A hét könyve

Gary Alan Fine - The Hinge

Fotó: The University of Chicago Press

A Függetlenségi Nyilatkozat közös produktum volt. Az Amerikai Alkotmány szintén. Egyvalaki is ki tudta volna találni és meg tudta volna írni, akkor sem lett volna akármilyen (voltak ott koponyák), de nem lett volna olyan (nagyon valamilyen), amilyen végül is lett. Ez mutatja az együttcselekvés erejét: egyedül is megy, de nem lesz meg benne az a többlet, amit az „együtt” visz bele, például azzal, hogy „középre” teszik és megbeszélik a dolgokat, úgy, hogy senki sem félti magát, vagy senki sem győzni akar, maguk a dolgok, a közös dolgok fontosak, élveznek elsőbbséget, nem pedig az egók. Gary Alan Fine The Hinge című könyvét ajánljuk, amelynek alapkérdése: hogyan cselekednek együtt az emberek, azaz mik az együttcselekvés lehetőségfeltételei?

Fine e könyvében a civil cselekvés mezoszintű szociológiai analízisére vállalkozik. Minden ilyen analízisnek, szól Fine alapállása, azzal kell kezdődnie és végződnie, hogy az emberek együtt/közösen cselekednek az általuk észlelt ösztönzők és korlátok közegében. A The Hinge-ben elvégzett konkrét analízis a mikroszint és makroszint közötti kapcsolat különböző összetevőinek feltárására irányul, amelyek együtt alkotják azt, amit Fine „zsanér”-nak („csuklópánt”-nak) nevez. Innen és ezért könyvének címe: The Hinge. Ez természetesen egy metafora, amely Fine azon alapgondolatát hivatott kifejezni, hogy a személyes és intézményes sohasem különül és válik el teljesen egymástól, egyik sem teljesen autonóm, avagy hogy a mikrolokális cselekvés és az extralokális struktúrák többé-kevésbé illeszkednek egymáshoz. A „zsanér” valójában nem más, mint a mezo-, avagy a köztes világ, amely a társadalmi struktúrák és a személyes-egyéni közötti kapocsként szolgál. E világ szereplői a kis csoportok/közösségek, amelyek nélkül nincs együttcselekvés. Az együttcselekvést színre vivő, alkalomadtán egymással konfliktusokba bonyolódó „civil kis egységek” a politikai cselekvés mint együttcselekvés lehetőségfeltételei. Olyannyira, hogy ezek nélkül nem is érthetjük meg a forradalmakat, a demokratikus vagy nemdemokratikus átmenetet, a demokratikus és nemdemokratikus rezsimeket vagy a kulturális újjászületést. Drámai változás éppúgy, mint a hosszú távú folytonosság azért lehetséges, mert vannak kisebb-nagyobb csoportok, amelyek elköteleződnek egy-egy politikai projektnek, és együttműködnek más csoportokkal, összehangolván cselekvéseiket; az ilyen elköteleződések és együttműködések alapját a kis csoportok (civil kis egységek) adják, akárcsak a civil társadalomét.

