A hét könyve

P. W. Singer & Emerson T. Brooking - Likewar: The Weaponization of Social Media

Fotó: Amazon Books

Az internet és a közösségi média átformálta a háborút, a háború átformálta az internetet és a közösségi médiát. Lájkháborúról beszélni éppen ezért több mint lájkvadászat: a háború és a politika színeváltozásáról szól. P. W. Singer és Emerson T. Brooking Likewar: The Weaponization of Social Media című könyvét ajánljuk.

Önértelmezésük szerint Carl von Clausewitzet aktualizálják, aki szerint a háború politikai helyzetből ered, politikai motívum szüli és szövi át, következésképp politikai cselekvés: a politikai interakciók folytatása, más eszközökkel történő megvalósítása (Clausewitz, 53–54.). Legfőbb állításuk, hogy a lájkokért folytatott harc a háború és vele a politika folytatása más eszközökkel. Azt nem állítják, hogy a jövő háborúit a közösségi médiában vívják, ez legfeljebb csak hatásvadász lenne, hiszen, tudja ezt Singer és Brooking is, itt van és lesz velünk például a kiberháború vagy a drónháború; azt viszont állítják, hogy közösségi média politikai és hadászati fegyverré, egyszersmind csatatérré vált, ahol – mint kiderül: nem csak a szó szoros értelmében – a lájkokért folyik a harc. De mi a háború, ha lájkokért folyó harc is háború, mit nevezzünk ez esetben háborúnak, mi különbözteti meg a háborút attól, ami nem háború?

Clausewitz meghatározása szerint a háború fizikai erőszak alkalmazása azzal a céllal, hogy legyőzve vagy ellenállásra képtelenné téve a másikat, akaratunkat rá kényszerítsük (Clausewitz, 39). Kicsit tehát másról van szó, mint a Max Weber-i értelemben vett hatalom esetében, aki szerint hatalomról akkor beszélünk, „ha egy társadalmi kapcsolaton belül van rá esély, hogy valaki saját akaratát az ellenszegülés ellenére is keresztülvigye, függetlenül attól, hogy min alapul ez az esély” (Weber, 77). A háború Clausewitz meghatározása szerint nem az, hogy valaki az akaratát ellenszegülés ellenére is keresztülviszi, alapuljon bármin, akár fizikai erőszakon is ennek esélye, hanem az ellenszegülés lehetőségének megszüntetése fizikai erőszakkal azért, hogy valaki az akaratát kikényszerítse; vagyis akaratunk másokra kényszerítése mások ellenállásra képtelenné tételével kezdődik, és elválaszthatatlan a fizikai erőszak alkalmazásától. Ha ezt a háborúmeghatározást elfogadjuk, akkor nem nevezhetünk mindent háborúnak, ami akaratunk másikra kényszerítéséről szól. Az utóbbi lehetséges fizikai erőszak nélkül is, példának okáért szövegekkel és képekkel is lehetséges vagy esélyes; az ilyen akciók nem háborús akciók, legalábbis clausewitzi értelemben nem nevezhetők annak. Akkor viszont igen, ha a háború nem szükséges feltétele a fizikai erőszak alkalmazása. Márpedig nem az. Nem azért, mert a háború – már régebb óta – nem csupán ölésre alkalmas eszközök értelmében vett fegyverekkel folyik (dezinformáció, propaganda, demoralizálás, fake news, deepfake), hanem azért, mert manapság olykor – például a kritikus infrastruktúrák vagy informatikai rendszerek elleni kibertámadások esetében – egyáltalán nem ilyen fegyverekkel zajlik. De akkor, kérdezhetjük újra, mit értsünk háborún, mit nevezzünk háborúnak, miként határozható meg, illetve mi különbözteti meg a háborút a nem háborútól? Neveztetünk-e minden olyan akciósorozatot háborúnak, melynek során valaki a lehetséges/tényleges ellenszegülés vagy ellenállás megakadályozásával / megtörésével kényszeríti rá másokra akaratát, használjon ehhez bármilyen eszközt is?

Talán. Munkadefiníciónak mindenesetre megtenné, de Singer és Brooking csupán rögzíti, hogy a ma háborúi nem klasszikus értelemben vett háborúk, de fogalmi meghatározással nem szolgálnak; mivel azonban a háborúk nem ma kezdődtek nem klasszikus értelemben háborúk lenni, Singernek és Brookingnak beszélnie kell a lájkháború megkülönböztető sajátosságairól vagy újszerűségiről, amit meg is tesznek. Abban nincs semmi új, hogy – mint állapítja meg Singer és Brooking – a lájkháború nem emberek fizikai megölésére alkalmas eszközökkel folyik; hogy nem ölésről, az ölésre és halálra készenlétről szól; hogy a háború és béke között itt nem egyértelmű, világosan meghúzható határok vannak (ami nem háború, az béke, vagy ami béke, az nem háború); hogy elmosódik a határ katona és nem katona (polgár, civil) között; hogy fokozza az ellenségesség (szembenállás) intenzitását; hogy nem vagy nem csak államok között zajlik, nem reguláris állami hadsereggel vívják, nem hadüzenettel kezdődik és békekötéssel végződik. Mindebben tehát nincs semmi új: ilyenek a nem klasszikus háborúk. De akkor mi a sajátossága a lájkháborúnak? Mi teszi mássá a nem klasszikus háborúk között? Mi az új benne? Amire e kérdésekre válaszképp Singer és Brooking jut, az pár pontban összefoglalva a következő:

