagyjából készen van, és idén szeretném elengedni végre, és elküldeni valamelyik nívós irodalomtörténeti vagy társadalomtudományi magyar szaklaphoz. A már említett, magyar társadalomtudományról szóló esszénket szeretném átdolgozni és egy vezető nemzetközi folyóirathoz elküldeni. Fontos kihívás még, hogy idén beválasztottak a Jazz Research Journal szerkesztőségi bizottságába, ami a nemzetközi jazzkutatás egyik legfontosabb fóruma. Szerkesztőségi tagként a nyugatikánon-kritikus vonalat szeretném erősíteni.

A föntiekből látszik, hogy foglalkoztatva vagyok, csak épp nem ebből élek, a következő öt éves termelési terv viszont ama bizonyos íróasztal megszerzéséről szól.

SZGY: A Replika folyóirat szerkesztőségében is dolgozol, amellyel idén először rendeztétek meg a Replika Szabadegyetemét. 15 héten keresztül zajlottak különféle szociológiai témákban előadások. Milyen volt számodra ez a közel 4 hónap, terveztek-e még a jövőben hasonlót?

HÁ: Ennek a kérdésnek kifejezetten örülök, mert nagyon sok munkánk van benne, a várakozásokat abszolút felülmúló érdeklődést tapasztaltunk és örömmel tölt el minket a kezdeményezés pozitív visszhangja. A tagok közül szeretném kiemelni Gregor Anikó intellektuális és szervezői hozzájárulását az eseménysorozathoz, az ő iniciatívájának köszönhető, hogy szabadegyetemi rendezvénnyé alakultunk. Ahogy az egyes szekciók témáiból is kitűnik, különböző generációk meglehetősen eltérő episztemológiai háttérrel (a nyakukban) vágtak neki az előadásoknak. Ami mégis életre hívta az előadássorozatot az koránt sem valami kollektív akadémiai nárcizmus vagy szereplési vágy volt, de az autonóm szociológiai diskurzus hiánya sarkalt minket a közösségi erőfeszítésre. Nem véletlen, hogy a „Szociológia nyomorúsága” címet viselő zárószekció egy önreflexív, mi több, személyes kísérlet volt arra, hogy kritikai vizsgálat alá vonjuk a szakmánk hazai működését. A szabadegyetem szellemiségéből fakad az is, hogy az előadók és a Replika az autonóm magyar társadalomtudomány étoszát próbálják meg képviselni legjobb tudásuk szerint, amire a jelek szerint komoly igény mutatkozik.

A kérdésre válaszolva szeretnénk hasonló eseményeket szervezni és konszenzus látszik abban, hogy egy középeurópai fókuszú tudományos műhellyé nőjük ki magunkat. Hadas „tudáskikötő-koncepciója”, valamint Böröcz „Replika School of Social Science” hívószavai nagyjából sejtetik az irányokat, de a részletek kidolgozása szervezés alatt áll: nagy ambíciók, intellektuálisan potens társaság, nem létező források, – tehát meglátjuk.

Fénykép Havas Ádámról konferencia közben

SZGY: Mit gondolsz, a könyvtárak és online adatbázisok közül melyiket preferálják a hallgatók, fiatal kutatók, ha szakirodalomgyűjtésről van szó? Te melyiket preferálod a munkád során?

HÁ: Nehéz az utolsó két kérdésre külön válaszolni, mert nagyon hasonló regisztereket stimulálnak. Egészen idáig próbáltam kerülni az „egyfelől-másfelől” típusú megfogalmazást, de most nem jut eszembe különb nyelvi bravúr. Egyfelől, a neoliberális akadémia kondicionálta akadémiai (túl)termelés egyértelműen az online adatbázisok kiaknázásának irányába hat. Ennek fő oka, hogy aki nemzetközi visszhanggal bíró kompetitív tudást kíván létrehozni, vagy Greskovits György szavával élve a „nagy beszélgetésben” szeretne részt venni, annak bizony kurrens szaklapok adatbázisaiban való elmélyülést kell folytatnia. Ehhez hozzá tartozik, hogy a JSTOR előfizetéssel nem rendelkező hallgatók bizonyára találékonyak, ami a források online beszerzését illeti. Másfelől viszont a könyvtár nem pusztán a szükséges irodalmak és források beszerzésének terepe, de közösségi terek, ahol egy-egy vizsgára készülés kollektív élménnyé tud válni.

Ezzel együtt nem gondolom, hogy a „puha” tudományokban a „nagy beszélgetésekbe” való bekapcsolódás különös, intézmények által is motivált téttel bírna. Nagyon kevés hallgató vagy fiatal kutató képes elengedni az anyaintézete által megkövetelt látens elvárásokat, példának okáért rendre csodálkozom, hogy a hozzám kerülő OTDK dolgozatok referenciahorizontja mennyire a provinciális magyar akadémiai világot tükrözi vissza sok esetben. Sokszor úgy érzem, hogy a nemzetközi diskurzusokhoz történő pozicionálás nem igazán fontos a magyar tudástermelés során, holott a magyar nyelvű tudományosság státusza szempontjából ez abszolút kívánatos lenne.

Ami engem illet, a Covid alatt írtam meg a könyvemet, és bele se szeretnék gondolni, hogy mennyi pénzt költöttem el szakkönyvekre. Nagyjából fél éve írtam egy egyetemnek, hogy kellene egy monográfia, amit szívesen kikölcsönöznék, a könyv maga kb. két hete érkezett meg hozzájuk. Ez ilyen. Egyébként használok mindent, elsősorban angol nyelvű folyóiratokat, gyűjteményes köteteket és monográfiákat olvasok, de sokat bújom az Arcanum digitális adatbázisát is és járok könyvtárba is.

SZGY: Ha visszagondolsz az egyetemista és/vagy előző korszakaidra, látogattad-e esetleg a Szabó Ervin Könyvtárat annak idején? Milyen élmények fűznek ahhoz az időszakhoz?

HÁ: Persze! – A mai napig csukott szemmel megtalálom Heidegger Rejtekutak kötetét, amiből arra következtetek, hogy „csaltam”, mert nem emlékszem, hogy a Zarathustra-esszé kötelező olvasmány lett volna. Jut eszembe, a könyvtár pontosan az ilyen „csalások” és rejtekutak birodalma; amíg a felfedezés vágyától hajtott kalandorok előtt rakásokban állnak a könyvek, addig van remény.

Fekete-fehér fotó Havas Ádámról, gitározás közben

Havas Ádám kedvenc társadalomtudományi témájú művei:

  • Pierre Bourdieu : Rules of Art: Genesis and Structure of the Literary Field (Kölcsönözhetőség a FSZEK-ben: KK Szabadpolc, 301.74 B 84)
  • Paul Gilroy : The Black Atlantic: Modernity and Double Consciousness 
  • Bruce Johnson : Jazz Diaspora: Music and Globalisation
  • George McKay : Circular Breathing: the cultural politics of jazz in Britain
  • Demeter Marton : Academic Knowledge Production and The Global South

A fotók forrása a bemutatott személy. 

Információ

Szociológiai Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: szociologia@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5031
Vezető: Kerékgyártó Ágnes
osztályvezető
Beiratkozás

Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
200 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1100 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 6600 Ft
6 hónapra: 4600 Ft
3 hónapra: 3300 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 9500 Ft
6 hónapra: 6600 Ft

Kedvezmények

Online