A struktúra vagy a nemzet, például, nem olyanok, ahogyan azt gyakran képzeljük: nem ezek hozzák létre, teremtik meg a társadalmat, hanem csupán csak leírják azt. A társadalom nem felülről lefelé, hanem alulról fölfelé teremtődik, mégpedig azon emberek által, akik közösen, együtt csinálják a dolgokat, illetve csinálnak dolgokat; a civil társadalom szintén, amiért is az együttcselekvés megértése lényegi szerepet játszik, megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen a civil társadalom, egyben a politika megértése szempontjából. Fine könyve a civil társadalom, avagy a civil cselekvés mint együttcselekvés mezoszintű „építőkövei” köré szerveződik. Ezek szerinte a következők: „koordináció”, „kapcsolatok”, „társulások”, „hely”, „konfliktusok”, „kontroll” és „kiterjedés”. Fine mindegyiknek egy-egy fejezetet szentel, ezek mindegyikében három kis esettanulmány is szerepel, amelyekkel azt szeretné megvilágítani, hogy az adott fejezetben tárgyalt fogalom („építőkő”) miként használható a civil együttcselekvés analízisére, valamint rámutatni arra, hogy a civil társadalmat az interakciók, nem pedig csupán az egyéni-emberi akaratok, szándékok, elképzelések és az intézmények szervezik, alakítják, formálják és szabályozzák. A legérdekesebb fejezet talán az, amelyik a helyről szól. Ennek alapgondolata, hogy az együttcselekvésnek térre van szüksége ahhoz, hogy kibontakozzék: a hely, ahol az emberek összejöhetnek, feltétele az együttcselekvésnek. A civil társadalom szerveződése éppen ezért elválaszthatatlan a tértől és helyektől, azaz a helyekké átalakuló, pontosabban hellyé csinált tértől. Kiválóan mutatja ezt, hogy a civil társadalom eszméjének születése elválaszthatatlan a helyektől: kávéházaktól és szalonoktól. Mármost ha a helyek, ahol az emberek összegyűlhetnek, feltételei az együttcselekvésnek, akkor megkerülhetetlen a kérdés: hogyan vannak szétosztva a helyek az állampolgárok között, mely állampolgárok előtt vannak egyes helyek nyitva vagy zárva, s mely helyek vannak nyitva vagy zárva? De megkerülhetetlen lenne az a kérdés is, amelyet Fine nem tesz föl: mi van, ha nincs helye az együttcselekvésnek, azaz hogyan lesz helye, csinál, teremt magának helyet, ha nincs?

A civil társadalom, a civil cselekvés mint együttcselekvés mezoszintű „építőköveiről” szóló fejezetek mindegyikében kulcsszerepet játszik az „interakciós rend”, a „csoportkultúra”, a „cselekvéskörök” és a „kis nyilvánosságok”. Ezek a mikroszint és a makroszint összekapcsolódásának különböző aspektusai: (1) Az interakciók az alapjai azoknak a struktúráknak, vagyis interakciók révén jönnek létre azok a struktúrák, amelyek egyszersmind formálják az interakciókat („interakciós rend”). (2) Hitek, viselkedésmódok, szokások és tapasztalatok, emlékek, ismeretek rendszere, amelyre az interakciózó csoporttagok mint közösre, mint érthetőre-elfogadottra hivatkozhatnak és a jelen- és jövőbeli interakciók alapjául szolgálnak („csoportkultúra”). (3) Az interakciózás során a résztvevők annak tudatában, azt figyelembe véve választanak a lehetséges cselekvések között, hogy az a csoport, amivel ők azonosulnak, mit tekint kulturálisan helyénvalónak („cselekvéskörök”). (4) A csoportok, melyek bele akarnak folyni és szólni a közügyekbe, több mint csoportok: kis közösségek felismerhető interakciós renddel és kultúrával („kis nyilvánosságok”); ilyenek demokratikus rendszerekben éppúgy vannak, mint autoriter rendszerekben, és a nyilvánosság kis körei nem szükségszerűen a szabadság, egyenlőség igazságosság iránt elkötelezettek, nem szükségszerűen az zsarnoki, önkényes, elnyomó hatalommal szembeni ellenállás kis gócai.

Fine könyvében végső soron részben amellett érvel, hogy a helyi együttcselekvések zsanérként funkcionálnak: összekötik a személyest és az intézményest, vagyis hogy a helyi együttcselekvések képezik azt a mezoszintet, amelynek révén elválaszthatatlanul összekapcsolódik egymással a mikroszintű cselekvés és a makroszintű struktúra. Részben pedig amellett érvel, hogy a civil társadalom a helyi cselekvő szerepvállalástól, részvételtől függ. Az együttcselekvésről a The Hinge-ben kirajzolódó mezoszintű szociológiaelméletre leginkább talán az óvatos jelző illik: a járt utakat Fine a járatlanokért nem hagyja el, az utóbbiakat vigyázva, gondosan elkerüli, az előbbieket magabiztosan járja és ékesíti.

Fotó: Pixabay

Ajánlott olvasmányok:

Fine, Gary Alan – Hallett, Tim: Group life. An Invitation to Local Sociology. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Fitzi, Gregor: The Challenge of Modernity. Simmel's Sociological Theory. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

McLaughlin, Neil: Erich Fromm and Global Public Sociology. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)

Harcourt, Bernard E.: Critique & Praxis. A Critical Philosophy of Illusions, Values, and Action. (Helyben olvasható könyvtárunkban.)