· A közösségi média megváltoztatta, hogy állami és nem állami aktorok hogyan vívják meg a konfliktusaikat – egy új csatatér született. Ezen nem bombákkal és rakétákkal zajlik és nyerhető meg a harc, hanem azon történetek formálásával, alakításával, amelyek keretezik a világhoz való megértő-értelemző viszonyulásainkat, és azzal, hogy érzelmileg megragadva, bevonva másokat válaszra-cselekvésre késztetjük, ösztönzzük őket, ily módon szereljük le lehetséges vagy tényleges ellenállásukat, bírjuk rá, hogy kövessenek minket, legyenek velünk, cselekedjenek a mi céljainkért.

· Az közösségi médiában folyó háború időben nem véges és szakadásos, hanem folyamatos és végtelen: a harcosok itt sohasem alszanak, mindig vannak, akik ébren vannak és harcolnak; a fegyverek sohasem nyugszanak: képek és szövegek terjednek, megragadnak, bevonnak, online és offline cselekvésre késztetnek, ösztönöznek.

· A közösségi média révén egyfelől bármely információ valós időben, a korábbiakhoz képest sokkal gyorsabban, szélesebb körben hozzáférhető, másfelől viszont az igazságot elnyelhetik a lájkok tengerének hullámai – a lájkoké nem csupán szó szerinti értelemben. A kitalált vagy elferdítve, megmásítva megjelenített esemény (nem valóságos valóság) valódi erővel bírhat, ehhez elég, ha az emberek hiszik, hogy megtörtént, a bizonyíthatóan, valóban, bizonyíthatóan megtörtént esemény (valóságos valóság) ellenben teljesen érdektelen maradhat. Ez a kommunikációs médium ugyanis nem az igazságot jutalmazza, hanem a viralitást, és ezen a csatatéren az erő nem az igazságban rejlik, de nem is a fizikai erő számít, vagy a high-tech hardver. Az erőviszonyok nem ezeken múlnak, ahogyan a kimenet (győzelem vagy vereség) sem, hanem a figyelem megragadásán, fogva tartásán, irányításán és az érzelmi-cselekvő bevonódás, elkötelezettség megteremtésén, fönntartásán. A lájkháború nem csupán a szó szerinti értelemeben vett lájkokért folyik, hanem az érző szívekért és éber-cselekvő testekért, azok uralásáért, irányításáért, megszerzéséért és megtartásáért.

· Ennek a háborúnak mindannyian részei vagyunk. Azzal, hogy online vagyunk figyelmünkkel, annak odaadásával vagy megvonásával, lájkolással vagy diszlájkolással, kattintással, megosztással mi magunk is részesei vagyunk ennek a figyelmünkért és elköteleződésünkért folyó csatának, még ha ennek általában nem is vagyunk tudatában. Ebben a háborúban, akár akarjuk, akár nem, mi magunk is harcosok és fegyverek vagyunk, nem tudunk semlegesek, csupán civilek és ártatlanok lenni, maradni.

· Minden ideiglenes-pillanatnyi győzelem az online térben hatással van az offline térre, a fizikai világra, az ottani konfliktusokra, viszályokra, harcokra, csatákra, azok kimenetére. Az offline és online háború közötti határok ily módon eltűnnek, az analóg harcok egyszersmind digitális harcok, a digitális harcok pedig analóg harcokat döntenek el.

Emlékezetes, hogy 2016-ban az elnökválasztást megnyerő Donald Trump azt találta mondani: „tweetek nélkül nem lennék itt”. Valóban. Ideje hát rádöbbennünk, hogy manapság nem a történetek a nyerők, nem a narratívákban az erő, hanem a szöveges miniatűrökben, a vizuális montázsokban, a szöveges vagy képi pillanatokban, villanásokban, szösszenetekben. Ezek nem történetek, és nem is állnak össze egy történetté, de ami hatásukra történik, abból lesz történet, az összeállhat egy történetté. A tweetek – meg a többi – tehát nem történetet beszélnek el, de képesek arra, hogy elbeszélendő történetet csináljanak. Ha a lájkháború a háború és vele a politika folytatása más eszközökkel, akkor a politika egyszersmind a háború folytatása más eszközökkel.

Fotó: Pixabay

Ajánlott olvasmányok:

Buchanan, Ben – Imbrie, Andrew: The New Fire. War, Peace, and Democracy in the Age of AI. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Forgács Balázs: Gerillák, partizánok, felkelők. Az irreguláris hadviselés elméletének története – korunk kihívásai. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Treré, Emiliano: Hybrid Media Activism. Ecologies, Imaginaries, Algorithms. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Foucault, Michel: "Society Must Be Defended". Lectures at the Collège de France, 1975–76. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Bárdos Dániel és Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)